E
|
lindult a két
ország története, Isten népe kettészakadt, a bűn széttépte azt, amit Isten
egybetervezett (2Krón 12,13-13,12). Ő egyben akarta Izráelt világosságul
használni, úgy tudták volna teljesen betölteni küldetésüket, de ők hűtlenné
váltak, a bálványokhoz fordultak. Az ördög mindig szétválaszt, amit Isten egybeszerkeszt,
azt szétszakítja, mert amíg együtt Istenre figyelve a gonosz ellen harcoltak,
és élték az igei életet, most egymás ellen fordulnak. Sátán mindig azt akarja, hogy magunkkal és
egymással legyünk elfoglalva, és ne a gonosz, a bűn ellen harcoljunk. Mindent
megtesz azért, hogy növekedjen a sötétség, ő ellene van a világosságnak. Isten
azonban a népét világosságnak nevezi, és azért küldi a világba, hogy ott
ragyogjon, ahol sötétség van. Ne engedjük, hogy az ördög eltereljen a
lényegtől, hogy kioltsa fényünket. Nagy
szükség van az evangélium világosságára, mert óriási a sötétség. Világosságunk
forrása az Isten igéje, mert az adatott lámpásként számunkra.
Roboám tizenhét évig uralkodott, eddig világíthatott, de nem tudott
igazán ragyogni, mert fényét megtörte az engedetlenség, a gőg. A kettészakadás
után pedig erejét, figyelmét a világítástól elvonta az ország gazdasági és
politikai stabilitásának a kiépítése. A szakadás azt is eredményezte, hogy nem
Isten dicsőítése, hanem az ország építése került a középpontba. De látunk még
egy problémát, az anyját. Nem Istent imádta, így Roboám sem volt igazán az Úr
követe. Megtanulta a toleranciát, más hitek elfogadását, és így megtűrte a
bálványimádást. Ám ez őreá is hatással volt. Anyja mentalitását is átvette, nem kereste állhatatos szívvel az Urat.
Megelégedett félszívvel, a formalitással. Elment szombatnapon a templomba, de
a hét többi napján nem kereste Istent, nem figyelt a szavára, nem kérdezte. Nem
ismerős ez a számunkra? Sokan csak vasárnapi keresztyének. Még elmennek a
gyülekezetbe, de két vasárnap közt Isten nélkül élnek. Nem adnak Neki helyet
mindennapjaikban, döntéseikben, nem az Ő akaratát cselekszik.
A Károli fordítás szerint Roboám anyja szíve szerint keresni az Urat nem
akarta. Tehát tudta, miről van szó, de
nem akarta Istent keresni, nem akart az Ő törvénye szerint élni. Tehát itt volt
a gond, nem akart Isten akaratához igazodni, mert az életváltozást igényelt
volna. Az Úr követése azzal jár, hogy szakítok a bűnnel, hátat fordítok az Isten
nélküli életformának, és most már igyekszem mindent úgy tenni, ahogy Ő mondja.
Azonban a bűnnel nem akarunk gyökeresen szakítani, nem akarjuk egész életünket
Jézusnak szentelni. Csak valamit akarunk magunkból adni, de nem a teljes
szívünket, és igazából mi irányítjuk életünket.
Egy másik fordítás pedig úgy adja vissza, hogy nem irányította szívét az Úr
keresésére. Tehát valami más fontosabb volt a számára, mint Isten; a hatalom, a
vagyon, az előkelő társaság, a szórakozás kötötte le. Ezekre irányította a szívét az Úr helyett.
Ezek lettek az istenei. Úgy gondolta, ezek betölthetik az Úr helyét. Ezektől
megkapja, amire vágyik. Hányan a világ keresésébe fojtják lelkük bánatát,
szívük ürességét. Pedig Urunk hív mindenkit, azt akarja, hogy menjünk Hozzá, tegyük
le terheinket, és megnyugvást találunk, sőt, új és kiteljesedett életet, örök
reménységet kapunk. Ne pótszerekbe, munkába, szórakozásba merüljünk, hanem keressük
Urunkat, mert a szív Őbenne talál nyugalmat.
Roboámot fia, Abijjá követte a trónon Jeruzsálemben. Háború tört ki közte
és Jeroboám között. Továbbra is úgy gondolják, fegyverrel lehet megoldani a
problémát, pedig csak a megtérés segít. Izráel úgy vélte, a kicsi Júdát lerohanhatja, és megszerezheti a
templomot és az egész ország feletti hatalmat. Abijjá nem ijed meg, de mielőtt harcba kezd, beszédet intéz Jeroboámhoz
és népéhez. A lényeg, hogy Isten Dávid házát választotta ki, és egész Izráelnek az
élő Isten útján kell járni, mert erre vannak elhíva. Őseik Istene cselekedett
az ő életükben is.
Abijjá Istenről, a Hozzá való hűségükről tesz bizonyságot. Tudja, hogy
Izráel most az Úr ellen kezd harcba, és azzal is tisztában van, hogy nem győzhet
Jeroboám, mert Istennel szemben nem boldogulhatnak. Jeroboám már nem Istenben
bízik, hanem a borjúszobrokban. Más országok népeihez igazodtak, és már nem
Ábrahám, Izsák és Jákób Istenében bíznak. Abijjá bízik az Úrban, hite biztos
talajon áll. Tudja, velük van az Úr, Ő a vezérük. Ha Jeroboám harcba bocsátkozik Júdával,
Istennel száll harcba, és ettől akarja óvni őt Abijjá. Legyen az Úr
jelenlétéről, kegyelméről ilyen bizonyosságunk. Merjünk a nevébe vetett hit
által szembeszállni a bűn minden romboló munkájával. Ne ijedjünk meg az
ellenségtől, mert az Úrral nem fog boldogulni.
Csodálatos reménységről beszél az Úr Jézus, az Ő eljöveteléről (Lk
21,25-33). Igen, újra el fog jönni, és az az Ő győzelmének napja lesz. Azonban
az odáig vezető úton sok nehéz és fájdalmas esemény megy végbe. Ezekre készíti
fel az Úr Jézus a tanítványait. Aki valóban az Övé, az nem dermed meg, azon nem
a félelem uralkodik, mert tudja, hogy mindezen események az Úr eljövetelét készítik
elő. Ezek által egyre közelebb kerülünk
a Vele való találkozáshoz, a bűn nélküli új világhoz. Mert az Úr mindent újjá
fog teremteni.
Megdöbbentő, hogy a magabiztos, a tudományában bízó ember tanácstalanná
válik. Nem segít rajta a tudás, nem talál megoldást mindazokra, amik történnek.
Tanácstalanul és tehetetlenül áll, és a félelem szorongatja a szívét. Miért is
engedi meg ezt Isten, kérdezik talán többen is. Azért, hogy rádöbbenjünk: Isten
nélkül képtelenek vagyunk megoldani a problémákat, legyőzni a pusztító erőket.
Rá kell döbbenni, hogy nem emberi okoskodásra, semmit érő tanácsra, hanem az Úr
Jézusra van szükségünk. Minden megoldás készen van Istennél, nincs másra
szükség, mint alázatos és bűnbánó szívvel Hozzá fordulni, megvallani
tehetetlenségünket és segítségül hívni Őt. Így szól az ötvenedik Zsoltárban: „Hívj segítségül engem a nyomorúság
idején: én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15).
A félelem helyett élő, Krisztusba vetett hit. Az a hit, hogy nem vagyunk
kiszolgáltatva a természet tomboló, romboló erőinek, mert Isten az Úr felettük.
Aki hisz Jézusban, és élete el van rejtve Benne, az nem fél, mert tudja, Őhozzá
tart az élete még a nehéz események által is. Amikor a legnagyobb lesz a
tanácstalanság, megjelenik az Úr. Mindezek jelek, amelyek az Ő eljövetelére irányítják figyelmünket. Minél nehezebben boldogul az ember az
élettel, és képtelenné válik legyőzni a bűn következményeit, annál közelebb
leszünk az Úr megjelenéséhez.
Mindezek az események azt mondják számunkra, hogy megváltásunk közeledik. A
teljes megváltás. Isten ezt a bűntől megrontott világot újjáteremti. Nem a
sátán pusztításáé az utolsó szó, hanem Isten újjáteremtő munkájáé. A gonosz megsemmisül, de akik Krisztuséi, azok élnek Vele örökkön örökké.
Minden elmúlik, igen, amit az ember a maga dicsőítésére emel, a
monumentális építmények, emlékművek, minden, de az ige nem múlik el. Isten
igéje Jézus jöveteléig jelen lesz. Ez ad számunkra reménységet. Az ige hív
megtérésre és végzi is el azt bennünk. Keressük most Urunkat, bízzuk Rá
életünket, és múlni fog a félelem. Sőt, felváltja a Krisztusváró öröm.
Erős vár a mi Istenünk
1. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha ő velünk, ki
ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk. Az ős ellenség Most is üldöz még, Nagy a
serege, Csalárdság fegyvere; Nincs ilyen több a földön.
2. Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; :/: De küzd értünk a
hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten
szent Fia, Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk.
3. E világ minden ördöge Ha elnyelni akarna, :/: Minket meg nem rémítene,
Mirajtunk nincs hatalma. E világ ura Gyúljon bosszúra: Nincs ereje már, Reá
ítélet vár: Az Ige porba dönti.
4. Az Ige kőszálként megáll, Megszégyenül, ki bántja; :/: Velünk az Úr
táborba száll, Szent Lelkét ránk bocsátja. Kincset, életet, Hitvest, gyermeket
Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik? Miénk a menny örökre.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése