Nem pazarlás

F

olytatódik az örökség kiosztása (Józs 16,1-17,18), egymásután kerülnek sorra a törzsek, most József fiain van a sor.  Ők sem maradnak ki, mert az Úrnak mindenkire gondja van. Így ma is gondja van minden gyermekére. Ma is szabad az Úrhoz járulnunk minden kérdésünkkel, szabad Tőle várnunk szükségeink kielégítését. Látjuk, hogy az örökségek kiosztása szép rendben történik, mindenki elfogadja azt, amit kap.

Ha felmerül valamilyen probléma, azt megoldják, úgy, ahogy a Celofhád leányainak örökségét is elrendezték. Mert a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. A megoldás fontos eszköze a megbeszélés. Amikor kiderült a probléma, hogy csak lányai vannak, de azok nem kapnak örökséget, akkor oda mernek menni a vezetők elé, és beszélnek a kialakult helyzetről. Isten országában a problémák megoldásának fő eszköze a beszélgetés. Akkor jutunk előre, ha merünk és tudunk beszélni dolgainkról. A legkényesebb kérdést is merjük megbeszélni egymással az Úr jelenlétében. Kiderül, van megoldás, mert az Úr mindenkire gondol. Isten országában minden problémára van megoldás, csak beszélni kell róla és megkeresni Isten válaszát. Szánjunk mi is időt a beszélgetésre, az Úr elé állásra.

Látjuk azt is, hogy vannak olyan települések, amelyeknek őslakosait nem tudták kiűzni, így azok ott maradnak közöttük, és később sok probléma forrásává válnak. Miért nem űzik ki őket? Mert egy idő után belefáradnak a harcba, és feladják a további küzdelmet. Ez fenyeget minket is, próbálkozunk, de ha nem sikerül első vagy második próbálkozásra célt érni, feladjuk a további harcot. Pedig Isten gyermekei számára fontos tulajdonság a kitartás, nem minden sikerül elsőre, de az Úrra figyelve, kitartóan harcolva lehetséges a győzelem.

A következő probléma a többre vágyás. József fiainak nem elég az a terület, amit kaptak, többet akarnak. Józsué rámutat, ha többet akarnak, tegyenek érte, harcoljanak meg a területért, és amit elfoglalnak, az az övék lesz. Az Úr segítségével győzzék le az ott élő népeket és a természet erőit. A többhöz több küzdelemre is szükség van. Mindent nem lehet készen kapni, van, amiért meg kell küzdeni. Józsué pedagógiája kiemelkedő, látja, mi az, amit meg kell adni József fiainak, de tudja azt is, mikor kell nemet mondani. Ez számunkra is fontos, lássuk, mi az, amit nekünk kell gyermekeink számára biztosítani, de ismerjük fel azt is, amire nemet kell mondanunk, amiért már maguknak kell megküzdeniük.

Az Újszövetségben is fontos dolgokat olvasunk (Mt 26,1-13). Először azt látjuk, hogy az idő múlásával közeledik a döntés órája. Mert egyszer dönteni kell Jézus felől. El kell dönteni, hogy átadjuk számára az életünk feletti hatalmat, vagy megtartjuk azt magunknak. Lehet úgy dönteni, hogy Jézusra bízzuk az életünket, de lehet úgy is, hogy nemet mondunk Rá, és azt mondjuk, nincs Rá szükségünk.

A másik, ami fontos volt a számomra, hogy mennyire tudunk ügyelni a külső dolgokra. Gondosan ügyelünk külsőnkre, ruhánk és arcunk kinézetére, de a belsőnkre már kevésbé figyelünk oda. A vezetők számára lényeges volt, hogy ne az ünnepen öljék meg Jézust, ügyeltek a látszatra, az már nem volt lényeges, hogy Isten azt mondja: ne ölj! Bizony mi is sokszor így vagyunk, ügyelünk a látszatra, de Isten akaratát figyelmen kívül hagyjuk.

Megragadó az is, ahogyan kifejezi háláját ez az asszony. Egy egész évi keresetnek megfelelő értéket kész Jézusnak adni, mert megtapasztalta, hogy Jézus a legnagyobb értéket, életét adja oda őérte. Mit adunk mi Jézusnak hálából az új életért?

Nem vagyunk-e mi is úgy, mint a tanítványok, hogy azt akarjuk odaadni, ami nem a miénk, amivel nem mi rendelkezünk? Azzal kell mindig szolgálnunk, amink van. Ha többet nem tudunk, leülhetünk beszélgetni a másikkal, bizonyságot tehetünk mindarról, amit az Úr az életünkben elvégzett.

Jegyezzük meg, hogy soha nem pazarlás az, amit az Úrnak adunk. Sőt, mindig az a pazarlás, a tékozlás, amikor nem adjuk át az életünket, amikor mi akarunk rendelkezni felette. A tékozló fiú is azért pazarolt, mert kivette az Atya kezéből az életét.

Hagyjad az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7.      Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Vigyázzunk örökségünkre!

L

áttuk az eddigiek során, hogy az Úr kijelölte népe határait, azonban nemcsak országhatárokra, törzsi határokra, hanem nemzetség határokra is szükség van (Józs 15,20-63). Szükség van rájuk, mert szabadon csak határok közt lehet élni. Csak ott tud kibontakozni az életünk.

Isten nemcsak a törzseknek, hanem a nemzetségeknek is kiosztja az örökséget, mindenkire gondol, senkit nem indít el üres kézzel. Minden nemzetség számára biztosítja a megfelelő életkörülményeket. A feltételek biztosítva vannak, tejjel és mézzel folyó földet kaptak, most már csak rajtuk múlik, mire mennek vele és mit hoznak ki belőle.

Így van ez az életünkkel is, megkapjuk ezt a nagyszerű ajándékot, de rajtunk múlik, mit kezdünk vele, és kihozzuk-e belőle mindazt, amit lehet, vagy eltékozoljuk, mint a tékozló fiú. Ő is nagyszerű lehetőségeket kapott, ő rendelkezett az örökségével, tehát nem üres kézzel ment el a távoli vidékre, csak rajta állt, hogy mi lesz vele, hogyan alakul az élete. Mert úgy gondolom nem kötelező eltékozolni, amit kaptunk. Nem előre megírt forgatókönyv a tékozlás, a szenvedélybeteggé létel, az elzüllés, hanem mi hozzuk ezt ki a ránk bízott kincsből.

Miért alakulnak így a dolgok? Mert úgy gondoljuk mi mindenhez értünk, pedig nem így van, élni is tanulni kell. Meg kell tanulnunk felelősen bánni Istentől kapott örökségünkkel. Nem elég csak kikönyörögni, hanem jól kell felhasználni. Csak az Úrra figyelve tudunk jól élni, ezért lényeges, hogy minél korábban ismerjük meg akaratát és vegyük azt komolyan.

Az örökségre vigyázni is kell, mert látunk itt olyan városokat, amelyek most Júda törzséhez tartoznak, később azonban a filiszteusok fogják majd uralni. Ha nem vigyázunk az Úrtól kapott értékeinkre, a gonosz elragadja azt tőlünk. Így kell vigyázni hitünkre, hűségünkre, tisztaságunkra.

Sorra kerül a másik csoport, azok, akik az Úr bal keze felől állnak, de ők nem áldottak, hanem átkozottak (Mt 25,41-46). Feléjük nem hívás hangzik el, gyertek, hanem felszólítás: távozzatok. Megdöbbentő, hogy ezek sem tudnak arról, hogy az Úrral szemben mulasztásaik vannak. Most szembesülnek azzal, hogy életük nem felel meg az Úr számára, hogy könnyűnek találtattak azon a bizonyos mérlegen.

Isten nézőpontjából lehet az életünk áldott vagy átkozott, és mindez nem nagy dolgokon, a társadalmi helyzetünkön múlik, hanem az Úrhoz fűződő kapcsolatunkon. Az értékelést az befolyásolja, hogy önzőn magunknak élünk, a Tőle kapott ajándékokat magunkra fordítjuk, vagy szolgálunk velük. A szolgáló életforma az áldott, hiszen maga Urunk is azért jött a világba, hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért (Mt 20,28).

Azt is meg kell látni, hogy Urunk mást vár el tőlünk, másra helyezi a hangsúlyt, mint a környezetünk, a világ. Ő nem azt kéri számon mennyit dolgoztunk a kertben, hány műszakot vállaltunk, mit adtunk meg gyermekeinknek, hanem azt kéri számon, volt-e bennünk lehajló szeretet. Észrevettük-e a másikat, szántunk-e rá időt. Urunk az egymással való foglalkozásra teszi a hangsúlyt. Nem azt kéri, hogy végig robotoljuk az életet, hanem azt, hogy ápoljuk kapcsolatainkat, szánjunk időt egymásra, vegyük észre a másik szükségeit. A kecskék azért átkozottak, mert nem vették észre a szenvedőt, a magányost, a rabot, csak magukra koncentráltak. Az Úr Jézus egész földi élete alatt a betegekre, megkötözöttekre koncentrált, mindig volt ideje a számukra.  Kövessük mi az Ő nyomdokait. Ne feledjük, van örök gyötrelem és van örök élet.  Az örök élet ingyen kegyelemből az Úr Jézus érdeméért lehet a miénk.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.      Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Határok között

A

 területek kiosztását követően az Úr kijelöli a törzsek határait (Józs 15,1-19). Isten országában rend van, nem a nép dönti el, meddig terjeszkedik, hanem az Úr által kijelölt határok közt kell élniük. Vannak határok, amelyeket figyelembe kell venni, azonban ezek nem akadályoznak, hanem segítik a jobb egymás mellett való élést. Nekünk is szükségünk van határokra és ezt az Úr számunkra is kijelöli az Ige által. A tízparancsolat és a Hegyi beszéd körbefogja életünket, tág teret biztosít számunkra, egyben védi az életet, a házasságot, a tulajdont, a becsületet.

A határok védik Izráelt, megállítják az ellenséget és biztonságot nyújtanak a nép számára. A határokat őrizni is kell, mert az ördög igyekszik elmosni őket, vagy betörni rajtuk. A későbbiek során olvassuk, hogy amikor Izráel hallgat Istenre, Ő megáldja őket, és akkor nem törnek be a szomszédos népek Izráelbe. A határok között békességben teljesedhet ki az életük. A határok megvédik Isten népét a keveredéstől, a beolvadástól. A tanítványok számára így húzza meg a határt az Úr: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?” (2Kor 6,14).

Bizony, ma sok területen elmosódik a hívők és a hitetlenek közti határ. Isten népét is ugyanazok motiválják, mint a nem hívőket. Ugyanaz jelenti számukra a szórakozást, ugyanúgy a jólét utáni vágy hajtja őket. A határ megkülönböztetést is jelent. Világosan megmutatja, hogy innentől kezdve egy másik nép él, más szokásokkal. Vajon lehet-e világosan látni, hogy itt élnek Isten gyermekei?

Káléb leánya is példa lehet számunkra, nem elégszik meg a száraz vidékkel, hanem forrásokat akar, hiszen a víz jelenti az életet. Víz nélkül nem lehet termelni, víz nélkül elpusztul az élet. Számunkra az élet vizét kínálja az Úr. De vajon szomjazunk-e rá? Azért vesszük-e kézbe az Igét, mert úgy érezzük, nélküle kitikkad az életünk? „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5,6).

Jézus világosan kijelenti, hogy el fog jönni dicsőségben, akkor már nem gyermekként, nem kiszolgáltatottként, hanem uralkodóként fog megérkezni (Mt 25,31-40). Azt is elmondja, hogy akkor majd minden népek elébe gyűjtetnek, azt jelenti ez, hogy mindenkinek oda kell az Úr színe elé állni. Már a tegnapi Igében is láttuk, hogy van számonkérés, az életünkkel, amit ajándékba kaptunk, el kell számolni. Ebből senki nem fog kimaradni.

Az Úr előtt minden nyilvánvalóvá lesz, ott már nem lehet megtévesztést alkalmazni. Világunkban még a farkas is bújhat báránybőrbe, és sokan megtévednek, mert a külsőre, a megjelenésre, a tudásra figyelnek, de nem nézik, hogy milyen természet húzódik meg a báránybőr alatt. Mert ez a lényeg, a természet, hiszen az Ige azt mondja, hogy, akik Krisztusban vannak, új isteni természet részesei lesznek. Az eredeti természetünktől csak az Úr képes megszabadítani.

A bárányok azért áldottak, mert szolgáló lelkülettel, tehát krisztusi természettel élnek, és erről szinte nem is tudnak. Nem azért szolgálnak, mert ezt kell tenniük, hanem azért, mert ez a természetük. A szolgálat belülről, a lényükből fakad.

A kicsinyek, a rászorulók felé elvégzett szolgálatot úgy tekinti az Úr, mint amit Neki végeztek. Azonosítja magát a nyomorúságban, szenvedésben, üldözésben levő tanítványokkal. Amikor lehajolunk, könyörülünk, az Úrral tesszük mindezt.

Áldásoddal megyünk

1.        

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap!

2.        

Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap, mindennap!

Isten áldásával.

Hasznos szolga

K

iosztásra kerül az örökség minden törzs számára (Józs 1-15). azonban az örökséget hosszú harcok előzték meg, mert harc nélkül nincs győzelem, nincs örökség. Ma is így van ez, ha nem harcolunk győzni sem fogunk. Azonban mi nem szeretjük a harcot, békés nép vagyunk, békében élünk bűneinkkel, régi természetünkkel, szenvedélyeinkkel. Fölöttünk a test gyakorolja hatalmát, és bizony a test kielégíthetetlen, soha nem jut el oda, hogy azt mondja, elég. Mindig többet és többet kíván. Így tehát a test kívánságának teljesítése helyett a harc vezet eredményre. Így mondja ezt Pál apostol is: „a test kívánságát ne teljesítsétek” (Gal 5,16).

Azt olvassuk, hogy Káléb negyvenöt évvel korábban ígéretet kapott Istentől, és most ennek a beteljesítését várja. Negyvenöt évig várt, példa ez számunkra, hogy az ígéret beteljesedésére várni kell. Nem mindig azonnal kapjuk meg, amit az Úr kijelentett számunkra. Káléb türelmesen várt, közben harcolt, és amikor eljött az örökség kiosztásának ideje bátran odament Józsuéhoz. Nem feledkezett meg az ígéretről. Vajon mi még bíztunk volna-e benne, és odamentünk volna-e, hogy ezt ígérte nekem az Úr és várom az ígéret teljesítését. Jó így bízni az Úrban.

Józsué azt jegyezte le Kálébról, hogy tökéletesen követte az urat. Ezt olvasva bűnbánat fakad az ember szívében, én nem követem tökéletesen Gazdámat, de   jó is lenne, ha ezt mondaná el rólam is el. Igen Káléb mindenkor Őt követte, vagyis minden helyzetben Rá figyelt. Amikor még a pusztában vándoroltak és visszatértek Mózeshez miután kikémlelték Kánaánt, senkire nem figyelt, pedig a többség más véleményen volt, mint ő, mégis bízott az Úrban, és tudta, hogy övék lesz a föld. Tökéletesen követni azt jelenti, hogy Rá hagyatkozom, akkor is ha mindenki más véleményen van, ha nem értenek velem egyet, ha nem támogatnak, de tudom, ez az Úr útja.

Érthetetlen jelenet tanúi leszünk, mert a Gazda elé áll az egy talentumos szolga és visszaadja, azt, amit rábíztak (Mt 25,24-30). Nem fektette be, hanem elrejtette, és most visszaadja. Miért cselekedett így? Mert félt a Gazdától. Nem ismerte igazán, sőt félreismerte. Sokan fogalmaznak meg véleményt úgy Istenről, hogy nem is ismerik. Amikor véleményt mondanak az Úrról, magukból indulnak ki, azt gondolják, hogy Isten olyan, mint Ő. Saját lényük tartalmát vetítik ki Rá.

Mivel nem ismeri az Urat nincs a szívében csodálat és öröm, hisz nagy öröm az, hogy a Gazda a saját vagyonát ránk bízza. Nagy dolog ez, én magam csodálkozom is, hogy megbízik bennem, és rám meri bízni az életet, országa evangéliumát. Ennek a bizalomnak szolgálatra kell, hogy indítson. Csodálatos, hogy az Úrnak terve van velem, annak ellenére, ahogyan eddig életem, ahogy eddig hozzá viszonyultam.

Jó látni, hogy mindaz, amivel rendelkezem, amit sokszor a magaménak tulajdonítok, azaz Úré, csak kölcsön kaptam, az Ő javait forgathatom. Mondhatnánk azt is, hogy Isten nem üres kézzel küld az életbe, hanem ad induló tőkét, erre alapozhatom az életemet.  Mindazzal, amit kaptam el kell számolni, tehát nem mindegy mit kezdek vele. A lustaságot nem díjazza a gazda, nem arra kaptuk, a talentumainkat, hogy elássuk, hanem, hogy befektessük, azaz használjunk vele. A tanítványnak tovább kell adni a jó hírt, az a feladata, hogy mentse a lelkeket. 

A kulcs, hogy hasznos vagy haszontalan szolga vagyok. Nem az a hasznos, aki őrizgeti hitét, hanem az, aki szolgál vele, aki növeli, és másokat is Isten országába vezet. Haszontalan szolgákra nincs az Úrnak szüksége.

Zengd Jézus nevét

1.  

Zengd Jézus nevét, zengd, világ,

Őt, angyalok, áldjátok!

Felékesítve homlokát,

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

2.  

Ti vértanúi Istennek,

Kik mennyben szolgáljátok

A Bárányt, ki megöletett:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

3.  

Ti választottak, szent hívek,

Ti mind, kiket megváltott,

Szent irgalmát dicsérjétek:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

4.  

Ti bűnösök, mert Ő hordott

Tiértetek kínt s átkot,

És szent vérével áldozott:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

5.  

Ti népek, törzsek, kik bárhol

Az Ő szavát halljátok,

Nagy jóvoltáért hálából

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

6.  

Mily boldogság lesz majd, ha fenn

Dicstrónja előtt állok,

És mindörökké zenghetem:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

Isten áldásával.

Lehetőség

M

indenkinek szétosztották az örökséget Kánaán földjén (Józs 13,15-33), senki nem maradt saját terület nélkül. Az Úr mindegyik törzsről gondoskodott. Az eddig rabszolga majd nomád, vándorló nép megkezdi a letelepedett életformát.  Most egy új kezdődik életükben. Meg kell tanulniuk a szabadságban élni. Eddig mások irányították életüket, most szabadok lehetnek Isten uralma alatt. Nekünk is ezt kell megtanulni, az igazi szabadság az Úr vezetése alatt van. Isten mai gyermekeinek is tanulni kell a szabadításban való járást, a benne való megmaradást. Azt jelenti mindez, hogy Istenre figyelve élek, az Ő akaratának engedelmeskedem, és közben átformálódom. Képessé válok a rosszra nemet mondani. A szabadság az, amikor nemet is tudok mondani, van lehetőségem megtenni a rosszat, de tudok rá nemet mondani.

Ismét találkozunk Bálám jövendőmondó nevével, ő az, aki meg akarta átkozni Izráelt még a vándorlás alatt, de az Úr nem engedte ezt neki. Most elesett Izráel ellenségei között. Mindez azt jelzi, hogy nem érintette meg a szívét mindaz, amit átélt. Tudta, kicsoda Izráel, de nem jutott el szíve közepéig. Hiszen ha igazán felismeri, hogy az Úr áldotta ez a nép akkor ő is közéjük települt volna, mint ahogy Ráháb látta Isten hatalmát, és vágyott népéhez tartozni. Az a természetes, hogy áldottak akarunk lenni, aki látja, hol az áldás helye, oda igyekszik. Ám Bálám lénye hideg maradt, az élet vize nem hatolt lényébe, így csak az értelme lett érintve, de a szíve nem.

De vajon érinti-e a szívünket Isten Igéje, vagy mi is úgy vagyunk, mint ez a mágus? Életünk külső részét, értelmünket, szokásunkat áthatja a keresztyénség, de lényünket nem.  Az Úr pedig azt akarja, hogy belülről is tanítványok legyünk, azaz egész lényünk legyen összhangban az Igével. Ne csak tudjam, hogy kell élni, mit kell tenni, hanem valóban cselekedjem is.

Ismét példázatot hallunk az Úrtól (Mt 25,14-23), amelyből megtudjuk, hogy a gazda talentumot osztott szét szolgái között.  Mindenki képességeinek megfelelő összeget vehetett át, annyit, amennyivel lehetőséget kapott egy áldást osztó, növekedő életre.  Senki nem kap többet, és nem is kérnek tőle számon többet, mint amennyire képes.  Isten jól ismeri övéit, nem terhel túl senkit, annyit bíz rá, amennyivel el tud boldogulni, és megadja hozzá a lehetőséget, erőt és képességet is. Isten országában nincs egyenlősdi, nem az a lényeg, hogy mindenki ugyanannyit kapjon, hanem az egyéni képességekhez van szabva, ki mennyit kap. Az Úr jól tudja, kinek mennyit kell adni, mi ne törődjünk mással, ne irigyeljük, aki többet kapott, de ne is siránkozzunk, hogy mi ennyivel mihez kezdhetünk. Nem a talentumok mennyisége a lényeg, hanem az, hogy aki kapja, mennyit hoz ki belőlük. Az a lényeg, hogy amit kaptam, abból hozzam ki a maximumot. Kihoztam-e az életemből Isten dicsőségére a maximumot? Vagy csak félgőzzel szolgálom?

Az átvett vagyonnal nekem kell gazdálkodnom. Arra kapom, hogy forgassam, és nem arra, hogy félretegyem, őrizgessem, hanem, hogy éljek vele, hogy megszaporítsam. Az átvett talentum, tehát a tehetség, szorgalom, képesség, maga az életem nem az enyém, Istentől kaptam, így nem azt teszek vele, amit akarok, hanem felelős vagyok érte. Az életemmel, benne minden lehetőséggel el kell számolnom.

A talentum elrejtése nem megoldás. Az egyedüli megoldás, hogy hálás szívvel forgatom, és igyekszem a lehető legtöbbet kihozni mindabból, amit kaptam Uram dicsőségére. Aki komolyan veszi az élet felelősségét, dicséretet és jutalmat kap, az előtt kitárul majd Isten országának gazdagsága. Az majd Ura örömében élvezheti az ország javait, az majd többre bízatik.

Légy éber reggel

1.  

Légy éber reggel, bár felhőtlen égbolt

Vihartalan, csendes napot ígér.

Kelhet vihar szívedben, mely a vándort

Lesújtja, míg honába tér.

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

2.  

Légy éber délben, míg a földi zajban

Az ég békéje feledésbe megy!

Ó, lelj egy percet lenni egymagadban,

Hogy ott kiöntsd a szívedet!

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

3.  

Légy éber este, míg csend száll a tájra,

Keresd fel égi hű Barátodat!

Úgy fáj a szíve, ha hiába várna,

Ha jössz, kitárt karral fogad.

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

4.  

Légy éber, ó, napod bármerre fordul,

Mert szüntelen vigyáz az ellen is,

S a szentek szentjét elfoglalja orvul,

Ha égő hittel telve nincs!

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

Isten áldásával.

Előrelátás

E

ljár az idő mindenki felett, az országot foglaló, népeket kiűző Józsué fölött is (Józs 13,1-14). Az Úr megmondja szolgája számára, hogy megvénült. Isten mindig őszintén beszél velünk, a valóságot tárja szemeink elé. Józsuénak is látni kell és elfogadni ezt. Szembe kell néznie ezzel a ténnyel, hogy kora miatt nem képes már olyan feladatokra, mint régebben, de ettől nem kevesebb. Ez a csodálatos, ha harcolni, földet birtokba venni már nem is tud, de az Úr továbbra is beszél vele, mert számára még mindig értékes és fontos.

Józsué elfogadja Isten véleményét, nem tiltakozik, nem akarja bizonygatni, hogy ő még nem öreg. Számára az a legfontosabb, hogy az Úr beszél vele, és Istennel beszélgetni öregen és vénen is lehet. Harcolni már nem bír, ezért a fennmaradt népeket maga az Úr űzi ki, Józsué pedig majd kisorsolja a nép között a területeket. Az Úr megtalálja azt a feladatot, amit szolgája még képes elfogadni. Józsué sem lázadozik, nem mondja, ő mást akar csinálni.

Mindenki megkapja a maga örökségét. Mivel Istenre figyelnek, minden törzsnek jut hely, ahol letelepedhet. Nincs versengés, nem veszi el egyik törzs a másik elől a földet. Ahol Istenre figyelnek, ott mindenkinek jut terület, mindenki tud hol élni, dolgozni. Ahol Istenre figyelnek, ott hagyják egymást élni az emberek, mert csak Isten jelenlétében lehetséges békében élni.

Mai példázatunkban ismét a felkészült várakozásra helyezi a hangsúlyt az Úr (Mt 25,1-13). Tíz szűzről beszél, akik egyformán kimentek a vőlegényt várni. Ugyanaz volt a céljuk, várni a vőlegényt, és majd bemenni a menyegzőre. Jézus mégis különbséget tesz közöttük, öt okos volt és öt balga. Miből állt a különbség? Mi tette okossá az egyik öt főt? Külsőleg mind egyformák voltak. Vittek magukkal lámpást, és el is aludtak mindnyájan, amikor késett a vőlegény. Mi volt akkor a különbség? Az okosak tartalék olajat is vittek. Ezzel kifejezték, hogy számítanak a késésre, előre látók voltak, és így nem érte őket meglepetés.

Mi is legyünk hitünkben előrelátók. Számítsunk arra, hogy nem úgy alakul az élet, ahogy mi megtervezzük, lesznek előre nem látható események. Ha ezekre felkészülünk, nem lepnek meg minket. Az olaj lehet az új élet, amire már akkor szert teszünk, amikor még messzinek tűnik az Úr visszajövetele. Az új életet ápolni kell, naponkénti Igeolvasás és imádkozás által növekedhetünk, és tarthatjuk a kapcsolatot Urunkkal. Miért is gondolom, hogy erről lehet szó? Mert amikor a balga szüzek zörgetnek, az hangzik feléjük: „nem ismerlek titeket.” Tehát ezek formálisan Isten népe közé tartoztak, de nem élték át a kegyelmet. Külsőleg nem hiányzott semmi, de szívük nem volt újjáteremtve, nem voltak állandó, élő kapcsolatban Urukkal. Mert nem a külsőség a fontos, hanem a szív állapota.

Csak az élő hit jelent segítséget a mindennapi próbák idején. Csak az Úrral való élő kapcsolatból leszünk képesek erőt meríteni feladataink között.

Hitet nem lehet kölcsönkérni, a kapkodás sem segít. Mindenki kap elegendő időt arra, hogy rendezze kapcsolatát az Úrral. Ha ez nem történik meg, az Úr érkezésekor nem lesz rá mód. Mire ezek olajat szereztek, lemaradtak. Bizony, ez a legnagyobb tragédia, ha valaki azt gondolja, hogy Ő be fog menni az életre, a végén pedig kimarad. Ma még elrendezhetjük életünket Urunkkal, most még van lehetőség, hogy feltöltsük lámpásainkat, beszerezzünk tartalék olajat is.

Tulajdonképpen az olaj lehet a Biblia is, ami erőt jelent számunkra. Olvasása által feltöltődünk, fényt kapunk utunk számára. Sokat jelent a számunkra, hogy naponta olvashatjuk, de felkészültünk-e arra az időre, amikor elvétetik, amikor nem lesz lehetőség minden nap olvasni? Hogyan lehet felkészülni? Úgy, hogy minél több Igét megtanulunk kívülről, így amikor a Szentírást nem lesz módunkban kezünkbe venni, felidézhetjük az Úr bátorító, erőt adó szavát.

Az Urat és kegyelmét most lehet megismerni, nem tudjuk, meddig tart ez a lehetőség, éljünk hát vele. Ha bezárul az ajtó, van amit már nem tudunk megtenni egymás felé sem. Amíg itt vagyunk, addig használjuk jól fel lehetőségeinket.

Végig megálld a nagy tusát!

1.  

Végig megálld a nagy tusát!

Erőt Urad, a Krisztus ád.

Nyerd el, mit félretett neked,

A koronát, az életet!

2.  

A célra fuss, hogy mennybe juss,

Ott vár reád az égi juss!

Az út oda bizton vezérl,

Krisztus az út, Krisztus a cél.

3.  

Ne csüggedj el, Ő felemel,

Új erőt ád, csak bíznod kell!

Ha gondodat mind ráveted,

Segít vinni a terhedet.

4.  

Bízzál, ne félj, a Krisztus él!

Ő hűn szeret és megsegél.

Csak higgy, és Ő lesz Mestered,

Urad, s mindenben mindened!

Isten áldásával.

Szolgálatban

J

ózsué elfoglalta az ígéret földjét, a harcok véget értek, és lassan beindul az élet (Józs 11,10-12,23). A harcok hosszú ideig tartottak, az Úr adta nekik ezt a területet, velük is volt a csatákban, de nekik kellett türelmesen kiűzni az ellenséget. A teljes győzelemhez idő kell, nem megy egyik percről a másikra. Kitartóan kell harcolniuk. Isten velük volt, de nekik kellett felvonulni az ellenség ellen, voltak veszteségeik is, mert a győzelem mindig kerül valamibe. Áldozat és küzdelem nélkül nincs győzelem, minden harc áldozatokkal jár, és ez így van a mi életünkben is. Akkor aratunk győzelmet a bűn felett, ha vállaljuk a kitartó harcot, elszenvedjük a veszteséget is.  Jó tudni, hogy győzelmünkért a legnagyobb árat az Úr Jézus Krisztus fizette meg, az Ő életébe került a győzelem.

Fontos még, hogy az egész földet elfoglalták. Nem hagytak ki egyetlen települést sem, mert akkor félmunkát végeztek volna, illetve az ellenség a hátukban maradt volna. Mindig a teljes győzelemig kell harcolni, ne engedjünk a lustaság kívánalmainak, amely oly könnyen abbahagyná a harcot. Nem lehet félmunkát végezni, sőt, nem elég csak kiűzni a gonoszt, hanem a felszabadított területet be is kell telepíteni, mert az üresen hagyott helyre az ellenség visszatér. „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél” (Mt 12,43-45). Gyakran ezt a hibát követjük el, nem töltjük be az üres helyet, így a gonosz visszatér. Tehát nem elég valamitől megszabadulni, a helyét be kell tölteni, új Gazdára van szükség. Ez a Gazda az Úr Jézus Krisztus lehet életünkben.

A föld pedig megnyugodott a harctól, tehát békesség lett, mert mindent úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta nekik. Békesség mindig ott és akkor van, amikor Isten akaratának engedünk.

Jézus tanítványainak mindig készen kell lenni, mert az Úr eljövetelének időpontját kizárólag csak az Atya ismeri (Mt 24,36-51). Így azután minden spekulációt félre kell tenni, de kapunk jeleket, amelyek segítenek a tájékozódásban. Urunk nem akarja, hogy Övéi megtévedjenek, becsapódjanak, ezért elhelyez a történelem színpadán olyan jelzéseket, amelyek alapján felismerhetjük, hol tartunk, és készen állhatunk az Úr fogadására. Mert nagyon fontos, hogy várjuk az Urat. Aki várja, annak számára Isten szava valóság, bízik benne, és tudja, hogy amit napról-napra olvas, az beteljesedik.

Fontos jel az élet alakulása, az utolsó idők mindennapjait Noé korához hasonlítja Jézus. Úgy élnek majd eljövetelét megelőzően az emberek, mint Noé idején. Hogyan is éltek akkor? Teljesen lefoglalta őket a megélhetés, a szórakozás, a magánélet, annyira magukkal voltak elfoglalva, hogy nem fért be már Isten az életükbe.  Bizony, az ember azóta mit sem változott, a mi korunk sem él másképp, csak a fogyasztás, a különféle szórakozás, vágyaink, ösztöneink kielégítése áll a középpontban.

A bárka készült, de nem vették komolyan. A bárka az a közelgő ítéletet is hirdette. Minél előrébb tartott a vízi jármű építése, annál közelebb volt az ítélet is. Most áll a kereszt, ahová menekülhetünk, minél több idő telik el nagypéntek óta, annál közelebb kerülünk a kegyelmi idő végéhez. Azonban Noé korának embere nem vette komolyan Isten üzenetét, nem látta meg a jelek fontosságát. De vajon mi komolyan vesszük-e az Istentől küldött üzenetet? Szól az evangélium, de hozzá igazítjuk-e az életünket? Az ítélet közeledett, de Isten elkészíttette a menekülés útját is, csak be kellett szállni a bárkába. De nem vették észre, nem akarták komolyan venni, aztán egyszercsak esni kezdett az eső, de akkor már késő volt, hisz az ajtók bezárultak. Amikor szól az Ige, vegyük komolyan isten hívó szavát, ne merüljünk bele a világ dolgaiba, mert esetleg késő lesz. Vegyük komolyan, amit az ének mond: Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.

Az Úr hangsúlyozza: legyünk készen! Ki van készen? Aki a bárkában várja az ítéletet, és benne is marad, amíg eláll a fergeteg, amíg újra száraz lesz a föld. Számunkra az Úr a bárka, aki Krisztusban van új teremtés az.

A várakozás nem jelent tétlenséget. Az Úr gyermekeinek van feladatuk, úgy várhatják Urukat, hogy közben végzik a rájuk bízottakat. Felelősek vagyunk az Úrtól kapott szolgálat végzéséért, az evangélium hirdetéséért. Lényeges meglátni, hogy itt nem a saját dolgainkról, mindennapi munkánk elvégzéséről, hanem a lelkek mentéséről, és a megmentettek lelkigondozásáról van szó. Legyen mindig első az Úr ügye számunkra, mert bármikor jöhet Urunk. Várjuk Őt hűséges szolgálattal.

Siessetek, hamar lejár

1.  

Siessetek, hamar lejár,

Kegyelme már régóta vár!

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

Ma még lehet, ma még szabad,

Borulj le a kereszt alatt!

2.  

Ha késlekedsz, mi lesz veled?

Hogy mented meg a lelkedet?

Bezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

Bezárul a kegyelmi út,

Lelked örök halálba jut.

3.  

Elszáll a perc, az életed,

Ma még ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát!

Ne késs tovább, ne várj tovább,

Ma kérd Atyád bocsánatát!

4.  

A szűk kapu ma még nyitva,

Vár téged is Isten Fia!

Jézus szeret, vár tégedet,

Ne keményítsd meg szívedet!

Jézus szeret, vár tégedet,

Ne keményítsd meg szívedet!

Isten áldásával.

Jelek

I

zráel népe Józsué vezetésével győzelmesen nyomul előre (Józs 11,1-9). egymás után foglalják el a kánaáni városokat. Senki nem tud ellenállni nekik, még természeti csodát is átélnek, jégeső is támogatta őket, majd a nap is megállt az egyik csata során. Mi volt a titkuk? Hogyan lehet, hogy egy most érkező nomád nép képes legyőzni a városban lakó, védelemmel ellátott helyi lakosokat? A választ megkapjuk a tizedik fejezetben, amikor ezt olvassuk: „mert Izráel Istene, az Úr harcolt Izráelért” (42).

Ez a titok, az Úr harcolt értük. Tehát nem Józsué kiváló képességei, a nagyszerű haditervek, a hadtestek összehangolt támadása, hanem Isten jelenléte vívta ki a győzelmet. Izráel megtapasztalta, hogy az Úr számára ők nagyon fontosak, kész értük harcolni. Az is fontos, hogy Isten mindig betartja ígéreteit. Azt mondta Mózesnek, majd Józsuénak is, hogy nekik adja a tejjel és mézzel folyó földet és ez most következik be. 

Isten népe ma is haladhat előre győzelmesen, bár mintha nem ezt látnánk. Ma inkább visszavonulunk a gonoszság elől és átengedjük a terepet az ördögnek. Pedig azért bízatott ránk az evangélium, ami maga is győzelmi üzenet, hogy bátran vigyük előre. Hirdessük, hogy Jézus Krisztus a győztes, és általa ma is lehet diadalt aratni a gonosz erői felett. „De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Rm 8,37). Vegyük komolyan Pál apostol szavait, Jézus szeret minket és általa győzhetünk mindenféle bűn és probléma fölött. Ne adjuk fel a gonosz elleni harcot, akár bennünk támad, vágyainkat, szokásainkat, vagy régi természetünket is akarja felhasználni. Nézzünk az Úrra és Vele és általa győzni fogunk.

 Azt is megláttam, hogy az ellenség egyesíti az erejét Izráellel szemben, meg akarják őket félemlíteni. Elrettentő csapást akarnak rájuk mérni. Az egyesített csapatok létszámának, a modern fegyverzet látványának pszichikai erejére is támaszkodik az ellenség. Ám az Úr felkészíti népét, Józsuét megszólítja, bátorítja: „Ne félj tőlük” (6). Az Úr szavában erő van, eltűnik a félelem és Józsué ismét győzelmet arat. Az összefogás is eredménytelen marad. Erősítsen minket is az Úr szava, különféle harcaink közepette. Ne az ellenségre nézzünk, hanem higgyük, hogy nekünk nem kell félni, bármilyen trükköt vet be az ellenség. Nem kell félni, mert az Úrral lehetséges a győzelem. Azonban harcolni Isten népének kell, soha ne feltartott kézzel álljunk a gonosz elé, hanem harcra készen.

Az újszövetségi nép sem összetett karba tett kézzel járja az életet, neki is vannak harcai, hiszen a gonosz mindent megtesz, hogy Krisztus oldaláról elvonja az embereket (Mt 24,23-35). Az Úr Jézus azonban rámutat, hogy fel lehet készülni a gonosz minden támadására. Az ellenség szereti a megtévesztést felhasználni, ezért hamis prófétákat, krisztusokat hoz elő, akik igyekeznek mindenkit megtéveszteni. De, csak azt tudják elhitetni, akit lehet. Tehát lesznek, akik felismerik a hamisságot és leleplezik azt.  Vagyis nem mindenkit lehet megtéveszteni, az a kérdés azonban, hogy engem el lehet-e hitetni, vagy nem? Az Úr azt mondja, ne lehessen megtéveszteni, azért adja kezünkbe az Igét, hogy általa világos látásunk legyen, hogy ne csak a külsőre, hanem a belsőre is figyeljünk. A külső, tehát a kinézet, az intelligencia, az ismeret könnyen megtéveszt és elhiteti velünk, hogy testvérrel állunk szembe. Azonban mindig az életvezetés igazolja, azt hogy a keskeny úton járunk.

Amikor az Úr Krisztus ismét megjelenik, az mindenki számára egyértelmű lesz. Akkor világossá válik, hogy a Feltámadott Isten Fia érkezett meg, és eljött a számadás pillanata. Ezért olvassuk, hogy akkor sír vagy jajgat a föld minden nemzetsége. Sír, mert akkor döbben rá, hogy amit a Bibliában leírtak igaz, van Isten, van ítélet és a bűneinket csak most lehet rendezni. Siratják az elszalasztott lehetőséget, mert Isten bőven adott időt az emberiség számára, ami alatt megtérhetett volna. Azonban nem akarjuk komolyan venni, hogy az Úr megtérésre hív.

Vannak jelek, amelyek mindig felhívják a figyelmünket, ne halogassuk a bűnbánatot, az életváltoztatást, hanem most bízzuk az Úrra magunkat. Egyszer minden elmúlik, ahogyan az ének mondja: e világ ábrázata igen hamar elmarad, de van maradandó, mégpedig az Úr szava. Vegyük ezért nagyon komolyan Urunk beszédeit.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5.                   E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Őszintén

I

zráel győztesen nyomul előre az Úrtól kapott földön (Józs 9,1-27).  Mindaz, amit az Úr tett értük az ott lakó népek tudomására jut. Vannak, akik félelmükben harcolnak és vannak, akik cselhez folyamodnak. De senki nem követi Ráháb példáját. Ők is megláthatnák, hogy Izráel Istene az Ő Teremtőjük is, és ezt felismerve ők is meghódolhatnának előtte. Ám ezek a népek, nem az élő Istent akarják megismerni és szolgálni, hanem valahogy megmenteni az életüket. Ma is ez a kérdés, mit akarok? Az urat őszintén megismerni és rábízni magam, vagy csak valahogy megúszni a kárhozatot, a földi élet nyomorúságait?

Az is világossá válik, hogy Isten népe ellensége mindenkor kész trükkhöz is folyamodni csakhogy megtévesszen minket. Az ördög soha nem nyíltan jön, ahogy a Gibeoniták sem, hanem világosság angyalává is változtatja magát, mert az a célja, hogy megtévesszen, és közénk furakodjon. A sátán nem mondott le rólam, mindent megtesz, hogy uralkodjon felettem.

Még Józsuét is sikerült megtéveszteni, úgyhogy ne gondoljuk, hogy minket eztán képtelen a sátán becsapni. Becsap, mégpedig legtöbbször saját szívünkön keresztül. Ahogyan Péterrel is elhitette, hogy Ő oszt soha nem lenne képes Jézust megtagadni. Mennyire más lett volna, ha Jézusnak hisz, és komolyan veszi, igen tőlem ez is kitelik, ezért Uram vigyázz rám.

Miért sikerült megtéveszteni Izraelt? Így olvassuk: „Az Úr tanácsát pedig nem kérték ki” (14). Nem fordultak az Úrhoz, mert meghatódtak azon, amit láttak és hallottak. A szegény és elcsigázott népen megesett a szívük, és nem gondoltak arra, hogy egyedül csak Isten ismeri a szíveket. Bizony mi tudunk alakoskodni, és ha csak arra figyelünk, amit a másik mutat számunkra, könnyen megtévedünk. Hiszen az ördög sem úgy jön, hogy messziről látni rajta, ő az ördög. Az ördög megnyerő stílusban, kiváló modorral, előzékenységgel fog felkeresni bennünket, ezért mindenkor kérjük ki Urunk tanácsát.

Amit még komolyan kell venni, az őszinteség. Legyen bármilyen nehéz, vagy kényes kérdés, amiről beszélni kell, de beszéljünk róla őszintén, mert csak az vezet igazi eredményre, csak ott lesz bizalom.

Továbbra is tükörbe kell néznünk, és bizony nem könnyű ez, mert a jézusi tükör a valóságot mutatja rólunk. Ő nem csap be és nem mutat szebb képet, mint ami valójában van. Azt mondja, hogy megtévesztjük magunkat és másokat, amikor csak a külsőre figyelünk, kívülről igaznak látszotok, és azt gondoljuk ez elég. Ha a látszat meg van, akkor minden rendben van. Gyakran mondják, a látszatra ügyelni kell, az Urat azonban a látszat nem elégeti meg. Ő azt nézi, ami belül a szívünkben van.

Sok időt töltünk, és nagy gondot fordítunk külsőnk tisztaságára, de megfeledkezünk belsőnk ugyanolyan igényes megtisztításáról. Legyünk igényesek a belsőnkkel, a szívünkkel szemben. Legyünk kényesek a tisztaságára és kérjük, Urunkat tisztítson ki minden gonoszt a szívünkből. Mert ha benne maradnak a gonosz dolgok kapcsolatainkra, egész életünkre kihatnak. Meditáljunk ma azon, mivel vagyok belül tele? Ha az Úr megláttatja tartalmaimat, merjem kérni, hogy ürítse ki a szívem edényét, hiszen új tartalmat csak üres edénybe lehet tölteni.

A mélyből kiáltok, Jézus

A mélyből kiáltok, Jézus,

A bűnöm verme, de mély!

Rám omlott az átok, Jézus,

Oly szörnyű, sötét az éj!

Ha nem jössz segélyre, Jézus,

Kialszik minden remény

És itt a vak éjbe’ Jézus,

A mélybe’ veszek el én!

Te mindent vállaltál, Jézus,

Kínt, szégyent ott fenn a fán,

És értem meghaltál, Jézus,

A véres, bús Golgotán.

Nagy üdvöt szereztél, Jézus,

S én hittel elfogadom,

A szívem cserébe, Jézus,

Tenéked odaadom.

Ó, Téged szeretni, Jézus,

A szívem boldog joga,

És Téged követni, Jézus,

Az élet célja maga.

Tevéled haladni, Jézus,

A mennyek felé menés,

És Nálad maradni, Jézus,

Az béke megpihenés.

A Lelked vígasztal, Jézus,

És Ő ad mindig erőt.

A lelkem magasztal, Jézus,

S megvall a világ előtt.

Örömmel megyek be, Jézus,

Tehozzád a mennybe fel,

S ott fenn az egekbe’ Jézus,

Te rólam vallást teszel.

Isten áldásával.

A hála oltára

M

ennyivel másabb most a kép, mint az első támadás idején. Most nem menekülés, fejvesztettség, hanem diadal látható (Józs 8,14-35). Miért ez a nagy változás? Mert rendbe jött a kapcsolatuk Istennel, eltávolították a közéjük állt vétket és most már az Úr áldását élvezték, megtapasztalták, hogy Istenük valóban kezükbe adja az ellenséget. Mi is megtapasztalhatjuk, hogy mennyire más lesz az életünk, amikor rendbe jövünk az Úrral, amikor eltávolítjuk a közénk került, a kapcsolatunkat megrontó vétket. Egymás között is így működnek a dolgok, amíg nem tárjuk fel és nem rendezzük a vétket, a hibát, a másik ellen elkövetett sérelmeket mindig zavarodottság és vereség lesz osztályrészünk. Amikor azonban őszintén feltárjuk a problémákat, tehát beszélünk róluk, majd meg is oldjuk őket, tehát változtatunk minden mássá lesz.

Azt is megfigyelhetjük, hogy Aj királya úgy gondolja ismét könnyűszerrel szétveri a támadókat, mert nem tudja, hogy Izráelnek élő Istene van, Aki tanácsolja népét, Aki döntött, és e döntés nyomán Izráel nyerni fog. Győzni fog Izráel mert saját örökségét foglalja vissza, hiszen ez a föld már Ábrahámnak és utódainak adatott. Isten mai gyermekei is győztes csapatban szerepelnek, mert ha nem is egy földdarabot ígért nekünk az Úr, de azt igen, hogy ha tanítványokká teszünk minden népet velünk lesz a világ végezetéig. De úgy élünk-e, mint Krisztus katonái, akikre a csodálatos győzelmi hír bízatott: Jézus él. Ma mintha az első Ajbeli csatában elfutó zsidó harcosokra hasonlítanánk. Már nem igazán merjük képviselni Isten szavát, nem úgy nézünk rá, mint életeket megváltoztató, gondolkodást átformáló erőre, hanem vereségre vagyunk beállítva.

Józsué mindent az akarata szerint cselekszik, és nem feledkezik meg az Úrról, tudja, hogy a győzelem Isten ajándéka. Ezért oltárt készít, a hála oltárát. Igen így működnek jól a dolgok, Isten végzi a részét, megadja a győzelmet, oltalmazza övéit, zsákmányt biztosít a számukra, tehát gazdasági növekedésben is részük lesz. A nép pedig szintén teszi a dolgát, az Úrban bízva hadba vonul, majd az Ebál hegyén oltárt épít és hálát ad. Ez a mi életünk haladásának is menetrendje. Engedjük Istent cselekedni, közben végezzük, amivel megbíz, majd a győzelmek után adjunk hálát, vagyis soha ne feledjük el, hogy bármit sikerült jól elvégeznünk az Isten ajándéka.

Jaj mondások sorozata következik, mert az Úr szeretete tiszta és így arra, ami rossz, ami nem egyezik Isten akaratával, arra soha nem mondja, hogy jó. A farizeusok értek rendje felborult, mert az ember tetteit, a számára fontosat, az aranyat és az áldozatot nagyobb jelentőségűnek tarja, mint az Úr jelenlétét demonstráló templomot, vagy az oltárt. Ezek, mind Istenre mutatnak, szeretetéről és kegyelméről tesznek bizonyságot. Mert a templom az hely, ahol meg ismerhetik az Urat, az oltár pedig, ahol a bűnökért való áldozatbemutatásra kerül, aminek következtében, átélhetik Isten kegyelmét.

Bizony mindezeket jó nekünk is komolyan venni, mert velünk is megtörténik, hogy egy szórólapon nagyobb betűvel van szedve az előadó neve, virító a titulusa, mint Isten neve, vagy az Úr Igéje. Adakozásokkor is milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk nevünk elhangzásának. Pedig minden helyzetben az urat illeti a dicsőség.

Jézus nagyon keményen beszél korának vallási vezetőiről, bolondok és vakok, de vajon mit mond rólunk? Nem így lát minket is néha? De komolyan vesszük-e, amit az Úr mond és készek vagyunk-e korrigálni eddigi gyakorlatunkat.

Ó, hála az Úrnak

1.  

Ó, hála az Úrnak, zengjünk Neki hát,

Mert úgy szeretett, hogy id’adta Fiát,

A kínra, halálra küldötte el Őt,

Megnyitni a mennyet a bűnös előtt.

Szívem, áldd a Királyt, az Övé ez a föld,

Szívem, áldd a Királyt, neve mindent betölt.

Jöjj, bűnös, az Úrhoz, jöjj, Jézus az út,

Ó, vedd be szívedbe a drága Fiút!

2.  

Ó, teljes az üdv, amit ád ez a vér,

Ó, drága a kincs, amit Isten ígér.

Ha bánva bűnét, jön a leggonoszabb,

Az Úr neki még ma bocsánatot ad.

Szívem, áldd a Királyt, az Övé ez a föld,

Szívem, áldd a Királyt, neve mindent betölt.

Jöjj, bűnös, az Úrhoz, jöjj, Jézus az út,

Ó, vedd be szívedbe a drága Fiút!

3.  

Szent az, mit az Úr mond és szent, amit ad,

És szent öröm az, mely az Úrba’ vigad,

De még magasabb lesz az égi öröm,

Ha Jézus előtt vigadunk odafönn.

Szívem, áldd a Királyt, az Övé ez a föld,

Szívem, áldd a Királyt, neve mindent betölt.

Jöjj, bűnös, az Úrhoz, jöjj, Jézus az út,

Ó, vedd be szívedbe a drága Fiút!

Isten áldásával.

Foglalkozz Jézussal!

Á

kán bűne miatt Izráel megfutamodott  Aj népe elöl (Józs 8,1-13), azonban a vétkes bűnhődése után ismét a város  ellen kell vonulniuk. Ez Isten akarata. Nem lehet kihagyni, mert akkor a hátuk védtelen lenne az ellenség ellen. Másrészt a kudarcélmény a későbbi harcok során mindig előjönne és elbizonytalanítaná őket. Nekünk is szembe kell nézni kudarcainkkal, félresöpört problémáinkkal, mert ha nem így teszünk sok problémát fognak okozni, hisz mindig visszatérnek, és egyre félelmesebbek lesznek. Azonban, ha bátran szembefordulunk velük, az Úr Jézus segítségével legyőzhetjük őket. Jézussal minden probléma megoldható, csak hozzá kell kezdeni a megoldáshoz.

Isten megszólítja Józsuét és bátorítja, mert az Úr tudja, hogy szüksége is van erre, hiszen most ő is elbizonytalanodott. Aj ellen küldi Józsuét, de ígéretet is ad számára, hogy kezébe adja a várost és annak királyát. A bátorítás és az ígéret erőt ad a számára és kilendíti bizonytalanságából, félelméből. Tulajdonképpen azt mondta neki az Úr, hogy most már ne a félelmeire nézzen, hanem az Úrra, Józsué így cselekszik, most már az Urat látja nagynak. Számunkra is fontos mindez, hiszen oly sokszor olvassuk Isten bátorítását, ne félj, de mégis félünk. Miért van ez? Mert nem az Úr szavára figyelünk, nem azt ismételgetjük, hanem félelmeink tárgyával foglalkozunk továbbra is. Azonban minél többet foglalkozunk a félelemmel, annál hatalmasabbá válik és teljesen beborítja életünket és mindent már csak rajta keresztül látunk. Így egyre bátortalanabbak leszünk, minden, amibe belefogunk, reménytelennek tűnik a számunkra. Azonban mi nézhetünk az Úr Jézus Krisztusra, minél többet szemléljük, annál hatalmasabbá válik és mi az Ő oltalma alatt győztesekké válunk.

Az Úr ismeri népét, ezért megengedi számukra a zsákmányolást. Nem akarja, hogy az ellenség javait neki szenteljék, hanem engedi, hogy a nép osztozzon meg rajta. Milyen csodálatos is a mi Urunk, nem akarja még egyszer kísértésnek kitenni őket, mert tudja, hogy ismét lennének, akik nem tudnának ellenállni a kívánságnak. Ez alól, csak Jézus Krisztus által van szabadulás.

Jézus továbbra is tükröt tart elénk, hiszen az írástudókról és farizeusokról alkotott véleménye után a tanítványaihoz fordul (Mt 23,8-14). „Ti azonban”, ezzel rámutat, hogy tanítványok számára nem a világ mérvadó, hanem az Úr. Nekünk is végig kell gondolni, mennyire számítanak tudományos fokozataink, címeink még a gyülekezetben is.  Tudunk-e igazán testvérek lenni, az Úrban?

Az Úr megmutatja, miben nyilvánuljon meg nagyságunk, a szolgálatban. Úgy, ahogy Urunk is tette, hogy valóban szolgálunk. Szolgálni azt jelenti, hogy az Úrnak és az Úrért végzem a feladatokat és nem az vezérel milyen honoráriumban, vagy elismerésben lesz részem. A szolgának nem járt elismerés, az volt a kötelessége, hogy Ura akaratát teljesítse.

Tükrünk azonban szomorú képet mutat a számunkra, és jó lenne, ha elismernénk, hogy sajnos gyakran ez a valóság. Hiszen ma sokan tarják magukat az Úr Jézus szolgáinak és sok mindenre azt mondjuk, hogy szolgálat, de ha nem kapnánk érte honoráriumot végeznénk-e? Tudunk-e szolgálni nehéz körülmények közt, és úgy, hogy nem mindent számolunk fel a gyülekezetnek?

Azt is meglátjuk, igaz már sokadjára, hogy Isten országában más a rend, ott azt magasztalják fel, aki a földi életben megalázta magát. Ezt az utat járta meg Urunk is, amikor „ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8). ez lenne a mi utunk is, ez lenne az igazi élet útja is, hiszen Jézus ezen az úton igazán Embernek bizonyult.  Az önmagunk megüresítése, a szolgáló életforma, az alázat, ami szebbé és jobbá teheti az életünket.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett,

Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,

A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak

S minden nap kínunk visszatér.

Így terhünk egyre súlyosabb,

Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:

Magadban békességre lelsz.

Az Úr-rendelte kegyelemben

Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk,

Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,

Mit éppen néked Ő adott.

A mennyből gazdag áldást juttat,

S majd Jézus ád szép új napot.

Ki Benne bízik és remél,

Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.