Csak Isten

T

ovábbra is gyalulja Elihú Jóbot, mindenáron a mélybe, valamilyen nagy bűn beismerésébe akarja taszítani (Jób 34,1-37). Olyat akar elismertetni, amit nem tett meg. Ebből az emberből is hiányzik a szeretet és az együttérzés. Könnyű az egészséges, fájdalommentes embernek hosszú teóriát felvázolni a szenvedő ágya mellett. Akinek nincs baja, könnyen beszél türelemről. Elihúból is hiányzik a vigasztalás, a segítő szándék. Nem enyhíti a szenvedést, nem gyógyítólag van jelen. Hogyan vagyunk jelen egy-egy beszélgetésben? Segítő-e a jelenlétünk? Tudunk-e vigasztalást és gyógyító lelkigondozást nyújtani? Szöveget mondunk, vagy átéli a problémás személy az Úr Jézus jelenlétét? A hívő ember mindig az Úr jelenlétét szeretné továbbadni, mert az a cél, hogy Vele találkozzon a másik, élje át, itt van Isten, fontos vagyok a számára, és tud rajtam segíteni.

Elihú elméleti egyetértést akar, hozzuk közös nevezőre a teóriánkat, és minden rendben van. De attól még Jób tovább fog szenvedni, és továbbra sem érti, miért alakult így az élete. Jónak tűnik az a gondolat, amit ma is sokan támogatnak, hogy azt keressük, ami összeköt, és ne azt, ami elválaszt. De ettől még minden marad változatlan. Ha nem tárjuk fel a problémát, és nem törekszünk a megoldására, minden marad a régiben. Az Úr azonban azt akarja, hogy valós megoldásra jussunk. Hogy így legyen, ahhoz Őt kell keresnünk. Lénye jobb megismerése által ismerjük meg a megoldást is. Minél közelebb kerülünk Istenhez, minél mélyebbé válik a Vele való kapcsolat, annál inkább megismerjük magunkat, és meglátjuk Isten akaratát is. Aki igazán megismeri az Urat, meglátja, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Vizsgáljuk meg: szeretem-e én az Urat?  Mindenkinél jobban szeretem-e Őt? És ha igen, akkor a többit bízzam Rá. Békesség lesz a szívemben, és felismerem, hogy Isten a rosszat is javamra fordítja, jót tud kihozni belőle, még ha én nem is tudom, miként fogja ezt megtenni. Az Úr gyermekének nem kell félnie, hanem bízhat Benne, mert Ő mindenütt jelen van, és semmi lehetetlent nem ismer. Ez megnyugtató, jó kezekben vagyok. Áldott legyen a Neve!

Elihú védeni akarja Istent, de Neki erre nincs szüksége. Nem védőügyvédnek fogad fel, hanem Krisztusban tanítványnak hív el. Azt akarja, hogy megjelenítsük Őt. Életünkön keresztül az Ő Lénye legyen láthatóvá. Olyan jó lenne, ha mindig úgy látnák az emberek, hogy ahol én vagyok, ott Jézus van jelen. Így van-e? Őt tapasztalják-e, amikor velem találkoznak? Bárhol legyek, az Úr képviseletében vagyok, az Ő jó illatát kell árasztanom magamból.

Csak Isten számít, írja Pál apostol (1Kor 3,6-23). Nem az emberi erőlködések, hanem egyedül Isten, mert a fő munkát Ő végzi el. Emberi életeket egyedül az Úr tud megváltoztatni. Ő ad új természetet, Ő emel fel a mélyből, Ő gyógyítja meg lelki sebeinket. Mi gyakran az emberi szolgálatok közt teszünk különbséget, sőt, egyik embert a másik fölé, sőt, gyakran a másikkal szembe állítjuk. Egyik embert értékesebbnek gondoljuk a másiknál, Pál apostol azonban rámutat, hogy a gyülekezet tagjai, a bennük munkálkodók szolgák, a növekedést Isten adja. Így azután nem számít igazán egyik személy sem, csak egyedül Isten. Hányszor gondoljuk, hogy mi igazán számítunk, de nem így van. Az számít, hogy jelen van-e az Úr. Ha Ő jelen van, akkor van élet.

Természetesen fontos, hogy ki-ki elvégezze az Úrtól kapott szolgálatát, de ne tekintsük egyiket sem értékesebbnek a másiknál. Fontos az ültetés, az öntözés, de a lényeget, az életet, a növekedést Isten adja. Nem a mi munkánktól függ a növekedés, mert hiába öntözzük a már kiszáradt, életképtelen növényt, nem lesz eredmény, nem fog teremni. Mi gyakran a terméketlen életeket öntözzük, díszítjük, de hiába lesznek látványosak, ha nincs jelen bennük az élet. Az élet maga Krisztus, és akiben nincs Ő benne, abban az igazi élet sincs jelen.

Pál munkája az alapvetés volt. Ezt el is végezte. Az alap pedig maga a Krisztus. Nincs más alap. Gyülekezet ott van, ahol a hit Krisztusra épül. Ő az alap, az Ő áldozata, nincs és nem is lehet más. Az Ő áldozatára építhetünk, Őérte részesülünk kegyelemben. Saját cselekedetünk, magatartásunk, hagyományaink nem alapok, azokra nem lehet hivatkozni. Az Üdvösség kegyelemből, Jézus Krisztusért van, és ez Isten ajándéka.

Mindannyian építünk az alapra, de nem mindegy, hogy mit. A fa, széna, szalma talán a könnyen elérhető, kéznél lévő dolgokat jelenti. Olyan anyagok ezek, amik könnyen beszerezhetők, nem kell velük sokat bajlódni, és látványos dolgokat is ki lehet belőlük hozni. Ez a felszín, a létszám, az anyagiak, az épületek. De ezek mind megégnek, amikre nagy hangsúlyt fektetünk, azokat tűznek tesszük. Hiszen semmi nem marad meg tartósan. Az igazi érték, az ember, ő a nemesfém. És így Pál azt üzeni, hogy az újjászületett emberek maradnak meg. Az a tartós, ami Lélektől születik, ami krisztusi. Ami testből született, ami a régi természethez, a megváltatlan élethez tartozik, elmúlik. Ezért fontos, hogy az Úr Jézushoz igyekezzünk vezetni. Az egyház feladata a tanítvánnyá tétel. Minél több embert tegyünk az Úr tanítványává. Jutalmat azok kapnak, akik mellett ott állnak majd az általuk hitre jutottak. Akiknek a munkája által a bűnből, megkötözöttségekből szabadultak meg emberek. Az Úr napján nem számít, hány kisgyermeket kereszteltünk meg, mennyit temettünk, hányan konfirmáltak, mit építettünk, hogyan gazdálkodtunk, volt-e nyereség? A rendezvények száma sem fog senkit érdekelni, az lesz a lényeg, megismertettük-e a kegyelmet, odavezettük-e Jézushoz az embereket, és úgy életünk-e, amint az Úr Jézus élt.

Nem a külső, a kőből épült templom lesz a lényeges, hanem a saját életünk, mert az ige szerint a hívők Isten temploma. Az lesz a lényeg, hogy ezt a templomot tisztán tartottuk-e. Tisztán tartom-e a szívem? Ügyelek-e arra, mit engedek be az életembe? Fontos-e, mit nézek, hallgatok?

E világ bölcsessége Isten előtt bolondság, bár komolyan vennénk ezt. Ma nagyon beépül az egyházba a világ bölcsessége. Amit a világ jónak gondol, elfogad, az egyház is átveszi. Pedig már korábban is olvastuk, hogy Isten módszere az igehirdetés, bármennyire bolondságnak is tartja a világ. Isten nem cserél módszert, nem mondja, megváltozott a világ, én is igazodok, Ő nem változtat a jól bevált taktikán. Eddig mindig az evangélium, a keresztről való beszéd hirdetése hozott ébredést, életet. Ezután sem lesz ez másképp.

Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.