Ablak

E

zékielnek az egész templomot megmutatja kísérője, végig megy a külső udvaron, látja a szentélyeket, kamrákat és falakat (Ez 41,16-26). Amit látott azt leírja a próféta. Feltűnik neki, hogy az ablakok csukhatók voltak. Az ablak fontos elem, mert rajta keresztül árad be a világosság és űzi el a sötétséget, teszi jól láthatóvá a helyiséget. A lelki életünk számára is szükséges a fény és ez szívünk nyitott ablakain áradhat lényünkbe. Az Úr Jézus a világ Világossága, nyissuk ki szívünket, hogy beáradhasson oda és így tiszta, meleg, átlátható és ragyogó legyen az életünk. Ha Krisztust beengedjük, mi is világossággá válunk. Azért vagyunk itt, hogy fényt, krisztusi fényt árasszunk ebbe a a sötét világba.

Az ablak nemcsak arra szolgál, hogy a fény beáradjon és világossá tegye a helyiséget, hanem rajta keresztül rálátás nyílik a világra. Az ablakon ki lehet tekinteni és nem lesz bezártság érzésünk, és tudjuk, hogy mi is a világhoz tartozunk, nem vagyunk magunk. Noénak is kellett a bárka tetejére ablakot készíteni, és így amikor a víz mindent elárasztott ő nem a vizet látta, hanem rálátott az égre. A kék ragyogó ég mögött pedig feltárult a menny, Isten láthatatlan világa. Ezáltal az égre nyíló ablak reménységet gyújtott a szívében, tudta, nemcsak víz van, hanem élő Isten, Aki uralja a vizeket is.  Az ablak tehát lehetőséget biztosít a kitekintésre, a felfelé nézésre. Azért csüggedünk el, mert csak magunkra, a minket körülvevő közegre nézünk, és amit látunk, gyakran nem biztató. Azonban ha felnézünk az égre, lényünk nyitott ablakán keresztül, meglátjuk, amit József is látott a rabszolgasorban és a börtönben is, Isten vele van. Ez a lényeg, hogy mindenkor rálássunk az Isten országára és Urunkra.  Ha Őt látjuk a legreménytelenebb helyzetben is elmondható lesz rólunk az, amit Ábrahámról ír Pál: „Ő pedig a reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott” (Rm 4,18).

Ezékiel kiemeli az ablaknak azt a funkcióját, hogy általa ki lehet rekeszteni mindazt, ami kívül van. Az ablakot be lehet csukni és így kívül maradhatnak azok a zajok, amelyek elvonják figyelmünket az Úrról. Ezt nekünk is komolyan kell vennünk, hiszen ma sok minden beáramlik a világból az életünkbe. Ha tudjuk, hogy az ablakot be is lehet csukni, akkor nem fog minden ránk hatni. Nem muszáj mindent látnunk és hallanunk, mert pont a látáson és a halláson keresztül igyekszik célját elérni a gonosz. Ezeken az érzékszerveinken keresztül formálja gondolkodásunkat, látásunkat és építi ki szívünkben a világ kívánását. Azonban ha az ablakot becsukjuk, sok minden kívül maradhat és a kialakult csöndben könnyebben meghalljuk Urunk hangját, a halk és szelíd szót.

Megláthatjuk a korinthusi levél folytatásában, hogy Pál különbséget tesz az Úr üzenete és a saját véleménye között (2Kor 11,16-23). Kimeri mondani, hogy most nem az Úr szerint szól, nem azt mondja, amit kapott, hanem azt, amit ő jónak tart abban a helyzetben. Erre a megkülönböztetésre a mai tanítványoknak is szükségük van, mert nem minden Isten üzenete és akarata, amit szólunk, amit képviselünk. Ha nincs pontos útbaigazításunk az Úrtól, merjük vállalni, hogy csupán a mi látásunk. De saját véleményünket soha állítsuk be úgy, mintha az az Úr véleménye lenne, mert a mi látásunkban lehet tévedés. 

Kiemeli az apostol, hogy a hívőség nem egyenlő a hülyeséggel, tehát fel kell ismerni, amikor Krisztus nevében meg akarnak téveszteni. Nem a hit talaján áll az, aki engedi magát becsapni, vagy kihasználni. Ez tévedés, összekeverjük az alázattal és a szolgálattal. Az alázat, amikor Krisztus szelídségével és határozottságával utasítjuk el a megaláztatást.

Pál azt is hangsúlyozza, hogy az evangélium szolgája nem a testvéreit nyomja el, használja ki, hanem maga vállalja Krisztusért az üldöztetést, bántást, fogságot, amint az Pál életében is látható. Pál apostolt a munka és a szenvedés hitelesíti. Nem mások fölött zsarnokoskodik, hanem másokért vállalja a különféle szenvedéseket. Krisztushoz való tartozásunkat mindig az hitelesíti, amit vállalunk érte? Egy régi történet szerint Zinzendorf gróf Svájcban múzeumokat látogatott és egyszer egy kép megdöbbentette. A festmény Jézus keresztre feszítését ábrázolta és alá oda volt írva: Én ezt tettem érted, te mit teszel értem? Ez a kérdés megrendítette Zizendorfot és átadta Krisztusnak az életét. Legyen ma ez a mi kérdésünk: mit teszek én Érte?

Csak nyisd ki a szíved

1.  

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!

Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2.  

Az Úr áldása van teveled és békesség.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

3.  

Salom haverim, salom haverim, salom, salom!

Löhitraot, löhitraot, salom, salom!

Isten áldásával.