Tégy vallást Róla!

 

A

 bűnnek súlyos következménye van, ezt tapasztalja meg Dávid (2Sám 24,11-17). Nemcsak a maga életére nézve van következmény, hanem a népére nézve. A bűn kihat másokra is. Dávid ismerte Istent, tudta, hogy Ő dicsőségét embernek nem adja, így azután a népszámlálástól el kellett volna állnia. De amikor kiadta a parancsot Jóábnak, ő még le akarta beszélni a királyt erről a dologról. Azonban Dávid szava erősebb volt. Valami erősítette benne, azt a meggyőződést, hogy ezt meg kell tennie. Talán más népekre figyelt. Ő is parádét akart tartani, felvonultatni a hadsereget, hadd lássa mindenki Izráel erejét. Azonban nekik az Úr az erősségük.  Isten népének minden korban maga az Úr az erőssége. Nem magukban, hanem a Szentlélekben, és a kegyelemben van a mi erőnk. És nekünk erről kell bizonyságot tenni. Azt kell megláttatni, hogy magunkban képtelenek volnánk arra a feladatra, és hogy mégis elvégeztük az felülről való erő.

Amikor Dávid rádöbben, hogy vétkezett, Isten elküldi a prófétát, aki elmondja Isten üzenetét. Azt látjuk, hogy a bűnbánat után nem az Úr kegyelme érkezik meg, hanem Isten ítélete. Ez a reakció azt jelzi, komoly dologról van szó. Nem egy kis tévedés ez, hanem súlyos bűn Isten ellen. Mondhatnánk azt is, hűtlenség. Dávid már nem az Úrban bízik, hanem az emberben. A katonaság létszámában. Azonban Isten gyermeke az Úrtól függ, Őbelé veti bizalmát. Ez a bizalom minden helyzetben meg kell, hogy legyen. Ne a körülményekre, hanem mindig Istenre nézzünk. Jól példázza ezt Bartimeus története, amikor Jézushoz kiáltott, a körülötte lévő emberek azt mondták, hallgasson, azonban ő annál jobban kiáltozott. Hitte, hogy az Úr Jézus az emberek véleménye ellenére is meg tudja gyógyítani. Merjünk tovább bízni és hinni az Úrban.

Három ítéletes esemény közül választhat. Ez is Isten kegyelméről beszél. Nem csak úgy a nyakába önti Dávidnak a csapást, hanem választhat. Tehát Isten nem azért ítél, mert oda akar csapni, hanem az érdekünkben cselekszik. Dávid nem választ, hanem rábízza magát Istenre, mert tudja, hogy Isten irgalmas. Ismeri Istent, és megismerte már az embert is. Ennek alapján inkább Isten kezébe esik. Tudja, hogy Isten könyörületes, míg az emberről ez nem mindig mondható el. Inkább bízzuk minden téren Istenre magunkat, mintsem az emberekre. A folytatásban láthatjuk, mennyire jól döntött Dávid. Isten  meg tudja állítani az ítéletes eseményt. Mert Ő nem pusztítani akar. Az emberre már nem ez a jellemző, ha valamire lehetősége nyílik, végigviszi, és nem számít neki a pusztítás mértéke sem.

Nagyon megrendítő, Isten kimondja elég. Igen, Ő ki tudja mondani, hogy elég. Ki tudom-e én is mondani? Amikor lehetőségem van folytatni a rosszat, ki tudom e mondani, elég? Azt látjuk, hogy nem igazán. Elindult a háború a szomszédban, és nincs kimondva, hogy elég. Nem mondták ki, hanem, hanem folytatódik tovább az értelmetlen halálosztás.  Isten azonban kimondja, elég, mert Ő nem a bűnös ember halálát akarja, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. A bűnnek ilyen ereje van, képtelenek vagyunk azt mondani, elég, nem csinálom tovább. Mert Isten nemcsak kimondja, hanem megáll a pusztító angyal.  Ezért van szükségünk a Megváltóra, mert egyedül ez nem megy. Képtelenek vagyunk azt mondani, nem csinálom tovább, leteszem mindazt, ami eddig rombolta az életemet. Magunkban nincs erőnk hozzá. Azonban, aki kiált az Úrhoz, az kap erőt. Jézus által van szabadulás a bűn hatalmából. Aki Őt követi megláthatja, minden szabad nekem, de nem minden használ.

Pál szívből kívánja, hogy Izráel népe üdvözüljön, hiszen ő is zsidó, és őt magát is megszólította az Úr (Rm 10,1-13). Mivel megismerte Krisztust, azt szeretné, ha népe is megismerné Őt. Mi is imádkozzunk, hogy népünk megismerje Őt.

Elmond az apostol egy olyan jellemzőt róluk, ami ránk is érvényes. A maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni. Hányszor ma is az a probléma, hogy a magunk igazságához, a magunk elképzeléséhez akarjuk Istent igazítani. A magunk módján akarunk hinni, ahelyett, hogy Isten igéjéhez igazodnánk. Az ige Krisztushoz vezet, Ő általa igazulunk meg. Jézus nélkül nincs új élet. Őt nem hagyhatjuk ki, mert elmegyünk az igazi és új élet mellett.

Aki hisz Őbenne nem szégyenül meg, igen, aki hisz Őbenne soha nem szégyenül meg, bárki is legyen. Isten a Jézusban való hit által ad kegyelmet. Jézusért mindenféle népből bűnbánattal Hozzáérkező kegyelmet kap. Még a lator is, aki a kereszten kiáltott az Úrhoz, megbocsátásban részesült. Azon múlik, hogy segítségül hívjuk-e? Mert aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. Ő mindenkihez bőkezű, aki segítségül hívja. Isten országa gazdagságát árasztja mindazokra, akik hívják Őt, és akik a kegyelem átélése után engedelmeskednek Neki. Isten országa gazdag ország, és ezért Ő nem szűkmarkú az övéivel. Az Őt segítségül hívókra bőven árasztja kegyelmét.  Hívjuk Őt segítségül, és merítsünk mindennap bőségesen a kegyelem forrásából. Mert az Ő kegyelme mindenre elég. Elég az én kegyelmem, mondta az Úr Pál apostolnak. Elég az élethez, és a szolgálathoz. A kegyelem erősebb a testünk problémáinál is. Képessé tesz a felettük való győzelemre.

Arról is beszél Pál, hogy nem elég csak hinni, hanem Úrnak is kell Őt vallani. Meg kell Őt vallani az emberek előtt. Aki megismerte Őt és feltámadása erejét, az nem tartja meg magának a hírt, hanem elmondja. Szánkkal Úrnak valljuk Őt.  Ez azt is mutatja, nem elég egyszer elmondani, hogy szeretjük Őt, hogy Ő a mi Urunk, hanem minden adandó alkalommal vallást kell tenni, hogy Ő az Úr életünk felett. És akinek Jézus az Úr az életében, az engedelmes Neki. Annak az életén meglátszik, hogy kihez is tartozik.

 

Testvérek, menjünk bátran

 

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

 

Isten áldásával.