Az Úr kezében

J

ób úgy látja a bűnösök elnyerik majd büntetésüket (Jób 24,18-25). Azok, akik Isten nélkül élnek, kárt okoznak, másokat elnyomnak, megkapják ítéletüket. Ő is úgy tartja, még ebben a földi életben végbe megy az igazságszolgáltatás. Mert, aki nem támogatja az özvegyet, bántalmazza a meddőt, nem maradhat büntetés nélkül. Az ember mindig jutalmazásban és büntetésben gondolkodik. Különösen, ha másokról van szó, igazságérzete ítélet után kiált. Jób korában még nem ragyogott fel a világ egén Isten kegyelme, még nem volt ismeretes a bűnbocsánat újszövetségi formája. Úgy gondolták mindenki ebben a földi világban kell, hogy elnyerje élete értékelését. A bűnösnek már most kell lakolnia.

A Szentírás elmondja, lesz ítélet. Eljön az a nap, amikor az Úr elé fogunk állni és számot adunk majd az életünkről.  Azonban addig a napig már ebben az életben lehet rendezni Istennel dolgainkat.  Nagyon fontos látnunk azt is, hogy nem azért bűnös valaki, mert rossz tetteket hajtott végre, hanem azért cselekszik bűnt, mert a bűn a szívében van. Belénk van a bűn kódolva. Ebből következik, hogy tettekkel nem lehet ezt rendezni. Isten igéje elmondja, képtelenek vagyunk a bűntől saját erőből megszabadítani, és nem tudunk Isten akarata szerint élni.

Van megoldás? Igen? Isten elkészítette a megoldást. Elküldte Jézust, Ő megszabadít a bűn hatalma alól, magára vette bűneinket a kereszten, elszenvedte büntetésünket.  Aki ezt hittel elfogadj, annak bűnei bocsánatot nyernek. Ehhez szükséges bűneink meglátása és bűnbánattal való rendezése. Nem automatikus a bűnbocsánat, hanem mindenkinek szembesülnie kell azzal a ténnyel, Isten előtt kárhozatra méltó bűnös. Aki azonban Az Úrhoz fordul és kegyelmet kér, Jézus érdeméért az Atya elengedi a tartozást. Jézussal új életet kezdhetek.

A kegyelem a természetünket is újjá formálja, Isten Szentlelke újjá szül. Az Úr csodálatos munkát végez el, nem javítgatja az életünket, hanem új teremtéssé tesz. Egy új szívet ajándékoz nekünk, egy olyan szívet, amilyen nem volt. És ez a szív már képes Isten akarata szerint élni. Ez a szív már Őt akarja dicsőíteni, mert hálás a bűnbocsánatért, az új élet lehetőségért. Az újjáteremtett ember szíve hálás mindazért a jóért, amit az Úrtól kap. Rácsodálkozik arra, hogy nyomorult bűnös ellenére Isten gyermeke lehet. Pál apostol is sokszor elcsodálkozik azon, hogy ő, aki gyilkos indulattal volt tele, gyűlölte Jézus, mégis kegyelmet nyert, és hirdetheti az evangéliumot.

Az Úr úgy oldja meg életünk problémáit, hogy ad egy új esélyt, amellyel ha élünk, megismerhetjük Őt. Minél jobban feltárul előttünk az Ő Lénye, annál másabb emberek leszünk. Isten Lénye Jézusban bontakozik ki előttünk. Őbenne láthatjuk meg, ki is az Isten. Hódoljunk Előtte, dicsőítsük és szolgáljuk Őt. Isten akarata, hogy krisztusi életet éljünk. Azt akarja elvégezni, hogy a Fiúhoz hasonlítson az életünk.

Azonban mindez önmagunkkal való szembenézésre és bűnbánatra kell, hogy indítson minket. Vegyük kézbe az evangéliumokat és szemléljük Jézust, majd nézzük meg, olyan-e a saját életünk, mint az Övé. Úgy élünk-e ahogyan Ő élt? Mennyivel másabb lenne a világ, ha a magukat keresztyénnek mondók, az evangélium szerint élnének. Mert nem csak arról van szó, mit hiszünk, hanem arról, hogyan élünk. A reformáció sem lehet csupán elmélet, nem elég a a tiszta tan, tiszta életre is szükség van. Hogyan élet Jézus? Ő  maga mondta, hogy azért jött, hogy szolgáljon. Ő nem várja el, hogy Neki szolgáljunk, hanem Ő akar szolgálni. És ez valóban így is van. Állandóan szolgált. Gyógyított, ördögöket űzött ki, másokért élt. Mindent megtett, hogy az embert felszabadítsa az ördög igája alól.  Helyreállította hit által az Istennel való kapcsolatot. Amikor elfogták, még akkor is gyógyított. Meggyógyította az elfogására érkező szolga fülét. Nem használt fegyvert önmaga megvédésére.  Kezdjünk el járni ma a Jézus nyomdokain, kérdezzük mindenben, Uram, Te mit tennél az én helyemben, és várjuk meg a választ.

Az Úr ügye halad előre, sem a zsidók sem a rómaiak, sem az ördög semmilyen praktikával nem tudja megállásra késztetni (ApCsel 25,6-12).  Az evangéliumnak el kell jutnia az egész világra. Mindenkinek hallania kell a drága jó hírt, miszerint Isten szereti a világot, benne a rómaiakat, és Fesztusz helytartót is. Isten szereti azokat is, akikre mi nem szeretettel gondolunk.

Pál számára mindez azt jelenti, lassan halad előre az ügye, várakozni kell, de ő türelmes, felfelé néz, és bizonyságot tesz, mindig annak, akit elé hoz az Úr.  Pál számára mindig az a fontos, akivel találkozik. Meg van a terve, Rómába szeretne eljutni, de az odavezető úton elébe kerülő embereket sem hagyja figyelmen kívül. Velünk gyakran megtörténik, csak a tervünkre, a távoli feladatra, a célszemélyre koncentrálunk, és elfelejtjük, minden ember felé küldetésünk van.  Mindenkinek hallani kell Isten munkájáról, a kegyelemről.

Ellenfelei szívósan mennek utána, mindent megtesznek, hogy elítéltessék. Nem veszik észre, hogy minden tárgyalás újabb alkalom a Krisztusról való bizonyságtételre. Bárki elé áll Pál, rámutat, a názáreti Jézus a Krisztus, zsidónak és pogánynak is egyedüli megoldás. 

Azt akarják elérni a zsidók, hogy szállítsák Jeruzsálembe, azonban az apostol a császárra fellebbez. Nem akar visszafelé menni, hanem csak előre. Ez is fontos, mindig előre haladjunk. Ne tekintsünk hátra, a tegnapra, hanem engedjük, hogy az Úr vezessen egyre előrébb. Nem azért nyilatkozik így Pál, mert fél a haláltól, soha nem vélt tőle, mert ismeri azt, Aki nagyobb a halálnál, Aki győzött felette. Ismerem-e a halál fölött is győztes Urat? 

Pál döntéseit mindig az Úrra nézve hozza meg. Mostani döntése az Úrtól kapott ígéreten alapszik, Rómába kell jutnia, és ő ezt a célt tartja szeme előtt. Nem fél a holnaptól, az odavezető úttól, végig Jézust képviseli.  Bátran megy tovább, nem fél a rómaiak kezébe adni magát, mert tudja, élete akkor is az Úr kezében lesz.  Jézus Úr Róma, és minden emberi hatalom felett. A katonák is és az egész gépezet az Úr eszközei. Jó, ha ezt ma meglátjuk.  Isten gyermekeinek nem kell félni a hatalmasoktól, és senkitől, semmitől, mert ha az Ő akaratát cselekedjük, Neki szolgálunk, kezében tart, előre visz.  Akinek az Úrról való bizonyságtétel mindennél fontosabb és az ennek érdekében az Úrnak szentelte magát, nem kell félnie, annak biztonságban van az élete. Mert bár a világnak van hatalma a testet megölni, de a lelket nem pusztíthatja el.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.