Ezután is megszabadít

K

észülnek a szentély különféle istentiszteleti eszközei, Isten kiválasztott hozzáértő embereket, és megbízta őket a munka elvégzésével (2Móz 36,1-38). Két bölcs, az Úrtól megáldott ember vezette a munkálatokat, és csatlakoztak olyan mesteremberek is, akiket a szívük indított, hogy beálljanak a munkások közé. Mindez mutatja, hogy a mindennapi élet dolgaihoz, a munkánkhoz szükséges tudás és hozzáértés is Isten ajándéka. Ezek az emberek mindezt felismerték, tudták, hogy nem csak úgy maguktól értenek ezekhez a munkákhoz, hanem Isten tette őket alkalmassá. Jó, ha látjuk, hogy képességeink is az Úrtól vannak. És ezeket fel lehet ajánlani Isten dicsőítésére, az Ő szolgálatára. 

Az Úr Jézus beszélt arról, hogy a munka sok, a munkás kevés; szabad úgy odaállni az Úr elé, hogy Uram, itt vagyok, küldj engem, használj engem az evangélium terjedésében, a lélekmentésben. Akik mentek, hogy dolgozzanak a hajlékon, félretették a maguk munkáját. Olyan jó látni, hogy abba tudták hagyni azt, amin épp dolgoztak, és mentek az Isten ügyéért fáradozni. Ez a szabadság, amikor valamibe belekezdek, de  Isten közben mást kér tőlem, akkor abba tudom hagyni a magam dolgát, és megyek az Úr dolgát végezni. Urunk gyakran kéri, hogy hagyjuk abba saját kedvtelésünket, és legyünk Vele, olvassuk az igét. Hányszor úgy belefeledkezünk a magunk ügyeibe vagy a világ dolgaiba, hogy nem tudjuk abbahagyni, még az istentisztelet, az igeolvasás kedvéért se. Hányan képtelenek letenni azt az eszközt, amit éppen szorongatnak, vagy nem tudnak felállni a játéktól, a tévé elől, amikor a másik hívja őket. Ezek az emberek Istent a saját munkájuk elé helyezték. Mindennél fontosabb volt nekik az Úr. Amikor Lévi előtt megállt az Úr, ő is mindent otthagyott, és elindult követni Jézust. Induljunk ma is az Úr nyomában.

Aki szereti az Urat, és hálás, mert megtapasztalta a kegyelmet, az szeretne az Úrnak élni és szolgálni. Azt is látjuk, hogy nemcsak a kézművesek adták tudásukat, művészi képességüket Istennek, hanem az emberek is. Szívből adakoztak, nem letudni akarták, és nem is selejttel, egy kis apróval igyekeztek megoldani, hanem a legjobbat adták, és ami tőlük telt. Add a legjobbat az Úrnak. Életed javát, és ne csak azokat az éveket, amelyeket nem tudsz már a magad hasznára fordítani.

Sok képzett, az Úrtól megáldott kézműves gyűlt össze, művészi fokon értették az anyag megmunkálását, azonban nem egyénieskedésre, maguk mutogatására használták fel a szentély építését, hanem a hozzáértésüket Isten vezetésének rendelték alá. Fontos, hogy mindent a legjobb tudásunk szerint végezzünk, de ezzel se magunkra, hanem mindig az Úrra mutassunk.

Máté evangéliuma után Pál Korinthusiakhoz írt levelét kezdjük el olvasni, és általa meglátjuk, hogyan terjedt tovább a Krisztusról szóló jó hír (2Kor 1,1-11). Végigkövethetjük az evangélium Európában való meggyökerezését és megerősödését. Pál apostol által egyre nagyobb területre jutott el a drága hír: Jézus él! Vitték mindazok, akik maguk is meggyőződtek róla, hogy él a Úr, és tudták, hogy nincs más segítség az ember számára, csakis Krisztus.

Pál nem magától lett apostol, nem ő jelentkezett a keresztyén teológiára, hanem maga a feltámadott Úr hívta el Őt. És Pál indult, figyelt Jézusra, és teljes átadottsággal hirdette az evangéliumot. Pedig nem volt könnyű Jézust szolgálni, sokféle szenvedést élt meg a nevéért, de ő ment előre, vitte a Krisztus iránti szeretete, mondania kellett, amit maga is kapott. Amikor úgy érezte, a maga ereje már kevés a terhek hordozására, akkor Krisztusból merített erőt. Soha nem gondolt arra, hogy feladja, mert Jézus volt az élete. 

Mi is gyakran érezzük magunkat túlterheltnek, úgy véljük, erőnkön felül vagyunk megterhelve, bár legtöbbször nem is az Úrért végzett feladatok jelentik a terhet, vagy nem a Neki végzett szolgálat közben átélt nyomorúságok terhelnek meg. Ritkán kerül az életünk az evangélium vállalása, hirdetése miatt veszélybe. Azonban bármilyen élethelyzetben legyünk is, ne engedjünk a csüggedésnek, hanem nézzünk fel Jézusra! Ezek a helyzetek tanítsanak meg minket az Úrban való bizodalomra. Gyakran azért enged az Úr mélységekbe, kilátástalanak tűnő helyzetekbe, hogy végre ne magunkban bízzunk. Mert amíg emberileg látunk esélyt a változásra, legtöbbször magunk igyekszünk cselekedni, az Úr azonban azt szeretné, hogy mindig kizárólag Őbenne bízzunk, Tőle várjuk a megoldást.

A korábban átélt szabadítás a jelen gondjai, veszélyei közt ad reménységet. Mi is merjük kimondani: ahogy korábban megszabadított az Úr, úgy ezután is megszabadít. Ma is Belé vessük reménységünket. Mondjuk, amit Pál mondott: Benne reménykedek, hogy ezután is megszabadít. Ez kifejezi: hiszem, hogy Isten ma is ugyanaz, Ő nem változik, nem öregszik, nem fogy az ereje, Ő ma is meg tud segíteni. Isten halottakat feltámasztó Isten, ma is nagyobb Ő a halálnál is, és ha a halálból ki tud hozni, akkor a gondjaimból is. Ő minden problémámnál, sőt, még nálam is hatalmasabb. Az én életem sem jelent Neki problémát.

A levél törzsét Isten magasztalásával kezdi Pál - áldott az Isten. Túlcsorog a hála a szívén, mert látja, hogy Isten meg tud mindennemű nyomorúságban vigasztalni. Mindezt azért teszi, hogy mi is megvigasztaljunk másokat, a Tőle kapott vigasztalással. Ez a vigasztalás pedig az evangélium. A krisztusi élettel szenvedés is jár, de ezek megerősítenek, mert a szenvedések közepette is tudjuk, hogy Isten majd megvigasztal. Az Ő vigasztalása többet ér a világ minden kedvességénél, kincsénél. Mert az Ő jelenléte, Lényének gazdagsága, a Vele való élő kapcsolat az igazi vigasztalás. Nem az ajándékok, az anyagi dolgok jelentik az igazi értéket, hanem a kapcsolat, az Istennel és az egymással való élő kapcsolat.

Milyen jó

1. Milyen jó, milyen jó, milyen jó. Jézus áldott szava oly gyógyító! Nékem szól az ige, szívem örömmel tele; milyen jó, milyen jó, milyen jó!

2. Szabadít, szabadít, szabadít: Többé bűn-bilincs engem nem szorít! Boldog, új életet én az Úrral kezdhetek! Szabadít, szabadít, szabadít!

3. Milyen szép, milyen szép, milyen szép! Ez a krisztusi új testvériség! Igaz, hű szeretet forraszt össze szíveket. Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

4. Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű! És az út, melyre Ő hív, gyönyörű! Csábít bár a világ, megtart Ő mindenen át. Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

5. Jézus él, Jézus él, Jézus él! Vele járni és győzni, ez a cél! Bárhová küld az Úr, megyek, és hitem újul. Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Isten áldásával.