Lüktető élet

E

lifáz már harmadszor szólal meg, még mindig nem fáradt bele az erőlködésbe, továbbra is Jób bűnösségét sulykolja (Jób 22,1-20). Arról próbálja meggyőzni, hogy Isten jogos büntetése miatt szenved, és ezt megérdemli. Elifáz szívében nincs jelen az alázat, hiszen mindnyájan megérdemeljük Isten büntetését. Nincs senki, aki ezt saját érdeme alapján elkerülhetné. Ha mégis elkerülhetjük, az nem a mi tetteink érdeme, hanem kegyelem, hogy senki ne dicsekedjék. Kegyelemből van üdvösségetek, írja Pál apostol. Ez a barát nem is ismeri sem a szívét, sem Isten kegyelmét. Nem ismeri fel szíve gonosz szándékait, mert ez is bűn, gyötri Jóbot, ahelyett, hogy Istenhez segítené. De nem igazán ismeri az Urat, mert csak az tud Róla vallást tenni, aki saját életében megtapasztalta szeretetét és nagy kegyelmét. 

Elcsendesedve meg kell látnunk, hogy nekünk van Istenre szükségünk.  Nélküle nincs igazán életünk. Isten elboldogul az ember nélkül is, tulajdonképpen mi csak gondot okozunk Neki. Állandó problémát jelentünk, munkát adunk Neki.  És Ő ennek ellenére szeret, szeretetből teremtett, hogy az agapé tovább áradhasson a mi szívünkbe. Azonban nagyon hamar leszakadtunk az éltető szeretetről, a magunk útjára léptünk, és Ő nem mondott le rólunk. Azóta is keres, mert meg akar menteni. Bár meglátnánk, hogy szükségünk van Rá. Isten megismerése nélkül nem lesz teljes, boldog az életünk, és üdvösség helyett kárhozat lesz a részünk. De még mindig szól az ige, ami által megszabadít a bűn hatalmától, bevisz az Ő országába.

Elifáz olyan általánosságokkal bombázza ezt a szenvedő embert, amivel nem megy semmire, amiben nincs igazi töltés, nincs jelen benne az Úr. Ráadásul mindenképpen bűnössé akarja tenni Jóbot, nem valós tetteket tulajdonít neki. Mindaz, amit elmond, az nem igaz, hiszen később megtudjuk, hogy Jób nem élt vissza jó vagyoni helyzetével, hanem szolgált vele. Támogatta a szegényeket, az özvegyeket és árvákat. Elifáz azonban mindezt nem akarja tudni, görcsösen ragaszkodik a maga elméletéhez. Bűnössé akarja tenni Jóbot. Bizony, nekünk is vigyáznunk kell, mert megkísért a bűnbánat erőltetése. Azonban ne feledjük, ezt az Úr Jézus nem tette. Péter is az Ő lényébe tekintve látta meg, kicsoda ő, és ezt meg is fogalmazta. Nem Jézus olvasta fejére bűneit, hanem ő látta meg azokat az Úr Lényében. Állítsuk úgy az emberek elé az Urat, hogy Lényébe tekintve szembesüljenek magukkal, és felismerjék a szabadulás útját is. 

Pál Cézáreában van, Félix helytartó hatáskörében (ApCsel 24,1-9). Ide-oda passzolják, szemmel láthatóan nem halad előrébb az ügye, mert Félix megvárja a vádlókat. Nincs döntés az ügyében, és várni kell. A napok telnek, az értékes idő megy, és Pál fogoly, nem viheti az evangéliumot, nem látogathatja a már létrejött gyülekezeteket. És ő nem türelmetlen, békés szívvel tűri a megaláztatásokat. S hogyan lehetséges ez? Miért nem borul ki? Mert Jézus indulata van a szívében. Megtapasztalja, hogy Cézáreában is jelen van az Úr. És a békesség nem a körülményekből, hanem az Úrral való élő kapcsolatból fakad. Az Úr a forrása a békességnek, és aki megmarad Jézusban, annak a békessége is tartós lesz.

Az apostol ebben az öt napban nem a saját sorsa felett aggódik, nem azon izgul, milyen döntés születik, hanem Gazdájára figyel. Tudja, hogy élete az Úr kezében van, és amit megígért, azt beteljesíti. Nincs miért aggódni, mert az Úr majd eljuttatja Rómába. Miként teszi, az az Ő dolga. Pál aggódás helyett ott ül Jézus lábainál, ahogyan Mária is tette, és szívja magába üzenetét, feltöltődik a Vele való közösség által. Az életben vannak nehéz helyzetek, de ezt is meg lehet Jézussal osztani. Bárhol segítségül hívhatjuk. Vegyük kézbe az igét, és átéljük, hogy legyünk betegágyon vagy műtőasztalon, az igén keresztül szól hozzánk az Úr. És amikor Ő szól, békesség lesz a szívünkben. Mert Vele lenni mindennél nagyobb jót jelent.

A zsidók mindent bevetnek Pál ellen, ügyvédet alkalmaznak, csakhogy megszabaduljanak tőle. És az apostol türelmesen vár, nem gyalázkodik, nem veszi át módszerüket. Úgy gondolom, inkább imádkozik. Más fegyvere van őneki, és más módszert használ. Mi milyen fegyvereket vetünk be rosszakaróink, ellenfeleink ellen? A mi fegyverünk is az ige és az imádkozás?

Mennyi energiát fordítanak a Krisztus elleni hadakozásra ezek az emberek. Ők is Isten szolgáinak tartják magukat, mégis gyűlölet van a szívükben. Nem látják meg, hogy Isten nem gyűlöl, nem akar elpusztítani. Isten megbocsát és helyreállít. Mi van a szívünkben? Szoktuk-e indulatainkat az ige fényébe állítani? Megvizsgáljuk-e, hogy a bennünk lévő indulat Jézus indulata-e? Vagy a régi természet indulatának engedjük át magunkat?

A Pál elleni kemény harc azt üzeni, általa a feltámadott Jézus munkálkodik. Valóban élő üzenetet ad tovább, ami megváltoztatja az emberek életét. A gonosz azonban képtelen ezt  elfogadni, és nem is törődik bele. Sátán azt akarja, hogy legyenek vallásosak az emberek, de ne legyen élő hit a szívükben. Gyakorolják a vallást, de maradjanak az továbbra is az ő rabjai. Mert a vallással és mindennel lehet foglalkozni, csak Jézussal nem. Ahol Jézust hirdetik, nem lesz nyugalom. Mert Jézus legyőzte az ördögöt, felszabadította halála által az embert, és a halál fölött is győzelmet aratott. Sátán mindent megtesz, hogy ez a győztes hír elerőtlenedjen, és az életünk maradjon olyan, amilyen volt korábban. A hívő élet erejétől akar megfosztani a gonosz.

 El kell gondolkodnunk, ha minket békén hagy az ördög, és békés, nyugodt életet élünk, nem maradt-e ki az Élet vallásosságunkból? Nem azért hagy-e nyugton az ördög, mert nem jelentünk veszélyt az emberekre? Urunk azt akarja, hogy ébredjünk fel, és hirdessük Jézust. Pált pestisnek, tehát egy nagyon veszélyes személynek tartották, lázadást szítónak nevezték. Miért? Mert ahol megjelent, emberek születtek újjá és éltek krisztusian. Ezáltal más szokásokat kezdtek el követni, nem simultak bele a nagy tömegbe, nem imádták a császárt, nem vásárolták a bálványokat, hanem Isten akarata szerint egy minőségileg más életformát kezdtek el gyakorolni. És ez irritálja a gonoszt. Ha meg van velünk a társadalom elégedve, el kell csendesednünk: vajon az Úr is meg van-e elégedve?

JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ

1.  

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2.  

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3.  

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.