Bizalom az Úrban

M

ár huszonöt esztendő eltelt az első fogságra vitel óta (Ez 40,1-49), ez alatt az idő alatt Isten folyamatosan küldte üzenetét népe számára. Az Úr a fogságban élőkkel is és az otthon maradtakkal is együtt volt. Minkét közösség számára volt üzenete.  Amíg a második deportáció meg nem történt és Jeruzsálemet el nem foglalták, a zsidók reménykedtek a fogság korai végében. Azonban Isten azt üzente, számukra, hogy ha nem térnek meg, a templom is el fog pusztulni, a maradék pedig szintén fogságra kerül. A nép nem vette komolyan az Úr szavát, nem önmagukkal néztek szembe és nem tartottak bűnbánatot sem, hanem folytatták bálványimádásukat és politikai megoldásokat kerestek.

 Nem bíztak az Úrban. Ennek lett a következménye a babiloni sereg újabb támadás. Az Úr számunkra is ad időt, azt akarja, hogy ráeszméljünk hűtlenségünkre és szívből forduljunk Hozzá. Nem elég mondani, hogy az Ő útján járunk, az életnek is ezt kell tükröznie. Ma is sok gyülekezet és sok keresztyén nem kizárólag az Úrban bízik, hanem az összeköttetéseiben, az anyagiakban. Az Úr azonban azt várja, hogy teljesen bízzuk Rá magunkat, az Ő országát és igazságát keressük, vagyis ezért munkálkodjunk, a többit pedig hagyjuk Rá.

A huszonöt év alatt már a fogságban született gyermekek is felnőttek el kellett dönteni, hogyan tovább? Mit tegyenek? Letelepedjenek és hosszútávra rendezkedjenek, családot alapítsanak, vállalkozásba fogjanak az idegen földön, vagy várják a csodát, a hazatérést? A hazatérést Jeruzsálem elestéig remélték, addig bíztak, hogy vége szakad ennek a nyomorúságnak, de amikor bekövetkezett, amit Isten előre mondott, elveszítették reménységüket.  Most már keserűség és reménytelenség lett úrrá rajtuk, az új generáció pedig úgy látta itt kell megtalálni boldogulásukat.

Ebben a helyzetben szólítja meg az Úr a prófétát és ad számára üzenetet egy látomás által. A látomásban Izráel földjére kerül és nem romokat lát, hanem egy városhoz hasonló építményt. Látja a felépült várost, a templomot. Az Úr követe körbevezeti az épületen és az a feladata, hogy mindent jól nézzen meg és figyeljen mindarra, amit mutat neki. Ebben az Igeolvasás hogyanja van, hiszen amikor kézbe vesszük a Szentírást az Úrral találkozunk. Ő jön hozzánk és mutatja be az Írás által Isten országát, beszél Önmagáról, valós képet mutat önmagunkról és megismerteti velünk számunkra készített tervét. Így azután mi is, úgy figyeljünk olvasás közben, mint Ezékiel. Figyeljünk az Ige minden részletére, hiszen fontos mindaz, amit látunk.

Ezékiel nemcsak a maga számára látja, amit az Úr bemutat neki, hanem majd el kell mondania a nép számára. Mi is azért kapjuk Isten üzenetét, azért találkozhatunk Vele az Ige által, hogy amit látunk, és hallunk tovább adjuk. De megvalósul-e mindez? Tudunk-e mindent félretéve, a gondolatainkat is az Úrnak foglyul ejtve figyelni? Ez fontos, mert Isten így kommunikál velünk, életünk minősége, problémamegoldásunk képessége mind azon múlik bennünk van-e, amit Isten mond. Nehéz helyzetekben abból meríthetünk erőt és látást, ami bennünk van,. Amit fel tudunk idézni. Az egyiptomiakat azért nem sújtotta az éhínség, mert a hét bő esztendő idején raktárkészleteket alakítottak ki. Ezekből tudtak élni az éhínségkor, sőt még más népeknek is képesek voltak segíteni. Így van ez a lelki életben is, a bőség idején kell raktározni, hogy a szűk esztendők idején legyen mihez fordulni.

Amit Ezékiel lát az üzenet a fogságban lévők számára. Ha van város, ha áll a templom az azt jelenti, véget fog érni a fogság. Isten haza viszi majd népét, újraindul az élet. A lerombolt várost és a templomot is újjáépíti az Úr. Tehát ez a fejezet jövőképet, reménységet nyújt a számukra. Még fogságban vannak, de úgy készülhetnek, hogy el fog jönni a szabadulás ideje.

Pál most a másik másságának elviselésére, illetve elszenvedésére tanítja a korinthuisakat (2Kor 11,1-11). Ez nagyon fontos, hiszen nem vagyunk egyformák, nem gondolkozunk ugyanúgy, és a problémákat sem látjuk ugyanúgy. A megoldás a másik elszenvedése. Az Úr Jézus is elszenvedte tanítványait. Nem megszabadult tőlük, nem leváltotta őket másokra, hanem a keresztig hordozta és formálta övéit. A mai ember nehezen viseli a másságot, inkább megszabadul a másiktól, pedig nem az a megoldás. Jézus Krisztus által növekedhetünk az elfogadásban.

Pál rámutat, hogy a gyülekezet Krisztus menyasszonya. Az eljegyzés, a megtérés, az esküvő pedig, amikor elé állunk, a két esemény közötti időszakban úgy kell élni, hogy tiszták legyünk a Vele való találkozáskor. A sátán mindent megtesz, hogy elcsábítson az Úrtól, de lehet neki nemet mondani. Maradhatunk hűségesek Urunkhoz.

Viszont komolyan kell venni, hogy velünk is megtörténhet, hogy elbukunk. Nem lehetünk önelégültek, mert aki áll, annak vigyáznia kell, hogy el ne essen.

Pál rugalmasan viszonyul a gyülekezetekhez, látja, hogy amit az egyik közösség el tud hordozni, arra a másik még nem képes. A korinthusikat nem akarja terhelni, viszont a macedóniaiaktól tud elfogadni segítséget. Tehát Pál nem várja el mindenkitől ugyanazt. Pál apostol mindenhol és minden helyzetben az Úrra bízza magát.

Bízom Benned, Uram Jézus

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.