|
A
|
z országot
majd újra fel kell osztania Izráel népének és amikor ezt teszi egy meghatározott
területű szent részt az Úrnak kell
adniuk (Ez 45,1-12). Ez jelzi, hogy minden, az egész föld az Úré, és amink van,
azt Tőle kapjuk ajándékba. Minden ajándék,
mindent tőle kapunk, amivel rendelkezünk, mégpedig azért, hogy
dicsőítsük vele Őt. Nem az a hangsúlyos mennyi ajándékot kaptunk, hanem az,
hogy arra használjuk, amire kaptuk, és kihozzuk belőle a maximumot.
A szent területet az Úr osztja el. Egy részén épül a templom a többi
pedig a szolgálatot teljesítőké lesz. Így gondoskodik az Úr övéiről. Ő ad nekik
lakóhelyet. Akit az Úr elhív szolgálatra, annak minden dolgáról gondoskodik,
nem hagyja őt magára. Nem engedi szolgáit kiszolgáltatott helyzetbe jutni, nem
attól függ a megélhetésük, hogy Isten népe gondol e a papokra, hanem Ő maga
biztosítja számukra a megélhetést.
A templom helyét is az Úr határozza meg, mégpedig azért, mert ránk
jellemző, hogy amikor egyenesbe kerül az életünk, megfeledkezünk az Úrról.
Elfelejtjük, amit ígértünk. Amikor bajba jutunk, sok mindent ígérünk, csak
segítsen az Úr, amikor rendeződnek dolgaink meggondoljuk magunkat és úgy
vagyunk, hogy nekünk is szükségünk van arra, amit az Úrnak akartunk adni.
Gyakran vagyunk úgy, mint egy történet szerint egy gazda, amikor két tehene
született elhatározta feleségével együtt, hogy az egyiket az Úrnak adják
hálából áldásaiért. Telt, múlt az idő és már közelgett a nap amikor az egyik
borjút az Úrnak adják, ám egy reggel jön
a gazda a feleségéhez, hogy megbetegedett és elpusztult az Úr borjúja. Így
vagyunk mi, az Úr borjúja, tehát amit Neki kellett volna adni az pusztult el,
még véletlenül se gondolták azt, hogy a sajátjuk pusztult el, és ami él azt
adják az Úrnak. Mert az Úrnak jó a selejt, az Úrnak nem is kell megadni, amit
fogadtunk vélik sokan. Mi lenne, ha Isten is a selejtet adná, ha nem hozná fel
napját jókra és gonoszokra egyaránt?
Isten így kivédte, hogy a templom és szolgái kerüljenek az utolsó helyre.
Mert bizony megtörténik, hogy Isten dolgait tesszük az utolsó helyre. Első
helyen mindig a magunk ügye szerepel. Előbb a magunk munkáját kell elvégezni,
házunkat felépíteni, még a nyugalomnapja sem számít, és majd a végén jöhet az
Úr ügye. A hazatérés után pont ebbe a helyzetbe kerültek a zsidók, első lett a
számukra saját házaik, földjeik rendbetétele, a templomról pedig elfelejtkeztek.
Nagyszerűen helyreállították saját örökségüket, templom pedig továbbra is romos
és gazos volt. Próféták által ébresztette rá Isten Izráelt arra, hogy ez nem
helyes, és így fogtak azután hozzá a templom helyreállításához. Mai
csendességünkben nézzük meg, hogy milyen sorrend érvényesül az életünkben?
Nézzük meg mennyire fontos számunkra Isten országa, annak minden dolga?
Pál apostol is azt kéri a korinthusiaktól, hogy vizsgálják meg magukat
(2Kor 13,5-10). Igen, magukat, mert eddig Pált vizsgálgatták, mert más életét
mindig könnyebb mérlegre tenni, mint a sajátunkét. Azonban az Úr azt kéri, hogy
ne más hitével foglalkozzunk, hanem a sajátunkéval. Álljunk az Úr elé és
vizsgáljuk meg, hogy Krisztus bennünk van-e? Hiszen annak látszania kell. Ha az
Úr valóban bennünk él, az meglátszik az életünkön.
Szükség van ilyen elcsendesedésre, ilyen önvizsgálatra, hogy meglássuk,
hol is tartunk. Azért is szükség van erre a vizsgálatra, mert sokan
bizonytalanok a hitükben, azonban a hitünket nem az érzéseinkre, hanem az Úr Igéjére
kell alapozni. Az üdvbizonyosság nem érzelem, hanem kijelentés kérdése. Az Úr
ezt mondja: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (Jn 3,36). Ha ezt
mondja urunk, akkor ez így is van. Ha hiszek Benne, mint Megváltómban és életem
Urában érvényes ez a kijelentés. Azonban az új Úr jelenlétének és akaratának
meg kell látszódnia a mindennapokban. Látszódnia kell, hogy Jézus irányítja az
életemet, mert most már más szokásaim vannak, másképp gondolkodom, másképp
élek, másképp szórakozom, tehát minden más, mint eddig volt.
Az Úrhoz való tartozás jele, hogy a jót, az Úr Igéje szerinti jót
igyekezzük tenni és a gonosz dolgoktól elhatárolódunk. Azonban ehhez szükség
van az imádkozásra, mert általa kapunk vezetést és erőt a jó felismerésére és megcselekvésére.
Arra is szükség van, hogy egymást hordozzuk imádságban, Pál is ezt tette. De
azért is imádkozik az apostol, hogy tökéletesedjenek, azaz, ne rekedjenek meg a
hitben, hanem lássák meg, hogy folyamatos növekedésre van szükségük. Fontos,
hogy ne elégedjünk meg magunkkal, hanem vágyjunk többre, akarjuk a hibákat
meglátni is kijavítani.
Jézusból többet hadd vegyek
Jézusból többet hadd vegyek,
S másoknak többet hadd vigyek.
Őt egyre jobban szemléljem,
Váltsághalálát dicsérjem.
Több, több mire vágyom,
Több, több mire vágyom.
Őt egyre jobban szemléljem,
Váltsághalálát dicsérjem.
Jézusról többet hadd tudjak,
Tervéhez jobban simuljak.
Szentlélek Isten, jöjj, taníts,
Meglátni Krisztus titkait.
Több, több mire vágyom...
Adhasson többet Igében.
Járjak vele közösségben.
Halljam a hangját szívemben,
Éljem az Igét éltemben.
Több, több mire vágyom...
Hallhassak többet trónjáról,
Hol dicső népe országol.
Visszajön Ő, s és nem késik,
Országa nő, megáll végig.
Több, több mire vágyom.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése