Szabad Krisztusban

A

z Úr nem unja meg, és tovább beszél, tovább lelkigondozza Jóbot (Jób 40,1-14). Így cselekszik velünk is, nem fárad bele problémáinkba, a vesződségbe, hanem újra szól. Sőt, megadja Jóbnak a válaszlehetőséget. Isten nem parancsait, törvényeit zúdítja ránk, hanem kész velünk beszélgetni. Elé tárhatjuk minden problémánkat, és ez jó. Ő azt várja, hogy legyünk Vele őszinték. Nem tér ki a legkényesebb kérdés elől sem, bár válasza legtöbbször nem egyezik a mi véleményünkkel. Alázatra is szükségünk van, ami azt fejezi ki, hogy kész vagyok Istenhez igazodni. Nem ragaszkodom a saját meglátásaimhoz, hanem elfogadom, hogy az Úr jobban tudja, mint én. És ez nem kényszerű beletörődésből fakad, hanem a tapasztalat szüli. Az ige bizonyságtétele és személyes tapasztalatom alapján jutok el ide: Az Úr jobban tudja!

Jób is megszólal, de most már alázattal és megelégedettséggel. Elég neki az Úr. Erre volt szüksége, hallani Istent, megtapasztalni személyesen, és már nem kerül szóba a nyomorúsága, szenvedése. Csodálja az Urat, szemléli hatalmát, és ez békességet ad neki, az Úr hatalmában biztonságban érzi magát. Szemléljük és dicsérjük Urunkat, Ő örökkön-örökké él. És évezredeken át mindent átfog, mindenre gondol, és semmit el nem felejt. Hatalmas Urunk van, jó Hozzá tartozni. Hála van a szívemben, mert ez kiváltság, bűnös ember vagyok, és így nem magától értetődő, hogy Őhozzá tartozhatok, ez kegyelem. Semmi nem a mi érdemünk, minden kegyelem. Minden Őt dicséri. A mögöttünk maradt évtizedekben is az Ő kegyelme hordozott. Ő tartott meg nehéz helyzetekben, így mindenért egyedül Őt illeti dicsőség.

Az Úr kérdez, és Jóbbal együtt meg kell látnunk parányi voltunkat. Igaz, büszkék vagyunk a tudásunkra, de Istenhez fel nem érhetünk. Az Úr a vihart is eszközként használja, belőle szól Jóbhoz. Az a vihar, amitől mi félünk, az Istennek szószéke vagy szócsöve. Azonban mi már Jézusban figyelhetünk a szavára, Általa emberi kommunikációt alkalmaz felénk. A mi nyelvünkön szól hozzánk, ezért hála lehet a szívünkben.

Mai igénk rámutat arra, hogy nem a körülményektől függ a tanítványságunk (1Kor 7,17-24). Mindenféle élethelyzetben lehet tanítványként élni. Sőt, a megtérésünk nem is hozza magával automatikusan körülményeink jobbra fordulását. Urunk azt akarja, hogy abban a helyzetben éljük meg hitünket, amelyikben megtapasztaltuk a kegyelmet. Tehát nem kell zsidóvá lenni, de a zsidónak sem kell eltüntetnie a körülmetéltségét. Az apostol rámutat: nem az a lényeg, hogy az élet melyik területén szólított meg az Úr, hanem az, hogy innentől kezdve éljünk az ige szerint. Szegény országban, nehéz életkörülmények közt is meg lehet élni a keresztyén hitet, sőt, az a feladatunk, hogy ott mutassuk fel Isten országának örömét. A krisztusi hitet ne a jólét ugródeszkájának használjuk. 

Így azután a rabszolgákat is arra kéri, hogy rabszolgaként legyenek krisztusi emberek. Hitre jutásuk nem biztos, hogy elhozza a rabszolgaságból való szabadulást is. Azonban mégis megváltozhat az életük, ha ők maguk másképp élik meg a szolgaságot, mint eddig. Mert nem marad hatás nélkül, ha ezentúl zúgolódás, káromló beszédek, átokmondás nélkül végzik ugyanazt a munkát, ugyanannak a gazdának. Fel fognak figyelni a szívükben, a munkához való viszonyulásukban bekövetkezett változásra, és megkérdezik: mi történt? Gondolhatunk Onézimuszra, aki szökött rabszolgaként jutott hitre, majd ment vissza a gazdájához, Filemonhoz, aki végül látva szolgája megváltozott életét, felszabadította.

Az apostol szerint ne azzal foglalkozzunk, hogy szolgák vagy szabadok vagyunk, hanem Krisztusban éljünk. A lényeg ezen van, Övé-e már az életem. Amennyiben az Övé vagyok, akkor a szolgaságot vagy a rabságot is Vele élhetem meg. És Pál nem a levegőbe beszélt, többször ült börtönben, és ott is Krisztusban elrejtve élt. Szíve tele volt örömmel, és ezt adta tovább ott, ahol volt. Ha kiengedték a börtönből, továbbra is az Úr gyermeke maradt, nem a maga jólétéért fáradozott, hanem mindent az evangélium terjedésének vetett alá. Akit az Úr elhívott, az az Ő rabszolgája, azt jelenti ez, hogy innentől kezdve az Övé vagyok, Ő rendelkezik velem, én pedig örömmel teszem, amit mond.

Az apostol rámutat: áron vétettünk meg. Az Úr Jézus vére, élete volt az az ár, amit értünk fizetett, így szabadokká váltunk a bűn és a sátán hatalmától. Aki ezt átélte, az ne legyen emberek rabszolgája. Mert nemcsak az a rabszolga, akit ténylegesen úgy tartanak nyilván. A törvényileg szabad ember is lehet szolga, a bűn és a szenvedélyek szolgája. Ez fontos, és jó, ha végiggondoljuk, mert ugyan kivívhatjuk földi értelemben a szabadságunkat, de ha Istennel nem rendeztük életünket, továbbra is rabok maradunk. De megtörténhet az is, hogy hívő keresztyénként elnyomó társadalomban tengeti valaki az életét, de Krisztusban megbocsáttattak a bűnei, és Isten országába felszabadított, kegyelemben részesített emberként léphet be. És végül ez a hangsúlyos, hogyan lépem át az örökkévalóságot: Krisztussal vagy Nélküle, mert Ő az Élet.

Jézus, nyájas és szelíd

1. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet, Hallgassad meg, hű Megváltóm, gyermekedet!

2. Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!

3. Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!

4. Vezess engem utadon: Magad légy az út, Melyen lelkem a halálból életre jut.

5. Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet: El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

Isten áldásával.