Minél többeket megnyerjek

J

óel próféta könyve sok évszázaddal Jób időszaka után következik (Jóel 1,1-12). Már mögötte van Izráel életének több fontos időszaka. A szerző már visszatekinthet a múlt nagyszerű alakjaira, és Isten tettei a múltból kapott erőforrások. Ezek a történetek bátorítják őket a nehéz időszakokban, és emlékeztetik őket arra, hogy Isten ma is él, jelen van és cselekszik. Az Úr minden korszakban szól, azonban azt is láthatjuk, hogy a nép problémái is visszatérnek. Isten sok bizonysága ellenére az újabb generációkat is fel kell rázni, mert a nyugodt élet, a jólét eltespesztette őket. A jólét mindig veszélyes a hívőkre, olyan könnyen elkövéredik a szív, és már nem az Úrban, hanem magunkban bízunk.

Azonban hálára kötelez az Úr, mert nem engedi el az övéi kezét, szól hozzájuk. Prófétát ad, aki által a szívüket akarja megérinteni. Isten mindig a szívünket keresi. Jóel neve azt jelenti „az Úr az Isten”, és ez már jelzi, baj van, a nép eltávolodott az Úrtól, valaki mást tart Istennek. De a prófétának már a neve is üzenet, Isten határozottan kijelenti, hogy ő az Isten. Ő Izráel Istene, nem mond le róluk, nem is adja át helyét másnak.

Jóel korában szárazság és sáskajárás pusztított az országban, azonban a nép nem akarta meglátni ebben Isten szavát. Nem vették észre, hogy az Úr szól hozzájuk. Mert a természeti események sem véletlenek, Isten felhasználja őket az elpártolt nép felrázására. Szinte minden élelmiszerforrás elpusztult, egyre nagyobb a drágaság, mondhatjuk, gazdasági válság köszöntött be, a jólét eltűnt. Amire nem számítottak, az valóság lett. Bizony, gyakran azt gondoljuk, minket nem érinthet válság, bennünket elkerül a baj, és a jólét állandóan fönntartható. Ám a külső, a gazdasági jólét legtöbbször lelki sivársághoz vezet. Minden megvan, eltávolodnak az Úrtól, a mulatságoké lesz a főszerep. De az élő kapcsolat Istennel már a múlté. Részeg iszákosokhoz szól a próféta, akkor is ital hatása alatt vannak, amikor szól az ige. Ott vannak, hallják Isten szavát, de képtelenek meghallani, mert az ital, a fáradtság elnyomja őket. Megvan a bajuk önmagukkal, nagy erőfeszítést kell tenni, hogy valahogy kibírják, amíg befejezi a próféta.

Isten Jóel által ébresztőt fúj: ébredjetek és sírjatok. Vagyis nem a mulatás ideje, hanem a bűnbánaté érkezett el. Urunk ma is üzeni: „Ébredjetek fel!”. Igen, fel kell ébredni, ne gondoljuk, hogy mindig így lesz, ne gondoljuk, hogy Isten nem ítél meg minket, de ma még kegyelmét kínálja. Szeretettel ébresztget és hívogat. Halljuk meg szavát, és tartsunk bűnbánatot. Lássuk meg, hogy a kiszámíthatatlan időjárás, az egyre több probléma bűneink következménye. Azért látunk sok nyomorúságot magunk körül, mert elfordultunk Istentől. Mindenki törtet, a maga kezébe veszi boldogulását, és nem Istenre bízza magát. Az Úr szól, ébredjetek föl, de vajon felébredünk-e? Mi kell ahhoz, hogy végre felébredve Hozzá forduljunk?

Jajgatás, a veszteségek siratása van, de nem halljuk a kiáltást. Azért jön a próféta, mert nem kiáltanak Istenhez, nem kérnek Tőle segítséget. Ez olyan szomorú, nem tudják, hogy Istenhez lehet fordulni, segítségül lehet Őt hívni, de ez már nincs bennük. Miért? Mert elszakadtak Tőle, megfeledkeztek Róla, és legföljebb már csak okolni képesek Istent. Ha elromlik az élet, Őt teszik felelőssé, de nem látják meg, hogy nem okolni kell az Urat, hanem segítségül hívni. A próféta szavai bűnbánatot akarnak fakasztani az emberek szívében. Istenhez bűnbánó szívvel jöhetünk. A bűnbánat rámutat: látjuk tévedésünket, felismertük, hogy hamis úton jártunk, hamis biztonságban ringattuk magunkat, de most már az Úrhoz fordulunk.

Pál szolgálatának fő szempontja: „minél többeket megnyerjek” (1Kor 9,19-23). Őt az vezérli, minél több embert tanítvánnyá tegyen. Tehát nem annyi a célja, hogy csak elmenjenek néha templomba az emberek, hanem az, hogy Jézus követőivé váljanak. Ez életváltozást hoz magával. Ő nem teszi alacsonyra a mércét, mint ahogy mi. Nem elégszik meg azzal, hogy néhányan járnak az alkalmakra, hanem élő hitű, krisztusian élő embereket akar látni a gyülekezetben. Mi se elégedjünk meg kevesebbel. Ezért fáradozzunk, és éljünk úgy, hogy ez valóság legyen.

Pál szolgálatát úgy végzi, hogy közben odafigyel azokra, akiknek hirdeti az evangéliumot. Úgy szól, olyan formát és eszközöket használ, amik által ki-ki a maga élethelyzetében, a maga kultúrájában is megértheti Isten üzenetét. Mert ez a lényeg, értsék meg, amit Isten üzen a számukra. Ma is fontos, hogy úgy beszéljünk az evangéliumról, hogy az mindenki számára érthető legyen. Mert nem az istentisztelet letudása a lényeg, a gyönyörű, ékesen szóló prédikáció, hanem az, hogy megértsék az emberek, mit tett Isten értük. El kell a szívig juttatni az örömhírt. Isten szereti az embert, annak ellenére, hogy elszakadt Tőle. Mindent megtesz azért, hogy a kapcsolat helyreálljon közte és köztünk. Ezért küldte el Jézust. És Ő eljött, és meghalt helyettünk a kereszten. Azért tette ezt, hogy Isten ne rajtunk kérje számon bűneinket. Ő fizette ki helyettünk és érettünk az árat. Ezért írta korábban az apostol, hogy áron vétettetek meg. Mivel Jézus megvásárolt a gonosztól, Őhozzá tartozunk, Isten gyermekei lehetünk. Ez csodálatos hír, a tékozló fiú hazatalálhat, várja az Atya. Így újra otthon élhetek. Mert Isten jelenlétében, az Ő országában van az igazi helyem, ott vagyok otthon.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.

Belső kényszer

J

ób alázattal és bűnbánattal szólal meg újra (Jób 42,1-17). Elismeri, hogy eddig csak hírből hallott Isten felől, de most személyesen találkozott Vele. Ez nagy különbség. Nem elég információkkal rendelkezni Istenről, hanem személyesen kell megismerni Őt. El kell jutni erre a felismerésre, csak ismeretem volt eddig Istenről, begyűjtöttem az információt a Bibliából vagy mások bizonyságtételéből, de nem éltem még át, hogy engem szólít meg személyesen. Jób most ezt megtapasztalta, a másoktól nyert Istenismeret nem volt az igazi. Sokat jelent, amikor az életem az Úrhoz viszem, és megtapasztalom bűneim bocsánatát, vagy átélem valamilyen szenvedélyből a szabadítást. Aki így találkozik az Úrral, annak nem elméleti hite lesz, hanem személyes tapasztalaton függ alapulni.

Jób azt is megtudja, hogy Istennel lehet beszélgetni. Ő maga válaszol a kérdéseinkre, és azt is elmondja, kicsoda Ő. Tehát nem nekünk kell Őt kitalálni, azért jött el Jézusban a földre, hogy bemutatkozzon. Jézus beszéde és tettei által ismerhetjük meg annak, Aki. 

Jób bevallja, hogy nem ismeri Istent, és alázattal kész beiratkozni az iskolájába. Ezt kell tennünk, beiratkozni az Úr iskolájába, és kérni, hogy oktasson. Csodálatos, maga Isten lesz az oktatónk. Ezért hív el Jézus, tanuljunk meg úgy élni, ahogyan Ő élt, és mindenkor felismerni Isten akaratát.

Az Úr haragra indult Jób barátai ellen, mert nem beszéltek Róla helyesen. Azonban kész nekik megbocsátani. Az Úr megbocsát a tévelygőknek is Krisztusért. Áldozatot kell bemutatniuk, és Jób imádkozik értük. Ez fontos, azért kell imádkoznia értük, hogy ő is bocsásson meg. Nem elég, ha az Úr megbocsát, nekik is rendezni kell kapcsolatukat. Isten Jób szívét is meg akarja tisztítani a harag indulatától. Jób szívből jövő imáját meghallgatta az Úr. Mert Ő az őszinte imát meghallgatja.

Az Úr pedig jóra fordította Jób sorsát. Nemcsak oktatta, hanem helyreállította az életét. De csak azután, hogy imádkozott barátaiért. Így tisztogat az Úr. Álljon helyre a kapcsolat a barátokkal, és azután helyreáll a te életed is. Azért történik ebben a sorrendben, nehogy Jóbban esetleg káröröm alakuljon ki. Én meggyógyulok, de nekik nem bocsátok meg. Aki kegyelemben részesül, annak magának is meg kell bocsátania mások felé, mert a megbocsátás gyógyítja a kapcsolatokat.

Nem elég az ismeret, írja Pál apostol, szükség van annak szeretetben való alkalmazására (1Kor 8,1-9,18). A szeretet nélküli ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít. Az agapé szeretet épít, mert nem csupán önmagára figyel, hanem tekintetbe veszi a testvért. Odafigyel a szeretet arra, hol is tart a másik. Ez azt jelenti, ha nekem nem probléma a bálványáldozati hús, de annak a testvéremnek, akit meghívtam vacsorára, igen, akkor nem igékkel bombázom, nem azt mondom, milyen hívő vagy te, hogy nem mered megenni, hanem én is lemondok róla. A szeretet tud lemondani. Megtehetném, de a másik lelki fejlődése érdekében lemondok, és nem élek vele.

Ez már felnőtt keresztyénség, és erre akar az apostol elsegíteni, ez az igazi szabadság, mert már tudok nemet is mondani. Nem az igazán szabad, aki hangoztatja, hogy szabad vagyok, megtehetem, hanem az, aki megteheti, lehetősége van rá, de mégsem teszi meg, mert a másiknak kárt okozna vele. Eljutottam-e már erre a szabadságra? Le tudok-e mondani előnyömről, a másik érdekében? De talán azt is idevehetjük, hogy tudunk-e tekintettel lenni egymásra? Ha valami a másiknak nem jó, azt nem előtte teszem.

Pál apostolságát is megkérdőjelezték, mondván, nem tartozott a tizenkettő közé. Így azután nem látta a földön munkálkodó Urat, nem látta csodáit, és nem hallotta tanításait. Az apostol azonban nem jön zavarba, rámutat arra, hogy az Úr megjelent neki. Nem azért apostol ő, mert ez volt a szíve vágya, hanem azért, mert a feltámadott Úr megjelent neki, átformálta az életét, és elküldte a népek közé. Pál Jézus Krisztus megbízása alapján hirdette az evangéliumot. Erre vagyunk mi is elhívva, vigyük a jó hírt. Pál úgy adja tovább, hogy előbb a saját életét elevenítette meg az ige. Ezért hiteles. Ráadásul az életvitele is összhangban van az üzenettel. Nem megélhetési igehirdető. Pedig élhetne belőle, de lemond erről a jogáról, őt nem a pénz tarja fogságban, nem az lebeg szeme előtt, hogy minél több pénze legyen. Ő mindig arra figyel, nehogy valami akadályozza az ige terjedését. Ha akadály lenne a fizetés utáni igénye, akkor inkább lemond róla. Majd az Úr gondoskodik életéről. Jó, ha mi is odafigyelünk, nehogy akadállyá váljon a bizonyságtétel előtt az életünk. A tanítványok pénzhez való viszonya távol tarthat másokat az evangéliumtól. Kérjük Urunkat, tisztítsa meg szívünket a pénz szeretetétől. Csak egyedül Jézusért dobogjon a szívünk.

Azt is fontosnak látom, hogy reménységgel végezzük szolgálatunkat. Higgyük, hogy az Úr megadja a magvetés eredményét. Ha nem is azonnal látunk eredményt, de az ige nem tér vissza Hozzá üresen. Olyan hamar elcsüggedünk, és nem hitből hintjük a magot.

Pál szívéből fakad az evangélium hirdetésének kényszere. Nem munkaidőben teszi, hanem belső kényszert él meg, muszáj hirdetni. Megtapasztalta az ige erejét, és nem tud róla nem beszélni. Mert akit az evangélium meggyógyított, az nem tud nem beszélni gyógyítójáról. Ezt el kell mondai másoknak, hadd tudja meg mindenki: Jézus által van visszaút a legreménytelenebb helyzetből is. Van új esély. Ez az esély a kereszt tövében érthető el.

HISSZÜK, MEGHALLGAT AZ ÚR

1.  

Hisszük, meghallgat az Úr,

Tudjuk, meghallgat az Úr,

Úgy van, meghallgat az Úr,

Áldjuk szent nevét!

2.  

Hisszük, értünk halt az Úr,

Tudjuk, értünk halt az Úr,

Úgy van, értünk halt az Úr,

Áldjuk szent nevét!

3.  

Hisszük, értünk él az Úr,

Tudjuk, értünk él az Úr,

Úgy van, értünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

4.  

Hisszük, bennünk él az Úr,

Tudjuk, bennünk él az Úr,

Úgy van, bennünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

5.  

Hisszük, értünk jön az Úr,

Tudjuk, értünk jön az Úr,

Úgy van, értünk jön az Úr,

Áldjuk szent nevét!

Isten áldásával.

Teljes szívvel ragaszkodj az Úrhoz

I

sten a vízilovat állítja Jób elé, nézd, hangzik a felszólítás, és az Úr részletesen leírja ezt az állatott, és a krokodilt is (Jób 40,15-41,26). Ha elcsendesedve figyeljük a teremtett világot, az Úr hatalma és dicsősége ragyog fel előttünk. A víziló és a krokodil Isten csodálatos remekműve, művészi alkotások ezek. Az egész teremtés, benne minden élőlény, művészi alkotás. Isten nem ad ki kezéből félmunkát. Mindent tökéletesre készített. Nem szorulnak ránk, megállják a helyüket, gondoskodnak magukról. A nagy erő mögött szelídség húzódik meg. Nem veszi el másik állat életét. Az ember az erőre, a fegyverek hatalmára épít. Aki erősebb, vagy modernebb fegyverekkel rendelkezik, elveszi a gyengébb kincseit, szolgává teszi őt. Az ember visszaél az Úrtól kapott hatalmával és erejével.

Isten rámutat: nemcsak a vízilovat, hanem az embert is Ő teremtette. Igen, mi az Úr kezéből kerültük ki. És ez alázatra int. Nem vagyunk önálló lények, nem magunktól jöttünk létre, Isten alkotásai vagyunk. Ez azonban jó, mert így tudjuk, honnan jöttünk és hová tartunk. Az ige elmondja, hogy Isten Atyánkká lett Jézus által, így nem vagyunk egyedül ebben a világban, van Atyánk. Igaz, messze kóboroltunk, idegenbe szakadtunk, de ő hazavár. Van Valaki, Aki vár. Igen, téged is vár az Atya. Várja, hogy állj fel a bűn asztala mellől, indulj el a hazafelé vezető úton.

Vigasztaló üzenet ez, mert akit már senki nem vár, aki senkinek sem fontos, azt hívja az Atya: jöjj haza, gyermekem. És ha hazaérünk, nem büntetéssel, hanem öleléssel vár. Mennyire más Ő, mint mi. Aki bűnbánattal érkezik, látja a saját felelősségét, és vállalja is, azt hazafogadja, kész megbocsátani, és ismét fiúvá teszi. Most már az Ő atyai házában élhetek, és ez nem kényszer, mert tudom, ott vagyok biztonságban, ott érzem magam otthon.

Az Úr mindent megadott ezeknek az állatoknak, ami az élethez szükséges. A krokodilnak védelmet nyújt a pikkelye, hatalmas és erős fogsora. Az ember számára félelmetes és veszélyes. A szíve kemény, mint a kő. Ez úgy megragadott, keményszívű a krokodil, de ez neki nem negatívum. Azonban a Biblia ír keményszívű emberekről. Akiknek úgy megkeményedett a szívük, mint a kő, és ez már negatívum. Milyen a szívem? A kőszívű ember elsősorban Isten felé keményedett meg, érzéketlenné válik az igével szemben, és a másik emberrel szemben is.

A kemény szív azt jelzi, hogy Isten szól hozzám, de nem jut el a lényemig a szava. Nem veszem komolyan, amit mond. Nem keményszívűnek teremtette Isten az embert, hanem ő képes megkeményíteni a szívét. Ezért szól a figyelmeztetés: ne keményítsétek meg a szíveteket. A  pusztai vándorlásra mutat vissza az ige, a zsidóknak elfogyott a vizük, és zúgolódni kezdtek Mózes és Isten ellen. Mózes csitította őket, de nem hallgattak rá, megkeményítették a szívüket. Hányszor az Úr szavával szemben válik keménnyé a szív. Amit az emberek mondanak, elfogadjuk, de amit Isten, azzal szemben lázadunk, tiltakozunk. Azonban van megoldás. Isten, új, élő, hússzívet kínál mindenkinek. A kemény szív is lehet élővé, Isten szívműtétje által.

Pál apostol tanítványi szemmel figyeli az élet dolgait, szeme előtt mindig az Úr van, és arra ügyel, hogy teljes szívvel ragaszkodjon Hozzá (1Kor 7,25-40). Milyen szívvel ragaszkodom én az Úrhoz? Teljes szívvel, vagy megosztott szívvel? A világ azt akarja, hogy megosztottak legyünk, minél kevesebb hely jusson a szívünkben az Úr Jézusnak. A világ a maga dolgaival akar feltölteni, azt akarja, hogy reggeltől estig legyünk elfoglalva magunkkal, keressük egymás tetszését, és minél kevesebb időt fordítsunk az Úrra.

Pál tanácsolja a gyülekezet tagjait, és mindezt óriási tapasztalattal a háta mögött teszi. Nem a levegőbe beszél, hanem minden szava mögött az Úr és az ige ismerete húzódik meg. De ezek nem elméleti ismeretek, hanem az élet kohójában érlelődött tanácsok. Minden kérdésben egy dolgot tart szem előtt: az Úr visszajövetelét. Erre készül, ezt várja, és úgy látja, az idő rövidre van szabva. Tehát nem lelhető fel nála Pató Pál úr gondolata: Ej, ráérünk arra még. Nem érünk rá, mert az idő rövidre van szabva, a kegyelmi korszak véget fog érni, és addig hirdetni kell az evangéliumot. Rendezni kell életünket az Úrral, amíg lehet. Meddig lehet? Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.

Pál apostol arra törekszik, hogy ne terhelje gond a tanítványokat. Ne a megélhetés gondjai kössék le őket, hanem Isten országának az ügye. Minden erejüket az Úr ügyéért vessék latba. Az Úr dolgaival törődjünk, írja az apostol. Azonban nagy veszély, hogy a világi dolgok, a megélhetés dolgai  kerekednek felül. Sok esetben azért, mert úgy gondoljuk, sok időnk van. Isten mai népe már kevésbé látja úgy, hogy az idő rövidre van szabva, pedig egyre közelebb van az Úr eljövetele. Semmi garanciánk nincs arra nézve, hogy ahogy ma élünk, így fognak még évszázadok eltelni. A jólét bármikor megváltozhat, és eljöhet a nyomorúság ideje, és megérkezhet az Úr is.

Nagyon könnyen elfelejtjük, hogy gondjainkat az Úrra lehet vetni. Nem nekem kell roskadozni alatta, mert ezt az Úr átvállalja, magára veszi. Ő mindig, minden körülmények között gondoskodik övéiről.

Pál azt szeretné, ha a gyülekezet tagjai mindig az Úr tetszésére igyekeznének élni. Ez a cél. Ennek rendel alá mindent. Nem a házasság a cél, hanem az Úrnak való élet. A házasság ajándék, amit szintén az Úr tetszésére élhetünk meg. A házasság célja, hogy együtt szolgáljuk az Urat, együtt keressük akaratát, és együtt ragaszkodjunk Hozzá.

 OTT A MESSZE FÖLDÖN

1.  

Ott a messze földön árván, hontalan,

Halld meg a kiáltást, fiam, fiam!

Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,

Jöjj a messze tájról, ó, jöjj haza!

2.  

Rajtad a nyomornak súlyos terhe van,

Tested-lelked szenved, fiam, fiam!

Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,

Jöjj a messze tájról, ó, jöjj haza!

3.  

Búsan összetörve jársz vigasztalan,

Megpihenni vágyol, fiam, fiam!

Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,

Jöjj a messze tájról, ó, jöjj haza!

4.  

Nézd, a rossz világnak csak fullánkja van,

Drága csak nekem vagy, fiam, fiam!

Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,

Jöjj a messze tájról, ó, jöjj haza!

5.  

Szómnak ellenállnod úgyis hasztalan,

Jöjj, mert egyre várlak, fiam, fiam!

Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,

Jöjj a messze tájról, ó, jöjj haza!

Isten áldásával.

Szabad Krisztusban

A

z Úr nem unja meg, és tovább beszél, tovább lelkigondozza Jóbot (Jób 40,1-14). Így cselekszik velünk is, nem fárad bele problémáinkba, a vesződségbe, hanem újra szól. Sőt, megadja Jóbnak a válaszlehetőséget. Isten nem parancsait, törvényeit zúdítja ránk, hanem kész velünk beszélgetni. Elé tárhatjuk minden problémánkat, és ez jó. Ő azt várja, hogy legyünk Vele őszinték. Nem tér ki a legkényesebb kérdés elől sem, bár válasza legtöbbször nem egyezik a mi véleményünkkel. Alázatra is szükségünk van, ami azt fejezi ki, hogy kész vagyok Istenhez igazodni. Nem ragaszkodom a saját meglátásaimhoz, hanem elfogadom, hogy az Úr jobban tudja, mint én. És ez nem kényszerű beletörődésből fakad, hanem a tapasztalat szüli. Az ige bizonyságtétele és személyes tapasztalatom alapján jutok el ide: Az Úr jobban tudja!

Jób is megszólal, de most már alázattal és megelégedettséggel. Elég neki az Úr. Erre volt szüksége, hallani Istent, megtapasztalni személyesen, és már nem kerül szóba a nyomorúsága, szenvedése. Csodálja az Urat, szemléli hatalmát, és ez békességet ad neki, az Úr hatalmában biztonságban érzi magát. Szemléljük és dicsérjük Urunkat, Ő örökkön-örökké él. És évezredeken át mindent átfog, mindenre gondol, és semmit el nem felejt. Hatalmas Urunk van, jó Hozzá tartozni. Hála van a szívemben, mert ez kiváltság, bűnös ember vagyok, és így nem magától értetődő, hogy Őhozzá tartozhatok, ez kegyelem. Semmi nem a mi érdemünk, minden kegyelem. Minden Őt dicséri. A mögöttünk maradt évtizedekben is az Ő kegyelme hordozott. Ő tartott meg nehéz helyzetekben, így mindenért egyedül Őt illeti dicsőség.

Az Úr kérdez, és Jóbbal együtt meg kell látnunk parányi voltunkat. Igaz, büszkék vagyunk a tudásunkra, de Istenhez fel nem érhetünk. Az Úr a vihart is eszközként használja, belőle szól Jóbhoz. Az a vihar, amitől mi félünk, az Istennek szószéke vagy szócsöve. Azonban mi már Jézusban figyelhetünk a szavára, Általa emberi kommunikációt alkalmaz felénk. A mi nyelvünkön szól hozzánk, ezért hála lehet a szívünkben.

Mai igénk rámutat arra, hogy nem a körülményektől függ a tanítványságunk (1Kor 7,17-24). Mindenféle élethelyzetben lehet tanítványként élni. Sőt, a megtérésünk nem is hozza magával automatikusan körülményeink jobbra fordulását. Urunk azt akarja, hogy abban a helyzetben éljük meg hitünket, amelyikben megtapasztaltuk a kegyelmet. Tehát nem kell zsidóvá lenni, de a zsidónak sem kell eltüntetnie a körülmetéltségét. Az apostol rámutat: nem az a lényeg, hogy az élet melyik területén szólított meg az Úr, hanem az, hogy innentől kezdve éljünk az ige szerint. Szegény országban, nehéz életkörülmények közt is meg lehet élni a keresztyén hitet, sőt, az a feladatunk, hogy ott mutassuk fel Isten országának örömét. A krisztusi hitet ne a jólét ugródeszkájának használjuk. 

Így azután a rabszolgákat is arra kéri, hogy rabszolgaként legyenek krisztusi emberek. Hitre jutásuk nem biztos, hogy elhozza a rabszolgaságból való szabadulást is. Azonban mégis megváltozhat az életük, ha ők maguk másképp élik meg a szolgaságot, mint eddig. Mert nem marad hatás nélkül, ha ezentúl zúgolódás, káromló beszédek, átokmondás nélkül végzik ugyanazt a munkát, ugyanannak a gazdának. Fel fognak figyelni a szívükben, a munkához való viszonyulásukban bekövetkezett változásra, és megkérdezik: mi történt? Gondolhatunk Onézimuszra, aki szökött rabszolgaként jutott hitre, majd ment vissza a gazdájához, Filemonhoz, aki végül látva szolgája megváltozott életét, felszabadította.

Az apostol szerint ne azzal foglalkozzunk, hogy szolgák vagy szabadok vagyunk, hanem Krisztusban éljünk. A lényeg ezen van, Övé-e már az életem. Amennyiben az Övé vagyok, akkor a szolgaságot vagy a rabságot is Vele élhetem meg. És Pál nem a levegőbe beszélt, többször ült börtönben, és ott is Krisztusban elrejtve élt. Szíve tele volt örömmel, és ezt adta tovább ott, ahol volt. Ha kiengedték a börtönből, továbbra is az Úr gyermeke maradt, nem a maga jólétéért fáradozott, hanem mindent az evangélium terjedésének vetett alá. Akit az Úr elhívott, az az Ő rabszolgája, azt jelenti ez, hogy innentől kezdve az Övé vagyok, Ő rendelkezik velem, én pedig örömmel teszem, amit mond.

Az apostol rámutat: áron vétettünk meg. Az Úr Jézus vére, élete volt az az ár, amit értünk fizetett, így szabadokká váltunk a bűn és a sátán hatalmától. Aki ezt átélte, az ne legyen emberek rabszolgája. Mert nemcsak az a rabszolga, akit ténylegesen úgy tartanak nyilván. A törvényileg szabad ember is lehet szolga, a bűn és a szenvedélyek szolgája. Ez fontos, és jó, ha végiggondoljuk, mert ugyan kivívhatjuk földi értelemben a szabadságunkat, de ha Istennel nem rendeztük életünket, továbbra is rabok maradunk. De megtörténhet az is, hogy hívő keresztyénként elnyomó társadalomban tengeti valaki az életét, de Krisztusban megbocsáttattak a bűnei, és Isten országába felszabadított, kegyelemben részesített emberként léphet be. És végül ez a hangsúlyos, hogyan lépem át az örökkévalóságot: Krisztussal vagy Nélküle, mert Ő az Élet.

Jézus, nyájas és szelíd

1. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyermekedet!

2. Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!

3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!

4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.

5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

Isten áldásával.