Nem test szerint

A

 király imádságban áll Isten elé, népével szemben (1Kir 8,22-53). Mindenki látja és hallja, hogy a király az Urat magasztalja. Személyes Urának szólítja, nem csak Istennek, hanem úgy szólítja meg, mint aki az ő életének Ura. Hogyan szólítom én meg Istent? Ismerős számomra, és úgy állok elé, mint Aki az életem Gazdája lett?

Salamon megvallja, hogy nincs az Úrhoz hasonló, nincs olyan vagy nagyobb, még hasonló isten sem. És ez nem csupán szép ünnepi beszéd, hanem vallomás. Felismeri, hogy mindaz, ami történik, Isten ígéretének a beteljesedése, és ezért magasztalja az Urat. Lássuk meg az ígéretek beteljesedését. Amit Isten kijelentett, azt Ő meg is cselekszi. Így volt ez a múltban, és így lesz a jövőben is.

Csodálatos imádság, hittel teljes vallomás, hiszen az elmondója is tudja, hogy Istent egy épület be nem fogadhatja, ennek ellenére kéri, tekintsen le rájuk, nézzen mindenkor azokra, akik e házban megjelennek és Hozzá imádkoznak. Azt kéri, hallgassa meg a kiáltást. Szabad az Úrhoz kiáltani, van, aki kétségbeesve, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva kiált Istenhez, és szabad így kiáltani, és jó, ha ebben a helyzetben meglátjuk, hogy Ő az utolsó, de igazi reménység. A vérfolyásos asszony utolsó reménye Jézus volt, és amikor hallott Róla, hittel ment: ha csak a ruhája szegélyét érintem, meggyógyulok. Az ilyen hittel mondott imát meghallgatja az Úr. Aki teljes szívvel bízik Benne, azon könyörül.

Nem babonás oltalomról beszél Salamon, nem arról van szó, hogy Isten majd mindig megoltalmazza őket, bármit tesznek, vagy csak úgy kimenti őket a bajból. Lesznek különféle bajok, csapások, ellenséges támadások, de aki imádkozik ebben a házban, annak a meghallgatását kéri. Az imádkozás azt jelzi, hogy meglátják bűneiket, és azt, hogy csak Isten segíthet rajtuk. Amikor imádkozunk, megvalljuk, hogy az emberi segítség mit sem ér, minden kudarcot vallott, de van Istenünk, aki meg tud szabadítani, Hozzá kiáltunk. De, ha nem tenné is, akkor sem tagadjuk meg vagy fordulunk el Tőle.

Salamon tudja, hogy nincs ember, aki ne vétkeznék, mert ilyen a szívünk, benne van a bűn, és ezért olyan könnyen elfordulunk az Úrtól, nem hallgatunk szavára. De jó látni, hogy ad lehetőséget a megtérésre, nem zárja be a kaput, hanem várja, hogy bűnbánattal jöjjünk. Szívből megtérnek, tehát a megtérés nem teológia frázis, hanem az Úrhoz való teljes odafordulás, ami magában foglalja a bűntől, az eddigi életúttól való elfordulást. Magában foglalja a bűnbánatot: vétkeztem. Igen, ez fontos, ezt ki kell mondani, mert ezzel megvallom, hogy mindennek én vagyok az oka. Nem más, a körülményeim, ez a világ, hanem egyes egyedül én. Miért? Mert nem hallgattam az Úrra, olyan úton mentem, amin Ő nem jár. A bűnbánat sem formalitás, hamisan és istentelenül cselekedtünk, nem az ige szerint, és nem Istent segítségül hívva éltük életünket, tettük dolgainkat. Az Úr kegyelmes, meghallgatja a bűnbánó imádságot, könyörül népén.

Voltak olyan hangok, amelyek Pál ellen szítottak, nem kell őt komolyan venni, mert a levelei ugyan erélyesek, de amikor itt van, úgy sem lesz erélyes (2Kor 10,1-11). Gyenge és szánalmas beszédű ember ő, nyomába sem léphet a kiváló szónokoknak. Az apostol elmondja, hogy annak örülne, ha nem kellene erélyesnek lennie, mert mire megérkezik, komolyan veszik, amit írt, és ráhallgatva rendezik az életüket, a gyülekezet életét.

Pál rámutat: felléphetne erélyesen azok ellen, akik úgy gondolják, test szerint él, vagyis ő sem különb másoknál. Csak a beszéde más, de az életgyakorlata, a módszerei, eszközei olyanok, mint a világé. Pál határozottan visszautasítja ezt a gondolkodást, testben élünk ugyan, de nem test szerint hadakozunk. És ez különbözteti meg Isten gyermekeit a világ fiaitól. Testben élünk ugyan, vagyis mi is szembesülünk azokkal a gondokkal, problémákkal, amikkel a nem hívők, de mi nem úgy oldjuk meg azokat, mint ők. A mi fegyverünk az ima és az ige, Isten áldott szava. Az igével lehet lerombolni az okoskodásokat és az Isten ismerete ellen emelt erődítményeket. Az ember elbújik a tudása mögé, de az ige meggyőzi, hogy hit nélkül nem megy. Gondoljuk végig, látszik-e, hogy mi másképp oldjuk meg a nehéz helyzeteket, nem emberi okoskodások, kapcsolatok, hanem az Istenre való hagyatkozás által? Hiszem-e, hogy az Úr mindenhol Úr, és meg tudja oldani a problémáimat? Látszik-e, hogy mi mindig Őt választjuk, mert ez a jobbik rész? Lehetne aggódni, félni, kapkodni, ahogyan Márta is tette, de mi inkább Mária példáját követjük, és Jézust választjuk, lábai elé ülünk, lessük szavait?

Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. Ez nagyon lényeges, a gondolatainkat is Jézushoz vezetjük, meg kell tanulni gondolatban is engedelmeskedni, hagyni, hogy ezeket is Ő irányítsa. Ehhez az a szükséges, hogy mindig Őreá, az igére nézzünk. Itt van előttünk, a kezünkben, és ha nem másra figyelünk, nem is fogunk eltévedni. Mindig tekintsünk Őreá, ne lefelé nézzünk, ne a földre, a pillanatnyi helyzetre, hanem Őreá. Mégpedig a kereszten meghalt majd feltámadott Úrra. Ha így teszünk, meglátjuk akaratát, meglátjuk, mi is a terve velünk. Nézzünk Rá!

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.