Határok között

A

 területek kiosztását követően az Úr kijelöli a törzsek határait (Józs 15,1-19). Isten országában rend van, nem a nép dönti el, meddig terjeszkedik, hanem az Úr által kijelölt határok közt kell élniük. Vannak határok, amelyeket figyelembe kell venni, azonban ezek nem akadályoznak, hanem segítik a jobb egymás mellett való élést. Nekünk is szükségünk van határokra és ezt az Úr számunkra is kijelöli az Ige által. A tízparancsolat és a Hegyi beszéd körbefogja életünket, tág teret biztosít számunkra, egyben védi az életet, a házasságot, a tulajdont, a becsületet.

A határok védik Izráelt, megállítják az ellenséget és biztonságot nyújtanak a nép számára. A határokat őrizni is kell, mert az ördög igyekszik elmosni őket, vagy betörni rajtuk. A későbbiek során olvassuk, hogy amikor Izráel hallgat Istenre, Ő megáldja őket, és akkor nem törnek be a szomszédos népek Izráelbe. A határok között békességben teljesedhet ki az életük. A határok megvédik Isten népét a keveredéstől, a beolvadástól. A tanítványok számára így húzza meg a határt az Úr: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?” (2Kor 6,14).

Bizony, ma sok területen elmosódik a hívők és a hitetlenek közti határ. Isten népét is ugyanazok motiválják, mint a nem hívőket. Ugyanaz jelenti számukra a szórakozást, ugyanúgy a jólét utáni vágy hajtja őket. A határ megkülönböztetést is jelent. Világosan megmutatja, hogy innentől kezdve egy másik nép él, más szokásokkal. Vajon lehet-e világosan látni, hogy itt élnek Isten gyermekei?

Káléb leánya is példa lehet számunkra, nem elégszik meg a száraz vidékkel, hanem forrásokat akar, hiszen a víz jelenti az életet. Víz nélkül nem lehet termelni, víz nélkül elpusztul az élet. Számunkra az élet vizét kínálja az Úr. De vajon szomjazunk-e rá? Azért vesszük-e kézbe az Igét, mert úgy érezzük, nélküle kitikkad az életünk? „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5,6).

Jézus világosan kijelenti, hogy el fog jönni dicsőségben, akkor már nem gyermekként, nem kiszolgáltatottként, hanem uralkodóként fog megérkezni (Mt 25,31-40). Azt is elmondja, hogy akkor majd minden népek elébe gyűjtetnek, azt jelenti ez, hogy mindenkinek oda kell az Úr színe elé állni. Már a tegnapi Igében is láttuk, hogy van számonkérés, az életünkkel, amit ajándékba kaptunk, el kell számolni. Ebből senki nem fog kimaradni.

Az Úr előtt minden nyilvánvalóvá lesz, ott már nem lehet megtévesztést alkalmazni. Világunkban még a farkas is bújhat báránybőrbe, és sokan megtévednek, mert a külsőre, a megjelenésre, a tudásra figyelnek, de nem nézik, hogy milyen természet húzódik meg a báránybőr alatt. Mert ez a lényeg, a természet, hiszen az Ige azt mondja, hogy, akik Krisztusban vannak, új isteni természet részesei lesznek. Az eredeti természetünktől csak az Úr képes megszabadítani.

A bárányok azért áldottak, mert szolgáló lelkülettel, tehát krisztusi természettel élnek, és erről szinte nem is tudnak. Nem azért szolgálnak, mert ezt kell tenniük, hanem azért, mert ez a természetük. A szolgálat belülről, a lényükből fakad.

A kicsinyek, a rászorulók felé elvégzett szolgálatot úgy tekinti az Úr, mint amit Neki végeztek. Azonosítja magát a nyomorúságban, szenvedésben, üldözésben levő tanítványokkal. Amikor lehajolunk, könyörülünk, az Úrral tesszük mindezt.

Áldásoddal megyünk

1.        

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap!

2.        

Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap, mindennap!

Isten áldásával.