2021. július 7., szerda

Az erősebb eljött!

D

ávid király ideje letelőben és így beindul az utódlási harc (1Kir 1,1-37). Több feleségtől, több fiú. Absolon után az utána következő Adónijjá pályázik a trónra. Isten kijelentette Dávidnak, amiért hűségesen szolgálta Őt, utódai közül lépnek trónra. Dávid leszármazottai viszik tovább a királyi pálcát, közülük származik majd a Megváltó is. Isten megáldotta Dávid életét. Azonban neki is át kell adnia a trónt.  Mindenki után következik valaki más. Addig vagyunk itt, amíg az Úrnak terve van velünk. Amíg elvégezzük a ránk bízott feladatokat. Dávid Isten gyermeke volt, Őt szolgálta már a juhok mellett is, és megtapasztalta az Úr hatalmát vadállatokkal, és ellenséges katonákkal szemben is. Dávid Isten népét vezethette és mindig igyekezett az Úrról bizonyságot tenni. Azonban az utódlásról nem beszélt.  Nem mondta el, hogy Isten Salamont választotta, ezért Adónijjá magához akarta ragadni a hatalmat.  Ő nem figyelt Istenre, nem kereste akaratát, hanem maga akarta megszerezni azt, amiről úgy gondolta, Őt illeti, azonban Isten nem neki készítette azt. Soha ne akarjunk erőszakkal megszerezni, hatalmat, pozíciót, ne akarjunk az első helyre ülni, ha azt nem nekünk szánták.  Foglaljuk el azt a helyet, amit az Úr nekünk készített el országában.  Mert ott válhat teljessé az életünk. Ha magunk szerezzük meg, vagy vesszük el mástól az övét, azon nem lesz áldás.

Annyira megdöbbentő, hogy még Ebjátár pap is megtévedt, elhitte, hogy Adónijját támogatja Isten. A külsőre, az emberi szempontokra figyelt, és nem Istenre. Neki az Urat kellett volna kérdezni, és akkor meglátta volna, mi a terve Istennek, kit is választ Ő. Amikor az egyház elköteleződik egy politikai irány mellett, mindig elveszíti látását. Mi nem a politikát, annak egyes szereplőit, hanem Isten országát képviseljük. A hívő ember mindig az Úrra figyel, nem emberi szempontok szerint dönt. Nem az a lényeges, nem az a szempont, mi éri meg, ki ad több támogatást, ki támogat erővel. Mert Isten országa sem erővel, sem nem hatalommal, hanem Isten Lelkének munkája által halad előre.

Nagyon lényeges, hogy mindig az ige vezéreljen minket. Engedjük, hogy a Lélek mutassa meg Isten életünkre vonatkozó akaratát. Nem emberi vélemények alapján, hanem Isten igéje világosságában döntsünk. Szívünket az emberi gondolatok, tetszetős programok, népszerű témák megtévesztik. Azonban Isten Lelkét nem lehet megtéveszteni. Ő mindig a szívünket vizsgálja. Tudja, hogy ki van ott, Jézus, vagy mi. Látja és tudja, hogy csak saját ambíciók hajtanak, a magunk karrierje a fontos. De az is világos előtte, amikor önmagunkat megtagadva, Rábízzuk magunkat. Hiszen Isten útján járni azt jelenti, Rábízom magam a vezetésére. Odamegyek, ahová Ő megy.

Nátán prófétának helyén van az esze és a szíve. Ismeri Isten ígéretét, a király döntését, és ezekhez ragaszkodik. Tudja, hogy Isten országában nincsenek magunk választotta pozíciók, nincs önjelölt, az az áldott, akit Isten választ. És akit Ő választ, az nem uralkodik, hanem szolgál. Mert Isten népének első számú vezetője maga az élő Isten. Azonban amikor valaki magasra jut, ezt könnyen elfelejti. Amikor egy embert kezd a környezet éltetni, dicsérni, nem könnyű megállni. Azonban Urunk rámutat, a dicséretet azzal hárítsuk el, hogy azt tettük, ami a kötelességünk volt, és azért nem jár dicséret. Vállaljuk mi is bátran Isten akaratát, akkor is ha az konfrontációval jár.

Nátán munkája nyomán Dávid is felismeri, Isten akaratát és vállalja is azt, Adónijjával, és annak híveivel szemben. Dávid az övéi előtt megvallja hitét, bizonyságot tesz az élő, szabadító Istenről. Él az Úr! Dávidnak Isten, élő valóság. Nem egy eszme, vagy az ősök hagyománya, amihez ragaszkodni kell. Isten, élő személy, Akivel maga is kapcsolatban volt egész élete idején. Megtapasztalta hatalmát, szabadítását. Istenre a szabadítás jellemző. Aki Hozzá fordul és segítségül hívja abban a helyzetben, amiben van, az megtapasztalja, Isten szabadítását. Ő minden rablánc letörésére képes. Nincs az a kötelék, amit a gonosz ránk rak, és amiből Ő ne tudna kimenteni. Még a gadarai láncait is leoldotta az Úr. Így oldja a bűn és a függőségek minden kötelékét, azok életében, akik felismerik, hogy maguk képtelenek megszabadulni. Amikor az ember leszáll a gőg trónjáról, megszabadul.  Isten az alázatosoknak kegyelmet ad. Magasztaljuk Őt ezért.

Márk evangéliumát kezdjük ma olvasni (Mk 1,1-8). Jó az  evangéliumot kézbe venni, és figyelni az Úr Jézust. Hiszen Isten azért adta Őt a világba, hogy egész lényünkkel rajta csöngjünk. Ő az igazi ember, élete minta a számunkra, és ráadásul Benne az élő Istennel találkozunk. Aki alázatos szívvel olvassa ezeket a sorokat, magától meglátja, hogy itt Istennel van dolga. Felragyog az a felismerés, hogy Isten eljött a világba, és ezt értem tette. Értem jött, én vagyok az az egy elveszett bárány, akit meg akar keresni. Azt szeretné, ha nem lennék elveszett, ha nem a magam feje után, a világ csábításának engedve élnék, hanem Vele élő közösségben. Az emberi élet méltóságát, teljességét az Ő jelenléte adja meg. A bűn tönkretesz, az Úr megépít. Azért jött, hogy a bűn által megfertőzött és megbetegített élet megjavuljon. Senki nem tud éppé tenni, csak egyedül Ő. Olyan életet kínál, amely célba fog érni, és amin már nem a bűn uralkodik, hanem Ő. Ahol Ő jelen van, ott már nincs bűnben élés, botlás történhet, de amikor ezt felismerjük, bűnbánattal kiáltunk Hozzá. Isten gyermekének fáj a bűn. Már nem azt mondja, mindenki vétkezik, a lónak négy lába van és megbotlik. Nem, ezeket törli a szótárából, mert tudja, hogy az Úr megszentelődésre hív, a gyakorlati élet megváltoztatására. Olyan életre, amire a világ felfigyel, amin elcsodálkozik. És ehhez az élethez, Ő adja az erőt. Magunktól erre képtelenek vagyunk.

Márk evangéliumának az oroszlán a szimbóluma. Az egész evangélium erőtől duzzad, és Jézusból árad Isten teljhatalma. Az emberek is felismerik, hogy ez a hatalom, a tanításában, az emberi nyomorúsággal való foglalkozásban megjelenik, más, mint a vezetők, a vallásos emberek hatalma. Jézus teljhatalommal rendelkezik, és ezt a bűn ellen veti be. Nem személyes ambíciókra, mások legyőzésére használja. Jézus életében nincs jelen a rombolás, a pusztítás. Ő helyreállítja Isten munkáját ott, ahol Őt befogadják. A bűn kézjegyét letörli az arcokról. Milyen csodálatos lesz olvasni, hogy az adott kor számára megoldhatatlannak bizonyult életek számára is hoz megoldást. Mennyi olyan ember kezd új életet Isten országában, akiről már lemondtak, akik magukról is lemondtak. Ő nem mond le rólunk. És Isten országának ez a teljhatalma ma is jelen van. A mai tanítványok által is megjelenik, mert a hit feladata szembeszállni a gonosszal. Az Úr ma is gonosz elleni harccal bíz meg, nem a magunk életének az építése, a világban való jólét, a szórakozás a feladat, hanem Jézus szabadító hatalmáról való hiteles bizonyságtétel. Ő ma is megteheti mindazt, amit földi élete során megtett.

Márk elmondja, beteljesedtek az igék, amiket Isten korábban a próféták által kijelentett. Az ígéretek valósággá lettek. Mert Ő semmit sem ígér, amit meg ne tenne. Nem azonnal történik meg minden, ki kell várnunk, de eljön az ideje. Aki várja, aki hittel figyel, meglátja. Eljön az útkészítő is, felráz, figyelmünket Krisztusra irányítja. Rámutat, megtérés által élhetjük át Isten munkáját. Vissza kell fordulnunk Felé. Hátat fordítva a saját utunknak. És ha elindulunk Rábízva magunkat, kitárul egy új világ, Isten országa. Jézus által, az Ő bűnbocsátó kegyelme által ennek az országnak polgárai lehetünk. János után jön az erősebb. Bármilyen hatalmas eszköze volt az Úrnak, János nem elég. Egyetlen ember sem elég, el kell jutni Jézusig, mert Ő az az erős fegyveres, aki győzött sátán felett. Ő erősebb a gonosznál, a bűnnél, és amivel senki sem boldogul, azt Ő megoldja. Évtizedes betegségből állít talpra hit által. Aki meglátja, Benne az Embert az átéli a mozdulást, a megújulást. Tekintsünk Rá, halljuk meg szavát, és tegyük, amit mond!

 

Hallgass meg minket, nagy Úr Isten

 

1. Hallgass meg minket, nagy Úr Isten, E mostani nagy szükségünkben, És tekints meg

minket mi életünkben, Hogy ne essünk e földön hitetlenségbe, Ördög kezébe.

2. Mert csak te vagy a világosság, Életünkben te vagy igazság, Mi setét szívünkben

nagy világosság, És szomorú lelkünkben te vagy vigasság, Örök boldogság.

3. Távoztass tőlünk hamisságot, Add szívünkbe az igazságot, és a mi lelkünkbe nagy

bátorságot, Hogy nyilván elhihessük a boldogságot: Örök országot.

4. Adj Szentlelket a tanítóknak, Egyetemben a hallgatóknak, Hogy mind engedhessünk

akaratodnak, Dicséretet mondhassunk te szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak.

5. Hála néked, mennybéli Isten, Ki vigasztalsz minket éltünkben, És el nem hagysz min-

ket nagy szükségünkben, Megerősítesz inkább az igaz hitben, Ígéretedben.

 

     Isten áldásával. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése