Titokban

M

ai Igénkben azt látjuk, hogy sem Isten, sem Mózes nem fárad bele a fáraóval való foglalkozásba. Újra és újra keresi az Úr a fáraót és Egyiptomot. Bizony mi már régen belefáradtunk volna, hiszen melyikünk szeret úgy mással törődni, hogy nem lát érdeklődést, nincs semmi változás. Pedig a fáraó nemcsak prédikációt hallott, hanem látta azokat a jeleket, amelyek egyértelműen Isten hatalmáról tettek bizonyságot. Mennyi jel és csoda veszi körül minket is, de van-e foganatja? Átéljük az Úr gondoskodását, megtapasztaltjuk vezetését, felsegít egy betegségből, vagy erőt ad annak hordozásához, és mégis gyakran tele vagyunk kételyekkel, panasszal és zúgolódással. Ott tartunk, mint a fáraó. Az Úr ennek ellenére nem vet el színe elől, hanem újra felkeres. Ahogyan Mózesen keresztül ismét odaállt Isten a fáraó elé, úgy keres minket ma is, igéjén keresztül. Keményedik, vagy formálódik a szívünk?

Mózesnek sem volt könnyű, mindig ugyanaz a feladat, menj a fáraóhoz, és beszélj vele. Nem mondja nincs kedvem, meg értelme sincs, hiszen nem lehet ezzel az emberrel beszélni, makacs és megátalkodott. Mózes szó nélkül indul. Hányszor érezzük magunkat fáradtnak, jó lenne még egy kicsit pihenni, de Isten küld, menj. Milyen szívvel indulunk? Örömmel, hogy az Úr nevében mehetek, vagy zúgolódással, háborgással, már megint menni kell. Pál apostol így biztatja a Filippieket: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent” (Fil 2,14). Menjünk mi is, ha nehéz is indulni, vagy talán nincs is kedvünk, menjünk Vele, oda ahová küld, és megtapasztaljuk, hogy erőt kapunk.

A fáraót úgy látszik semmi nem hatja meg, de vajon ránk mi van hatással? Nem kísért minket is, hogy majd elmúlnak a bajok, ismét rendeződik minden, valahogy majd megoldom a problémáimat? A fáraó is úgy gondolta majd csak túl lesz Mózeséken lehet, belefáradnak, és aztán nyugta lesz. De, nem így történik, Isten kitartó és állhatatosan küzd népéért, Ő soha nem fárad bele, ezért nekünk is komolyan kell Őt venni. Istent nem lehet lerázni és ez a jó nekünk. Ő nem mond le rólunk, akkor sem ha a szívünk még mindig érzéketlen szavával szemben. De a csapások, azaz a jelek száma meghatározott, tehát nem lehet a végtelenségig visszaélni Isten türelmével, mert egyszer letelik a kegyelmi idő is.

Az Úr Jézus a hitélet gyakorlásáról beszél (Mt 6,1-4), rámutat a hit lényegére. Ne az motiváljon, hogy az emberek lássanak, hanem a kegyesség lényege az Atyával való közösség. Így azután az adakozás is elsősorban Neki szól? Hogyan? Hiszen Istennek nincs szüksége a mi adományainkra. Nem is ilyen értelemben, hanem, úgy hogy az adakozást az Úr iránti hálának kell motiválni. Azért adok, vagy azért szolgálok, mert már előbb kaptam Tőle, érdemtelenül, és hálás a szívem. A kegyesség az Úrral való kapcsolat ápolása, azért teszem, mert vágyom utána, jó Vele lenni, hallani szavát. Máriát nem érdekelte mit szólnak, ha leül Jézus lába elé, szomjazott az Igére, és azért hagyta abba a munkáját is. A bűnös asszonyt sem érdekelte mit szól a farizeus és a háza népe, csak vitte előre Jézus iránti szeretete. Az sem érdekelte, hogy egy egész évi kereset értékét adja Jézusnak. A Tőle kapott új élet mindent megér. Az igazi szeretet nem mérlegel, hogy megéri-e vagy nem, hanem elárasztja szeretetével élete Urát. 

Az Úrral való kapcsolatot nem lehet nagydobra verni, a belső értékek nem pletyka tárgyai, nem mutogatásra valók. Ezeknek titokban kell lenniük, mert az Úrnak szólnak. Jézus arról biztosít, hogy a mi titkos cselekedetünk nincs titokban az Úr előtt. Ő látja mi van a szívünkben, mi motivál és megfizet, mégpedig nyíltan. Vagyis nem azt kell látni az embereknek, hogy mi mit teszünk az Úrért, vagy mit adunk Neki, hanem azt látják majd, hogy mit tesz velünk az Úr, milyen áldásban részesített. A gadarait ezzel küldi el Jézus: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad” (Mk 5,19).  Ezt mondja nekünk is, az a feladatunk, hogy életünk arról beszéljen, amit az Úr tett velünk.

Atyám, két kezedben

1. Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.

Biztonságot csak tőled kapok.

Újjá így teremtesz, sebem ápolod.

Boldogság, hogy itt van otthonom!

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

2. Atyám, két kezedben teljes az öröm,

Ajándékodban gyönyörködöm.

Tékozlóként éltem, tárva most karod,

Hűtlenségem nem hánytorgatod.

Refr.

3. Atyám, két kezedben bátran sírhatok,

Fájdalmaim hordozod, tudom.

Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,

Bűneimmel én szegeztem fel.

Refr.

Isten áldásával.

Minimum helyett maximum

A

 kudarcot követően, sürgősen  újabb megbízást kap Mózes (2Móz 8,16-28). Isten nem engedi, hogy az eredménytelenség miatt elcsüggedjen szolgája. Az Úr mindent megtesz azért, hogy ne marcangolja, és ne okolja magát Mózes a kudarcért. Mivel lehet megakadályozni a magába süppedést, új megbízással. A bizalom, és az új feladat karbantartják Mózest. Isten érti a lelkigondozást, tudja, miként lehet minket ismét talpra állítani. Ezt láthatjuk Péter esetében is, az Úr Jézus csodálatosan bánik tagadó tanítványával, és kiemeli őt a csüggedés mocsarából. Mindezt úgy viszi végbe, hogy megbízza pásztori szolgálattal.

Most is ugyanazt az üzenetet viszi magával, de hangsúlyozza, hogy Isten Gósen földjét megoltalmazza a következő csapástól. Ezzel az a cél, hogy egyértelmű legyen az uralkodó előtt, hogy Egyiptomban is Isten az Úr. Neki hatalma van az egyik területet csapással sújtani, és hatalma van a másik körzetet megkímélni, mert Ő kézben tartja az ártalmas bogarakat is. Csodálatos üzenet az, hogy Ő megkülönbözteti népét, ami azt jelenti, hogy megoltalmazza őket. Így azután Isten gyermekeinek soha nem kell félniük, bármi történik a világban, Ő nem vesz mindenkit egy kalap alá, hanem azokat, akik Krisztusban vannak, megkülönbözteti. Az utolsó idők történései során is lesz gondja Istennek az övéire, pecséttel jelölik meg őket, hogy ne ártson nekik a viharos szél.

Amikor látta a fáraó, hogy úgy történtek a dolgok, ahogyan Mózes mondta, már hajlik arra, hogy áldozzon a nép. De csak Egyiptomban. Tehát enged, de a feltételeket ő akarja megszabni, de Mózes ebbe nem megy bele. Nekünk is vigyáznunk kell, hogy Isten akaratához pontosan ragaszkodjunk. Ne engedjük, hogy az ellenség szabja meg a feltételeket, hanem ragaszkodjunk Isten szavához. Hiszen mi gyakran hajlunk a békesség kedvéért a kompromisszumokra, azonban az a kompromisszum, amelyik Isten akaratának a kárára születik, engedetlenség.

A fáraó most ígérget, a szíve azonban továbbra is kemény maradt. Az Úr sok csodájára hogyan reagálunk? Nem marad-e a mi szívünk is kemény, érintetlen?

Az Újszövetségben Jézus arról beszél, hogy tanítványai számára mindig az a mérvadó, az a fényforrás, amit Ő mond (Mt 5,38-48). Lehetnek szép és elfogadott hagyományaink, de ha azok ellentétesek mindazzal, amit Ő mondott, akkor azok nem kötelező érvényűek. Számunkra mindig az Úr szava az irányadó. Az ellenség gyűlöletére való felhívás nem Istentől való, hanem a saját régi természetünk terméke. Ő bemutatta számunkra, hogy lehet szeretni az ellenséget, mert nemcsak tanítja, hanem amit mond azt meg is éli. Milyen jó lenne, ha mi is megélnénk, mindazt, amit hiszünk és tanítunk.

Jézus azt kéri, hogy gyűlölet helyett áldjunk, imádkozzunk és tegyünk jót, mert ez a magatartás képes bizonyságtételként hatni ebben a világban.  Ne elégedjünk meg a minimummal, hanem törekedjünk a maximumra. Mert a minimum tanítvány nem több a pogánynál, hiszen ő is képes az őt szeretőt viszont szeretni. Azonban az ellenséget, csak a bennünk élő Úr képes szeretni. Mi erre képtelenek vagyunk. Akiben azonban jelen van az Úr, képessé válik erre.

Tégy, Uram, engem áldássá

Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom!

Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon.

Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének.

Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet.

Isten áldásával

Vegyük komolyan

I

sten Mózes által előre bejelenti a fáraónak, hogy mi lesz engedetlenségének a következménye. Most is megmondta, békák fognak mindent ellepni. Azonban Egyiptom uralkodója nem hallgat Mózesre, nem veszi komolyan, hogy ő csak eszköz, és rajta keresztül az élő Isten szól. Ezért most sem engedi el az Úr népét, így végbemegy ez a csapás is (2Mózes 8,1-15). Tehát lehetőséget biztosít az Úr, a csapások elkerülésére, hiszen ő nem azt akarja, hogy az emberek elvesszenek, hanem hogy megtérésre jussanak (2Pét 3,9). A jelek itt is ezt a célt szolgálják. Majd később Izráel életében is megfigyelhetjük, hogy Isten mindig küldött prófétákat népe számára, akiken keresztül figyelmeztette őket, hogy ha nem térnek meg, nem veszik komolyan az Urat, megítéltetnek. Sőt az Úr Jézus, amikor tragikus események felől kérdezték, szintén azt hangsúlyozta, hogy ezek is figyelmeztetések, a még élők, a tragédiából kimaradottak számára. Ha nem veszik komolyan a figyelmeztetéseket, velük is megtörténhet (Lk 13,1-5).  Isten mielőtt cselekszik, felhívja övéi és az emberiség figyelmét, Ő mindig időben szól, és ha komolyan vesszük szavát elkerülhető az ítélet. Hiszen Jézus azért ment a keresztre, hogy magára vegye ítéletünket. Az Úr Jézus az utolsó idők jeleit is elénk tárta, hogy általuk készen legyünk és várjuk Őt. Mert nem akarja, hogy váratlanul lepjen meg minket az a nap, hanem azt akarja, hogy felkészülve találjon.

A fáraó mágusai ezt is meg tudták cselekedni, de már nem voltak képesek a békákat irányítani, sem a csapást befejezni. A fáraó is elismerte, hogy nem tudnak Istennel lépést tartani, ezért Mózest hívta segítségül a béka invázió megszüntetésére. Ebben megláthatjuk magunkat, amikor valamivel nem boldogulunk, Istentől várjuk a segítséget. Mi is gyakran csak akkor fordulunk Istenhez, vagy az egyházhoz, ha mi már tehetetlenek vagyunk. Azonban az Úr azt akarja, hogy ne csak ilyenkor, hanem mindenkor forduljunk Hozzá. Sőt hányszor teszünk mi is ígéreteket az Úrnak, ha meggyógyít, vagy megsegít egy nehéz helyzetben, akkor komolyan veszem a szavát, fogok Bibliát olvasni, eljárok a gyülekezetbe és Neki szentelem az életemet.

Amikor azonban az Úr szavára kezdtek eltűnni a békák, ismét megkeményítette szívét a fáraó. Amint könnyebbült a baja, hányszor vagyunk mi is úgy, amíg baj van, könyörgünk az Úrhoz, fogadkozunk, mihelyst javulás áll be, megfeledkezünk ígéreteinkről, és marad minden a régiben. Bizony nemcsak a fáraó keményíti meg a szívét, hanem sok esetben mi is hasonlók vagyunk hozzá. Hányszor kell Istennek szólnia, hányszor olvastuk már ugyanazt az Igét, mire komolyan vettük?  Már a varázslók is felismerték, hogy tőlük nagyobb személyiség cselekszik, Istentől van mindez, de a fáraó továbbra is bezárja a szívét.

Jézus folytatja a gyakorlati tanítványság bemutatását, amely a szívből indul ki (Mt 5,27-37). Itt a hangsúly a megelőzésre kerül. Nem akkor szegjük meg a törvényt, amikor elkövetjük, ezért nem is a bűn büntetésére koncentrál, hanem a megelőzésre a gyógyításra. A kapcsolatok sem hullnak szét, ha a szívünk tiszta, mert az Úr megtisztította. A paráznaság és minden bűn a szív kívánságából indul, ha ezt leleplezzük, ha ügyelünk magunkra megelőzhető sok bűn. Másrészt, Jézus leleplez minket, mert azt mondja, figyeljünk a szívünkre, nemcsak akkor vétkezünk, ha elkövetjük a bűnt, hanem már akkor is ha a szívünkben engedjük gyökeret verni.  A bűn fölött csak határozott tettekkel lehet győzelmet aratni, ez Jézusnak az életébe került. Nem lehet másképp megoldani, csak a kereszthalál által, így nekünk is komolyan kell venni, a bűn nem játék, és ami kísértést jelent, azzal azonnal szakítani kell, mert egyébként alul maradunk.

Még egy gondolat, Jézus hangsúlyozza, megmondatott a régieknek, én pedig azt mondom nektek, tehát az Ő szava a mérvadó. Számunkra már nem az a döntő, hogy elődeink hogyan gondolkoztak egy-egy dologgal kapcsolatban, vagy a barátunknak mi a véleménye, hanem az a döntő, hogy mit mond Jézus. Környezetünk és mi magunk is engedékenyek és elnézőek vagyunk, ezért mindig, azt kérdezzük, mit mond ebben a témában az Úr. Az legyen a döntő, amit Ő mond. A tanítvány számára nem a hagyományok, hanem Jézus Krisztus szava az iránytű, mi már Őhozzá mérjük magunkat és tetteinket.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1.  

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

2.  

Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő!

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

3.  

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő!

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

4.  

Szolgálni vágyol-e Jézust talán?

Jézus vérében van nagy erő!

Csak neki zengeni nap nap után?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

Isten áldásával.

Előbb

M

ózes a felkészítés után ismét indul és a fáraó elé áll (2Móz 7,14-29), azzal az üzenettel, hogy bocsássa el az Úr népét. Mózes mindvégig a háttérben van. Nem az ő népéért jár közben, nem is a saját nevében beszél, hanem ő az Úr követe. Tehát nem arról van szó, hogy aki az Úr nevében fellép, és elmondja üzenetét, szimpatikus-e a számunkra, hanem azt kell meglátni, hogy ő Isten követe. Az Úrtól rábízott üzenetet adja tovább. A fáraónak nem Mózessel, hanem Istennel van dolga. Teremtőjének van szava hozzá.

Kemény a fáraó szíve., állapítja meg Isten. Ő látja a szívünket, azt is, amit mások elől el tudunk rejteni.  Ő tisztában van lényünkkel, szívünk állapotával. Vajon mit mond rólam? Hogyan látja az én szívemet? Mert akkor kemény a szív, amikor nem akar Isten akaratának engedelmeskedni. A fáraó azt gondolta, hogy csupán Mózessel van dolga, nem látta meg Mózes mögött az élő Istent.

A csapásoknak is az a célja, hogy a fáraó feleszméljen és rádöbbenjen, hogy Isten az Úr. A fáraónak is meg kell tudni, hogy ki az Isten. Meg kell tudni, hogy van Isten, Aki nála is nagyobb, Aki keresi őt. A csapások nem varázslás következményei, nem véletlen történt események, ezeket nem lehet kimagyarázni, mert az Úrtól érkező jelek. Azért cselekszi őket az Úr, hogy felismerjék véges a hatalmuk és lehetőségük. Ezekkel nem tudnak mit kezdeni, akkor sem, ha ők is bizonyos eseményeket elő tudnak idézni, nincs kontrolljuk felettük. Ami Istentől érkezik, afölött Ő rendelkezik ellenőrzéssel, és nekünk fel kell ismerni az üzenetet.

A mai kor súlyos eseményei, személyes életünket is gyakran érzékenyen érintő történések nem a véletlen termékei, hanem Isten akar megszólítani általuk. Rá kell döbbenni, hogy Isten létezik, tőle és általa van minden, akkor is, ha ezt ma sokan tagadják. Lássuk meg, hogy a mai ember sok mindent megalkotott a tudomány és technika révén, de ezek fölött gyakran elveszíti a kontrollt. Isten soha nem veszíti el a kontrollt afölött, amit alkotott, így sem a természet, sem az ember, sem a történelem nem csúszott ki a kezéből. Ma is jelen van és irányítja életünket. Mi nemhogy a természet világát nem vagyunk képesek kézben tartani, saját magunkat sem mindig tudjuk kontrollálni. Már az újszövetségben láthatjuk akár a gadarai életében, hogy démonikus erők átvették felette a hatalmat, és senki nem volt képes megfékezni. A halász tanítványok kétségbeestek, amikor óriási viharba kerültek a Genezáret-taván. Ezeket az erőket Jézus fékezte meg, szavára lecsendesült a tenger, és felszabadult az ember, ezek azt mutatják, hogy Ő az Úr. Őreá van szükségünk. Jakab apostol pedig arról ír, hogy még a saját nyelvünket sem vagyunk képesek megfékezni (Jak 3,1-12). Minden romboló és pusztító erő fölött, akár bennünk, akár rajtunk kívül található, Jézus az Úr. Őhozzá forduljunk és hívjuk segítségül, mert ő tud megszabadítani.

Jézus továbbvezeti Isten országában a tanítványokat (Mt 5,17-26). Ő nem eltörölni jött a törvényt, hanem beteljesíteni, a maga életében és halálában. Isten országában rend van, és ennek a rendnek kifejezője a szívből fakadó törvény, a helyreállított törvény, amely már nem nyűg, hanem Istentől való segítség, ahhoz, hogy valóban krisztusi emberek legyünk. Segítség a Jézus által értelmezett és megélt törvény abban, hogy valóban rend és béke legyen ott, ahol Isten országa megjelen.

Az Úr hangsúlyozza, hogy a tanítványok igazsága több mint a farizeusoké, mert az övéké elmélet, Isten országáé pedig gyakorlat. Felül kell vizsgálni, vajon az én igazságom, hitem elméleti-e, avagy gyakorlati. Mert Jézus nem elméleti keresztyénséget akar, hiszen Ő maga az élet, hanem gyakorlatit. Olyat, ami életet, fényt áraszt magából.

Hol kezdődik a gyakorlativá válás? Ott, amikor szembenézünk szívünk tartalmával, és engedjük, hogy Isten leleplezze azt. Engedjük, hogy rámutasson a bennünk levő haragra, gyűlöletre, és azután készek vagyunk azt rendezni. Az elméleti keresztyénség eljut oda, hogy van bűn, van gyűlölet a szívében, de elintézi azzal, hogy „áldozatot mutat be”, másképp, részt vesz egy istentiszteleten, vagy leúrvacsorázza. Azonban minden marad változatlan a szívében és az életében.

A gyakorlati tanítvány pedig, amikor szembesül szíve tartalmával, otthagyja az áldozatot és előbb elrendezi a másikkal dolgait, és megbékül velük. A gyakorlati tanítvány, az „előbb” tanítvány. Számára fontosabb a megbékélés, az elrendezés, mint a formalitás, a vallásos megfelelés. Legyünk mi is, „előbb” tanítványok. Előbb békülj, aztán áldozz. Előbb cselekedj, aztán beszélj.

Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat,

Kitől várom én minden oltalmamat.

Benne vetem minden bizodalmamat:

Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vígad és örvendez én lelkem,

Az Istennek segedelmét hogy kérem,

Nyomorultak meghallják, azt örvendem,

Vígadjanak Istenben, arra intem.

3. Én mikoron Istenhez kiáltottam,

Kegyelmesen tőle meghallgattattam,

Ő általa hamar megszabadultam,

Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám Istennek angyala mind tábort jár,

Az istenfélő emberek körül jár.

Az Istentől azért ki oltalmat vár,

Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok,

Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok!

Igen nagy jó, azt bizonnyal tudjátok:

Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamiglen élsz ez árnyék világban,

Szánt-szándékkal ne élj a gonoszságban,

Sőt életed foglaljad minden jóban,

Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed,

És éltedben mindenkor azt keressed:

E világnak békességét ne nézzed,

Az ördöggel ne legyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak

Igazakon, kik csak őbenne bíznak:

Mindazok, kik tőle oltalmat várnak,

Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak,

Töredelmes szívvel akik óhajtnak;

Alázatos lélekkel akik járnak,

Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.

Légy azzá, aki vagy!

M

ózest felkészíti az Úr küldetése folytatására (Móz 7,1-13). Mózes képviseli Istent és Áron lesz, aki továbbadja az Úr parancsát. Első lépésben Mózesnek kell mindent Áron számára elmondani. Így indul a közös szolgálat, alapja az őszinte megbeszélés. Csak úgy tudnak együtt haladni, ha elmondják egymásnak, amit Isten rájuk bízott. Mózes bizonyságot tesz Áronnak az Úr munkájáról. Ez a mi feladatunk is, mindent elmondani, amit ránk bízott az Úr. Nemcsak a szépet, a bátorítót, hanem a parancsot is, azt is, ami nehéz. Fontos a beszélgetés. Mózes és Áron mindent megbeszélnek, ez ma is lényeges. Merjünk őszintén beszélgetni Isten dolgairól és mindarról, ami a közös úton előkerül, a gondokról és a problémákról is. Bizonyára Mózes is elmondta, mennyire nem akart Egyiptomba menni.

Isten minden munkájának célja van, ezért nem lehet azt összecsapni, nem vezethet az a hozzáállás csak legyünk túl rajta. Azért keményíti meg a fáraó szívét, mert nem az a cél, hogy minél hamarabb kivigye a népet. A cél, hogy a fáraó és Egyiptom népe is megismerje Isten hatalmát. Izráel népe is úgy gondolkodott csak minél gyorsabban vigye ki őket az Úr, és szűnjön meg a szenvedés, a szolgaság, kezdhessenek végre újat, legyen jó és zavartalan az élet. Eszükben sem volt az egyiptomiak misszionálása. Vajon mi gondolunk-e másokra, vagy minket is csupán egyéni érdekeink határoznak meg?

Egyben ismét hangsúlyozza az Úr, hogy a fáraó nem fog rájuk hallgatni, tehát továbbra sem gyorsan mennek a dolgok, hanem többször is vissza kell menniük az uralkodó elé. Azonban Isten azt is hangsúlyozza, hogy az Ő népét büntetlenül nem lehet sanyargatni. A fáraó magatartásának is következményei lesznek. Így van ez mind a mai napig, ha valaki Isten népét akár az ószövetségit, akár az újszövetségit gyalázza, bántalmazza, annak mindig következménye van. Egy nép életére kihatással lehet az, ahogyan Isten gyermekeihez viszonyul.

Mózes és Áron küldetésének az a célja, „hogy megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.”  Ehhez eszköz a csoda, a bot kígyóvá válása. Látjuk, a fáraó nem adja meg könnyen magát, szinte gúnyosan mondja: erre az én mágusaim is képesek. Valóban sikerül emberi praktikákkal utánozni Mózest és Áront, azonban lássuk meg, hogy Mózes kígyója elnyelte a varázslók kígyóit. Tehát Mózesék mögött ott volt Isten jelenléte. A Jézusi tanítványságban is pont ez a többlet, ezért nem csupán vallásosságról beszélünk, mert az kevés, Jézus jelenlétére van szükségünk. A praktikák csak a látványt, mások elkápráztatását, megtévesztését szolgálják, de valóságos segítséget nem nyújtanak.  Igazi megoldást az életünkre Jézus Krisztus tud adni, mert Ő ma is élő valóság.

A Hegyi beszéd is folytatódik (Mt 5,13-16), megtudtuk, hogy Isten országában lehet boldog az ember, ott kerül a helyére, és ott ismeri fel az igazi értékeket. Mennyire másképpen látja az élet lényegét bentről az ember. Rádöbben, hogy tud sírni bűnei felett, rádöbben, hogy szüksége van Istenre, a kegyelemre, a lelki szegénység épp azt fejezi ki, hogy magam nem vagyok elég, Rá vagyok szorulva, de ebből a rászorultságból öröm és boldogság fakad.

Tehát itt nem minden szegényről, síróról és szenvedőről van szó, hanem azokról, akik Jézus hívására igent mondtak és elindultak követni. Ők boldogok, a külső körülmények ellenére is, mert a követés közben átalakulnak, krisztusi emberré formálódnak. Isten országában megtapasztalják, hogy már nemcsak testi, hanem lelki értelemben is megéheznek, szomjúhozzák és éhezik Isten igazságát. Ez az éhség nem megelégíthetetlen, mert, ahogy az élet kenyerével és az élet vizével táplálkozunk, megelégíttetünk.

Isten országában új töltést is kapunk, megízesül az életünk és a föld sóivá válunk. Jézus azt akarja, hogy mint a só, hatást váltsunk ki, és áldássá legyünk. A só ízesít, tartósít és ez a tanítványok feladata is, jelenlétükkel ízt visznek az életbe, és tartósítják is, vagyis megóvják az idő előtti romlástól. Világunk már rég elpusztult volna, ha nem volnának itt kétezer éve Krisztus követői. Viszont fontos megjegyezni, hogy ha ezt a szerepünket nem töltjük be, akkor, mint szükségtelent kidobnak minket az emberek. Talán ez is magyarázza, miért nincs nagy hatásunk. Viszont e miatt bűnbánatot kell tartanunk.

Világosságul is adta népét a sötétségben botorkáló emberiség számára az Úr, azonban mi gyakran elrejtjük a világosságot, vagy elbújunk más fényforrások mögé. Holott újabb lámpára mindig ott van szükség, ahol még nincs világítás. Adja Urunk, hogy merjük vállalni lényegünket, a világosságot. Tehát az a feladatunk, hogy végre azzá váljunk, akik vagyunk, sóvá és világossággá.

Jézus, te égi szép

1. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,

Legszentebb itt alant a föld színén!

Benned van irgalom,

Terólad zeng dalom,

Erőd magasztalom,

Ragyogj felém!

2. Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj!

Míg Ő tart karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek,

Mit árt, ha Ő veled?

Töröld le könnyedet,

Jézus szeret!

3. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!

Alázattal tele,

Hadd merüljek bele,

Hisz idegenben jár

Itt gyermeked!

4. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át,

A lelkem otthonát,

Világosságodat

Elérhetem!

Isten áldásával.

A boldogság forrása

M

ózest és Áront belehelyezi a szentíró Lévi törzsének nemzetségei közé, ezáltal mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem kívülről jönnek a néphez, hanem közéjük tartoznak. Ők is átélték mindazt a nyomorúságot, amelyet őseik és kortársaik is. Mózes is közéjük tartozik, ezáltal nagyobb súlya lehet szavának, mert nem úgy beszél, mint akinek semmi köze az egészhez, hanem úgy, mint aki maga is átéli a nép szenvedéseit, mint akinek szintén fáj, amin Izráel keresztülmegy. Minket sem kerülnek a szenvedések a próbák, hiszen gyakran az teszi hitelessé bizonyságtételünket, hogy a mi életünkben is jelentkeznek bajok, betegségek, nehéz helyzetek, de mi ezeket másképp élhetjük meg.  Az Úr Jézus is másképp élte meg szenvedéseit, mint az előtte megfeszítettek hosszú sora. A római századosra ez a másképp viselt szenvedés, és másfajta meghalás volt rá nagy, életet átformáló hatással.

Mózes azonban többlettel is rendelkezett Izráel fiainál, Ő ismerte Istent. Tudta, hogy atyáik Istene él és nem felejtette el övéit. Az élő Isten megismertette vele magát és ő az Úr megbízásából, az Ő nevében jön. Mózes nem a maga elhatározásából ment ismét Egyiptomba, nem saját terveit akarja megvalósítani, nem egy szabadító akciót kíván végrehajtani, hanem Istennek engedelmeskedik. Viszi Isten ismeretét népe számára. Mózes miközben engedelmeskedik, ő maga is formálódik. Menet közben tapasztalja Isten munkáját a saját életében. Így formál minket is az Úr. Ne gondoljuk, hogy csak a másiknak van szüksége Isten formáló munkájára, nekünk is. Sok mindent el kell távolítania az Úrnak szívünkből, mire olyanokká válunk, amilyeneknek Ő akar látni bennünket. Ne lázadozzunk, ha fájdalmas is a formáltatás.

Mózest Isten küldi, a feladat nem könnyű, hiszen sok mindent el kell viselni. Az első próbálkozás nem sikerült és mindjárt megkapta a magáét népétől is. Ráadásul Izráel fiai előtt még hatalmasabbá vált a fáraó. Isten azonban ismét küldi, nem lehet abbahagyni, végig kell vinni ezt a folyamatot, mindenkinek meg kell látni, hogy Isten az Úr. „Én vagyok az Úr!” - szól Isten. Mózesnek ezzel a kijelentéssel a szívében kell indulnia. Bízzon, abban, hogy ez valóban így van.  A látszat, a korábbi sikertelenség ellenére is Isten az Úr. Isten az Úr és nem a fáraó, és nem is a körülmények. Így küld minket is Urunk a mai nap útjára, menjünk bátran Vele, és ne feledjük: az Úr, Ő. Ha valóban Úrnak látjuk, bármilyen helyzetbe jutunk is, nem csüggedünk el, mert Istent legyőzni nem lehet. Vele lehetetlen helyzetekből is ki lehet jönni. Ha megbízatásból megyünk, nem a mi állapotunk a lényeges, mint ahogy Mózesnek sem volt lényeg, hogy nem tud beszélni, a hangsúly Isten hatalmán van.

Jézus az elhívás után felkészíti tanítványait egy új életformára, arra, hogy Isten országának polgárai legyenek (Mt 5,1-12). A Hegyi beszéd a tanítványok számára szól, azok számára, akik már nem a világhoz, hanem Isten rendjéhez és akaratához szabják magukat. Isten országának polgárai boldogok, mert a boldogság az Úrhoz való tartozásból fakad. Boldogok, akkor is, ha külső szemlélő másképp látja. Isten országa polgárainak a boldogságát nem a külső körülmények határozzák meg. Jézus arról vall, hogy mindenek ellenére lehet boldogan élni. Lehet boldog a szegény, a síró, az Ő nevéért üldözött, mert nem a körülményektől, hanem Tőle függ az életük. Boldog, aki Isten országának polgára, aki Őhozzá tartozik. Pál körülményei sem mindig voltak kiválóak, ám a szíve tele volt örömmel, mert örömének forrása az Úr volt. A tanítványok boldogságának forrása maga Jézus. Ez a forrás soha nem apad ki.

Bízom Benned, Uram Jézus

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.

Jézus hív

Mózes és Áron az Úr előtt az első sikertelen próbálkozás után. Bizony még sokszor meg kell tenni az utat, még újra és újra oda kell állni a fáraó elé, mert nem enged a szavuknak. Bizony így van ez velünk is gyakran, türelemmel és szeretettel kell végeznünk a hívogatás a bizonyságtétel szolgálatát, mert az ember szíve kemény és nem mozdul az első szóra. Ahogy a fáraó ellenállt Istennek úgy van ezzel a mai ember is. Sőt mi sem vagyunk másként. Gondoljunk vissza mennyi türelemre volt szüksége az Úrnak, hányszor kellett szólnia, amíg meghallottuk és komolyan vettek. Meg kell Mózesnek is tanulnia, hogy fogadja el, ha nem lesz mindjárt eredménye munkájának, és nem szükséges összeroppanni a kudarc miatt. Nem is kell összeroppanni, hiszen ez az Úr munkája, Mózes csupán eszköz Isten kezében, aztán meg is mondta előre, hogy idő kell, mire enged a Fáraó.

Az Úr, elcsüggedt szolgáját kezelésbe veszi, és ismét kijelenti magát neki. Megtudja, hogy Isten neve Jahve, az az Úr. Tehát meg kell erősödni, a fáraókkal, a kis istenekkel szemben, hogy nem ők, hanem Izráel Istene az Úr. Ennek az Úrnak még a fáraó is alattvalója, neki is engedelmeskednie kell az Úr számára. Meg kell ismernie Mózesnek és mindenkinek, hogy Isten Úr, az egész mindenség Ura, és Ura az én életemnek is. Így azután nem tehetem azt, amit én akarok, hanem engedelmességgel tartozom Neki. Vigasztaló is ez, hogy Ő az Úr, mert így nem vagyunk senkinek kiszolgáltatva. Ha Úrnak látjuk Őt, múlik a félelem is.

Ígéretet ad Isten, hogy kihozza őket Egyiptomból, de azt nem mondja, hogy a következő próbálkozás eredményes lesz. Gyakran vagyunk mi is türelmetlenek. Isten ad ígéretet, de időpontot legtöbbször nem nyújt mellé.  Meg kell tanulnunk bízni az Úr szavában. Mózes és a nép is ezt tanulgatja.

Azonban nem hisznek Mózesnek. A nép is úgy gondolta a szabadítás azonnal végbe fog menni, mivel nem így történt, hanem még erősödött is a nyomorgatás, nem hittek Istennek.  Hányszor vagyunk mi is így, nem az Úrban bízunk, hanem a láthatókra tekintünk. Ha még rosszabb lesz a helyzet, nem javulnak körülményeink, elveszítjük hitünket.

Mózes ismét elbizonytalanodik, most már a nép sem hallgat rá, akkor hogyan menjen a fáraó elé?  Azonban Isten nem enged neki, hanem elküldi, mert nem magára kell figyelnie, hanem Istenre bíznia magát. Mennyire nem szeretjük a kudarcokat, mennyire fontosak vagyunk magunknak, Mózes is csak arra figyelt, hogy őt elutasítják, pedig itt nem is róla van szó, hanem Istenről. A szolgálatban az érzékenység, az önközpontúság mindig akadály. Ha azt gondoljuk, minden rólunk szól, nem jutunk előre. Az élet azonban nem rólam, hanem Róla szól, ezért nincs helye sértődésnek, meghátrálásnak, hanem hitnek. „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10,39).

Jézus ma is ezzel a felszólítással áll meg mellettünk: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket (Mt 5,18-25)!  Erre hív ma is nem kevesebbre, azt kéri, hogy ne mást, hanem Őt kövessük. Ez azt jelenti, hogy életünk iránytűje, meghatározó személyisége Ő, ezért mindenben Rá hallgatunk. Nem a barátok, ismerősök, rokonok, tanárok, hanem mindenkor az Ő szava, és iránya a mérvadó számomra.  Az Úr teljes életváltozásra hív, otthagyták a hajót és a hálót, tehát mindazt, ami eddig az életet a megélhetést jelentette, és Jézusra bízták magukat. Nem tartottak meg a régiből semmit, nem csak egy darabját kéri a szívünknek, hanem az egészet. Jézus ma is hív, induljunk mindent elhagyva, agy új életre Vele.

Jézus hív, bár zúg, morajlik

1. Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: 'Jer, kövess, ó, jöjj ide!'

2. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot, hálóját se vonszolá ki: Érte mindent elhagyott.

3. Jézus hív, hogy Őt imádjad, Megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod: 'Jöjj, engem jobban szeress!'

4. Ha nehéz az élet terhe, Roskadozva hordom azt: Bús orcám Hozzá emelve, Jézusban lelek vigaszt.

5.                   Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd Tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, Néked élő gyermeked!

Isten áldásával.