A kegyelem elég

S

alamont elvitte a hatalom szeretete, jól indult ugyan, de nem maradt meg Isten útján teljes szívvel (1Kir 11,1-43). Hatalmát maga akarta biztosítani, ezért több politikai házasságot is kötött. Azonban aki meg akarja menteni a maga életét, elveszíti azt. Ez Isten országának alaptétele. Nem mi érünk el eredményt, és nem is mi tartjuk meg a hatalmat vagy azt a pozíciót, amiben vagyunk. Minden Isten ajándéka. Ami még fontos, hogy ezzel Salamon kivette Isten kezéből népét, az országot. Már nem bízott Benne teljes szívvel, maga is be akar segíteni. Azonban Istennek nincs szüksége a mi segítségünkre. Bízom-e még mindig Isten hatalmában? Hiszem-e, hogy ma is Ő tud megoltalmazni, mert hatalma nem csökkent?

Mi is volt a probléma? Nem maradt Salamon szíve teljesen az Úré. Itt a  a fő gond: megosztódott a szíve. Előbb a női nem képviselőivel osztotta meg a szívét, őket engedte be, majd az isteneiket is. Ez a lépés már mutatja, hogy a király elfordult Isten igéjétől. Az Úr nem támogatta a többnejűséget, különösen kihangsúlyozta, hogy a kánaáni népekkel ne házasodjanak össze. Azonban Salamon pont az Úr szava ellenére cselekedett. Már nem Istent szerette teljes szívvel, hanem a másik nem képviselőit. Ezek a nők pedig bálványaikat is magukkal hozták. Salamon élete is jól mutatja a felemás iga problémáját. Nem a feleségek jutottak élő hitre, nem ők kezdték el Izráel Istenét imádni, hanem a király vette át az ő kultuszukat.

Gondoljuk végig mai csöndünkben: teljesen az Úré-e a szívünk? Elég csak egy területen valamit beengedni, és egy idő után teljesen elvihet az Úrtól. Ne engedjünk senkit és semmit a szívünkbe, legyen az teljesen az Úré. Hiszen Ő teljes szívet és életet vár. Nem elégszik meg fél élettel. Salamon nem Isten kedvében igyekezett járni, hanem az idegenből szerzett feleségekében. Nagy veszély ez, egy idő után nem Istennek akarunk tetszeni, már nem az a fontos, hogy Ő meg legyen elégedve velünk, hogy tetsszen Neki az életünk, hanem már emberek kedvében akarunk járni. Embereknek igyekszünk megfelelni, és ez hűtlenség.

Isten a hűtlenséget megbünteti, Salamon cselekedeteinek is meglesz a következménye. Kiszakítja az Úr a kezéből az országot. Egy részt meghagy Dávid utódainak, de a nagy egységes ország kettészakad. Ha nem az Úrra építünk, annak megvan a következménye. Ami csak emberi talajon áll, az nem tartós. Amikor kivesszük Isten kezéből azt, amit Tőle kaptunk, képtelenek leszünk egyben tartani, továbbfejleszteni. Isten nélkül a legszebb terv is kudarcra van ítélve.

Salamon elvesztette a tiszta, józan látását, az ellenfelek megjelenése is jelzés: nem jó irányba megy. Ám ő nem látja a jelzéseket, és nem tér meg, nem változtat. Salamon nagyon jól indult, de minél nagyobb lett a hatalma és gazdagsága, annál távolabb került az Úrtól. Isten iránt való szeretete kezdett kihűlni. Minden fontossá vált, egyre népszerűbb lett, Isten pedig a perifériára került. Mint az efézusi gyülekezetben is történt, elhagyták az első szeretetüket, vagyis annyi mindenbe belevetették magukat, hogy észre sem vették, hogy az Úr ajtón kívülre került. 

Isten egy prófétán keresztül elhívja Jeroboámot, aki így hatalmas lehetőséget kap. Ő is ugyanazokat a feltételeket kapja: ha hallgat mindarra, amit Isten parancsolt, és az Ő útjain jár, akkor Isten maradandóvá teszi a házát Izráelben. A kulcsszó az engedelmesség. Isten nem ugródeszka a hatalomba, a sikerhez, hanem élő személy. Neki terve van azzal, akit kiválaszt, terve van népével is, és csak akkor fog jól működni az ország vagy az életünk, ha engedelmeskedünk Neki. Ő elkészítette az életünk tervét, kezünkbe adta a használati utasítást, és ha komolyan vesszük, növekvő, kiteljesedő életet fogunk élni. A használati utasítás jelzi, hogy az élet Isten ajándéka, Ő ért hozzá igazán, de ránk bízta. Ha komolyan vesszük útmutatásait, jó irányba fogunk haladni, és kiteljesedünk.

Isten azzal van, aki hallgat Rá. Tehát nem annak a függvénye, hogy beleszülettünk egy felekezetbe. Milyen gyakran tévesen úgy véljük, hogy mivel vallásosak vagyunk vagy gyülekezet a nevünk, az Úr velünk van. Akkor van velünk, ha tesszük, amit mond, ha úgy élünk, ahogyan azt kéri tőlünk.

Pál apostol tovább írja levelét, rámutat: az Úr egyedi kijelentésben részesítette (2Kor 12,1-21). Elragadtatott a harmadik égig, amit látott és hallott, azt nem igazán lehet elmondani. Ezzel jelzi, hogy ő ugyanolyan apostol, mint a tizenkettő, azonban ő a kijelentésekkel, ezzel a mély kapcsolattal nem dicsekszik. Tizennégy évig nem is beszélt róla. Tud hallgatni is, ha kell. Ez is fontos, megtanulni, hogy nem mindent kell azonnal elmondani. Van, ami csak rám és az Úrra tartozik. Másrészt harmadik személyben beszél magáról. Nem igazán szeret saját tetteiről vagy az Úrtól kapott ajándékokról beszélni. Az Ő szíve nem önmagával, hanem az Úr Krisztussal van tele. Őt dicsőíti, ezért mindig Róla beszél. Ha saját élete is szóba kerül, legtöbbször az Úrért kapott és vállalt szenvedésekről, az átélt próbákról ír.

Azonban nemcsak magasság, hanem mélység, szenvedés is van az életében. Minthogy a magasságot mindig követi a mélység. Az Úr egyrészt megpróbál, másrészt a mélységekkel megoltalmaz az elrugaszkodástól. Nagy veszély, hogy elhisszük a dicséreteket. A tövisre szüksége van Pálnak, így látja maga is. Adatott, tehát nem véletlen, Isten beépítette az életébe. Miért? Hogy még jobban látszódjon Jézus hatalma, és még inkább dicsőítsék az Urat. A tövissel élő Pált látva az emberek arra jutnak: ez a sok munka hogyan telik tőle? És ő elmondja: ez nem tőlem, hanem az Úrtól van. Isten gyakran lecsökkenti a mi szerepünket, nehogy az emberek nekünk tulajdonítsák a győzelmet.

A tövis számunkra ismeretlen betegséget takar, azonban az bizonyos, hogy gyakran ismétlődő nagyon erős fájdalmat jelent. Sorozatos ökölcsapásokhoz hasonlítja, és Pál akadályként éli meg. Ezért imádkozik, és kéri, hogy távozzék el. Szabad azért imádkozni, hogy meggyógyuljunk, de azzal az alázattal, hogy ne úgy legyen, ahogy én akarom. Ha pedig nem gyógyulás lesz a válasz, mint Pál esetében, nem sértődök meg, hanem az Úrra építve megyek tovább.

Elég a kegyelem, elég Jézus. Más nem segít, és nincs is másra szükség, csak egyedül a kegyelemre.

Azt jelenti ez, hogy mindenben támaszkodjunk az Úrra. A kegyelem elég anyagi ügyeinkben, az egyház minden dolgában. Az Úr elég, ne függjünk mástól, csak egyedül Tőle.

Pál rámutat: apostolságának megvoltak az ismertetőjegyei. Az Úr ereje megnyilvánult általa. Az egyháznak is kellenek, hogy legyenek ismertetőjegyei. Meg kell látszódni, hogy Krisztushoz tartozunk. Mik ezek a jegyek? A krisztusi életforma, az Úr szava szerinti életvezetés. Vajon fellelhető-e az állhatatosság, tapasztalható-e az Úr ereje? Életek megváltozásában, szabadulásokban, megtérésekben megmutatkozik-e az Úr hatalma általunk? 

Pál fél, hogy nem olyannak találja a gyülekezetet, amikor megérkezik, mint a milyennek szeretné. De vajon az Úr olyannak fog találni minket, amikor megérkezik, amilyennek szeretne? Várjuk Őt, tele vagyunk Iránta való szeretettel? Neki való életben és szolgálatban fog találni? Vagy már csak magunknak élünk? Mit talál: egyházat a világban, vagy a világot az egyházban?

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a ten-

geren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd

fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem,

Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad ár -

nyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyó -

gyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamis -

ság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tiszto-

gasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem

és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.