Foglalkozz Jézussal!

Á

kán bűne miatt Izráel megfutamodott  Aj népe elöl (Józs 8,1-13), azonban a vétkes bűnhődése után ismét a város  ellen kell vonulniuk. Ez Isten akarata. Nem lehet kihagyni, mert akkor a hátuk védtelen lenne az ellenség ellen. Másrészt a kudarcélmény a későbbi harcok során mindig előjönne és elbizonytalanítaná őket. Nekünk is szembe kell nézni kudarcainkkal, félresöpört problémáinkkal, mert ha nem így teszünk sok problémát fognak okozni, hisz mindig visszatérnek, és egyre félelmesebbek lesznek. Azonban, ha bátran szembefordulunk velük, az Úr Jézus segítségével legyőzhetjük őket. Jézussal minden probléma megoldható, csak hozzá kell kezdeni a megoldáshoz.

Isten megszólítja Józsuét és bátorítja, mert az Úr tudja, hogy szüksége is van erre, hiszen most ő is elbizonytalanodott. Aj ellen küldi Józsuét, de ígéretet is ad számára, hogy kezébe adja a várost és annak királyát. A bátorítás és az ígéret erőt ad a számára és kilendíti bizonytalanságából, félelméből. Tulajdonképpen azt mondta neki az Úr, hogy most már ne a félelmeire nézzen, hanem az Úrra, Józsué így cselekszik, most már az Urat látja nagynak. Számunkra is fontos mindez, hiszen oly sokszor olvassuk Isten bátorítását, ne félj, de mégis félünk. Miért van ez? Mert nem az Úr szavára figyelünk, nem azt ismételgetjük, hanem félelmeink tárgyával foglalkozunk továbbra is. Azonban minél többet foglalkozunk a félelemmel, annál hatalmasabbá válik és teljesen beborítja életünket és mindent már csak rajta keresztül látunk. Így egyre bátortalanabbak leszünk, minden, amibe belefogunk, reménytelennek tűnik a számunkra. Azonban mi nézhetünk az Úr Jézus Krisztusra, minél többet szemléljük, annál hatalmasabbá válik és mi az Ő oltalma alatt győztesekké válunk.

Az Úr ismeri népét, ezért megengedi számukra a zsákmányolást. Nem akarja, hogy az ellenség javait neki szenteljék, hanem engedi, hogy a nép osztozzon meg rajta. Milyen csodálatos is a mi Urunk, nem akarja még egyszer kísértésnek kitenni őket, mert tudja, hogy ismét lennének, akik nem tudnának ellenállni a kívánságnak. Ez alól, csak Jézus Krisztus által van szabadulás.

Jézus továbbra is tükröt tart elénk, hiszen az írástudókról és farizeusokról alkotott véleménye után a tanítványaihoz fordul (Mt 23,8-14). „Ti azonban”, ezzel rámutat, hogy tanítványok számára nem a világ mérvadó, hanem az Úr. Nekünk is végig kell gondolni, mennyire számítanak tudományos fokozataink, címeink még a gyülekezetben is.  Tudunk-e igazán testvérek lenni, az Úrban?

Az Úr megmutatja, miben nyilvánuljon meg nagyságunk, a szolgálatban. Úgy, ahogy Urunk is tette, hogy valóban szolgálunk. Szolgálni azt jelenti, hogy az Úrnak és az Úrért végzem a feladatokat és nem az vezérel milyen honoráriumban, vagy elismerésben lesz részem. A szolgának nem járt elismerés, az volt a kötelessége, hogy Ura akaratát teljesítse.

Tükrünk azonban szomorú képet mutat a számunkra, és jó lenne, ha elismernénk, hogy sajnos gyakran ez a valóság. Hiszen ma sokan tarják magukat az Úr Jézus szolgáinak és sok mindenre azt mondjuk, hogy szolgálat, de ha nem kapnánk érte honoráriumot végeznénk-e? Tudunk-e szolgálni nehéz körülmények közt, és úgy, hogy nem mindent számolunk fel a gyülekezetnek?

Azt is meglátjuk, igaz már sokadjára, hogy Isten országában más a rend, ott azt magasztalják fel, aki a földi életben megalázta magát. Ezt az utat járta meg Urunk is, amikor „ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8). ez lenne a mi utunk is, ez lenne az igazi élet útja is, hiszen Jézus ezen az úton igazán Embernek bizonyult.  Az önmagunk megüresítése, a szolgáló életforma, az alázat, ami szebbé és jobbá teheti az életünket.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett,

Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,

A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak

S minden nap kínunk visszatér.

Így terhünk egyre súlyosabb,

Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:

Magadban békességre lelsz.

Az Úr-rendelte kegyelemben

Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk,

Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,

Mit éppen néked Ő adott.

A mennyből gazdag áldást juttat,

S majd Jézus ád szép új napot.

Ki Benne bízik és remél,

Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.