2021. július 26., hétfő

Vigyázz!

 

M

ai igénk drámai, felragyogtatja Isten kegyelmét, de figyelmeztet is (1Kir 13,1-34). Figyelmeztet, mindennél fontosabb az Úr szavának való engedelmesség. Ne figyeljünk másra, még akkor sem, ha ő is hívő, de amit mond, az ellenkezik azzal, amit az Úr mondott, ne hallgassunk rá. Isten nem változtatja meg a szavát, amit nekünk mondott azt várja el. Ha mégis mást akar üzenni, akkor azt nem mások által teszi, hanem személyesen szól.

Az ország kettészakadt, Jeroboám pedig hamis kultuszt, hamis hitet épít ki az északi országrészben. Megtéveszti az embereket hatalma megszilárdítása végett. Nem az élő Istennel való szövetséget erősíti meg, hanem aranyborjút készíttet, olyat, mint Áron is készített a pusztában. Isten akkor is megítélte népét, és ezt teszi majd most is. Az igéből megláthatjuk működtek próféták azon a területen, így lett volna a királynak lehetősége Isten akarata felől érdeklődni, azonban ő nem ezt tette.

Isten azonban nem mond le róluk, prófétát küld a Bételi oltárhoz. Az üzenet ítéletes, azonban még ez későbbi időre szól, vagyis most még lehet változtatni. Fel lehet számolni a bálványimádást, és oda lehet fordulni az Úrhoz. Még van idejük. Isten mindig szól, de ha nem hallgatunk Rá, az ítélet is bekövetkezik. Ő nem akar elveszíteni minket, ezért mindent megtesz, hogy visszafordítson a rossz útról, de ehhez engedelmességre van szükség.

A próféta üzenete által Isten világosan üzeni, nem fogadja el a bálványimádást, a köré épített istentiszteletet. Nem azonos Istennel az aranyborjú. Semmilyen más bálvány nem azonos Istennel.  Nem mondhatjuk azt, hogy minden hit az élő Istenről szól, csak más formában. Istent imádni abban a formában kell, ahogyan azt Ő kijelenti és elvárja. A király nem akarja Isten üzenetét elfogadni, csak egy embert, egy prófétát lát, és azt gondolja, ez ennek az embernek a véleménye. Ezért el akarja fogatni őt. Sokan ma is azt gondolják, az igehirdetés csak egy ember véleménye, és így is reagálnak rá. Megharagszanak, vagy el akarják távolítani az ige hirdetőjét. Azonban megbénul a keze. És ez jelzi, valóban Isten szól. De a király, nem akar változtatni, nem akar Istennek engedni. Milyen keményfejűek is vagyunk. Megyünk a magunk útján, és figyelmen kívül hagyjuk az Urat. Jó, hogy Ő keres, nem adja fel, de élni kell a felkínált kegyelemmel.

Jeroboám hangot változtat, hízeleg és meghívja magához a prófétát. Jó kis trükk ez, és nem is ismeretlen. Ha nem megy fenyegetéssel, majd megy ajándékkal, szép szóval. A próféta azonban nem hajlítható, legalábbis a hatalom által nem. Bátor, és nemet mond. Igen, a királynak nemet mond, nem kell az ajándék. Tudok én nemet mondani az ajándékra, a hatalomnak, mert ragaszkodom ahhoz, amit Isten mondott? A prófétát nem tudja a király eltántorítani Isten akaratától, mert ragaszkodik hozzá, az a mérvadó. A király szavánál is nagyobb Isten szava. Így látjuk mi is? Nekünk is nagyobb Isten szava, mint az aktuális vezető szava? Vagy minket az ajándék befolyásol? Hányszor úgy vagyunk, ha adnak valamit, azt el kell fogadni, nem lehet elutasítani. A próféta vállalta a király haragját is, és inkább az Úr akaratához ragaszkodott.

Azonban van egy nagy figyelmeztetés, vigyázzunk, mert sátán nem mindig ellenség formájában jön, jöhet próféta, testvér alakjában. A királyt könnyű volt elutasítani, de amikor egy másik próféta jön, és azt mondja: „Én is olyan próféta vagyok, mint te!” És folytatja azzal, hogy őhozzá is szólt az Úr, ilyen helyzetben már nem könnyű megállni. Hiszen a hamis próféta szava üzeni, ne légy gőgös, ne gondold, hogy csak veled beszél az Úr. Nagyon kell vigyázni, mert a külső nem jelent semmit. Lehet a másik ember próféta, de ha az Úr a nekem adott parancsot megváltoztatja, akkor azt személyesen nekem fogja megmondani. Ha először is nekem szólt, másodjára is így tesz. Azonban ebben a szituációban látni kellett volna, hogy nem az öreg próféta személye a lényeg, hanem a helyzet. Isten megítélte ezt a helyet, a bűnnel nem vállal közösséget, így az Ő szolgája sem teheti ezt meg. Vagyis Isten nem változtatta meg akaratát, nem adott más üzenetet, az öreg próféta hazudik. Ez csapda! Vele akarja hitelesíteni a hamis kultuszt. Valószínűleg az öreg próféta is ebből él. Ne hallgassunk senkire, csak egyedül az ige szavára. Amit Isten bűnnek, hamisnak mondott, azt egy kis idő elteltével sem fogja másként látni. Ne tévesszen meg minket a külső. Még annyit, a király tovább megy a hamis úton, és ehhez maga választ és nevel ki papokat. Mindegy ki, ha vállalja, csak jöjjön, mert hiány van. Nincs már isteni kritérium. Vajon nálunk van, vagy már mi is így vagyunk, mindegy ki jelentkezik lelkésznek, presbiternek, gondnoknak, csak töltsük be a helyet valakivel.

Továbbra is Isten országáról beszél az Úr (Mk 4,26-29). Isten vetőmagja az ige, általa végzi munkáját. Hasonlóan, mint a földműves. Hinti a magot, mert az aratáshoz vetni kell. Hirdetnünk kell az igét, mégpedig azzal a hittel, hogy a magban élet van.  A magvetés a mi dolgunk, a föld dolga pedig, hogy befogadja az elhintett magot. Hisszük, hogy Isten szava ma is maga az élet? És ha belekerül a talajba, a szívbe, akkor ott munkálkodik, és új élet fejlődik ki belőle? Isten szava által történhet ma is változás. Nélküle nincs esély, termő életre. Persze a világ megtéveszt, és sok mindent kínál, az emberek úgy gondolják, azoktól a dolgoktól boldogok lesznek. Sok emberi lehetőség kínál segítséget is, azonban rá kell jönni, az életet, a szívet egyedül Isten tudja megváltoztatni. És Ő szaván keresztül végzi ezt a feladatot. Ezért fontos, hogy Isten szavát eljuttassuk az emberekhez.

Az elhintett magban erő van, ami magától fog dolgozni. Nem kell erőltetnünk, hanem hagyni, hogy hasson. Miért dolgozik magától? Mert bele van kódolva az élet. Ha bekerül a talajba és ott megfelelők a feltételek, a maga idejében ki fog kelni. A mag akkor is munkálkodik, amikor mi még nem látjuk. Időre van szükség, amíg láthatóvá válik. Így van ez az ember esetében is, türelemre van szükségünk, amíg a mélyben dolgozik az ige. Ne várjunk azonnal eredményt, változást.

Amikor elindul az új élet a növekedés folyamatán megy keresztül. Amikor kidugja fejét a földből, még nincs befejezve, még nem terem. A termésig hosszú út vezet. Így van az új életben is, amikor megjelenik, még nincs termés, törődni kell vele és várni. Gyakran hamarabb akarunk termést látni, mint ahogy a fejlődése mutatja.

A lelki életben is eljön az aratás ideje. Figyeljünk erre, nehogy lemaradjunk Nehogy váratlanul érjen minket. Van aratás, amit a tanítványok végeznek, például Samáriában, és van, amit az angyalok. El ne menjünk ezek mellett figyelmetlenül.

 

 

 

ÜRES KÉZZEL KELL-E MENNEM?

 

1.  

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2.  

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

 

 

 

 

 

3.  

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4.  

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

 

 

Isten áldásával.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése