2021. október 20., szerda

Hű az Úr

 

A

 templom bemutatása zajlik. Isten követe vezeti a prófétát, és ismerteti meg vele, azt az épületet, amit az Úr tervez (Ez 41,1-26). Ezt nem emberek tervezik, ez nem az embert, hanem az Urat dicsőíti és szolgálja. Isten csodálatos tervező. Bár ezen nem is csodálkozik senki. Elég, ha a teremtett világot megtekintjük, mind Isten tervezői munkájáról beszél. Milyen csodálatos minden, ami él és mozog, az állatvilágtól elkezdve, az emberig. Boruljunk le, és hajoljunk meg alkotónk előtt. Mert Ő nemcsak megtervezte és kivitelezte ezeket a dolgokat, hanem úgy alkotott meg mindent, hogy a mai napig megfelelően működnek. Semmin sem kell javítani. Ami romlást tapasztalunk, az már a mi eredményünk. Ahol hozzányúlunk a teremtettséghez, baj keletkezik. Azonban Istennek erre is van megoldása. Amit mi elrontunk, azt Ő Krisztusban helyreállítja. Azért küldte el a Fiút a világba, hogy lehetővé tegye általa az egyéni életek helyreállását is. Elsőként az Istennek való kapcsolatunk megépülésére van szükség. Minden azért romlott el, mert elszakadtunk Istentől. Elhittük, hogy Nélküle is boldogulunk. Engedtünk a gondolatnak, hogy olyanok lehetünk, mint Isten. Azonban, aki Krisztusban új életre jut, az új kapcsolatba kerül Istennel. Rádöbben, hogy nem istenné kell válni, hanem gyermekké lenni. Ez a titok, Urunk is erről beszélt: Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem láthatjátok meg Isten országát. Gyermekké, Isten gyermekévé kell lennünk, és akkor más irányt vesznek a dolgok. Ő lesz a középpont, mint Atya, és rádöbbenünk, hogy otthon van a helyünk. Az Atya házában teljesedhetünk ki igazán és ott leszünk biztonságban is.

A templom belső díszítése is üzen. A kerúboknak ember és oroszlán arca van. Mindez rámutat az Emberfiára, Aki eljön és Ő lesz, az igazi ember. Ő megvalósítja Isten ember projektjét. Bemutatja milyennek is gondolta Isten az ember életét. Hiszen kétszer is mondja Róla, hogy Benne gyönyörködik. Arról is beszél az emberarc, hogy emberi lesz, megközelíthető. Már nem távoli az Isten, hanem emberi formát öltött magára, hogy megismerhessük, bizalmunk legyen Benne. Az oroszlánarc pedig az erőt fejezi ki. Jézusban Isten országának az ereje érkezett meg a világunkba. És ez csodálatos erő. Nem rombolásra használja, hanem építésre. Újjáépíti a hitünket, életünket. Vegyük igénybe Urunk erejét. Magunktól nem tudunk mássá lenni, de az Ő ereje új emberré formál. Isten országa erőt képvisel, jelenítsük meg ezt az erőt a világban. Az oroszlán uralkodik, Jézus a Királyunk. Az oroszlán szimbólum az Úr Jézusnak a gonosz, a bűn és a halál fölötti győzelmét mutatja. Ő legyőzte a romboló erőket, azokat a félelmeket keltő erőket, amikkel mi nem bírunk. Azonban Krisztust követve reménységünk van. Neve által mi is győzelmet arathatunk.

Pál apostol rámutat a megélt hit jelentőségére (1Thessz 5,12-28). Rámutat mely, területek azok, ahol meglátszódhat a krisztusi más. Sőt meg is kell látszódnia, meg kell jelenni, hogy Isten népe más, mint a világ. Miben látszódik meg? A magatartásunkban? Krisztus indulata lakik az övéiben, és ezzel az indulattal viseltetünk egymás iránt. Megtudjuk, hogy nem magától értetődő, hogy vannak, akik szolgálnak, fáradoznak a gyülekezetben. Az Úr kegyelme, hogy elhívta őket, és ők ezt vállalták, és Neki szentelték az életüket. Ez is bizonyságtétel. Lehet Krisztusnak élni, lehet a világ szellemiségétől elhatárolódva, amint a Krisztus is tette másokért fáradozni.

A gyülekezetben Krisztus békessége jelenik meg. Itt békesség van, nem úgy, mint a világban. Békesség, mert Krisztus a béke. Olyasmi valósulhat meg a gyülekezetben, ami máshol nem. Az igazi békesség lehet osztályrésze mindazoknak, akik hisznek az Úrban. A Vele való békesség egymás felé is békességben nyilvánul meg. Éljetek egymással békességben. Miért lehetséges ez, mert Krisztusban testvért látunk egymásban, és Krisztuson keresztül látjuk egymást.

Krisztus tanítványai kifelé azzal lehetnek bizonyságok, ha nem úgy fizetnek a rosszért, mint a társadalomban Nem rosszal, hanem jóval fizetünk. Mindenkor öröm és szüntelen ima ami megjelenhet az életünkben. Öröm az Úrban. A szüntelen ima pedig állandó és élő kapcsolat. Ez nagyszerű bizonyságtétel, jelzi, hogy az Úr mindig elérhető. Nem tart fogadóórát, hanem mindenkor gyermekei rendelkezésére áll.

Fontos figyelmeztetés, hogy a Lelket ki ne oltsuk. Hogyan olthatjuk ki Isten Lelkét? Úgy ha nem figyelünk Rá, és ha bűnben élünk. A Lélek a bűntől elhatárolódik. Isten Lelke templommá akarja formálni a testünket. Ő az Úr gyermekeiben lakik, de ha a bűn útján akarunk járni, eltávozik, mint ahogy a jeruzsálemi templomból is kivonult az Úr dicsősége. Tehát ügyeljünk, és ne oltsuk ki a Lelket, hanem inkább adjuk át Neki a teret az életünkben. Isten Lelke nélkül tehetetlenek vagyunk. Fontos még a prófétai szó, ami által az Úr helyére teszi életünket. A legfontosabb, hogy hű az Úr, nemcsak elhív, hanem meg is cselekszi, hogy készen legyünk az Úr eljövetelére. Amit ő elkezdett, azt bevégzi, mert nem végez félmunkát.

 

 

Jézus, nyájas és szelíd

 

1. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyer -

mekedet!

2. Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!

3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak ve-

led!

4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.

5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, már keze-

met!

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése