Ne félj!

 

A

 prédikátor tovább sorolja tapasztalatait, elmondja, amit az országban látott (Préd 10,1-20). így elénk tárja azt is, hogy nem mindig a bölcsesség vezet eredményhez, van, ahol az ostobaság nyit kaput, ér el eredményt. Ezek a kapuk a legtöbbször kiskapuk, azonban nem ez az Úr útja. A kegyelem által nyitja meg a kapukat. Amit az ember maga nyit ki, nem mindig vezet jó irányba. A tanítvány számára mindig Isten nyit kaput, és akkor lépjünk be azon, amikor Ő megnyitja. Amit az Úr kinyit azt senki nem zárhatja be, járjunk azon az úton bátran és félelemmentesen.

Meglepő, hogy Salamon nyíltan beszél a vezetők tévedéséről. Elismeri, hogy ő a király is téved. Gyakran úgy tekintünk a vezetőkre, mintha tévedhetetlenek lennének. Sőt, sokszor ők magukat gondolják tévedhetetleneknek. Nincs ember, aki ne tévedne, ne követne el hibát. Sőt az ige elmondja nincs igaz ember, egy sem. Nincs, aki keresse az Istent. Az ember természete szerint nem igaz, nagyon is távol van az igazságtól és Istentől. Sőt magától keresni sem képes Istent. Csak ha Ő kijelenti magát, és elkezd vonzani, tudunk elindulni Felé.

Az Istentől távol, bűnben élő ember próbálkozik jobbítani az életet, de nem igazán sikerül. Legtöbb esetben a megszokott, az Istentől elkészített rendet borítja fel. De ez nem változás, ettől nem jobbá lesz az élet, hanem több veszélynek teszi ki magát. A falak lerontása, az Isten által készített védelem lebontása megy. De mindezt úgy visszük végbe, hogy nem látjuk, előre milyen veszélyek fenyegetnek. Isten adott kerítést, ezek az Ő parancsolatai. Nem bosszantásunkra adta, hanem védelmünkre. Mert a bűneset óta jelen van a veszély a világban. Számtalan formában leselkedik ránk. Isten védelmet kínál, de ha elbontjuk a kerítést, félretesszük az igét, nincs, ami megvédjen. Megmar a kígyó. Sok területen belénk mart már. Lebontjuk az Isten szerinti házassági kapcsolatot, és belemar a kígyó. Felbomlanak a családok, tönkremennek a kapcsolatok. Azonban Isten adott ellenszert a kígyó marására, és ez a kereszt. Minden elrontott dolgunk ott jöhet rendbe. Isten Jézusban állítja helyre az életünket, az azt védő kerítést, a törvényt. Jézus által gyógyulhat az életünk. Elcsendesedés közben megláthatjuk, azért romlottak el a dolgaink, mert lebontottuk a kerítést, Isten igéje és akarata nélkül éltünk.

A hajó Pállal a fedélzetén halad előre (ApCsel 27,9-26). Azonban az időjárás egyre fenyegetőbbé válik. Isten Pálon keresztül jelez, ne menjenek tovább, várjanak, mert veszélyesé válik a tovább út. Pál úgy látja, van köze a hajó sorsához, nem mondja, fogoly vagyok, mi közöm hozzá, engem nem érdekel. Tudja, hogy mind egy hajóban utaznak és ami történik, őt is érinti. Közben ő kapcsolatban van az Úrral, tudja, hogy Ő is jelen van. Életünk utazása, kalandja közben Ő is jelen van. Aki az Ő vezetése nyomán halad, az megtapasztalja ezt.

Pál figyelmezteti a századost. Első kézből, az igazi időjárás és utazási szakértő véleményét közli, azonban nem hallgatnak rá. Mi hisszük, hogy az Úr Jézus ért mindenhez a legjobban? Hisszük, hogy az Ő szavában bízhatunk szakmai kérdésekben is? A százados a szakembernek, tehát a kapitánynak, és a pénzembernek a tulajdonosnak hisz. Az ige azt mondja, ne bízzatok az emberben, és mégis legtöbbször az embernek szavazunk bizalmat Istennel szemben. Te kinek hiszel? Saját tudásodnak? Emberek, szakértők véleményének? Mire nézel, arra, amit látsz, vagy, amit Isten mond? Mivel a kikötőt alkalmatlannak találták a telelésre, továbbmentek. Ne a szemünkre hagyatkozzunk, hanem a hitünkre. Amire a szem, az ész azt mondja, alkalmatlan, lehetetlen, ott inkább Istennek higgyünk.

Mivel nem fogadták el Isten vezetését viharba kerültek. Van, amikor az Úr üzeni, állj, meg, ne menj tovább! Ha mégis tovább megyünk, viharba, bajba kerülünk. Jön a küszködés. Kiderül, bármit tesznek, nem segít. Elveszik mindaz, amit meg akartak menteni. Elvész a rakomány, személyes dolgaik, minden. Az élet is veszélybe kerül. Isten irgalma menti meg csak őket. Meg kell látni, mennyire tehetetlenek vagyunk, ezért hallgassunk Urunkra.

Amikor feladnak minden reménnyel, akkor érkezik meg az igazi remény, Isten üzenete. Meg kell tapasztalni saját tehetetlenségüket. Ha nem hallgatunk az igére, inkább magunkban bízunk, el kell jutnunk arra a helyzetre, amikor kimondjuk, nincs remény, itt már nem tudok mit tenni. És talán kiáltunk is, Urunk, könyörülj!

Bizakodjatok, mondja Pál, de ne magatokban, hanem Isten szavában. Én hiszek, Istennek, mondja. Isten szavában bízz! Hidd, hogy úgy lesz, ahogyan megmondta. Isten, kijelenti Pálnak, a reménytelenség ellenére is, van remény, mert Ő jelen van. A reménytelenség, a lehetetlen helyzet ellenére is Rómába fog Pál jutni. Isten tervét senki és semmi nem akadályozhatja meg. Ne félj, igen, ne félj, mert amit az Úr rád bízott azt el fogod végezni, a viharok, az akadályok ellenére is. Hogyan? Az Ő kegyelme, és segítsége által.

 

 

Jézus hív, bár zúg, morajlik

 

1. Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: "Jer, kö-

vess, ó, jöjj ide!"

2. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot, hálóját se vonszolá ki: Érte mindent

elhagyott.

3. Jézus hív, hogy Őt imádjad, Megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod:

„Jöjj, engem jobban szeress!”

4. Ha nehéz az élet terhe, Roskadozva hordom azt: Bús orcám Hozzá emelve, Jézus-

ban lelek vigaszt.

5. Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd Tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes,

Néked élő gyermeked!

 

Isten áldásával.