Immánuel: Emlékeztető

z egész nép átkelt a megáradt Jordánon (Józs 4,1-24). Hatalmas csodát éltek meg Izráel fiai, az áradó, veszélyes folyót Isten kettéválasztotta, és így száraz lábbal, mint egy úton keltek át. Amikor odaértek a folyóhoz és látták mennyire veszélyes talán féltek, de nem hátráltak meg, és nem mondták leheleten küldetés ez. Itt nem lehet átkelni. És valóban, emberileg ez lehetetlen vállalkozás volt. És amint láttuk nem is a maguk erejéből keltek át, hanem Istenre bízták magukat. Figyelték az Urat, hallgattak az útmutatására, és amikor Ő azt mondta menjetek, elindultak. Csodálatos ez. Először maga az Úr ment a vízbe, és a nép Őt követte. Ez a titok, a veszélyes terepen Ő maga megy előttünk. A világ is veszélyes, könnyen elsodor az ár, azonban ha Őt követjük, ha mindig a nyomában megyünk, baj nélkül jutunk el a célig. Amikor a Szövetségládát vivő papok lába a Jordánba gázolt, a víz kettévált, és veszély nélkül kelhettek át a gyermekek is. Isten jelenléte az addig életveszélyest biztonságossá alakítja. Isten nélkül a megáradt Jordán halálos veszedelem, Istennel biztonságos út.

Az átkelés után Isten ismét szól. Mindez jelzi, nem hagyja népét magára. Nem azt mondja, a nehezén túl vagytok, most már magatok is boldogultok. Mi Isten nélkül nem boldogulunk. Azért szól, mert van még egy feladatuk. Emlékköveket kell elhelyezniük. Nem lehet tovább sietni, megúsztuk, siessünk tovább, kerüljünk minél messzebb a folyótól. Emlékköveket kell felállítani. Isten tudja, hogy szükségük lesz az emlékeztetőre. Olyan könnyen elfeledjük Isten tetteit. Sőt még az a veszély is fennáll, hogy egy idő után már nem Neki tulajdonítjuk a sikert, a győzelmet.

Isten népe soha nem feledheti, hogy az Úr segítette meg Őt. Tőle jött a szabadulás. Akit az Úr kimentett a bűneiből, aki áldást kapott, ne feledje, mit tett vele az Úr. Az emlékeztető azért is kell, hogy bizonyság legyen a következő generáció számára. Elmondjuk-e, hogy ezek a kövek mit jelentenek? Mert vannak emlékkövek. Ilyen kövek lehetnek a templom épületei, és minden olyan eszköz, ami Istenről beszél. De Rámutatunk-e? Vagy csak megcsodáljuk az épületet, dicsérjük az építőt, a támogatót, vagy az Úr szabadításáról beszélünk? Elmondjuk milyen nagy dolgot cselekedett az Úr az életünkben. Ilyen emlékeztető a Biblia is, de emlékeztet-e minket Istenre?

Saját életünkben is vannak emlékeztetők. Ha az Úr belépett az életünkbe mindenképpen kellenek, hogy legyenek. Az Ő szabadításának mindig van nyoma. Ilyen emlékeztető a megváltozott élet. Istenről beszél. Ha megkérdezik, hogyan lettünk ilyenek, elmondjuk, az Úr vitte végbe. Emlékeztetők lehetnek az igéslapok is, amiket egy-egy alkalmon kapunk. Időnként vegyük elő, olvassuk el újra, és akkor felidéződik mindaz, amit akkor és ott mondott az Úr.

Pál apostol is emlékeztet, úgy látszik, erre szükség van (Ef 2,11-22). Telik az idő és felejtünk. Elfelejtjük kik voltunk, honnan hozott ki az Úr. És könnyen elfelejtjük azt is, hogy ami jó, az az Úr munkája. A változást Ő vitte végbe. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy kik voltunk, mire mentünk az Úr Jézus nélkül. Egy tanítvány soha nem felejtheti el, hogy ő is bűnös ember, és mindent az Úrnak köszönhet.

Krisztus nélkül, Isten nélkül éltetek a világban. Aki nem ismeri meg az Úr kegyelmét, aki még nem adta át az első helyet az életében, Nélküle él. Lehet vallása, járhat alkalmakra, de amíg nem Ő irányít, és nem azt teszem, amit mond, addig Nélküle élek. Isten nélkül élni azt jelenti, az életem dolgait Nélküle alakítom. Nincs Istennek beleszólása abba, mit és hogyan teszek. Mindenről én döntök. Azonban ez az élet akkor is Isten nélküli, ha beletartozom egy egyházi közösségbe, ott feladataim vannak. Mert szolgálhatok úgy is, hogy nem ismerem az Urat. Isten nélkül azonban nincs reménység, nincs békesség. Amíg Ő nem foglalhatja el a trónt, a látszat ellenére darabjaira hullik az életem. A szívem üres marad, és nincs remény, mert csak a földi életben gondolkodom. Akinek nincs Istene könnyen értelmetlennek találja az életet. Azonban Isten Jézusban emberré lett, így van esély, hogy új tartalommal teljen meg az életünk.

Mindenki Jézusban kerülhet Isten közelébe. Jézus nélkül nem találunk oda, sőt Nélküle egymás közé is válaszfal emelkedik. Ezt a válaszfalat Ő bontja le. Mindenkit Ő békéltetett meg a kereszten Istennel. Ő a békesség forrása. Jézusban való élő hit nélkül, nincs igazi békesség. Jézus által van szabad utunk az Atyához. Ő tette szabaddá az utat, és ez nagyszerű. De erre az útra rá is kell lépnünk. Jézus nélkül ellenségeskedést látunk. Ellenségei vagyunk Istennek és egymásnak. De ahol a Krisztus megjelenik ott az ellenségeskedésnek is vége. Miért? Mert az ellenségből testvér lesz és tanítvány. Pál apostol nagyon jól tudja ezt, hiszen megtapasztalta. A tanítványok ellensége volt, üldözte őket. De amikor az Úr legyőzte a szívét, békességre jutott. Testvérré vált azokkal, akiket addig üldözött. Még Anániás sem akarta ezt elhinni, de meglátta az imádkozó Sault és rácsodálkozott Isten hatalmára. Ma is az Úr képes a legdühösebb szívet is megbékéltetni Önmagával. Aki megbékél Istennel, megbékül a másik emberrel is.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.