Hozzá kiálts

K

övetésre méltó, ahogyan a zsoltáros indítja a napot, „Hozzád kiáltok” (119,145-160). Mi is indítsuk így a hetet és mindennapunkat. Az író arra törekszik, hogy megelőzze a hajnalt és elsőként köszöntse az Urat. Az Úr könyörüljön, hogy én is erre törekedjem, az Isten elé állás, a hálaadás legyen a legelső egy-egy nap kezdetén. Előzze meg a Hozzá való kiáltás a tenni valók sorát, a saját terveket. Néha bizony nagyon nehéz megelőzni a hajnalt, hiszen a test erőtlenségét, visszahúzó erejét nemcsak a tanítványok tapasztalták, hanem mi is.

A reggeli órákban teljes szívvel tud odafordulni, hiszen még nem zavarja semmi, nem vonják el más teendők gondolatait. Atyánkhoz csakis teljes szívünkkel érdemes odafordulni, mert Ő az egészet meg akarja tisztítani, át akarja hatni lényével. Ha így fordulunk oda, megtapasztaljuk, hogy mi belőlünk is Krisztus természete fog áradni. az Úrral betöltött élet jó illattá fog válni. A jó illat vonz.

A zsoltáros nemcsak belehelyezkedik Isten lényébe és engedi, hogy a menny légköre körülvegye, tehát nemcsak hangulati változást akar, hanem beszélget az Úrral. Sőt, kiált hozzá, vagyis őszintén feltárja előtte a szívét, elmondja a problémáit, és Tőle várja a megoldást. A reggeli csendességnek ez is a szerepe, hogy a ránk váró feladatokat, megoldhatatlannak látszó helyzeteket, a kezébe tegyük és bízzuk Rá a megoldást. Így görcsök nélkül haladhatok utamon. A szabadítás azt is jelenti, hogy mindenütt Rá bízom magam, és nem félek a váratlan helyzetekben sem, ellenséges közegben sem, mert Ő közel van (151). Pál apostol is arról tett vallást, hogy az Úr közel, ami azt is jelenti, hogy itt van, kéznél van, számíthatok Rá.

A 154. versben teljesen Istenre bízza magát, „Pereld peremet.” Tisztában van, azzal, hogy nincs saját igazsága, csak az Úr kegyelmébe bízhat. Gyakran megkísért a gondolat, hogy van valami pozitívum, amit előszámlálhatunk az Úrnak. De, nincs semmi jó az életünkben, egyedül Jézus Krisztusért fogad magához az atya. Áldott legyen Jézus, hogy keresztje által kinyitotta a kegyelem kapuját az én számomra is. Benne feszül még igénkben az az üzenet is, hogy a másokkal fellépő ügyeket is Istenre bízza, nem áll le osztozni, hanem Tőle várja a megoldást.

A következő szó: „megundorodtam” (158), ragadott még meg a zsoltárunkból. Azért mert világosan kimondja, hogy Isten gyermekében a bűn, a gonoszság undort vált ki. Ami korábban betöltötte az életemet, fontos volt számomra, attól most undorral fordulok el. Aki még nem érez undort, korábbi tettei, gondolkodása, szokásai és életmódja iránt, abban még nem született meg a Krisztus. Hiszen Pál apostol is erről tesz bizonyságot: „kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,8).

A Zsidókhoz írt levél mai (12,25-29) részében pedig hangsúlyozza, a szerző, hogy becsüljük meg Isten Jézus Krisztusban hozzánk intézett szavát. Vegyük komolyan a Benne kínált kegyelmet, mert csakis Ő általa menekülhetünk meg, az ítélettől. Minden Isten ítélete alá kerül, az egész teremtett világ, benne az ember élete is, csak Krisztusban keresztje által juthatunk a rendíthetetlen országba. Minden megrendül, csak Isten országa nem, és annak polgárai, mert az ő életük el van rejtve a Krisztusban. El vagy-e rejtőzve az Úrban?

Mivel a rendíthetetlen (elmúlhatatlan) ország polgárai vagyunk, nincs más dolgunk, mint hálát adva szolgálni országunk Királyát. Sokan nem tudják hogyan is szolgáljanak, gyengének, idősnek érzik magukat, azonban hálát adni mindenki tud. De, vajon látom-e miért is adhatok hálát?

Hozzám kiálts,így szól az Úr tenéked. Hozzám , ha minden

Elhagyott. /: Megmentelek én, s te majd nevem dicséred.

Hozzám kiálts: Urad vagyok! :/

Isten áldásával.

Amint vagyok, jövök

E

lég későre maradt a mai igéhez (129-144) szóló üzenet leírása, segítsen Urunk még így, az este folyamán visszatekinteni a mai napra, sőt az egész hétre. A visszatekintés fényében tegyük fel őszintén a kérdést, megfogadtam-e az elmúlt időszakban Isten intelmeit? El tudom-e én is mondani, amit a zsoltáros, hogy azt tettem, ami törvényes és igaz (121)?  Isten az ige által gyújt szívünkben világosságot, és így megláttatja velünk, mi az Őszerinte helyes. Bizony világosságra van szükségünk, ahhoz, hogy helyesen lássunk, hiszen mára nagyon megváltoztak az értékek. A Biblia szerinti értékek leértékelődtek, és amire Isten azt mondja, hogy bűn, azokat tartják ma sokra. Csak Ő adhat bölcsességet, hogy helyes értékrendünk alakuljon ki, és az Ő útján tudjunk járni. Ahhoz, hogy az ige megvilágítsa szívünket, nekünk is egy ügyűekké kell válnunk, ami nem elmezavart jelent, hanem azt, hogy számunkra egy ügy, Isten országának az ügye a legfontosabb és érte mindent készek vagyunk megtenni, sőt még áldozatot is vállalunk érte.

A másik gondolat a 136. vers alapján fogalmazódott meg bennem. Mégpedig azon kellett elgondolkodnom, hogy én tudok-e könnyet hullatni azokért a kortársaimért, akik nem járnak még a keskeny úton? Urunk megsiratta Jeruzsálemet, így mi sem lehetünk közömbösek embertársaink iránt. Adja, az Úr, hogy fájjon, ha elveszni látunk lelkeket, és tudjunk mindent megtenni, azért, hogy megmeneküljenek.

Az Újszövetségben (Zsidók 12,18-24) csodálatos üzenetet olvashatunk. Isten Jézus Krisztusban transzformálta emberi formára hatalmát, igazságát és szeretetét. Így, ha halált is érdemlünk, nem kell bújni előle, mert Jézus magára vállalta minden bűnünket. Ez nagyszerű hír, hiszen az Ószövetség emberei megtapasztalták az Isten szentségétől való félelmet, aki Közelébe került, az a jogos halállal számolt. Ember nem képes elviselni az Úr szentségét, tisztaságát, ám Jézushoz bátran mehetünk, énekelve az éneket:  „Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!”  Mi már hallhatjuk, amint magához hív az Úr, megfáradva, megterhelve, de nem számonkérésre hív még, hanem a terhektől való szabadulásra.

Mitől ez a változás, az Ószövetséghez képest? Jézus eljött és kiontatta vérét értünk, és ez a vér közbenjár érettünk. Jézus vére beszél, úgy ahogyan Ábel vére is beszélt Istennek, de Ábel vére bosszúért kiáltott. Jézus vére azonban megbocsátást kér. Ez a különbség, megbocsátás. Jézus már azt kéri az Atyától, hogy bocsássa meg bűneimet az Ő áldozatáért. Ezért bátran mehetek Hozzá, mert ha őszinte bűnbánattal jövök, hozzám is így szól: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz” (Jn 8,11)! Jézus figyelmeztetése, amivel elküldi, ezt az asszonyt azt üzeni a számunkra, hogy ha nekünk megbocsátott az Úr, mi is bocsássunk meg őszintén az ellenünk vétkezőknek.

JÉZUS SZÍVE MEGBOCSÁT

Jézus szíve megbocsát, Vére töröl bűnt, hibát,

Ha megvallod mind Előtte őszintén és igazán.

Hiszen érted szenvedett, Nagyon-nagyon szeretett,

Szánja, kéri szegény, bűnös életed.

Jézus reád olyan régen vár,

Mért nem nyílik szíveden a zár.

Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,

Mi lesz ha a kegyelmet így elveszted.

Hogyha Jézust követed boldog lesz az életed,

Nem bánod meg soha, hogy Néki adtad a szívedet.

Boldogan megvallhatod, Velünk együtt mondhatod:

Jézus enyém, én meg az Övé vagyok.

Jézus reád olyan régen vár,

Mért nem nyílik szíveden a zár.

Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,

Mi lesz ha a kegyelmet így elveszted.

Imádságunk Hozzád száll, Drága Jézus, Úr, Király,

Légy itt Úrrá minden szívben teljesen és igazán.

Ó ragadd meg Lelkeddel és soha ne engedd el,

Azt ki még most nem a Tiéd egészen.

Jézus reád olyan régen vár,

Mért nem nyílik szíveden a zár.

Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,

Mi lesz ha a kegyelmet így elveszted.

Isten áldásával.

Rejtekhely

M

ai Zsoltárunk (119,113-128) rámutat arra a kitörölhetetlen tényre, hogy minden ember elrejtettségre és biztonságra vágyik. Az anyaöl rejtettsége és biztonsága mélyen lényünkbe ivódik, ezt keressük, de ha nem találunk rá az igazi rejtekre, ami nemcsak védelmet, vagy búvóhelyet nyújt a számunkra, könnyen önmagunkba süppedhetünk, vagy szenvedélyek hálózzák be az életünket, amelyek immár menekülésre szolgálnak az élet felelőssége alól. A zsoltáros Istennél találja meg az igazi rejtettséget és biztonságot, rádöbben, hogy ezeket csak az Úr tudja megadni.

„Rejtekhelyem vagy” azt is kifejezi ez, hogy nekünk kell mindennap megkeresnünk azt a helyet, ahol a külső és belső zajok elől félrevonulhatunk és átéljük a csöndben Isten jelenlétét. Az Úr Jézus is beküld a belső szobába, olyan helyre, ahol csak én és Ő van jelen. Ezt a helyet bármilyen nehéz is ma megtalálni, nekem kell megkeresnem. Lelki egészségem múlik rajta, hogy megtalálom-e? A belső szobában élhetem át, hogy az Úr maga válik rejtekhellyé számomra, harmóniába kerülök Vele.

Amikor Isten válik rejtekhellyé a számunkra, megtapasztaljuk, hogy nem leszünk rejtőzködő emberek, nem akarunk az élet gondjai elől elbújni, hanem a rejtekből megerősödve és magunkat biztonságban érezve lépünk ki az utcára.  Most már azzal a tudattal indulunk el Góliátunk felé, hogy a rejtekben magunkra öltöttük Isten minden fegyverzetét, az Úr a páncélunk, és nincs már szükségünk Saul páncélzatára. Dávid is úgy indult Góliát ellen a harcba, hogy nem volt páncélzata, de tudta, hogy az Úr az Ő rejteke, pajzsa.

Azt látjuk, hogy a zsoltáros a maga rejtekében arra az elhatározásra jutott, hogy megfogadja Isten parancsait. A csöndben ismerjük fel mi is, hogy Isten azért adta igéjét, hogy azokat, mint a lelki élet jelzőtábláit komolyan vegyük (115). Hiszen Isten törvénye ugyanúgy be van építve a világ rendjébe, mint fizikai törvények. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a jelzéseket, vagy úgy gondoljuk a mi számunkra nem érvényesek, akkor balesetet szenvedünk. Isten országában sem lehet büntetlenül szembe haladni a fogalommal, mert könnyen összezúzhatjuk magunkat.

Talán felsóhajtunk, hogy mindez szép, de nehéz az ige szerint élni, valóban így van, a magunk erejéből képtelenek vagyunk Isten akaratának engedni, de a zsoltáros is Tőle kér erőt (117). Mi pedig már ismerjük Urunk ígéretét: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Ő tesz képessé arra, hogy ne csak a saját dolgaink végzésére legyünk képesek, hanem tanúivá váljunk. Építsünk erre az ígéretre és kérjük a Szentlélek jelenlétét.

Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem csak rendkívüli helyzetekben, hanem állandóan Isten segítségére (123) van szükségünk. Mindennap ezzel a tudattal álljak az Isten elé: Uram, én kegyelemre szoruló bűnös ember vagyok. Ez a látás alázatra nevel, földközelben tart, sőt tanulási lelkülettel visz az Úr közelébe. Amikor Bibliát veszek a kezembe, kérem, hogy Isten tanítson általa, mutassa meg mai is számomra, az élet útját.

Az élet útja a Zsidókhoz írt levél (12,12-17) bizonyságtétele szerint egyenes út, amely a másik ember felé való szolgálatban teljesedik ki. Mit tehetek? Gyakori kérdés ez, úgy gondoljuk, mi egyszerű mai tanítványok nem tudunk szolgálni. A szentíró azt kéri, vegyük észre a csüggedt, elkeseredett, reménység nélkül élőket. sokan vannak, akik elcsüggedtek és már végképp nem látnak kiutat a maguk számára. Ügyeljetek, olvassuk, vagyis szívünkre helyezi a testvérért való felelősséget, ne csak a magad életére gondolj, hanem érdeklődj, mi van a másikkal? Miért nem látod már régen? Miért nem tartja a kapcsolatot a gyülekezettel? Miért nem jár az alkalmakra? Érdeklődni, jó szót mondani, erősíteni mindnyájan tudunk.  Segítsünk egymásnak a kegyelemben való megmaradásban, hogy soha el ne felejtsük: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2,8).

Vegyük komolyan Ézsaú példájából, hogy nem biztos, hogy lesz később, vagy nem biztos, hogy később olyan állapotban leszek, hogy még komolyan tudom venni Isten kegyelmét. Most ragaszkodjunk Istenünk ígéreteihez, most vegyük komolyan az üdvösség lehetőségét, és vigyázzunk, hogy semminek ne legyen nagyobb értéke krisztusnál a számunkra. Ma is könnyen lehet egy tál ételért, kényelemért elengedni Isten áldását. amikor a vasárnapi semmittevés, az ebéd fontosabbá válik az igénél az Úrral való közösségnél, a gyülekezetnél, Ézsaúhoz válok hasonlóvá. Urunk őrizzen meg ettől, és adjon minden kor friss vágyakozást Jézus közelségébe.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.

Módszer

A

 Zsoltárírónak nem könnyű az élete, hiszen folyton veszélyekkel kell szembe néznie. Állandóan a felállított csapdákat kerülgeti, nehogy beléjük zuhanjon. Ebben a feszült helyzetben sem roppan össze, de nem is borul ki. Bizony velünk gyakran megtörténik, hogy egy frusztrált helyzetben kiborulunk, vagy másképp mondva, elveszítjük a fejünket. 

Hogyan lehet ezt elkerülni? Ha megnézzük a zsoltáros milyen módszert használt (Zsolt 119,97-112), hogy talpon maradjon, ember maradjon, Isten gyermeke maradjon, minden élethelyzetben. Módszerét így nevezi meg: „Egész nap azon (törvény) elmélkedem” (97). Tehát nem csupán elolvassa az igét, hanem kívülről is megtanul verseket. Mi is követhetjük példáját. Akár a napi biblia olvasásunk során, azt a verset, ami megragadja szívünket, gondolatunkat, megtanuljuk, vagy felírjuk egy darab papírra, amit napközben többször elővehetünk és általa bárhol és bármikor felidézhetjük azt az igét. Ha így cselekszünk a nap végére már teljesen a vérünkben lesz, átjárja szívünket és gondolatainkat. 

Ennek következtében nem a bosszúságainkra, vagy ellenségünkre, hanem az igére, általa Urunkra fogunk figyelni. Ez a módszer olyan lehet számunkra, mint a vérátömlesztés. Amikor az igét ismételgetjük, kitisztulnak a mérgező gondolatok és indulatok a szívünkből, és helyére krisztusi, biblikus indulatok, gondolatok érzelmek áramlanak.  A zsoltáros módszerét mindenki életkortól függetlenül képes megtenni. Nem kell más hozzá, csak elhatározás.

Minél több igét beengedünk a szívünkbe, annál jobban lámpássá válik számunkra Isten beszéde. Csak a rendszeresen használt és megélt ige, válhat útmutatássá, jelzőtáblává utainkon. Gyakran találjuk magunkat sötétségben és fogalmunk sincs, hogy merre is menjünk, mi lesz a helyes lépés. Milyen jó, hogy Isten nem hagy bennünket sötétben botorkálni, hanem elküldte számunkra az igazi fényforrást, Jézus Krisztust. Ő a világ világossága, és ha magunk elé engedjük, nem járunk sötétben, mert megvilágítja az utat. Azaz kigyújt előttünk egy-egy igét, amelynek fényénél megláthatjuk a helyes irányt.

Újszövetségi igénk (Zsidók 12,4-11) folytatja a tegnapi gondolatot, miszerint Jézus vállalta a keresztet. Ha Ő nem fordult vissza, és elment a végső határig, a meghalásig, akkor a gyülekezet tagjai sem hátrálhatnak meg. Több fronton is támadásoknak voltak kitéve, és akadtak olyanok, akik fel akarták adni hitüket. Úgy gondolkodtak ha szenvedés, hátrányos helyzet is járhat a jézusi tanítványsággal, akkor visszafordulnak. A szentíró azonban Jézus keresztjére irányítja figyelmüket. Nézzétek, Ő elment a véres, szörnyű szenvedésig és a halálig, ti azonban még nem tartotok ott, hát ennyit nem tudtok érte vállalni. Vajon én mit, és mennyit tudok vállalni az én Uramért, hol húzom meg a határt? Az Úr végezze el bennünk, hogy a kritikus pillanatokban, amikor feladnánk a küzdelmet, merítsünk erőt Jézus szenvedéséből. Lássuk meg, hogy amikor megvalljuk Jézusba vetett hitünket, és vállaljuk az Ő életét, tanítását, az harc a gonosszal szemben. Ne lepődjünk meg, ha a gonosz is vissza támad. Jézus Krisztus azért állította bele a világba övéit, hogy, a világ világosságaként oszlassák a sötétséget. Hiszen amilyen mértékben beárad a fény a világba, olyan mértékben csökken a sötétség.

Az átélt szenvedések miatt kéri a levél írója az olvasókat, hogy ne keseredjenek el, és ne csüggedjenek, hanem Isten szeretetét lássák meg benne. Legyen ott a szívükben a hála, hogy méltónak bizonyultak az Úrért való szenvedésre. Isten a szenvedés eszközét használja fel arra, hogy formálja övéit. Isten, mint szerető atya a jellemünk formálása, a helytelen cselekvéstől való megőrzés érdekében használja a fenyítést is. Ez azonban nem baj, hanem azt jelenti. Atyám szeret, törődik velem, és fontos számára, hogy mivé válok.

A mai ember nem szereti a fegyelmezést, a fenyítést, azonban Isten alkalmazza érdekünkben, amennyiben szükség van Rá. Az Ószövetségben is megfigyelhetjük, hogy Isten felhasználja népe formálása, vagy a jó útra való visszatérése érdekében, a fenyítést, amely lehet természeti csapás, háború, vagy fogságba menetel. De mielőtt ezek az események bekövetkeztek, előtte emberein keresztül mindig figyelmeztette őket. Azonban a zsidók nem akarták meghallani Istenük szavát. Valamikor egy özvegyasszony, aki hat gyermekét nevelte egyedül, mielőtt megverte őket, mindig így szólt hozzájuk: Aki nem akar hallani, annak éreznie kell. Mi akarjunk hallani, meghallani az Úr akaratát, hogy ne kelljen érezni.

Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.
2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.
3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!
4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.
5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.
6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.

Isten áldásával.

Sóvárogva

A

 81-96 versek vannak soron a 119 Zsoltárból, megtudjuk belőle, hogy az embernek nem elég csak testi jólétéről gondoskodnia, hanem lelke szükségleteit is meg kell elégíteni. Ha elhanyagoljuk lelkünket, ránk omlik belső világunk és idegrendszerünk, egész életünk beleroppan az elhanyagolt részünk jelzésébe. Komolyan kell venni, hogy a világ semmilyen java és értéke a lényünket nem tudja táplálni, ha minden földi jóval bírunk is, is lényünk (szívünk), üres marad. Egy idő után a lélek segítségért kiált. A zsoltáros úgy érzékeli, hogy lelke sóvárogva várja Isten segítségét, szabadítását. A léleknek elege van abból, ahogyan élünk, és szabadulni akar belőle. Lényünk mélye másra vágyik. Észre veszem-e jelzéseit? Mire vágyik a lélek? Isten közelségére, szavára, mert számára ez az igazi táplálék.  Sóvárog a lelkem, írja a szentíró, ami utal arra, hogy az ő korában a sónak jelentős szerepe volt. Hűtőszekrény hiányában só tartósított, megőrizte a romlástól a húst, másrészt ízt adott az ételnek, fogyaszthatóvá tette. Ezért sóvárog a lélek, mert az ige őrzi meg lelki egészségünket és őriz meg a bomlástól, a rothadástól. Ami igaz a lélekre, igaz a közösségre és a társadalomra is. Csakis Isten igéjének a társadalomban való jelenléte óvhat meg a bomlástól a széthullástól. Ma nagyon érződik az ige, a hiteles élet jelenlétének a hiánya, vagy a nem vállalása, azért bomlanak fel családi kapcsolatok, értéktelenedik az ember élete. A só ízt is ad, nélküle ízetlenné válik az életünk. Nem véletlen mondja Jézus a tanítványairól: „Ti vagytok a föld sója” (Máté 5,13).  Sóként állít az Úr a világba, vállald hát ezt a szerepet, tartósíts, ízesíts, és ne féltsd magad az elolvadástól. A só sem látszik az ételben, csak érződik jelenléte.

A zsoltáros Isten igéjében látja a megoldást, belőle várja a vigasztalást. Ahhoz, hogy mindez valósággá váljon, rendszeresen kell olvasni a Bibliát. Ezt a kis mozdulatot és fáradtságot a magam érdekében nekem kell megtenni. Isten megtette a nagy utat, mennyei világából Jézus Krisztusban a földre jött, azonban a kis utat a magam életétől Hozzá nekem kell megtennem.

„Hány napja van még szolgádnak” (84)? Olvassuk igénkben. Vajon hány napunk van még? elgondolkodtunk-e ezen? Tulajdonképp csak azt tudjuk, hogy a mai napunk van, ezt megkaptuk, de már azt sem tudjuk a végére érünk-e. Hány napunk van még arra, hogy kézbe vegyük és olvassuk a Szentírást, hogy komolyan vegyük Isten kegyelmét. Ma, ha hallunk róla, vegyük komolyan, ha van Bibliánk, vegyük a kezünkbe és olvassuk alázatos imádkozó szívvel.

Az elmúlt napokban, az Újszövetségben régi idők áldott személyeiről olvastunk. Láttuk hitbe végbevitt hatalmas tetteiket, most azonban rólunk van szó. Mai igénk azt kéri, forduljunk magunk felé, nézzük meg, hol tartunk, majd Nézzünk Jézusra. ne csak csodáljuk a régieket, hanem kövessük hitüket. Nekünk is rendelkezésünkre áll a hit csatornája a Szentlélek ereje és jelenléte, vegyük komolyan, éljünk Vele.

Mi akadályoz abban, hogy mi is a hit óriásai legyünk? A szentíró szerint terheink az akadályok. Pedig már Keresztelő János felismerte, hogy Jézus Istennek az a Báránya, aki magára veszi és hordozza bűneinket, terheinket (Jn 1,29).  Mi azonban ragaszkodunk hozzájuk, így leterhelődőnk és nem tudunk futni a versenypályán, mert teherrel a hátunkon csak vánszorogni lehet, futni azonban nem. Mivel ragaszkodunk problémáinkhoz, sokszor még bűneinkhez is, így állandóan önmagunkkal vagyunk elfoglalva. a sok aggodalmaskodás és gond megakadályoz abban, hogy Jézusra figyeljünk, így történt ez Mártával is (Lk 10,41). Az Úr pedig felhívja a figyelmét, „kevésre van szükség, valójában csak egyre” (Lk 10,42). Mintha azt mondaná az Úr Jézus: gondjaidat, terheidet hagyd rám, és gyere, ülj ide mellém, figyelj Rám, töltődj fel igémmel és végezd azt, amit rád bízok.

Ha nem hallgatunk Urunkra és ragaszkodunk dolgainkhoz, akkor csak önmagunk körül forgunk, és ebbe hamarosan belefáradunk, és elcsüggedünk.  

Az író terápiát is javasol számunkra, hogy ne csüggedjünk el. Ne gondoljuk azt, hogy a mi helyzetünk a legnehezebb, ne boruljunk ki minden apró bosszúságtól, hanem inkább megerősödve lépjünk tovább.  Mi a terápia? Gondoljunk a szenvedő Úrra. Szemléljük naponként a kereszten szenvedő Jézust, lássuk meg a töviskoronás főt, és jusson eszünkbe, hogy Ő bűntelenül, értem szenvedett. Ha látom az értem és helyettem gyötrődő Jézust, akkor másképp látom életem dolgait is. Ha elromlik az autóm, hálát adok, hogy van minek elromlania, letörik a cipőm sarka, megköszönöm, hogy van cipőm, felidegesítenek a munkahelyemen, hálát adok, hogy van még munkám. Ha nehezen tudom kifizetni a lakásom rezsijét, hálát adhatok, hogy van még hol lehajtani a fejem és nem vagyok hajléktalan. A megoldás minden helyzetben, nézz Jézusra, nézz Rá mindig, most is.

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Névtelen óriások

M

ilyen felemelő, ha egy napnak a végén elégedett és békés szívvel állunk az Úr elé, megvallva, ma is jót tettél szolgáddal.  Mennyi alázat és hála csendül ki szavaiból, az Úr szolgájának látja magát, ezért nem követelőzik, sem nem háborog, mert megtapasztalta, hogy, amit Isten ígért azt megcselekedte. Vajon nem az e a mi problémánk, hogy nem az Úr szolgájának tartjuk magunkat? Egy szolgának nincsenek nagy igényei és elvárásai, nem maga körül forog az élete, hanem Ura akaratát lesi, és tudja, hogy Ő majd gondját viseli. Amíg a zsoltáros Isten parancsát teljesíti, az Úr gondoskodik róla. Így beszélt övinek az Úr Jézus is: „keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. A ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre” (Máté 6,32-33).

A zsoltáros ebben a szakaszban (119,65-80) szomjas szívvel kéri Istent, tanítsa, mert többre vágyik. Nem elégszik meg Isten és igéje felszínes ismeretével, hanem az Írás mélyére szeretne jutni. Sőt Isten tanításán keresztül akarja megismerni az életet és önmagát.  Rádöbbent ez az ember, hogy nem ért az élethez, nem elég saját tudására és tapasztalataira támaszkodni, mert úgy könnyen elakad az élete.  Mi önmagunkban kevesek vagyunk, itt kezdődik az alázat. Mennyire szükség is van ma erre a felismerésre, én kevés vagyok az élet dolgainak megismerésére, ezért nyitott szívvel fordulok ahhoz, Akitől származik az élet, a zsoltáros élete (73), Aki, maga az Élet.

Azért vágyik, most Isten tanítására, mert nyomorúságba jutott a saját tervei miatt. A Kecskeméthy fordításban így olvassuk a 67. verset: „Mielőtt megaláztattam, tévedtem”. Elismeri tévedését és rossz döntését. ez már szinte bűnbánat, de önmagában is nagy dolog, hiszen ma látjuk, hogy az egyik legnehezebb feladat, kimondani: tévedtem. Sok válság megoldódna, ha becsülettel kimondanánk, azért alakult ki ez a rossz helyzet, mert tévedtem és mindez tévedésem következménye. Milyen nehezen mondta ki Jónás is: „Tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok” (Jónás 1,12). Csak egy szó „tévedtem” mégis milyen nehéz kimondani, pedig ha megtesszük, csendesedik a vihar, elindulunk a mélységből felfelé. Tanítani is csak azt lehet, aki felismeri, majd beismeri tévedését.

Tetszett a szentíró kérésében, hogy az „ízlés és tudás szépségére” (Kecskeméthy) szeretne eljutni. Bizony sok mindenben kificamodott az ízlésünk. Aki ezt a csodálatos világot megalkotta annak, jó az ízlése, Ő tud megtanítani a jó ízlésre. Nagy szükségünk van ennek megtanulására. Nem tudunk jól viselkedni utcán, közösségben, nem tartjuk szem előtt, hogy nem minden tartozik másokra, és nem igazán ügyelünk arra, hogy mások életkedvét ne vegyük el viselkedésünkkel.  

Megdöbbentő, talán taszító és berzenkedésre késztető a következő gondolat: „Jó nekem, hogy nyomorúság ért” (71). Tiltakozunk ellene, hiszen mi úgy látjuk, hogy a minket ért baj, és nyomorúság az nem jó. Valóban nem jó semmilyen betegség, szenvedés és tragédia, azonban Isten ezt is a javunkra tudja fordítani. Ha a minket ért nyomorúság megállít rohanásunkban és elcsendesedésre késztet, a csendben pedig találkozunk az Úrral és felismerjük akaratát, akkor az a nyomorúság javunkra szolgál. Hányan voltak az Úr Jézus idejében, akik betegségük, elromlott életük következtében jutottak el az Úrhoz. A Vele való találkozás során testben és lélekben is meggyógyultak, helyreállt az életük. Halottam olyat, amikor valaki a szabadulása után megköszönte alkoholizmusát Istennek, mert meglátta, ha minden rendben zajlott volna le az életében, nem ismerte volna meg a kegyelmet.

Folytatódik a hit hőseinek sora (Zsidók 11,36-40) névtelen óriásokkal, akik a maguk társadalmában, az emberi szemek számára törpék voltak. Nem emberi tulajdonságaik, fizikai erejük, okosságuk révén emelkednek mégis ki a többiek közül és marad meg az emlékezetben mindaz, ami tettek, hanem Istenbe vetett hitük által. Isten ereje áradt be a lényükbe a hit csatornáján keresztül ez által felül tudtak emelkedni gyengeségükön, és minden korlátjukon. Tulajdonképpen üres edényként álltak az Úr elé és várták, hogy feltöltse őket, és amikor ez megtörtént elindultak, hogy a kapott élő vizet tovább adják.

A sor valóban folytatódik, mégpedig az újszövetségi tanítványok által. Az élet vize az egész akkori világot elárasztotta, átformálta a római társadalmat, és sok ember személyes életét. Megtapasztalták, hogy a saját életmódjuk, természetük helyére új isteni természetet kapnak, más emberekké lesznek. Ezek a szívükben más emberek formáltak át a Római birodalom népeit is. Tehát nem a társadalom formáját, hanem annak szereplőit változtatták meg, és ez az igazi változás. Egy svájci pszichológus is alátámasztja a fenti gondolatot, amikor így ír: „Egy társadalom életének külső, látható viszonyai megváltozhatnak. De ha az emberek belül ugyanolyanok maradnak, mint előtte voltak, valójában semmi sem történt.”  Az emberek belső változását a kegyelem tudja elvégezni.

Ezek az emberek társaik megváltozásáért, újjászületéséért készek voltak nagy árat fizetni. Vajon nekünk mit bír el a hitünk, mennyit vagyunk képesek vállalni Isten országa ügyéért, az evangélium terjedéséért? Azok tudnak rendületlenül előre haladni, a hit versenypályáján, akik látják a célt, azt a jobbat, amiről Urunk gondoskodott, amit övéi számára elkészített. Amit majd ezekkel a szavakkal ad át számukra: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám” (Máté 25,34-36).

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Türelmes engedelmesség

A

 119. Zsoltárban egy olyan embert ismerünk meg, aki őszintén feltárja lényét az Úr előtt.  De mivel ezt papírra vetette így mi megláthatjuk azokat a rugókat, amelyek őt mozgatták. Először is Isten iránti szeretete, amely mozgatja és meghatározza életritmusát. Számára az első helyen áll az Istennel való közösség. Ha arra van szüksége még éjjel is felkel, vagy ha, valamiért nem tud aludni, akkor Hozzá emeli fel szívét. Az álmatlanság idején imádkozik, és az igéről elmélkedik. Ezekben az imádságokban megvallja a mindenható Istennek nyomorúságát és az igéjében való bizalmát is.

A mai szakaszban (49-64) emlékezteti az Urat a Tőle kapott ígéretre. Miért? Talán Isten elfelejti, amit mondott, vagy ígért? Esetleg megtéveszti az embert? Nem, hanem azért emlékeztet a zsoltáros, mert az ígéretek nem azonnal teljesednek be, és nem könnyű azt kivárni. Láttuk Ábrahám életében is, hogy milyen problémát jelentett az évtizedek múlásával, az ígéretekre való várakozás. Isten a türelmünket és a bizalmunkat teszteli, másrészt megmutatja, hogy minden a maga idejében történik. Isten időzíti ígéreteit, és amikor eljön az idő, megcselekszi azokat. A Megváltó eljövetelét is ki kellett várnia a választott népnek. Isten tanítson meg várakozni minket is, és ne engedje, hogy türelmetlenségünkben meggondolatlanul szóljunk vagy cselekedjünk.

A szentíró őszinte szavaiból (51) megtudjuk, hogy nemcsak ma, hanem abban a korban sem volt könnyű hitben járni. A csúfolódók, a gonoszkodók magatartása inkább erősíti hűségét, nem enged nekik, hanem még erősebben kapaszkodik az igébe, az Úr kezébe. Ezzel számunkra is megmutatja a helyes magatartást. Forduljunk még jobban az Úr felé, és ne engedjünk a kísértőnek, amikor a visszafizetésre ösztökél, hanem nézzünk Jézusra.  Ő „példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1Péter 2,21-23).

A 60. vers egy nagyon fontos dolgot helyez a szívünkre, keressük Isten akaratát, de ha már tudjuk, mit akar az Úr, és hogy mit kell tennünk, akkor sietve, és nem késlekedve tegyük. Amikor az Úr Jézus megállt, egy-egy ember mellett és elhívta gyakran olvassuk, hogy a megszólított azonnal követte Őt. Megtudta mit vár tőle Jézus és nem habozott tovább, hanem elindult a nyomában. Erre a rugalmasságra és határozottságra van nekünk is szükségünk.

Elgondolkodtam azon is milyen csodálatos harmóniában élt a zsoltáros. Idejében lefeküdt, de ha kellett éjfélkor felkelt, hogy hálát adjon az Úrnak. Mi legtöbbször örülünk, ha sikerül éjfél előtt az ágyba vánszorogni. Ha aztán éjjel valamiért felébredünk inkább morgós, mintsem hálás a szívünk. Pedig a hálás élet a reális élet. Aki tud miért hálát adni, az jól ismeri magát és jól ismeri Urát is.

A Zsidók 11,30-35 – ben megláthatjuk, hogy a hit nagy dolgokat visz végbe Isten gyermekein keresztül. Jerikó körüljárása hadászati szempontból értelmetlennek, nevetségesnek tűnhetett. Ki voltak téve a város lakói gúnyolódásainak, mégis mentek, mert hitték, hogy Isten a hetedik napon cselekedni fog.   A hitben engedelmeskedők előtt leomlanak a falak. Türelmes engedelmesség által összedőlnek előttünk az akadályok és győzelmesen haladhatunk tovább.  

Ráhábot a hit fontos felismerésre és bátor döntésre vezette. Hit által látta meg, hogy a népe által ellenségnek tartott zsidók, Isten gyermekei. Izráel nem ellenség, hanem Istennépe, amellyel nem harcolni, hanem befogadni kell. Ez a felismerés adta meg számára azt a bátorságot, hogy szembeszegülve városa vezetőivel, befogadja a kémeket. Ez a döntés békességet adott a szívébe és megmentette az életét. A krisztusi hit által történhet meg életünkben a csoda, hogy ellenségből, Isten gyermekévé válhatok, és ezt megláthatom a másik emberben is. Ráháb hitbeli tette rámutat arra is, hogy az Úr akaratának való engedelmesség békességet eredményez a számunkra.

Az ebben a fejezetben szereplő emberek mind hozzánk hasonlóak voltak, maguk is sok bűnnel és nyomorúsággal voltak tele, de hit által hatalmas és maradandó tetteket hajtottak végre. Amennyiben hitben bátran haladunk előre, az Úr kegyelme által mi is hatalmas tetteket hajthatunk végre. Urunk azt is akarja, hogy éltünk, szolgálatunk által romboljuk az ördög erősségeit, mert nagyobb az, Aki velünk van, mint aki ellenünk.

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

Jöjj az Úr vár reád, Jöjj amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.

Jézus hív, vele járj, erre váltott meg Ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.