2021. október 16., szombat

Megelevenítő Lélek

 

I

zráel fogságban, telnek az évek, oda a reménységük (Ez 37,1-28). Feladták, úgy gondolják, elvesztek, belőlük nem lesz többé nép. Isten azonban megragadja a prófétát, és látomást mutat neki. Általa reménységet, jövőképet ad nekik. Isten nélkül nincs jövőnk. És amikor elcsüggedünk, úgy látjuk itt már nincs visszaút, vegyük kézbe az igét, engedjük, hogy megragadjon az Úr és beszéljen velünk. Mert a legkiszáradtabb életnek is van reménysége. A leglehetetlenebb helyzetben is van az Úrnak lehetősége.

Egy száraz csontokkal tele völgybe viszi az Úr Ezékielt, és a kérdésre, „megelevenednek-e ezek a csontok,” nem felelhet másképp: „Te tudod!” Igen Isten tudja, hogy megelevenedhetnek, mert Ő a megelevenítő élet. Hányszor állunk mi így életünk romjai felett, amikor úgy látjuk, nem lesz ebből már semmi. Mert emberileg lehetetlen. Azonban az Úr megkérdezi, megelevenedhetnek-e ezek a csontok? És azért kérdezi, hogy legyen reményünk. Lássuk meg, ha Ő kérdez, azt jelenti, itt van Isten. Ha Ő itt van, akkor van esély. Akkor meg elevenedhet az is, amiről úgy gondoltuk vége. Hányszor látjuk reménytelenül kiszáradt, élettelen csontnak saját életünket, kapcsolatainkat, és gyülekezetünket. Isten szól, és rámutat, ne adjuk fel! Bízzunk Benne, és ha igazán akarjuk a megéledést, lehetséges. Isten Jézusban adta meg a lehetőséget. Jézus által új életre támadhatunk fel. És ahol Őt behívják, ott a közösségek is élettel telnek meg. Jézus nélkül kiszáradt csontok vagyunk, Vele, élő test. Isten elevenít meg. Vágyakozom-e a megelevenedésre, hogy Isten Lelke átjárjon, és életessé tegyen. Isten Lelke által válhatunk mi magunk is másokat megelevenítőkké. A Lélek árad, mint a forrás vize, és ahová eljut, ott megpezsdül mindaz, ami addig mozdulatlan volt.

Ezékiel prófétál, mert prófétálni kell. Isten megmutatja a valóságot, és elénk tárja azt is, ami lehet. Megmutatja a jövőt. De ehhez prófétálni kell. Ez a mi feladatunk. Hirdetni kell a Krisztust. Enélkül nem megy. Hiába akarunk életet, ha nem hirdetjük az igét. Ige nélkül nincs eredmény. Mert Isten hatása az igében nyilvánul meg. Az Ő eszköze, az ige. A próféciára össze is állnak a csontok testté, de ez még csak élettelen váz. Isten rámutat, még a Lélek munkájára van szükség. Nem állhatunk meg, az élettelen testnél. Lélek nélkül nincs élet. Ez számunkra is üzenet, ne elégedjünk meg a külsővel. Mert a test is nézhet ki szépen. Lehetnek épületeink, programjaink, de ha nincs jelen Isten, az még nem élet. Ő nem szobrászművész. Nem elégedhetünk meg szobrokkal, amik szép látványt nyújtanak, Ő életet akar adni. Életté akarja formálni Lényünket. Az Élet Ő maga.

Az összeállt csontok, mozdulatlan és tehetetlen csontok. Ezek még nem tudnak gondolkodni és cselekedni. Ismét prófétálni kell. Mégpedig hívni a Lelket. Isten Lelkére van szükség, ha ébredést, és megújulást akarunk. Igénk világosan rámutat, hogy a Lelket nekünk kell hívni, és kérni. Amikor a csontok összeállnak, az próba, megelégszik-e ennyivel a próféta. Megelégszünk a gyülekezet formális működésével? Van lelkész, presbitérium. Rendelkezünk anyagi javakkal, de van-e élet? Az életet a Lélek adja, Ő tesz újjá. Ahogyan az Úr Jézus is mondta: Szükség néktek újonnan születnetek. A Szentlélek munkáját nem hagyhatjuk ki.

Az igét olvasva higgyük, nincs még veszve semmi. Itt a lehetőség és megújulhatunk. Ma még hívhatjuk Isten Lelkét. De ne csak a prédikációhoz hívjuk segítségül, hanem az élethez. Amit Isten kijelent a prófétának, valósággá válik. És számunkra nagy öröm, és biztatás, ha a mai Izráelre nézünk. Azt üzeni, ne add fel, mert Isten a száraz csontokból is életet hoz elő. Dicsérjük Urunkat, megelevenítette a csontokat, és kérjük, hogy így elevenítse meg gyülekezeteinket. Hívjuk Isten Lelkét, járjon át, töltsön el tűzzel minket!

Pál apostol az Istennek tetsző életre hívja fel a figyelmet (1Thessz 4,1-8). Ebből megláthatjuk, hogy a Benne való hit nagyon is nem elmélet, hanem életforma. Azt is megláthatjuk, hogy Pál maga is bemutatta ezt az életet. Amit hirdetett, azt élte is. Tulajdonképpen ezért volt eredményes a szolgálata. Látták az életében Isten országa erejét. A Thesszalonikaik élték  is az igét. Vajon rólunk is el lehet mondani, hogy úgy is élünk, ahogy hisszük? Páléktól megtanulták, hogyan kell Istennek tetsző módon élni. Tanítsuk meg mi is ezt az életet. Mutassuk be gyermekeinknek, és környezetünknek. Azonban ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha Krisztus bennünk él, ha már teljesen az Övé az életünk. Nem elég ebben eljutni egy szintre, azt kéri, hogy ebben gyarapodjanak. Növekedni kell az Istennek tetsző életben, egyre előrébb haladni. Van-e növekedés a szent életben?

Isten akarata a szentté lételünk. De ez nem azt jelenti, hogy egy testület szentnek nyilvánít, hanem azt, hogy szentül élünk. A megszentelődés a cél. Aki hitre jut, az rálép a megszentelődés útjára, és ezen az úton egyre előrébb kell jutnunk. A szent élet feltétele a bűntől való elszakadás. Másképp mondva a teljes életváltozás. Krisztust követve megtagadjuk korábbi természetünk szerinti életvitelünket. Most már nem a világ szokásához igazítjuk magunkat. Pál rámutat, tartsuk tisztán a saját edényünket, testünket. A megszentelődés fontos területe a férfi és nő kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy a szexualitás helye a házasságban van. Isten a férfinak a feleségét, a feleségnek a férjét adta. Nincs más lehetőség. Ne a test kívánsága vezessen, mint a pogányokat! Igénk így a szívünkre helyezi, hogy a keresztyén élet lényege, különbözik a nem hívőkétől. Elmondhatjuk-e, hogy különbözik az életvitelünk a nem hívőkétől? Különbözik-e a férfi nő kapcsolat, a házasság a világétól. Bizony ha körbetekintünk, nem egyértelmű a válasz. Nem mindig látható különbség. Enélkül pedig nincs megszentelődés. Ne feledjük, Isten nem tisztátalanságra hívott el minket, hanem szentségre. Másképp mondva, akit Ő elhív, azt egy új életre hívja el, és nem arra, hogy továbbra is a világ szerint éljen. Azért hív el, hogy különbözzön az életünk, hogy ragyogjon, mint csillagok a világban.

 

 

Isten élő Lelke jöjj

 

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel,

küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel,

küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön

lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj!

Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

 

 

Isten áldásával.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése