Előre a cél felé

E

gymás mellett fut a két királyság élete, mindkettő Isten népe, mindkettőről olvashatunk, azonban Izráelben azt látjuk, hogy egyre inkább a bálványimádás terjed el, és a királyok egymást követően Jeroboám útját járják (1Kir 15,1-34). Júda sem teljesen jár Isten útján, a gonosz ott is megjelenik, azonban időnként Isten előhoz egy jó, egy Dávid útján járó királyt. Mindenki számára Dávid a minta, minden királyt hozzá mérnek, mert Dávid azt tette, amit helyesnek lát az Úr. És ez az életvezetés egész életében tartott. Mindig az volt a kérdése: mit lát helyesnek az Úr? Kérdés-e ez a számomra? Kérdezem-e mindenben: Uram, helyesnek látod ezt a tervet, ezeket az elképzeléseket? Nemcsak kérdezett Dávid, hanem hozzá is igazította magát Isten válaszához, valóban azt tette, amit helyesnek lát az Úr, és amit nem helyesel, azt nem cselekedte meg.

Azonban nincs bálványozva Dávid, nem szépíti meg az ige a múltat, őszintén beszél bűnéről, Úriással való tettéről. De ezt követően mély bűnbánatot tart, nem tesz úgy, mintha mi sem történt volna. Fáj neki a bűn, és visszatér az Úrnak való engedelmességhez. Az ige nem szépíti senkinek az életét, rámutat arra, hogy a bűn valóság, és még a legkiválóbb személyek sem mentesek tőle. Nem azért válnak kiemelkedő szereplőkké, mert bűntelenek, hanem Isten kegyelme által lesznek azokká, akik és amik. Isten munkája ragyog fel az életükben. Így van ez, senki nem különb a másiknál, egyedül a kegyelem formál új és más emberré. Isten munkája által állhatunk meg a kegyelemben, maradhatunk meg a keskeny úton. Azonban Jézussal lehetséges hitben és engedelmességben élni.

Volt, aki, mint Abijjá is, az apja életútját, vétkeit folytatta. Számára az volt a minta, amit a saját családjában látott. Elfogadta és követte, és nem mérte magát Isten szavához. Talán így volt a könnyebb, mert az árral, a többséggel sodródni mindig könnyebb, mint rálépni az Úr útjára, és vállalni a gyakran magányos vándorlást.

Abijjá úgy gondolta, elég a fél szív is. Elég nem teljesen az Úrnak adni a szívünket, mert az már túlzás, fanatizmus lenne. Ez a felfogás kétfelé sántikálás, egy kicsit az Úrnak, és egy kicsit a világnak. Isten azonban teljes, és nem fél szívet, fél életet kér.

Abijját Ászá követi, és ő nem elégszik meg a felszínnel, hanem mélyebbre ás, visszatér a mintához, Dávidhoz. Ászá bátran szakít apja és anyja hagyományával, felismeri, hogy nem ez a helyes, és visszanyúl a dávidi örökséghez. Dávidhoz hasonlóan él. Ne álljunk meg ott, ahol tartunk, amit látunk, családi, nemzeti hagyományainknál, hanem menjünk vissza Dávid utódáig, Jézusig. Számunkra már Ő a minta, az Ő nyomdokaiba léphetünk.

Ászá életére két szó jellemző: kiűzte és eltávolította. Enélkül nincs dávidi élet. Nem csupán szavakból áll a hit, hanem tettekből. Ászá nemcsak beszélte a dávidi vonalat, hanem tetteiben is megnyilvánult mindez, bátran változtatott. A megtéréssel mindig változás és változtatás jár. Azt jelzi ez, hogy a bűn minden formáját eltávolítom az életemből. Ászá így cselekedett, és ezt családi szinten is meglépte. Még anyja bálványát is összetörette, sőt, eltávolította őt az anyakirálynői méltóságból. Így nem illeti meg ez a méltóság. Tartsuk szem előtt ezt mi is: csak a szent életű embereket illeti meg Isten képviselete, a Neki való szolgálat. Ászá szíve teljesen az Úré volt, egész életében. Nagy dolog ez, nemcsak egy darabig volt az Úré, hanem egész életében. Végig kitartott az Úr mellett. Mennyire az Úré a szívem? Teljesen vagy félig? Egy darabig követem, vagy végig Vele megyek?

Krisztusra mutatva az engedelmességre hívja fel Pál a gyülekezet figyelmét (Fil 2,12-3,14). Az Úr engedelmessége a minta, Ő is zúgolódás és vonakodás nélkül valósította meg az Atya akaratát. Zúgolódás nélkül ment értünk a keresztre. Tudta, hogy Isten akarata jó, akkor is, ha Neki szenvedéssel jár végigmenni ezen az úton. Nem a maga kényelmére figyelt, hanem Isten akaratára. Így figyeljünk mi Rá, mindarra, amit igéjében kijelent, mert így lehetünk csillagok a világban. Isten azt akarja, hogy csillagként ragyogjunk, mert nagy a sötétség, és ott kell ragyogni, ahol sötét van. Az Úr is a legsötétebb helyre, Gaileába ment, és ott világított. Azoknak az embereknek volt szüksége világosságra. Isten ma is oda küld, ahol sötét van.

Nincs saját fényünk, akkor fogunk világítani, ha mindig Rá figyelünk. Az ige a fényforrás, belőle kapjuk meg az élethez, a szolgálathoz szükséges energiát. És addig nem tévedünk el, amíg figyelünk naponta az igére. Az ige a lápás, de ezt használnunk kell.

Az Úr szolgáit sem kerüli el a betegség. Epafroditosz is halálosan megbetegedett, ám az Úr megkönyörült rajta. Úgy tűnt, meg fog halni, de megtapasztalták, hogy Istennek a lehetetlennek látszó helyzetekben is van megoldása. Ő hatalmasabb a betegségnél, a halálnál, de ez nem kikényszerített gyógyulás volt. Rábízták az Úrra, és az Úr megkönyörült, mert még terve volt vele, gyógyulása által Pált és a  gyülekezetet is megvidámította az Úr.

Jó látni, hogy a megtérése után sok évvel is az Úr Jézusra tekint az apostol. Mindent Őhozzá mér, és így azt látja, hogy minden kár és szemét, minden értéktelen Jézus ismerete, személye mellett. Az ember legnagyobb kincse, értéke az Úr Jézus, a Vele való élő kapcsolat. Emellett minden szemét, amit ez a világ kínál. Minden értékét veszíti Jézus mellett. Minden, a pénz, a hatalom, a siker, a pozíció, az elismerés, mert ezek amúgy is elmúlnak. Egyedül Krisztus és a Tőle kapott új élet marad meg.

Pál törekvése, hogy Krisztust megnyerje. Ehhez arra van szükség, hogy ma is veszni hagyjon mindent, amit a világ kínál. Igen, ezen múlik Krisztus Lényének megragadása, a növekedés, hogy ma is veszni hagyom-e a világ értékeit. Szemétnek tudom-e nyilvánítani azt a sok csillogást, a sok csábító dolgot? Pál veszni hagyta. Mi nem szeretjük, ha elvesznek dolgok, inkább azért harcolunk, hogy ha valamilyen előny, haszon kecsegtet, el ne vesszen, hanem igyekszünk megszerezni. Pálnak csak az a fontos, hogy Krisztust el ne veszítse.

Pál igyekszik minden mögötte lévő dolgot elfelejteni. Ami tegnap történt, történelem, akkor is, ha jó volt, ha sikeres volt. Aki tegnap megnyerte a bajnokságot, ma arra figyel, hogy megvédje címét. Ma nem élhet meg abból, hogy tegnap bajnok volt. A tegnapi győzelem már a múlté, ma  újra meg kell vívni Góliáttal, a gonosszal. Ma ismét vetni kell a magot.

Nem csak a győzelmet, a kudarcot is magunk mögött kell hagyni, mindent, ami mögöttem van. Mert előttem Krisztus és Isten országa áll. Ne engedjük, hogy a múlt eltakarja a jelent, a jövőt, Krisztust. A tanítvány jelszava: előre, a cél felé. Fuss, és ne állj meg soha. Fuss egészen a célig. Féltáv nem elég, csak az nyer, aki végig fut a célig.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, :/: Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert

nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé,

Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak ve -

zess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.