A legjavát add!

T

ovábbra is a távoli jövőben felépítendő templomról van, mert az Úr nemcsak gondos, hanem előrelátó is (Ez 43,13-27). Már most felkészíti népét arra az időre, amikor mindezek megvalósulnak. Ne akkor kelljen találgatni, hanem elő tudják venni a megadott tervet és az alapján készíthetik el a szenthelyet. A templomról való leírás bátorítás is, amikor majd a késői korok gyermekei kezükbe veszik Ezékiel próféta könyvét és elolvassák a templomról szóló látomást rőt, reménységet és békességet nyernek. Hosszú évszázadokon táplálta ez az ígéret a zsidóság reményét, mert ha Isten a távoli jövőben funkcionáló templomot mutatott az azt üzeni, véget ér a szétszóratás időszaka ismét hazakerül a nép.

Így kell nekünk is erőt, bátorítást és reménységet merítenünk a Szentírásból. Azért adta számunkra az Úr, hogy építsünk ígéreteire. Amint beteljesedtek a zsidóságnak adott ígéretek, megvalósultak a Messiásról szóló próféciák, úgy lesznek valóssággá az utolsó időkről szóló jövendölések is. Ad-e számunkra biztatást földi vándorlásunk idején az új égről és az új földről szóló üzenet?  Amikor sok nyomorúságot látunk a földön, napról-napra szembesülünk a sátán embergyilkos lelkületével, ad-e reménységet, hogy egyszer ezek véget érnek? Bízunk-e abban, hogy ez beteljesedik, a sátán és a bűn eltöröltetik, és az új földön Isten hűséges gyermeki örökké tartó boldogságban élhetnek. Ott már nem lesz betegség, halál, nem lesznek bűncselekmények csak Isten lesz minden mindenekben, Isten pedig a szeretet. Ezt tarjuk-e szem előtt mindennapi vándorlásunk során? Figyeljük-e a célt, vagy csak lefelé nézünk. Ha lefelé figyelünk, elcsüggedünk, azonban Pál mást mond nekünk: „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.  Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben” (Kol 3,1-3). Ha mi is az odafennvalókkal törődünk a legtöbbet nem ér csalódás bennünket, akkor erőt kapunk és tovább tudunk vándorolni. Tovább, mert szívünket nem visszahúzza a világ, hanem vonzza Isten országa.

Az oltárról kap útmutatást Ezékiel, azt kell majd áldozatokkal használatba venni. Mielőtt használnák bűnért való áldozattal szentelik föl. Kifejezi ez azt, hogy a jövőben is, mint bűnös állhatunk meg az Úr előtt, ezért szükségünk van áldozatra és bűnbocsánatra. Ahhoz, hogy áldozatot mutassanak be, látni kell bűneiket. A fogság az ott átélt sok nyomorúság bűnbánatra készíti fel a népet. Isten gyakran a nyomorúságon, tragédiákon keresztül szólítja meg asz embert. Miért? Mert ezek nélkül nem akar hallani. Amíg jó sora volt a tékozló fiúnak el felé akart menni otthonról, és az idegenben is azért kellett eljutnia a teljes összeomláshoz, mert ha jól alakultak volna dolgai, nem megy haza. Ha befut sikeres politikusként, vállalkozóként eszébe nem jut az Atyja, eszébe nem jut hazamenni. Ehhez a nyomorúság fekete komondoraira volt szükség. Bizony ma is sokak életében így van ez. Gondoljunk a magunk életére. Mi volt az ami az Úr felé irányított? Sokakat valamilyen nyomorúság, megoldhatatlan feladat késztetett Isten felé. Ha minden jól alakult volna Isten nélkül is az életünkben, nem biztos, hogy ma tanítványok lennénk.

Az is lényeges, hogy az áldozatok bemutatása nem a selejtezést szolgálja. Nem azért mutatnak be áldozatot, hogy így likvidálják az értéktelen a selejt egyedeket, hanem hálából van az áldozat, és a legjobbat, az épet, a hibátlant adják. Mert Isten is a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén váltott meg, atyáinktól örökölt hiábavaló életmódunkból (1Pét 1,19). Tehát mi se az értéktelent adjuk Urunknak, hanem életünk és mindenünk legjavát. Ne úgy gondolkozzunk, hogy Istennek az is jó lesz, mármint a selejt, hanem lássuk meg, hogy Ő egyszülött Fiát adta értünk. De nem is késő vénségében, amikor betelt az élettel, hanem fiatalon, amikor még előtte volt az élet. Jézus ereje teljében indult az Atyát szolgálni, majd ment a keresztre. Mi se érjük be kevesebbel.

Pál Krisztusra tekintve jól látja önmagát, vállalja mindazt, amit az Úr tett általa, tehát nem tesz úgy, mintha semmit nem cselekedett volna, de önmagát mégis semminek tekinti (2Kor 12,11-18). Vagyis Pál nem száll el magától, tudja, hogy a benne élő Krisztus cselekedett általa, Ő tette képessé mindarra, amit eddig elvégzett. Úgy szolgált, hogy mindenütt az Úr hatalma nyilvánuljon meg, és ragyogjon fel. Jelek, csodák mutatták Krisztus bűn felett való hatalmát. Engedjük, hogy a mi életünkben is nyilvánvalóvá legyen Urunk hatalma. Fontosnak tartotta azt is, hogy nemcsak a csodák jelzik az evangélium útját, Pál apostolságának hitelességét, hanem türelme is. Az Úrért tud tűrni. Az Úr ügyéért tűri el a bántásokat és nem fejezi be a szolgálatot. Tudja, hogy az Úr is elhordozta érte a kereszten a sok szenvedést.

Pál arra is ügyel, hogy a korinthusiak ne érezzék tehernek Pál jelenlétét. Ez is fontos, úgy éljük meg hitünket, hogy környezetünk ne tehernek, nyűgnek lásson minket, akiktől szabadulni kell. Legyen hitünk másokat is vonzó. Ez pedig akkor lesz így, ha azt látják, hogy életünk Krisztussal többlet tartalmat hordoz. Akkor leszünk vonzók, ha látják az emberek, hogy ugyanazokban az élethelyzetekben mi másképp viselkedünk. Ha azt látják, hogy mi nem zúgolódunk a nehézségek idején, nem félünk, amikor egyedül vagyunk, vagy veszély fenyeget bennünket. Azonban ha mi jobban zúgolódunk, panaszkodunk, lázadozunk és félünk, mint a nem hívők, nem vágynak Krisztus után.

Fontos még a számomra, hogy a tanítvány mindig Krisztus nyomain jár. Ő megy előttünk, mi pedig nyomaiba lépve követjük Őt.

Vágyom melletted élni

Vágyom melletted élni, Jézus.

Csendben Veled beszélni, Jézus.

Békét, üdvöt remélni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom utadon járni, Jézus,

érted küzdeni bátran, Jézus,

Gyáván meg nem hátrálni, Jézus.

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom jobbodnál állni, Jézus,

Fénylő orcádat látni, Jézus,

Téged örökké áldni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Isten áldásával.