B
|
ildád újabb
beszédére is válaszol Jób (Jób 26,1-14). Elmondja, hogy mindaz, amit barátja mondott, nem ér semmit. Nem adott erőt az
erőtlennek, nem segítette fel a szenvedőt. Fölösleges beszéd volt, mert nem ment vele semmire Jób. Neki másra van
szüksége. Mire? Megértésre és
szeretetből fakadó segítségre. Még mindig nem látjuk, hogy a barátok a
fájdalmat, a szenvedést próbálnák enyhíteni. Vajon letörlik-e Jóbról az izzadságot, adnak-e neki inni, és megetetik-e?
Mindez ránk is jellemző, gyakran beszélünk, amikor cselekedni kellene. Isten vezetése által lássuk meg, mikor mire
van szükség.
Ráadásul a Bildád által elmondottak tanácsot sem adtak. Semmi olyat nem
mondott, amit Jób már ne hallott volna. Hányszor csak mondjuk a magunkét,
ahelyett, hogy figyelnénk az Úrra, és elkérnénk az adott helyzetben szükséges
mondanivalót. Pedig az Úr megadja azt az üzenetet, ami a másik számára segítség
lehet. Sokat jelent, ha személyes bizonyságtételt fogalmazunk meg. Elmondjuk, mi
hogyan tapasztaltuk meg az Úr kegyelmét és munkáját saját életünkben. Itt
ilyenről nem volt szó, egyik barát sem beszélt arról, hogyan élik meg Isten
jelenlétét, segítségét egy-egy nehéz élethelyzetben. Ahogyan megéljük a
betegséget, szenvedést, a nélkülözést, a sikertelenséget, az mind
bizonyságtétel. Van-e különbség saját életünk és a nem hívők élete
között? Miben látszódik meg a hitünk? Mi
is ugyanúgy zúgolódunk, elégedetlenkedünk, aggodalmaskodunk, mint azok, akik
nem ismerik az Úr Jézust? Ha igen, akkor
ez rossz bizonyságtétel. Látják-e az Úrba vetett bizalmunkat, azt, hogy hisszük, az Úr gondoskodik rólunk, akkor is, ha még mi nem tudjuk, hogyan teszi?
Jób nem okos ötleteket hoz elő, hanem Istent dicsőíti. Látja és
magasztalja az Úr hatalmát. Csodálatos, hogy ennyi szenvedés közben, betegágyon,
emberileg reménytelen helyzetben is Istent hatalmasnak látja. Nem lázadozik,
nem arról beszél, hogy ha Istennek lenne hatalma, akkor nem engedné a rosszat
megtörténni. Egyszerűen csak mindenben meglátja Isten munkáját, és dicsőíti
mindezért.
Jóbot nem veszik körül orvosok, nincsenek fájdalomcsillapítók, modern
kezelések, az ő fájdalomcsillapítója az Úr magasztalása. Mert amíg dicséri az
Urat, eltekint sebeiről, a fájdalomról, és így csillapodik a szenvedés. Mit
csinál Jób? A természet csodáit szemléli, a teremtést, a felhőket, a csillagot, az eget, és ezek Istenről beszélnek, és
Hozzá viszik gondolatait. Észrevesszük-e Isten munkáit a világban? Tudunk-e
gyönyörködni az égben, a felhőkben, a virágokban? Meglátjuk-e problémánk között
azt, ami szép, azt, amiért betegen is halát lehet adni? Ha túllátok a betegségen,
szenvedésen, és látom Őt, békesség és öröm lesz a szívemben. Nehéz helyzetekben
is lehet gyönyörködni az Úrban.
A király nagy kegyesen engedélyt ad Pálnak a szólásra, és nem látja, hogy azért kellett most Cézáreába jönnie, hogy meghallgassa Pált, és rajta keresztül
az Urat (ApCsel 26,1-23). Bár mi mindig felismernénk, hogy azért kellett elmenni egy alkalomra,
mert az Úr hív, beszélni akar velünk. Agrippa számára is van üzenete, azt akarja, hogy ő is megtérjen és éljen.
Ez az akarata számunkra is.
Pál boldognak tartja magát, amiért Agrippa előtt beszélhet. Ebben azt látom, boldog, hogy amiért
imádkozott, megadta az Úr. Szíve vágya volt, hogy népe vezetői előtt is Jézusról
tegyen bizonyságot. Nekik is hallani kell, mit tett Isten, megajándékozta
övéit a várva várt Megváltóval. Pál mindenki előtt Jézusról beszél, jó látni, hogy tele van a szíve Urával, szinte nem is tud és nem is akar másról beszélni, mert
Jézus a megoldás.
Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit nélkül az ember sötétségben és az ördög
hatalmában van. Függetlenül attól, hogy milyen vallást gyakorol. Mert a zsidók
nem voltak pogányok, nem voltak hitetlenek, hittek Istenben, mégis sötétségben
voltak, mert nem látták meg a világ Világosságát, Jézust. Jézus nélkül nem ér
semmit vallásosságunk. Amíg nem ragyog fel előttünk az Ő személye, és nem
ismerjük fel, mit tett értünk a kereszten, elveszettek vagyunk.
Az Agrippa előtti bizonyságtétel azért fontos, mert rámutat: sem a vagyon,
sem a hatalom, de még a tudás sem segít rajtunk, ha nem ismerjük fel bűneinket,
és nem kérjük az Úr Jézus bocsánatát. Ő adta
oda magát a kereszten a bűnösökért, fizetett, hogy mi szabadok lehessünk. De vajon meglátom-e elveszett állapotomat?
Rádöbbentem-e már, hogy Őhozzá kell fordulnom? A Szentírás bizonyságot tesz
arról, hogy aki Jézust segítségül hívja, azt Ő nem küldi el. Bárhol Hozzá fordulhatok. Filippiben a
börtönben jutott hitre a börtönőr. Ott hívta segítségül Jézus nevét, és jutott
Benne való élő hitre.
Azt is megvallja Pál, hogy rugódozás volt a szívében, titkolni akarta, de
az Úr rámutatott, rugódozol, de nehéz az ösztöke ellen rugódozni. Úgy látom,
hogy ez a rugódozás azt jelenti, hogy amióta hallott Jézusról mint a Krisztusról,
megtudta, hogy eljött, meghalt és feltámadott, felmerült többször is benne a
gondolat: lehet, hogy valóban Ő a Messiás? De gyűlölete elnyomta ezt a
gondolatot, elnyomta, de nem tudott tőle szabadulni, és most maga az Úr győzte
meg arról, hogy él. A Vele való
találkozás győzi meg a szívünket arról, hogy Jézus feltámadt és él. Pál a damaszkuszi úton hagyta magát
meggyőzni, nem rugódozott tovább, nem harcolt Jézus ellen tovább, hanem rábízta
az életét.
A megtért ember az Úr szolgája lesz. Erre kap elhívást, ezért emeli ki
bűneiből Jézus. Pál a további életében az Úr Jézust szolgálja. A szó szoros
értelmében szolga. Nem törekszik hatalomra, hanem az Úr szolgájaként járja a
világot, és teszi Gazdája akaratát. Mi
is Úrnak nevezzük Jézust, de az életünk arról vall-e? Azt látják, hogy
szolgaként engedelmeskedünk az Úrnak? Bizony, ma nem minden keresztyén látszik szolgának. Ahogyan élünk, az az urak életvitelét, az ő jómódjukat idézi fel, és nem a szolgákét. A szolga
számára mindig a Gazdája az első. Az Úr Jézus mondott is egy példázatot,
miszerint a szolga, amikor megjön egész napi fáradságos munkájából, a mezőről,
nem ül asztalhoz, hanem előbb kiszolgálja gazdáját. Ilyen szolga vagyok én? Őt és az Ő dolgait
teszem mindig az első helyre? Bizony, gyakran nem mi szolgálunk, hanem azt
várjuk, hogy minket szolgáljanak ki. Pedig
Urunk nem ezt várta, hanem lehajolt és megmosta tanítványai lábát, elvégezte a
rabszolga feladatát. Kövessük Őt ebben.
VÁGYOL-E ELHAGYNI BŰNEIDET?
1.
Vágyol-e elhagyni bűneidet?
Az Úr vérében van nagy erő.
Vágyol-e győzni a Sátán felett?
E vérben csodás az erő!
Van erő, van, csodás erő van
Jézusunk vérében,
Van erő, van, csodás erő van
Jézus drága, szent vérében!
2.
Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán,
Jézus vérében van nagy erő!
Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,
E vérben csodás az erő!
Van erő, van, csodás erő van
Jézusunk vérében,
Van erő, van, csodás erő van
Jézus drága, szent vérében!
3.
Érzed-e, hogy szíved oly salakos?
Jézus vérében van nagy erő!
Tisztátalan szívet tisztára mos,
E vérben csodás az erő!
Van erő, van, csodás erő van
Jézusunk vérében,
Van erő, van, csodás erő van
Jézus drága, szent vérében!
4.
Szolgálni vágyol-e Jézust talán?
Jézus vérében van nagy erő!
Csak neki zengeni nap nap után?
E vérben csodás az erő!
Van erő, van, csodás erő van
Jézusunk vérében,
Van erő, van, csodás erő van
Jézus drága, szent vérében!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése