Kamra

A

 próféta számára megmutatott templom tervezője maga az Úr (Ez 42,1-20). Gondosan és a gyakorlati használatnak megfelelően készítette a tervet. Amit az Úr alkot az nem csak monumentális, hanem használható is. Az egész bolygó az Ő alkotása, amit csodálatosan készített és rendezett be. Ő tette számunkra alkalmassá. Isten minden alkotása az életet szolgálja és minden azért van, hogy átéljük hatalmát, hogy egyre jobban megismerjük szeretetét és kegyelmét. Az új templom is az Isten jelenlétébe való belehelyezkedést és a bűnök bocsánatának, a kegyelemnek mély átélését segíti elő. A templom lehetőséget biztosít az Úr felé való fordulásra, a Vele való áldott találkozásra. Ehhez mindent biztosított népe számára. Soha nem Istenen múlik az, hogy mi mennyi időt töltünk Vele. Mindig rajtunk múlik fontos-e, hogy Vele legyünk, halljuk szavát, átéljük lénye töltését, békességének kiáradását?

A tegnapi szakasz olvasásakor láttuk, hogy csukható ablakokat tervezett Isten a templomra. De használjuk-e őket? Kinyitjuk-e lényünk ablakát minden reggel a világ Világossága előtt, hogy beáradjon a szívünkbe? Az-e az első, hogy kinyissuk az ablakot, hiszen lakásunkat mindig szellőztetjük. Ébredés után kinyitjuk az ablakokat, hogy az elhasználódott levegő távozzon és beáradjon a friss, tiszta oxigén, ami megújít minket is. Ilyen fontosnak kellene lenni a lelki ablakok kitárásának is, ezt kellene az első helyre tennünk, mivel nagyon lényeges milyen töltéssel kezdjük napunkat. A zsoltárokban sok vallomást olvasunk arról mennyire fontos a lelki szellőztetés. A szerzők legtöbb esetben korán kelnek és az ablak kinyitása az első tevékenységük, minden más csak ezután következhet. „Megelőzöm a hajnalt és kiáltok; beszédedre várok” (Zsolt 119,147; Kecskeméthy fordítás).

Kamrákról is többször olvasunk a templommal kapcsolatban, és most újra visszatér rájuk az Ige. Fontosak ezek a kamrák azért kapnak annyi figyelmet. Ezeket a kamrákat mi már nevezhetjük belső szobának, amely nincs egy bizonyos helyhez kötve, hanem nekünk kell azt megtalálnunk, hogy elcsendesedésünket megtarthassuk. Az Úr Jézus is az imádkozókat a belső szobába küldi, mert ott rejtve vannak a világ elől. Ha oda bemennek, minden más kívül marad és csak mi és az Atya leszünk együtt. Erre a közösségre bizony nagyon szükségünk van. De bemegyünk-e mindennap a belső szobába és engedjük-e, hogy minden elcsendesedjen bennünk és körülöttünk, mert csak a teljes csendben éljük át, hogy megszólal a csönd, és átölel az Úr. Ebből az ölelésből indulhatunk egymás felé, vihetjük, amit kaptunk, áraszthatjuk az Úr dicsőségét, a mennyei töltést.

A kamrában nagy és szent dolgok mennek végbe. Itt fogyasztják el a papok az áldozatokat és tapasztalják meg a kegyelmet, a bűnöktől való felszabadulást.  A kamrában tehetjük le mi is bűneinket és terheinket. Azért is fontos a kamra, hogy otthagyjuk mindazt, ami eddig leterhelt bennünket. Mennyi minden súlyos teherként nehezedik ránk. A vétkek, amelyeket Isten és embertársunk ellen elkövetünk, súlyosan nehezednek ránk. Mert mi is vétkezünk nemcsak a másik. Mi is okozunk fájdalmat az Úrnak, mi is megbántjuk a másikat, nemcsak ő minket. Hordozzuk a megélhetés miatti aggodalmakat, félünk egészségi állapotunk miatt, egyre riadtabban szembesülünk az idő múlásával az öregedés folyamatos elhatalmasodásával, ránk telepednek gyermekeink életének dolgai, azonban nem kötelező ezeket cipelni. A belső szoba csöndjében kinyúlik egy átszögezett tenyér és abba mindent belehelyezhetünk, ott lesz minden jó helyen. „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt” (Zsid 12,1). Menjünk be tehát ma is kamránkba és tegyünk le mindet. Ne cipeljük egyedül tovább, ha nem muszáj. A felszabadult erőt és időt pedig fordítsuk az Úrra  és egymásra.

Pál apostol elmondja, hogy mibe is került neki az evangélium (2Kor 11,24-33). Mert bizony az mindig kerül valamibe. Ha nem kerül, akkor nem is igazán élő a hitünk, akkor langyosak vagyunk, mint a laodiceai gyülekezet (Jel 3,16). Mi is beleesünk abba, ami ma a világra jellemző, hogy lehetőleg minél kevesebbe kerüljenek a dolgok, minél kevesebből minél többet hozzunk ki. Ma keressük az akciókat, a leértékelt árukat, hogy minél kevesebbe kerüljön, amit vásárolni akarunk. Így vagyunk a tanítványsággal is, minél kevesebbe kerüljön az nekünk. Azonban az Úrnak az életébe került megváltásunk. Nem azt nézte, hogy kevesebbel megússza, hanem odaadta az életét értünk a kereszten.

Sokba került neki a tanítványság, de soha nem fordult meg a fejében, hogy ha ez így működik, akkor nem vállalja.  Sok helyen ellenségeskedéssel, büntetéssel válaszoltak a Pál által vitt jó hírre. Az utazások is rengeteg veszélyt jelentettek számára, mégis ment, nem figyelt a „költségekre”, mert tudta, egyedül a Jézusról szóló bizonyságtétel változtatja meg az ember életét.

Volt, amikor ő maga mondott le pihenésről, étkezésről, kényelemről szolgálata és az Úrral való közösség érdekében.  Meg kellett küzdenie az időjárás viszontagságaival is és nincs panasz, nincs, jaj, csak hála és dicséret. Csak áldani tudja az Urat, aki mindig vele volt és reménytelennek tűnő helyzetekben is megmentette őt. Pál valóban átélte, hogy az Úr tenyerében van elrejtve, benne utazik. A hajótörések idején, vagy amikor kosárban menekítik, az Úr tenyerében van. Helyezzük mi is magunkat ebbe az erős tenyérbe.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.                   Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.