Tűrőképesség

M

egrendítően írja le ez a szakasz az időjárás jelenségeit, a természet szépségeit (Jób 36,26-37,24). Hatalmas vihart lát a beszélő, dörög az ég, villámok cikáznak az égen, és ő nem fél, hanem mindezekben Isten hatalmát látja megnyilvánulni. Nincs benne félelem, mert Istent látja és Őt dicsőíti. A természet szépségei Istent hozzák a szentíró elé. A dörgés és a villámlás is az Úrról beszél Elihú számára. Jó ezt olvasni, és gondolkodjunk el rajta, meglátjuk-e az Urat a természetben? Egy vihar esetén csodáljuk és dicsőítjük-e Őt? Járjunk nyitott szemmel a szabadban, lássuk meg azt a sok csodát, amit Isten a teremtés által nekünk ajándékozott. Mindezek mögött pedig ismerjük fel Isten szeretetét, adjunk hálát ezért a világért.

Az eső, hó, dörgés és villámlás Isten alkotása, általuk is munkálkodik. A csapadék életet jelent. Hiába dolgozik az ember, ha az Úr nem ad esőt, szárazság, éhínség lesz a következménye. Az Ószövetségben többször is láthattuk, hogy a szárazság idején jelentkező éhínség próbát is jelent. Mit cselekszik ilyen esetben Isten gyermeke? A nem hívő környezetet másolja, az Ő reakcióját és megoldását veszi át, vagy bízik Istenben? Többek életében láttunk ilyen esetben pánikot, elmenekültek az ígéret földjéről pogány népekhez. Ez bizalomhiány. Arról beszél, nem bíznak abban, hogy az Úr ebben a helyzetben is megoltalmazza őket és gondoskodik róluk. Isten népe életében a menekülés rossz bizonyságtétel. A pogányok menekülnek, de ha Isten gyermeke marad, az vallomássá, hiteles életté válik.

A vihar is ugyanúgy lehet próba, az Úr megvizsgálja általa szívünket: mi van benne? Élő hittel vagyunk feltöltve vagy önmagunk féltésével? Vajon eszünkbe jut Isten, vagy pánikolunk és magunk akarunk magunkon segíteni? A tanítványok, amikor a Genezáret taván hányódtak és életveszélybe kerültek, először maguk akartak segíteni magukon. Önmagukat akarták megmenteni, de nem sikerült. De nem így vagyunk mi? Előbb magunkat akarjuk megmenteni, majd mi megoldjuk, akkor is így gondolkodunk, ha magunk körül látjuk, hogy a legtöbb ember nem tudja azt a helyzetet jól kezelni. Mi mégis azt gondoljuk, nekünk sikerül. A tanítványok azonban szinte az utolsó pillanatban rádöbbentek, hogy ha továbbra is maguk próbálkoznak, elvesznek. És ekkor az Úr Jézushoz kiáltottak. Mondanánk, végre, de miért nem hamarabb? Miért kell megvárni az utolsó utáni pillanatot? Tudhatnánk, hogy nekünk nem sikerül megmenteni sem magunkat, sem a bolygót, sem az emberiséget. Egyedül az Úr az, Aki segíthet rajtunk. Egyedül az Úr segíthet rajtad, kiálts hát Hozzá!

Elihú megállásra szólít fel, és szükségünk is van erre. Rohan a világ és vele együtt mi is. Már nem mi tartjuk kezünkben időpontjainkat sem, hanem mindig a körülményeink. Ki kell mondanunk, elég, megállok, és elcsendesedem. Mert az ige nem egy sima pihenés miatt szólít fel elcsendesedésre, hanem azért, hogy gondoljuk végig Istennel való kapcsolatunkat, az életünket. Álljunk meg az Úr előtt. Gondoljuk végig mindazt, amit tett értünk. Szánjunk időt az Úr megismerésére. Álljunk meg és gondoljuk végig életünk célját. Valóban a pénz, a szórakozás jelenti az életet? Mindent el lehet pénzzel intézni? Bizony, nem! Hányan szeretnének egészséget, fiatalságot vásárolni, és nem lehet. Amikor eljön az idő, nem segít a pénz sem. Elmegyünk ebből a világból, de mi lesz azután? Ne higgyük el a világ propagandáját, hanem figyeljünk az Úr szavára. Isten kijelenti, hogy a halál után sem semmisülünk meg, oda fogunk állni Elé ítéletre. Isten létezik, és az Ő világa is, örök életet készített az ember számára, de a bűn ettől elválaszt. Isten azonban elküldte Fiát, aki által összeköti az Ő világát a miénkkel. Ez az összekötő út nem más, mint a kereszt. Ez vezet Isten országába. A kereszt nélkül nem juthatunk Istenhez. Ezért fontos, hogy a csendben meglássuk bűneinket, kérjük Isten bocsánatát. A kegyelem Jézus életébe került, azért halt meg, hogy elrendezze életünket, eltörölje bűneinket, és üdvösséget szerezzen. Ez pedig hit által lehet a miénk.

Az apostol megdöbbenve beszél arról, hogy a gyülekezetben a világ mentalitása kapott helyet (1Kor 5,1-6,8). Sőt, olyan eset történt, ami még a világban is megbotránkoztatást vált ki. Miért történhetett ez? Talán azért, mert néhányan, miután hitre jutottak, életüket nem igazították Isten igéjéhez. A férfi-nő kapcsolatot továbbra is úgy intézték, ahogyan még azt nem hívő korukban tanulták. Pál rámutat arra, hogy a keresztyén hit nem elmélet, hanem életforma, Isten gyermekei leszünk, akiknek az élete világít a sötétben. A hívők életének különböznie kell a világ életvitelétől. És akiben jelen van az Úr, annak az élete különbözik is. Nagy kísértés ma is ez a terület. Sokan saját kézbe veszik, nem várnak Istenre, úgy gondolják, a kínálkozó lehetőséggel élni kell. Ennek a következménye a zűrzavar. Ami még fontos, a hívő élete nem magánügy, nem arról van szó, hogy a közösségben meghallgatom a prédikációt, adakozok, de a többi csak énrám tartozik. Ebbe ne szóljon bele senki. Nem így van. A gyülekezetnek nem egyetérteni, elfogadni kell a bűnt, hanem megszomorodni rajta, és eltávolítani. Vigyük az ige fényéhez párkapcsolatunkat, annak minden területét, és vizsgáljuk meg, megáll-e az ige talaján, ez-e Isten akarata. Ha nem, változtassunk rajta, igazítsuk az igéhez, rendezzük az Úrral.

A megtéréssel nem ér véget életünk formálása. A naponkénti kapcsolat, az ige olvasása által meglátjuk, mi az, ami még a régi kovászhoz, a bűnös élethez tartozik, és ha meglátjuk, takarítsuk ki azt. A bűnből, ha csak egy kicsi marad is, az egész új életet megrontja. Krisztusra, mint Isten Bárányára helyezhetünk minden bűnt, Ő az, Aki megszabadít.

A testünk a Szentlélek temploma, így nem engedhetünk oda be paráznaságot, nyerészkedést, részegeskedést. Isten gyermeke krisztusi életre hívatott el. Ez a gyülekezetben valósul meg, nyilvánvalóvá kell lenni, hogy Krisztus által lehet Istennek tetszően élni. Ezzel Pál nem azt mondja, hogy a gyülekezet elhatárolódik a problémás vagy szenvedélybeteg emberektől, hanem arra mutat rá, hogy a gyülekezet szerepe az ilyen emberek számára a gyógyulás, szabadulás lehetőségének a biztosítása. Ha valaki nem akar szabadulni, akkor a gyülekezet a bűnös életvezetést ne támogassa. A gyülekezet egy új, Isten szerinti, tiszta életformát mutat fel. 

A krisztusi életforma nem önző, hanem tud lemondani, képes sérelmet elviselni. A világban sok pereskedés történik, de szomorú, amikor a hívők is veszekednek, ahelyett, hogy engednének. Urunk értünk viselt el sérelmet. A mi szabadulásunkért vállalta a szenvedést. Aki az Ő útján jár, maga is képessé válik erre. Ez egy új életszemlélet, és minél többen eszerint élnek, az nagy hatást fejt ki a világban. A világ fiai önzők, Isten gyermeki világíthatnak, lemondásukkal, tűrőképességükkel. Van-e tűrőképességem? Tudok-e tűrni, vagy én is azonnal törlesztek, visszavágok? Urunk Jézus a másik orcánk odafordítására szólított fel.

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

Isten áldásával.