Megtisztult élettel

A

 templomot betölti az Úr dicsősége és ez azt üzeni, hogy újra Jeruzsálemben lesz az Úr (Ez 44,1-31). Ismét népe közt lakozik, így biztonságban élhetnek. Isten gyermekeinek Isten jelenléte a legnagyobb öröm és áldás. Izráel jövője az Úr jelenlététől függ. Isten azonban nem maradt a templomban, hanem Jézus Krisztusban emberré lett, és ezáltal közvetlen közelünkbe került. Az emberek már fel tudták keresni, különféle problémáikra tőle várták a megoldást. Csodálatos ez a számunkra is, hisz így látjuk, hogy az Úr minden korban megközelíthető. Mi is bátran mehetünk Hozzá, sőt behívhatjuk az életünkbe, mert az a cél, hogy mi elmondhassuk, amit Pál apostol, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus (Gal 2,20).

Az Úr visszatér népe közé, jelen lesz dicsősége, Rá építhetik mindennapjaikat, de nekik is változtatni kell. Amikor visszatérnek földjükre, új életet kell kezdeniük, az új kezdés pedig a régi befejezésével indul. Elég, mondja az Úr, a régi hűtlenségből, a sok utálatosságból, elég, abba kell hagyni, szakítani kell vele. A megtérés mindig szakítást jelent a bűnnel, a régi életformával, Isten azt akarja, hogy most már akaratához szabjuk magunkat.

A bűnnek következménye van, ezt jól látjuk Igénkből és komolyan is kell vennünk. Azok a léviták, akik elhagyták az Urat és bálványokhoz fordultak, hazamehetnek, szolgálhatnak is, de az Úr színe előtt nem jelenhetnek meg. Ez a büntetése hűtlenségüknek. Fontos tudnunk, hogy van bűnbocsánat, de nem minden következményt lehet rehabilitálni. A tékozló fiú hazamehetett és atyja visszafogadta, de az örökség, amit magával vitt el volt tékozolva, az eltékozolt éveket sem kapta vissza, ha tönkrement az egészsége, nem biztos, hogy teljesen regenerálódott az atyai házban. Ezért jó nekünk is átgondolni az életünket, az Ige alapján felmérni merre indulunk, mit teszünk, mert lehet vissza nem fordítható következménye tetteinknek. De lehet jó irányban is haladni a bárány nyomában.

A hűséges papoknak is meg lesz az Istentől elkészített rend az életükben, nem lehet akárhogy szolgálni az Urat, az Ő akarata szerint kell azt megtenni. A papok feladata a nép tanítása. Meg kell tanítani Izráelt a különbségtételre, igen, mert nem minden tiszta, nem minden szent. Erre a különbségtételre nekünk is szükségünk van, ezt nekünk is meg kell tanulnunk. Azonban ezt a különbségtételt magunktól nem bírjuk megtenni, azért is van ennyi nyomorúság, de Isten Szentlelke által képessé válunk rá. Ha egész lényünket az Úrnak szánjuk oda és Igéje vezérel bennünket, képessé válunk különbséget tenni jó és rossz között. A különbségtétel alapja az Ige, akkor döntünk helyesen, ha nem magunkhoz, hanem Isten Igéjéhez mérjük magunkat.

A Cádók papok ígéretet kapnak arra nézve, hogy az Úr lesz az örökségük. Nem kapnak külön birtokokat, mert maga az Úr gondoskodik róluk. Nagyszerű ígéret ez, de hit szükséges hozzá. Hit, ami által tökéletesen megbízunk Atyánkban, és semmilyen körülmények között nem mi gondoskodunk magunkról, hanem Rábízzuk megélhetésünket.

Pál apostol mindig a gyülekezet épülését tartja szem előtt (2Kor 12,19-13,4). Őt mindig az vezérli, hogy a testvérek növekedjenek, minden szava ezt a célt szolgálja. A kemény beszédeknek is ez volt a szándéka. Az apostol azért írt, mert megtisztulást akart elérni. A gyülekezetnek mindig tisztulnia kell, az Ige által. A felismert bűnöket el kell hagyniuk és megszentelődve kell tovább haladniuk.

Vajon hogyan találna bennünket Pál, ha most megjelenne köztünk? Az itt felsoroltak jelen vannak életünkben, vagy még tekintélyesebb lajstromot tudna leírni bűneinkből, vagy egy megújult, tiszta és szent közösséget találna? Tekintsünk önmagunkba és lássuk meg, hogy bizony nem mondhatjuk, hogy nincs jelen életünkben irigység, önzés, harag, pletykálkodás, azonban ha felismerjük őket meg lehet tőlük szabadulni. Ne vegyük ezeket természetesnek, hanem kérjük az Urat tisztítsa meg szívünket.

Isten mindig azért szól követei által, hogy azt vegyük komolyan, és amit mond, ahhoz tartsuk magunkat. Ezért mondja Pál, ha odamegy és nem történt változás és nem tértek meg bűneikből, nem lesz kíméletes. Kaptak időt a rendezésre, a változtatásra, ha nem veszik komolyan, letelik az idő, és keményen szól az apostol. Kemény lesz, mert a bűnnel nem lehet érzelgősen fellépni, a bűnnel le kell számolni. Azért áll a kereszt, hogy ott rendezzük életünket. A megfeszített Úr Jézustól erőt kapunk a megváltoztatott élethez. Ő képessé tesz, hogy ezután csak Neki éljünk.

Így szól ma tehozzád Jézus

1.  

Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.

Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.

Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!

Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!

2.  

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Isten áldásával.

A legjavát add!

T

ovábbra is a távoli jövőben felépítendő templomról van, mert az Úr nemcsak gondos, hanem előrelátó is (Ez 43,13-27). Már most felkészíti népét arra az időre, amikor mindezek megvalósulnak. Ne akkor kelljen találgatni, hanem elő tudják venni a megadott tervet és az alapján készíthetik el a szenthelyet. A templomról való leírás bátorítás is, amikor majd a késői korok gyermekei kezükbe veszik Ezékiel próféta könyvét és elolvassák a templomról szóló látomást rőt, reménységet és békességet nyernek. Hosszú évszázadokon táplálta ez az ígéret a zsidóság reményét, mert ha Isten a távoli jövőben funkcionáló templomot mutatott az azt üzeni, véget ér a szétszóratás időszaka ismét hazakerül a nép.

Így kell nekünk is erőt, bátorítást és reménységet merítenünk a Szentírásból. Azért adta számunkra az Úr, hogy építsünk ígéreteire. Amint beteljesedtek a zsidóságnak adott ígéretek, megvalósultak a Messiásról szóló próféciák, úgy lesznek valóssággá az utolsó időkről szóló jövendölések is. Ad-e számunkra biztatást földi vándorlásunk idején az új égről és az új földről szóló üzenet?  Amikor sok nyomorúságot látunk a földön, napról-napra szembesülünk a sátán embergyilkos lelkületével, ad-e reménységet, hogy egyszer ezek véget érnek? Bízunk-e abban, hogy ez beteljesedik, a sátán és a bűn eltöröltetik, és az új földön Isten hűséges gyermeki örökké tartó boldogságban élhetnek. Ott már nem lesz betegség, halál, nem lesznek bűncselekmények csak Isten lesz minden mindenekben, Isten pedig a szeretet. Ezt tarjuk-e szem előtt mindennapi vándorlásunk során? Figyeljük-e a célt, vagy csak lefelé nézünk. Ha lefelé figyelünk, elcsüggedünk, azonban Pál mást mond nekünk: „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.  Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben” (Kol 3,1-3). Ha mi is az odafennvalókkal törődünk a legtöbbet nem ér csalódás bennünket, akkor erőt kapunk és tovább tudunk vándorolni. Tovább, mert szívünket nem visszahúzza a világ, hanem vonzza Isten országa.

Az oltárról kap útmutatást Ezékiel, azt kell majd áldozatokkal használatba venni. Mielőtt használnák bűnért való áldozattal szentelik föl. Kifejezi ez azt, hogy a jövőben is, mint bűnös állhatunk meg az Úr előtt, ezért szükségünk van áldozatra és bűnbocsánatra. Ahhoz, hogy áldozatot mutassanak be, látni kell bűneiket. A fogság az ott átélt sok nyomorúság bűnbánatra készíti fel a népet. Isten gyakran a nyomorúságon, tragédiákon keresztül szólítja meg asz embert. Miért? Mert ezek nélkül nem akar hallani. Amíg jó sora volt a tékozló fiúnak el felé akart menni otthonról, és az idegenben is azért kellett eljutnia a teljes összeomláshoz, mert ha jól alakultak volna dolgai, nem megy haza. Ha befut sikeres politikusként, vállalkozóként eszébe nem jut az Atyja, eszébe nem jut hazamenni. Ehhez a nyomorúság fekete komondoraira volt szükség. Bizony ma is sokak életében így van ez. Gondoljunk a magunk életére. Mi volt az ami az Úr felé irányított? Sokakat valamilyen nyomorúság, megoldhatatlan feladat késztetett Isten felé. Ha minden jól alakult volna Isten nélkül is az életünkben, nem biztos, hogy ma tanítványok lennénk.

Az is lényeges, hogy az áldozatok bemutatása nem a selejtezést szolgálja. Nem azért mutatnak be áldozatot, hogy így likvidálják az értéktelen a selejt egyedeket, hanem hálából van az áldozat, és a legjobbat, az épet, a hibátlant adják. Mert Isten is a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén váltott meg, atyáinktól örökölt hiábavaló életmódunkból (1Pét 1,19). Tehát mi se az értéktelent adjuk Urunknak, hanem életünk és mindenünk legjavát. Ne úgy gondolkozzunk, hogy Istennek az is jó lesz, mármint a selejt, hanem lássuk meg, hogy Ő egyszülött Fiát adta értünk. De nem is késő vénségében, amikor betelt az élettel, hanem fiatalon, amikor még előtte volt az élet. Jézus ereje teljében indult az Atyát szolgálni, majd ment a keresztre. Mi se érjük be kevesebbel.

Pál Krisztusra tekintve jól látja önmagát, vállalja mindazt, amit az Úr tett általa, tehát nem tesz úgy, mintha semmit nem cselekedett volna, de önmagát mégis semminek tekinti (2Kor 12,11-18). Vagyis Pál nem száll el magától, tudja, hogy a benne élő Krisztus cselekedett általa, Ő tette képessé mindarra, amit eddig elvégzett. Úgy szolgált, hogy mindenütt az Úr hatalma nyilvánuljon meg, és ragyogjon fel. Jelek, csodák mutatták Krisztus bűn felett való hatalmát. Engedjük, hogy a mi életünkben is nyilvánvalóvá legyen Urunk hatalma. Fontosnak tartotta azt is, hogy nemcsak a csodák jelzik az evangélium útját, Pál apostolságának hitelességét, hanem türelme is. Az Úrért tud tűrni. Az Úr ügyéért tűri el a bántásokat és nem fejezi be a szolgálatot. Tudja, hogy az Úr is elhordozta érte a kereszten a sok szenvedést.

Pál arra is ügyel, hogy a korinthusiak ne érezzék tehernek Pál jelenlétét. Ez is fontos, úgy éljük meg hitünket, hogy környezetünk ne tehernek, nyűgnek lásson minket, akiktől szabadulni kell. Legyen hitünk másokat is vonzó. Ez pedig akkor lesz így, ha azt látják, hogy életünk Krisztussal többlet tartalmat hordoz. Akkor leszünk vonzók, ha látják az emberek, hogy ugyanazokban az élethelyzetekben mi másképp viselkedünk. Ha azt látják, hogy mi nem zúgolódunk a nehézségek idején, nem félünk, amikor egyedül vagyunk, vagy veszély fenyeget bennünket. Azonban ha mi jobban zúgolódunk, panaszkodunk, lázadozunk és félünk, mint a nem hívők, nem vágynak Krisztus után.

Fontos még a számomra, hogy a tanítvány mindig Krisztus nyomain jár. Ő megy előttünk, mi pedig nyomaiba lépve követjük Őt.

Vágyom melletted élni

Vágyom melletted élni, Jézus.

Csendben Veled beszélni, Jézus.

Békét, üdvöt remélni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom utadon járni, Jézus,

érted küzdeni bátran, Jézus,

Gyáván meg nem hátrálni, Jézus.

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom jobbodnál állni, Jézus,

Fénylő orcádat látni, Jézus,

Téged örökké áldni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Isten áldásával.

Isten dicsősége

A

 próféta számára már az is lélegzetelállító volt, amit eddig látott, hiszen a templom léte reménységet jelentett a fogságban élőknek. Azt üzente, hogy lesz hazatérés, Isten hűséges és nem hagyja övéit cserben. Ez mindenkor óriási üzenet, az Úrra mindig lehet számítani, Ő soha nem hagyja magára övéit. A tanítványok életében is volt olyan pillanat, amikor azt gondolták, Jézus nem törődik velük, szóvá is tették Neki „Ő pedig a hajó hátsó részében egy vánkoson szunnyadt. És fölkeltették őt ezekkel a szavakkal: Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk” (Mk 4,38)? A folytatást ismerjük, felkelt Jézus és lecsendesítette a vihart, megtapasztalták, hogy Aki velük egy hajóban van, az Úr a természet erői felett is. Minden félelmet a sutba lehet vágni, ha Jézust befogadtuk életünk hajójába, nincs okunk félni. Az Igét olvasva meg kell látnunk, hogy Isten mindig hűséges, az ember az, aki hűtlenkedik, de Isten ennek ellenére mindig ad esélyt, mindig utánunk jön. Ezt tapasztalják meg a fogságban élők is, az Úr utánuk megy és újrakezdi velük.

Ennél is nagyobb élmény az Úr dicsőségének a megjelenése, a próféta látja, hogy visszatér az Úr a templomba. A legnagyobb csapás az volt, amikor Isten dicsősége eltávozott Jeruzsálemből. Mert mindig az a legnagyobb nyomorúság, ha nincs velünk az Úr. Az ember tragédiája az, amikor magára marad. Bár kisgyermekkorától hangoztatja, majd én egyedül, ennek ellenére nagy nyomorúság származik abból, ha maga marad. Izráel ellenségei mindig azért féltek a zsidóktól, mert tudták, hogy félelmetes Istenük velük van. A filiszteusok amikor értesültek, hogy a szövetségládája a harctéren van, megrémültek „Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, azt mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában? És mikor megtudták, hogy az ÚR ládája érkezett a táborba,  félelem szállta meg a filiszteusokat, és azt mondták: Isten jött a táborba! Azt mondták: Jaj nekünk, mert nem történt ilyen soha ezelőtt. Jaj nekünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában” (1Sám 4,6-8). Isten jelenléte tette ezt a maroknyi népet győzelmessé, az Ő jelenléte adott biztonságot is a számukra. Isten népének mindig az Úr jelenléte nyújt biztonságot, az Ő szárnyai alatt lehet elrejtve, és haladhat előre diadalmasan.

Isten dicsősége visszatér Jeruzsálembe, ez azt jelzi, hogy újra övék lesz az atyáknak ígért föld, újra otthon fognak élni. Hazatérhetnek, és az Úr várja őket otthon. Itt felragyog a tékozló fiú történetében látható visszafogadó kegyelem. Isten úgy tekint rájuk, mint tékozló fiakra, akik elhagyták Őt, de visszatérhetnek hozzá. Mert nemcsak a szentföldre, hanem az Úrhoz is vissza kell térni. Mindig ez a lényeg, az Úrhoz kell bűnbánattal és alázattal visszatérnünk. A visszatérés lehetősége Isten kegyelme.

Benne van az is, hogy csak Isten jelenléte által válhatnak Isten népévé. A föld, és a templom sem teszi őket azzá. Az Ezékiel által látott épületet Isten jelenléte alakítja templommá. Az Úr ott van, és várja bűnbánó népét. Várja, mert van bűnbocsánat. Mivel áll a kereszt, azzal a tudattal térhetünk vissza, hogy megbánt bűneink bocsánatot nyernek. A kereszt a bűn rendezésének helye. Itt állhat helyre az Atyával és a másik emberrel való kapcsolatunk is. Itt láthatom meg igazán ki is vagyok én. Szükségünk van a kereszt alatt való őszinte megállásra, és ha szemléljük az értünk meghaló Jézust, rádöbbenünk, hogy nekünk volna ott a helyünk. Akkor kimondjuk, veszendő utolsó bűnös vagyok.

Isten jelenléte és kegyelme a bűnnel való szakításra és szent életre kötelez. A visszafogadás mindig azt jelenti, hogy mostantól szakítok a bűnnel, az eddigi életemmel és egy egészen újat kezdek Jézus vezetésével.

Pál tovább folytatja dicsekedését és elmondja, hogy nem a saját véleménye tesz róla bizonyságot, hanem az Úr munkája, és a vele közölt kijelentések hitelesítik (2Kor 12,1-10). Mert mindig az Úr hitelesíti szolgáit. Pál dicsekedése alázat, mert nem magáról beszél, hanem magát elrejti és harmadik személyben láttatja saját magát. Úgy beszél elragadtatásáról, mintha nem is ő lenne, aki átélte, hanem valaki más. Tehát kívülről és felülről látja önmagát, nekünk is szükségünk van arra, hogy kívülről lássuk magunkat, és ez Isten Igéje által lehetséges. Úgy látom magam, ahogyan az Úr lát és nem úgy, ahogy a környezetem. Az Isten szerinti látással egészen más vagyok, mint akinek magamat gondolom. Az Úr előtt állva meglátom, hogy valójában rongyos koldus vagyok. De sokszor tartjuk magunkat többnek másoknál, és kiderül az Úr lénye tükrében, hogy rongyosok, koldusok vagyunk. Mássá csak a kegyelem tesz. Rongyosságunkat csak az üdvösség fehér ruhája takarja el, ez a ruha azonban alázatban tart, mert nem az enyém, ezt kapom kegyelemből.

Isten jelenlétében az apostol gyöngének, erőtlennek látja magát, tudja képessége nem magától, hanem az Úrtól van. Azonban őt is veszélyezteti az elbizakodottság, ám Isten ezt nem engedi, ez ellen tesz. Hogyan? Betegség által. Pálnak volt egy súlyos, sok fájdalommal járó betegsége, amit nem tudtak meggyógyítani. Imádságban az Úrhoz fordult, de az Úr sem gyógyította meg.

Az első, amit ebben észrevettem, hogy Pál másként tekint a betegségre is, mint mi általában. Szeretett volna tőle szabadulni, mert akadályozta a szolgálatban. Azonban nem panaszkodik, nem lázad, hanem felismeri, hogy ez a tövis Istentől van. Így mondja: „tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bízzam magam” (7). Pál így látja, adatott a tövis, tehát Isten adta, mert szükség volt rá. Ez által tartotta  az Úr alázatban apostolát. Van, amikor nekünk is szükségünk van a betegségre, jó ha így tekintünk rá, és felismerjük, hogy a betegségünk életünket formáló eszköz az Úr kezében. Olyan, mint a véső és a kalapács a szobrász kezében. Ha ezt felismerjük másképp állunk hozzá, másképp önmagunkhoz, már nem sajnáltatni fogjuk magunkat. Hanem talán mi is meghalljuk az Úr szavát: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (9).

Ha szükség van a betegségre vagy egy nehéz helyzetre, akkor azt nem eltávolítja az Úr, hanem erőt ad, amivel elhordozzuk, ami által tovább szolgálhatjuk Őt. Mert minden szolgálat lényege, hogy az Úr dicsősége legyen naggyá. Ebben az esetben meg kell tanulni, hogy miután megkapjuk a választ, átéljük az kegyelmét, fejezzük be a gyógyulásért való könyörgést. Örüljünk, hogy az Úrnak van hatalma a mi gyönge fizikai állapotunkon, beteges testünkön keresztül is nagy dolgokat cselekedni. Az ilyen helyzet hasonlít ahhoz, amikor az Úr drasztikusan lecsökkentette Gedeon seregét, senki nem gondolt arra. Hogy Gedeon serege aratta a győzelmet, mindenki Isten győzelméről beszélt. Egy-egy betegség lehet Istennek az életünkben elvégzett csapatleépítése, hogy még jobban tündököljön az Ő dicsősége.

Ki vagyok én, ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,

Kinek lát engem az Isten?

Sok bűnömért, vétkeimért,

Megítél engem az Isten.

Veszendő utolsó bűnös vagyok,

Csontomban kárhozat kínja sajog,

Segítség, segítség, elpusztulok.

Valaki vár, valaki kér,

Valaki hívogat engem.

Sok bűnömért, vétkeimért

Valaki szenvedett értem.

Megtartó Úr Jézus befogadtál,

S azért, mert szerettél megváltottál.

Összetört életem parancsra vár.

Isten áldásával.

Kamra

A

 próféta számára megmutatott templom tervezője maga az Úr (Ez 42,1-20). Gondosan és a gyakorlati használatnak megfelelően készítette a tervet. Amit az Úr alkot az nem csak monumentális, hanem használható is. Az egész bolygó az Ő alkotása, amit csodálatosan készített és rendezett be. Ő tette számunkra alkalmassá. Isten minden alkotása az életet szolgálja és minden azért van, hogy átéljük hatalmát, hogy egyre jobban megismerjük szeretetét és kegyelmét. Az új templom is az Isten jelenlétébe való belehelyezkedést és a bűnök bocsánatának, a kegyelemnek mély átélését segíti elő. A templom lehetőséget biztosít az Úr felé való fordulásra, a Vele való áldott találkozásra. Ehhez mindent biztosított népe számára. Soha nem Istenen múlik az, hogy mi mennyi időt töltünk Vele. Mindig rajtunk múlik fontos-e, hogy Vele legyünk, halljuk szavát, átéljük lénye töltését, békességének kiáradását?

A tegnapi szakasz olvasásakor láttuk, hogy csukható ablakokat tervezett Isten a templomra. De használjuk-e őket? Kinyitjuk-e lényünk ablakát minden reggel a világ Világossága előtt, hogy beáradjon a szívünkbe? Az-e az első, hogy kinyissuk az ablakot, hiszen lakásunkat mindig szellőztetjük. Ébredés után kinyitjuk az ablakokat, hogy az elhasználódott levegő távozzon és beáradjon a friss, tiszta oxigén, ami megújít minket is. Ilyen fontosnak kellene lenni a lelki ablakok kitárásának is, ezt kellene az első helyre tennünk, mivel nagyon lényeges milyen töltéssel kezdjük napunkat. A zsoltárokban sok vallomást olvasunk arról mennyire fontos a lelki szellőztetés. A szerzők legtöbb esetben korán kelnek és az ablak kinyitása az első tevékenységük, minden más csak ezután következhet. „Megelőzöm a hajnalt és kiáltok; beszédedre várok” (Zsolt 119,147; Kecskeméthy fordítás).

Kamrákról is többször olvasunk a templommal kapcsolatban, és most újra visszatér rájuk az Ige. Fontosak ezek a kamrák azért kapnak annyi figyelmet. Ezeket a kamrákat mi már nevezhetjük belső szobának, amely nincs egy bizonyos helyhez kötve, hanem nekünk kell azt megtalálnunk, hogy elcsendesedésünket megtarthassuk. Az Úr Jézus is az imádkozókat a belső szobába küldi, mert ott rejtve vannak a világ elől. Ha oda bemennek, minden más kívül marad és csak mi és az Atya leszünk együtt. Erre a közösségre bizony nagyon szükségünk van. De bemegyünk-e mindennap a belső szobába és engedjük-e, hogy minden elcsendesedjen bennünk és körülöttünk, mert csak a teljes csendben éljük át, hogy megszólal a csönd, és átölel az Úr. Ebből az ölelésből indulhatunk egymás felé, vihetjük, amit kaptunk, áraszthatjuk az Úr dicsőségét, a mennyei töltést.

A kamrában nagy és szent dolgok mennek végbe. Itt fogyasztják el a papok az áldozatokat és tapasztalják meg a kegyelmet, a bűnöktől való felszabadulást.  A kamrában tehetjük le mi is bűneinket és terheinket. Azért is fontos a kamra, hogy otthagyjuk mindazt, ami eddig leterhelt bennünket. Mennyi minden súlyos teherként nehezedik ránk. A vétkek, amelyeket Isten és embertársunk ellen elkövetünk, súlyosan nehezednek ránk. Mert mi is vétkezünk nemcsak a másik. Mi is okozunk fájdalmat az Úrnak, mi is megbántjuk a másikat, nemcsak ő minket. Hordozzuk a megélhetés miatti aggodalmakat, félünk egészségi állapotunk miatt, egyre riadtabban szembesülünk az idő múlásával az öregedés folyamatos elhatalmasodásával, ránk telepednek gyermekeink életének dolgai, azonban nem kötelező ezeket cipelni. A belső szoba csöndjében kinyúlik egy átszögezett tenyér és abba mindent belehelyezhetünk, ott lesz minden jó helyen. „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt” (Zsid 12,1). Menjünk be tehát ma is kamránkba és tegyünk le mindet. Ne cipeljük egyedül tovább, ha nem muszáj. A felszabadult erőt és időt pedig fordítsuk az Úrra  és egymásra.

Pál apostol elmondja, hogy mibe is került neki az evangélium (2Kor 11,24-33). Mert bizony az mindig kerül valamibe. Ha nem kerül, akkor nem is igazán élő a hitünk, akkor langyosak vagyunk, mint a laodiceai gyülekezet (Jel 3,16). Mi is beleesünk abba, ami ma a világra jellemző, hogy lehetőleg minél kevesebbe kerüljenek a dolgok, minél kevesebből minél többet hozzunk ki. Ma keressük az akciókat, a leértékelt árukat, hogy minél kevesebbe kerüljön, amit vásárolni akarunk. Így vagyunk a tanítványsággal is, minél kevesebbe kerüljön az nekünk. Azonban az Úrnak az életébe került megváltásunk. Nem azt nézte, hogy kevesebbel megússza, hanem odaadta az életét értünk a kereszten.

Sokba került neki a tanítványság, de soha nem fordult meg a fejében, hogy ha ez így működik, akkor nem vállalja.  Sok helyen ellenségeskedéssel, büntetéssel válaszoltak a Pál által vitt jó hírre. Az utazások is rengeteg veszélyt jelentettek számára, mégis ment, nem figyelt a „költségekre”, mert tudta, egyedül a Jézusról szóló bizonyságtétel változtatja meg az ember életét.

Volt, amikor ő maga mondott le pihenésről, étkezésről, kényelemről szolgálata és az Úrral való közösség érdekében.  Meg kellett küzdenie az időjárás viszontagságaival is és nincs panasz, nincs, jaj, csak hála és dicséret. Csak áldani tudja az Urat, aki mindig vele volt és reménytelennek tűnő helyzetekben is megmentette őt. Pál valóban átélte, hogy az Úr tenyerében van elrejtve, benne utazik. A hajótörések idején, vagy amikor kosárban menekítik, az Úr tenyerében van. Helyezzük mi is magunkat ebbe az erős tenyérbe.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.                   Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Ablak

E

zékielnek az egész templomot megmutatja kísérője, végig megy a külső udvaron, látja a szentélyeket, kamrákat és falakat (Ez 41,16-26). Amit látott azt leírja a próféta. Feltűnik neki, hogy az ablakok csukhatók voltak. Az ablak fontos elem, mert rajta keresztül árad be a világosság és űzi el a sötétséget, teszi jól láthatóvá a helyiséget. A lelki életünk számára is szükséges a fény és ez szívünk nyitott ablakain áradhat lényünkbe. Az Úr Jézus a világ Világossága, nyissuk ki szívünket, hogy beáradhasson oda és így tiszta, meleg, átlátható és ragyogó legyen az életünk. Ha Krisztust beengedjük, mi is világossággá válunk. Azért vagyunk itt, hogy fényt, krisztusi fényt árasszunk ebbe a a sötét világba.

Az ablak nemcsak arra szolgál, hogy a fény beáradjon és világossá tegye a helyiséget, hanem rajta keresztül rálátás nyílik a világra. Az ablakon ki lehet tekinteni és nem lesz bezártság érzésünk, és tudjuk, hogy mi is a világhoz tartozunk, nem vagyunk magunk. Noénak is kellett a bárka tetejére ablakot készíteni, és így amikor a víz mindent elárasztott ő nem a vizet látta, hanem rálátott az égre. A kék ragyogó ég mögött pedig feltárult a menny, Isten láthatatlan világa. Ezáltal az égre nyíló ablak reménységet gyújtott a szívében, tudta, nemcsak víz van, hanem élő Isten, Aki uralja a vizeket is.  Az ablak tehát lehetőséget biztosít a kitekintésre, a felfelé nézésre. Azért csüggedünk el, mert csak magunkra, a minket körülvevő közegre nézünk, és amit látunk, gyakran nem biztató. Azonban ha felnézünk az égre, lényünk nyitott ablakán keresztül, meglátjuk, amit József is látott a rabszolgasorban és a börtönben is, Isten vele van. Ez a lényeg, hogy mindenkor rálássunk az Isten országára és Urunkra.  Ha Őt látjuk a legreménytelenebb helyzetben is elmondható lesz rólunk az, amit Ábrahámról ír Pál: „Ő pedig a reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott” (Rm 4,18).

Ezékiel kiemeli az ablaknak azt a funkcióját, hogy általa ki lehet rekeszteni mindazt, ami kívül van. Az ablakot be lehet csukni és így kívül maradhatnak azok a zajok, amelyek elvonják figyelmünket az Úrról. Ezt nekünk is komolyan kell vennünk, hiszen ma sok minden beáramlik a világból az életünkbe. Ha tudjuk, hogy az ablakot be is lehet csukni, akkor nem fog minden ránk hatni. Nem muszáj mindent látnunk és hallanunk, mert pont a látáson és a halláson keresztül igyekszik célját elérni a gonosz. Ezeken az érzékszerveinken keresztül formálja gondolkodásunkat, látásunkat és építi ki szívünkben a világ kívánását. Azonban ha az ablakot becsukjuk, sok minden kívül maradhat és a kialakult csöndben könnyebben meghalljuk Urunk hangját, a halk és szelíd szót.

Megláthatjuk a korinthusi levél folytatásában, hogy Pál különbséget tesz az Úr üzenete és a saját véleménye között (2Kor 11,16-23). Kimeri mondani, hogy most nem az Úr szerint szól, nem azt mondja, amit kapott, hanem azt, amit ő jónak tart abban a helyzetben. Erre a megkülönböztetésre a mai tanítványoknak is szükségük van, mert nem minden Isten üzenete és akarata, amit szólunk, amit képviselünk. Ha nincs pontos útbaigazításunk az Úrtól, merjük vállalni, hogy csupán a mi látásunk. De saját véleményünket soha állítsuk be úgy, mintha az az Úr véleménye lenne, mert a mi látásunkban lehet tévedés. 

Kiemeli az apostol, hogy a hívőség nem egyenlő a hülyeséggel, tehát fel kell ismerni, amikor Krisztus nevében meg akarnak téveszteni. Nem a hit talaján áll az, aki engedi magát becsapni, vagy kihasználni. Ez tévedés, összekeverjük az alázattal és a szolgálattal. Az alázat, amikor Krisztus szelídségével és határozottságával utasítjuk el a megaláztatást.

Pál azt is hangsúlyozza, hogy az evangélium szolgája nem a testvéreit nyomja el, használja ki, hanem maga vállalja Krisztusért az üldöztetést, bántást, fogságot, amint az Pál életében is látható. Pál apostolt a munka és a szenvedés hitelesíti. Nem mások fölött zsarnokoskodik, hanem másokért vállalja a különféle szenvedéseket. Krisztushoz való tartozásunkat mindig az hitelesíti, amit vállalunk érte? Egy régi történet szerint Zinzendorf gróf Svájcban múzeumokat látogatott és egyszer egy kép megdöbbentette. A festmény Jézus keresztre feszítését ábrázolta és alá oda volt írva: Én ezt tettem érted, te mit teszel értem? Ez a kérdés megrendítette Zizendorfot és átadta Krisztusnak az életét. Legyen ma ez a mi kérdésünk: mit teszek én Érte?

Csak nyisd ki a szíved

1.  

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!

Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2.  

Az Úr áldása van teveled és békesség.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

3.  

Salom haverim, salom haverim, salom, salom!

Löhitraot, löhitraot, salom, salom!

Isten áldásával.

Álljunk ellen!

T

ovábbra is az új jeruzsálemi templom van a próféta látomásának középpontjában (Ez 41,1-15). Isten követe körbevezeti a templomban, mindent részletesen megmutat a számára. Amint már említettük, a templomról szóló látomás a hazatérésről, a fogság befejeződéséről hivatott bizonyságot tenni. Ez által üzeni az Úr, hogy ne csüggedjenek el, ne adják fel a Benne való bizalmat, mert majd eljön a szabadulás napja. Ez fontos üzenet, általa akadályozza meg Isten népe beolvadását a pogányságba. A templom lerombolása után minden reményüket elveszítették, már nem bíztak a hazatérésben, és beletörődtek, hogy a népek közé lesznek szétszóródva, és ott kell megtalálniuk életük értelmét. A templom épüléséről szóló ígéret arra ösztönzi őket, hogy maradjanak meg Istenhez való hűségükben, ragaszkodjanak hitükhöz hazájuktól távol is, és készüljenek a hazatérésre. Úgy éljenek, hogy amikor eljön a szabadulás napja, lélekben és a mindennapi dolgokban is szabadok legyenek. Az a veszély fenyeget, hogy annyira beilleszkednek, hozzánőnek a babiloni életformához és a megszerzett javakhoz, hogy nem akarnak majd hazamenni a romok közé, a lepusztult földre.

Gondoljuk végig, mi mennyire rögzültünk a mai világhoz? Mennyire tart fogva minket ennek a világnak sok látványossága, a technika és az anyagi lehetőségek? Készen vagyunk-e az Úr fogadására? Netalán úgy gondolkodunk, jöjjön Jézus, de ne a mi időnkben, mert ezt a kényelmet nem akarjuk itt hagyni?

Jó ezen elgondolkodni, hisz úgy át tudjuk magunkat adni környezetünknek, szórakozásnak, hogy gyakran még egymás kedvéért sem tudjuk azokat félbehagyni, nem tudunk elszakadni tőlük. Gondoljuk a különféle szenvedélybetegekre, nem képesek abbahagyni azt, ami tönkreteszi őket, kapcsolataikat, anyagi helyzetüket. Milyen jó, hogy az Ige üzeni, van szabadítás. Ha segítségül hívjuk az Úr nevét, átéljük a szabadulás örömét.

Ez a templom azonban eddig még nem épült fel, hiszen a hazatérés után a romokat állították helyre. Azonban számunkra is fontos üzenete van az épület kialakításának, mert ebben a templomban is szerepet kap az oltár, amelyen áldozatokat mutatnak be. Ez azért lényeges mert arról tesz bizonyságot, hogy áldozat nélkül nincs bűnbocsánat. „A törvény szerint csaknem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Innen egyenes út vezet a Golgotára, ott látjuk ,mennyire igaz ez, Jézusnak kellett, mint Isten Bárányának áldozatként meghalni. Az Ő vére, ami megtisztítja életünket. Tehát az oltár Jézus áldozatára mutat, elmondja, áldozat nélkül nem lehet Istennel rendezni kapcsolatunkat. Bűnösök vagyunk és ezt csak vérrel lehet rendezni. Az Újszövetség csodálatos bizonyságtételéből megtudjuk, hogy már nem nekünk kell az áldozatról gondoskodni, hanem az Úr Jézus önmagát adta oda bűneinkért. Magára vette szennyes ruhánkat, és így békítette meg Istent, Atyánkat.  Így azután nekünk már nem kell áldozatot bemutatni, mert megtette azt helyettünk az Úr.

Ebben a templomban is megtalálható a szentek szentje, ahol az Ő  dicsősége van jelen. Ebből megtudjuk, hogy az Úr jelenlétén van a hangsúly. Minden egyházi közösség és épület az Úr jelenléte által szentelődik meg. Mindennek az Úr jelenléte adja meg igazi értékét, tartalmát. Ha az Úr nincs jelen, ha nincs szentek szentje, nem különbözik az az épület más építményektől. A tanítványokat is a bennük élő Jézus Krisztus különbözteti meg a világ fiaitól.

A templom oldalkamrái pedig az elvonultságról, a csendről vallanak nekünk. Szükségünk van kamrára vagy belső szobára, ahová elvonulunk az Úrral. Ezt a kamrácskát nekünk kell megtalálnunk. Ha szükségünk van az Úrral való közösségre, ha vágyódunk Jézus után, megtaláljuk a helyet és a módot is. Hiszen annyi mindenre tudunk időt szakítani, ha szeretjük az Urat, találunk időt és helyet a Vele való beszélgetésre.

Pál apostol az Úrra hangoltan él, így mindig tudja, mi a helyes (2Kor 11,12-15). Ha azt látja, hogy a gyülekezet érett rá, akkor elfogad tőlük adományt, de ha még hitben nem tartanak ott, akkor nem fogad el. Tudja, mikor lehet elfogadni és mikor nem. Jó lenne ezt nekünk is megtanulni. Az életünk változik, és nekünk is változni kell. Amikor fiatalok vagyunk, mi adunk gyermekeink számára, amikor idősek leszünk, ők gondoskodnak rólunk, törődnek velünk. Azonban gyakran nem tudunk elfogadni. Az egyházban is fontos ennek felismerése, eljön az idő, amikor át kell adnunk másoknak feladatainkat.

Fontos dologra mutat rá az apostol, mégpedig arra, hogy a sátán nem szemtől szembe jön, hanem megtéveszt. Álruhát ölt magára a siker érdekében. Ha kell, báránybőrben, ha kell, angyal formájában jelenik meg. Azonban aki figyel az Úrra, akinek az Ige a lámpása, felismerheti a sátánt és ellenállhat neki. Meg van írva: „álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7). Az Úr Jézus is ellen állt neki, és Tőle eltávozott egy időre. Tehát a sátánt meg lehet futamítani, mert az Úr és az Ő Igéje erősebb nála. De ehhez szükséges, hogy merjünk és akarjunk ellenállni neki.

Gyakran megtapasztaljuk, hogy nevesebb vagy tőlünk képzettebb személynek nem merünk bizonyságot tenni, mert úgy gondoljuk, a mi szavunknak nem lesz hatása. Azonban a hatás nem bennünk, hanem az Igében van. Micsoda hatása volt a samáriai asszony bizonyságtételének. Ha ő nem mondja el, amit tapasztalt, mert úgy gondolja, előélete miatt úgy sem hisznek neki, elmarad a samáriai ébredés. Mi is merjünk az Ige szavával ellent mondani a gonosznak. Merjük vállalni tanítványságunkat. Ne feledjük megbízatásunkat, és ez mindenki szavánál nagyobb tekintély. „Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19). Jézus küldő szava minden tiltó, akadályozó szónál erősebb, mert a királyok Királya mondja. Így hát, mindenkor és mindenben az Ő szavának engedjünk.

Tüzed, Uram Jézus

     

Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

2.  

Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

3.  

Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Jézus elém jön, örök a derű.

Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak Te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a Te kezed.

Isten áldásával.

Bizalom az Úrban

M

ár huszonöt esztendő eltelt az első fogságra vitel óta (Ez 40,1-49), ez alatt az idő alatt Isten folyamatosan küldte üzenetét népe számára. Az Úr a fogságban élőkkel is és az otthon maradtakkal is együtt volt. Minkét közösség számára volt üzenete.  Amíg a második deportáció meg nem történt és Jeruzsálemet el nem foglalták, a zsidók reménykedtek a fogság korai végében. Azonban Isten azt üzente, számukra, hogy ha nem térnek meg, a templom is el fog pusztulni, a maradék pedig szintén fogságra kerül. A nép nem vette komolyan az Úr szavát, nem önmagukkal néztek szembe és nem tartottak bűnbánatot sem, hanem folytatták bálványimádásukat és politikai megoldásokat kerestek.

 Nem bíztak az Úrban. Ennek lett a következménye a babiloni sereg újabb támadás. Az Úr számunkra is ad időt, azt akarja, hogy ráeszméljünk hűtlenségünkre és szívből forduljunk Hozzá. Nem elég mondani, hogy az Ő útján járunk, az életnek is ezt kell tükröznie. Ma is sok gyülekezet és sok keresztyén nem kizárólag az Úrban bízik, hanem az összeköttetéseiben, az anyagiakban. Az Úr azonban azt várja, hogy teljesen bízzuk Rá magunkat, az Ő országát és igazságát keressük, vagyis ezért munkálkodjunk, a többit pedig hagyjuk Rá.

A huszonöt év alatt már a fogságban született gyermekek is felnőttek el kellett dönteni, hogyan tovább? Mit tegyenek? Letelepedjenek és hosszútávra rendezkedjenek, családot alapítsanak, vállalkozásba fogjanak az idegen földön, vagy várják a csodát, a hazatérést? A hazatérést Jeruzsálem elestéig remélték, addig bíztak, hogy vége szakad ennek a nyomorúságnak, de amikor bekövetkezett, amit Isten előre mondott, elveszítették reménységüket.  Most már keserűség és reménytelenség lett úrrá rajtuk, az új generáció pedig úgy látta itt kell megtalálni boldogulásukat.

Ebben a helyzetben szólítja meg az Úr a prófétát és ad számára üzenetet egy látomás által. A látomásban Izráel földjére kerül és nem romokat lát, hanem egy városhoz hasonló építményt. Látja a felépült várost, a templomot. Az Úr követe körbevezeti az épületen és az a feladata, hogy mindent jól nézzen meg és figyeljen mindarra, amit mutat neki. Ebben az Igeolvasás hogyanja van, hiszen amikor kézbe vesszük a Szentírást az Úrral találkozunk. Ő jön hozzánk és mutatja be az Írás által Isten országát, beszél Önmagáról, valós képet mutat önmagunkról és megismerteti velünk számunkra készített tervét. Így azután mi is, úgy figyeljünk olvasás közben, mint Ezékiel. Figyeljünk az Ige minden részletére, hiszen fontos mindaz, amit látunk.

Ezékiel nemcsak a maga számára látja, amit az Úr bemutat neki, hanem majd el kell mondania a nép számára. Mi is azért kapjuk Isten üzenetét, azért találkozhatunk Vele az Ige által, hogy amit látunk, és hallunk tovább adjuk. De megvalósul-e mindez? Tudunk-e mindent félretéve, a gondolatainkat is az Úrnak foglyul ejtve figyelni? Ez fontos, mert Isten így kommunikál velünk, életünk minősége, problémamegoldásunk képessége mind azon múlik bennünk van-e, amit Isten mond. Nehéz helyzetekben abból meríthetünk erőt és látást, ami bennünk van,. Amit fel tudunk idézni. Az egyiptomiakat azért nem sújtotta az éhínség, mert a hét bő esztendő idején raktárkészleteket alakítottak ki. Ezekből tudtak élni az éhínségkor, sőt még más népeknek is képesek voltak segíteni. Így van ez a lelki életben is, a bőség idején kell raktározni, hogy a szűk esztendők idején legyen mihez fordulni.

Amit Ezékiel lát az üzenet a fogságban lévők számára. Ha van város, ha áll a templom az azt jelenti, véget fog érni a fogság. Isten haza viszi majd népét, újraindul az élet. A lerombolt várost és a templomot is újjáépíti az Úr. Tehát ez a fejezet jövőképet, reménységet nyújt a számukra. Még fogságban vannak, de úgy készülhetnek, hogy el fog jönni a szabadulás ideje.

Pál most a másik másságának elviselésére, illetve elszenvedésére tanítja a korinthuisakat (2Kor 11,1-11). Ez nagyon fontos, hiszen nem vagyunk egyformák, nem gondolkozunk ugyanúgy, és a problémákat sem látjuk ugyanúgy. A megoldás a másik elszenvedése. Az Úr Jézus is elszenvedte tanítványait. Nem megszabadult tőlük, nem leváltotta őket másokra, hanem a keresztig hordozta és formálta övéit. A mai ember nehezen viseli a másságot, inkább megszabadul a másiktól, pedig nem az a megoldás. Jézus Krisztus által növekedhetünk az elfogadásban.

Pál rámutat, hogy a gyülekezet Krisztus menyasszonya. Az eljegyzés, a megtérés, az esküvő pedig, amikor elé állunk, a két esemény közötti időszakban úgy kell élni, hogy tiszták legyünk a Vele való találkozáskor. A sátán mindent megtesz, hogy elcsábítson az Úrtól, de lehet neki nemet mondani. Maradhatunk hűségesek Urunkhoz.

Viszont komolyan kell venni, hogy velünk is megtörténhet, hogy elbukunk. Nem lehetünk önelégültek, mert aki áll, annak vigyáznia kell, hogy el ne essen.

Pál rugalmasan viszonyul a gyülekezetekhez, látja, hogy amit az egyik közösség el tud hordozni, arra a másik még nem képes. A korinthusikat nem akarja terhelni, viszont a macedóniaiaktól tud elfogadni segítséget. Tehát Pál nem várja el mindenkitől ugyanazt. Pál apostol mindenhol és minden helyzetben az Úrra bízza magát.

Bízom Benned, Uram Jézus

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.