Milyen szívvel vándorlok?

S

okan gondolják úgy, mint Jób, hogy élettel betelve, idős korban éri majd őket a halál (Jób 29,18-25). Azonban nagyon gyakran érkezik jóval hamarabb. Nem jelenti be előre érkezését, gyakran egy váratlan esemény hozza el. Nem mondhatjuk, én biztosan megérem az öregkort. Másrészt nem elsősorban az életkor hosszúsága a leglényegesebb, hanem annak a tartalma, minősége. Hogyan élem meg az életemet? Mi a fontos? És a legelső szempont: ismerem-e az Urat? Az életem Őt szolgálja és dicsőíti-e?

Az életünket arra kapjuk, hogy megismerjük az Urat. Keressük, kiáltsunk Hozzá, és Ő válaszol. Az igét kézbe véve megismerhetjük, kicsoda Ő és mit tett értünk. Olyan jó olvasni szeretetéről. Arról, hogy a bűnös is jöhet, Ő nem küld el. Az egész Újszövetség erről szól, jöhetek úgy, amint vagyok. Nem kell izgulni, mert az Úr Jézus kifizeti az adósságom, és ezért az Atya elengedte a tartozásom. Tiszta lappal indulhatok. A feladatom: éljek az eséllyel. Ragadjam meg a kegyelmet, növekedjek Benne, és legyen bizonyságtétel az életem Isten országáról. Jó az Úrhoz tartozni, jó gyermekeként élni. De vajon úgy élek-e? Ott van-e bennem a gyermeki bizalom? Tudom, itt van mennyei Édesatyám, kézben tart, gondoskodik rólam, mert tudja, mire van szükségem. Ezért nem félek, és nem aggódok, hanem végzem a Tőle kapott feladatomat, örömmel szolgálom Őt.

Akinek az élete el van rejtve az Úrban, akinek Jézus a barátja, nem kell félnie akkor sem, ha már a társadalomban nem kap akkora szerepet, ha kiesik már a figyelem középpontjából. Az Úr velem van, jó Vele lenni akár egyedüllétben is. Ha egyedül vagyok, még inkább Rá tudok hangolódni, mélyül a kapcsolatom. Pál apostol, amikor egyedül töltötte napjait, akkor sem csüggedt el, mert valóságosan megélte az Úr jelenlétét. Eljön az idő, amikor már nem figyelnek úgy ránk, mint korábban, nem lesik úgy a véleményünket. Az Úrral közösségben azonban lehet beszélni a környezetünkről. Fontos, hogy legyenek imádkozók, akik a felszabadult óráikat a másokért való közbenjárásra fordítják. Szükség van az Úrhoz való kiáltásra, kérjük, hogy cselekedjen, mert van hatalma életeket újjáformálni. Világunk jó irányban való változására az egyetlen esély az Úr Jézus. Ezért vigyük Elé szeretteinket, ismerőseinket, a bűnben élő, Istenre nem figyelő embereket.

A hajótörés három hónapos munkát hozott az apostol számára (ApCsel 28,11-15). Hirdette az evangéliumot, megismertette az embereket a feltámadt Megváltóval. Nem tétlenkedett, és nem bosszankodott. Azt sem kérdezte, miért engedte meg ezt Isten, ha egyszer én is a hajón voltam. Ő nem kérdez, mert tudja, hogy minden azért történt, hogy Máltán is partot érjen Jézus. Ezeknek az embereknek is Őreá van szükségük.

Pál soha nem morgolódik, és mindig ki tudja tölteni az idejét. Szeme előtt egy cél lebeg: minél több embert Jézushoz vezetni. Jézus élő személy, aki megszabadít szenvedélyekből, különféle okkult megkötözésekből, meggyógyít betegségből, megbocsátja bűneinket. Jó látni, hogy ott is munkálkodik. Megtalálja azokat, akik felé szolgálhat, jobban mondva, ők találják meg. De azt is mondhatnánk, hogy minden élethelyzetben feltalálja magát, és kihasználja az időt bizonyságtételre. Soha nem mondja, hogy most nem alkalmas.

Három hónap várakozás és szolgálat után indulnak el. Pál nem türelmetlen, jól kihasználja az időt, szolgálja Mesterét. Az első ígéret óta, amiben az Úr kijelentette, hogy Rómába kell mennie, több év telt el. És Pál szívében nincs bosszúság, útközben is tanítvány, talált lehetőséget Jézusról beszélni. Amit az Úr megígér, azt beteljesíti, de ritkán mondja meg, mennyit kell rá várni. Ne legyünk türelmetlenek, ne akarjuk azonnal a beteljesedést, hanem várjunk, és közben szolgáljunk.

Csapdába esünk, ha csak a jövőre figyelünk, mi lesz majd, ha az Úr megadja, amit kértünk vagy amit ígért. Ne mondd, majd csak akkor szolgálok, ha elvégeztem egy tanfolyamot, befejeztem a teológiát, eljutottam oda, ahol az Úr akar látni. A tanítvány útközben is tanítvány. Az általunk megtett útvonalon is világítanunk kell. Ő nem a helyszínen gyújtja meg lámpásunkat, hanem már meggyújtva tesz fel a járműre. 

Akinek a szívében jelen van az Úr, az nem tud nem beszélni, mert szívét szétrepeszti a megtapasztalt kegyelem öröme. Annak mindezt el kell mondani azok felé, akikkel találkozik.

Pál apostol számára a továbbhajózás lelkigondozói alkalmat is jelent. Puetoliban is találkozik testvérekkel, és kész ott maradni, kész velük beszélgetni. Pedig siethetne tisztázni dolgait, de szívében öröm van, végre megérkezik Itáliába, közel van Rómához, hintheti a magot. Másrészt hálás is azokért, akik már itt is hitre jutottak. Pál saját szemével látja, hogy mennyire terjed az evangélium. Pedig még internet sem volt. Az Úrnak megvannak az eszközei igéjének célba juttatására. A testvérek hat napot töltöttek Pállal. Jó lenne odahallgatni, miről lehetett szó. Mennyit beszélt Pál a szenvedéseiről? Vajon szidta a századost, amiért nem hallgatott rá, és így az életét is veszélybe sodorta? Nem hinném, ő Jézust dicsérte, hálás volt, hogy ezt a hosszú és nehéz utat felhasználta hatalmának és dicsőségének a megmutatására. Lássuk meg minden élethelyzetben az Úr dicsőségét. Tekintsünk minden alkalmat a bizonyságtétel lehetőségének. Végül megérkezik Rómába, és előtör az apostol szívéből a hála. Mi tör elő a mi szívünkből? A panasz? Hosszú és kényelmetlen volt az út, elromlott a légkondi is, és kibírhatatlan volt az út? Pálnál ilyesmit nem látunk, ő nem magára, hanem Jézusra figyelt.

JÉZUS ENGEM MEGTALÁLT

1.  

Jézus engem megtalált,

Mindörökre hűn szeret,

Tenni szent akaratát

Lelke megtanít s vezet.

Ó, mily boldog lettem így,

Béke tölt el hű szívén,

Mindörökre szól e frigy:

Én Övé és Ő enyém.

2.  

Amióta ezt tudom,

Fényesebb a napsugár,

Zöldellő faágakon

Szebben zeng a kismadár.

Fű, virág mind úgy ragyog,

Minden szebb a föld színén,

És én oly boldog vagyok,

Én Övé és Ő enyém.

3.  

Mitől egykor féltem én,

Mint a köd tűnt mindaz el,

Nyugszom Jézus kebelén,

Védő karja átölel.

Eltűnt gond és félelem,

Sok teher vált semmivé,

Jézusom jár most velem,

Ő enyém és én Övé.

4.  

Mindörökre Ő enyém,

Én Övé örökre már,

Mennyi áldás, szent remény,

Mit az Úr előmbe tár!

Múlna el bár föld s az ég,

Válna éjre bár a fény,

Akkor is megállna még:

Én Övé és Ő enyém!

Isten áldásával.