Bőséges kegyelem

A

z Úrnak való éneklésre szólítja fel Isten népét a 96. Zsoltár. „Énekeljetek új éneket” kéri tőlünk a szerző, de vajon tudunk-e ma énekelni, vagy csak bánkódni és sírni van kedvünk, fájdalmaink és félelmeink közepette. Lehet, hogy ma semmi okunk sincs a danolásra, de énekelni az Úrnak és az Úrról mindig lehet. Lehet annak, aki Rá tekint, aki látja Isten hatalmát akkor is amikor nehézségek, gondok, bajok, vereségek vesznek körül. Énekelhetjük a régi éneket, de megújult szívvel a szabadulás friss tapasztalatából áradó hálaadással és örvendezéssel.

Ez a zsoltár valószínűleg olyan időszakban született, amikor Izráel népét szorongatták a Filiszteusok, Moábiták, Ammoniták ezzel az imádsággal bátorította és erősítette övéit Dávid. Ne a környező népek erejére, hadi technikájára, hanem Istenükre nézzenek. Lássák meg, hogy népek istenei „csak” bálványok, ezért nem kell félni tőlük. Másrészt fedezzék fel az Úr hatalmát, amelyre nyugodtan rábízhatják magukat. Énekeljék meg az Úr korábbi tetteit és így az ének megtisztítja őket a félelemtől és felszabadítja a népet bizonyságtételre.

Az éneklés mellett az Úr szabadításának hirdetését és uralkodásáról szóló vallás tételt helyezi a szívükre. Merjük megvallani, hogy Isten a körülmények ellenére és a körülményeink fölött is Úr. Soha ne a körülmények, hanem az Úrba vetett hitünk határozza meg mindennapjainkat. A szerző számára ez azt jelentette, hogy várta az Úr eljövetelét, amely majd a szabadításban nyilvánul meg. Itt nem az Úr végső eljöveteléről van szó, hanem az elnyomással fenyegető népek feletti ítéletről, a nép megszabadításáról van szó.  Dávid azzal vigasztalja és erősíti Izráelt, hogy meglátják majd a Szabadító eljövetelét.  Tele lesz a szívük örömmel és önként fognak énekelni. Mert ez az éneklés a szabadítás megtapasztalásából fakad, és nem külső tényezők érzelmeket felkorbácsoló hatásán nyugszik. Az igazi dicsőítés mindig megtapasztalásból származik.

A Római levél mai szakászából (5,17-21) emeljük ki azt a gondolatot, hogy még bőségesebben kiáradt a kegyelem. Csodálatos Ige ez, mert látjuk, tapasztaljuk, hogy a bűn teljesen elárasztotta az életünket. Mindenfelé körülvesz és belopakodik az élet minden területére. Igyekszik teljesen átvenni az irányítást egész életünk felett.  Pál apostol is felismerte ezt, és meglátta azt is, hogy az ember nem képes lényében és életteréből eltávolítani. Bármit tesz, a bűnnel szemben tehetetlen, sőt az egyre jobban terjed. Az apostol meglátta, hogy nem igaz, amit jóval később megfogalmaztak: ember küzdj, és bízva bízzál, hogy majd egyszer legyőzöd a gonoszt. Ez által az élet egyre jobb és szebb lesz. Ez nem igaz! Mi soha nem leszünk képesek a bűn, a gonosz és a halál felett diadalmaskodni, de nincs is rá szükség, mert mindezt Jézus megtette.

A kegyelem bőséges áradását tapasztalhatja meg az, aki bűnbánattal, tehát vesztes helyzetét alázattal elismeri. A kegyelem bőséges áradása hasonló ahhoz, amikor a vörös iszaptól erős sugarú vízzel tisztították meg az utakat, a házakat. Ilyen erős kegyelem sugárra van szükségünk a bűnnel szemben és ezt Urunk ingyen szolgáltatja, mindenki számára.

A kegyelem azonban miután megtisztítja az életünket, nem távozik el, hanem Jézus Krisztus által uralkodni akar. Tehát nem csupán gyors tűzoltásról van szó, és azután a tűzoltók eltávoznak, és mi tovább éljük az életünket. Amikor Isten kegyelme megérkezik szívünkbe, ott a teljes parancsnokságot át akarja venni. A bűn akkor veszíti el hatalmát fölöttünk, ha innentől kezdve az Úr Jézus Krisztus határozza meg életünket.

A bőséges kegyelem azt is jelenti, hogy elég. Mindenre elég a kegyelem. Elég az áldott élethez és a békességes, reményteljes meghaláshoz is. A kegyelemnél többre nincs szükség, azonban kevesebbel se elégedjünk meg.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hű szájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.

Ajándékozás

A

z Úr előtt való örvendezésre hív a zsoltáros a mai napon (Zsolt 95). Az örvendezés a szabadítás megtapasztalásából fakad. Isten életünkben elvégzett munkája, a kegyelem átélése olyan forrás, amely állandóan örömmel táplálja életünk patakját. Pál apostol több évtized távlatából is örömmel és hálaadással borul az Úr elé, amiért megfordította a gyűlölet útján és nem engedte halálba zuhanni, Krisztus nélkül élni. A megtapasztalt szabadítás örvendezésre indít és másokat is hívogat. Örüljünk együtt az Úrnak!

„Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval!” A naponkénti hálára buzdít a zsoltáros, ezzel rámutat, hogy mennyire más lehet a napunk, ha hálás szívvel indulunk neki. Mindennap van miért hálát adni, akkor is ha úgy látjuk több az ok a zúgolódásra, morgolódásra. A hálaadásra tudatosan hangolhatjuk szívünket, lényünket. Igyekezhetünk meglátni mindenben Isten jelenlétét és munkáját, ha látom Őt, múlik a bosszúság. Pál is arra irányítja figyelmünket, hogy „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek” (Fil 2,14-16). Az Úr Jézus már ezt a hozzáállást várja el tanítványaitól.

Az Úr előtti örvendezés azonban a szentíró számára nem jelent bizalmaskodást, hanem inkább megerősödik abban a tudatban, hogy Isten király. Isten nagy király minden isten fölött, ami azt jelenti fölöttem is. Nekem is királyom, Aki elé úgy állok most is, hogy várom a parancsát, keresem akaratát és igyekszem engedelmeskedni Neki. Az Úr királysága azt hozza magával, hogy Ő szabja meg számomra életem törvényeit, Ő ad keretet a mindennapoknak és Ő vezet Igéjével szüntelen. Ő a Pásztor mi pedig juhai vagyunk. Ezt erősíti meg Jézus, amikor így szól: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” (Jn 10,14,27). Az Úr szól és szavával vezeti övéit, de figyelmeztet is, hogy vegyük komolyan igéjét. Amikor halljuk szavát, ne tegyünk úgy, mintha nem hallanánk, és ne mondjuk azt sem, hogy nem kell mindent komolyan venni, mert Isten nem úgy gondolja, ahogyan az Igében olvassuk. Fogadjuk el, hogy Ő pontosan úgy gondolja a dolgokat, ahogyan azokat számunkra kijelentette. Vegyük komolyan, hogy Ő valóban úgy látja életünket, ahogyan azt az Ige tükrében megmutatja számunkra. Legyünk őszinték és merjük előtte vállalni problémáinkat, ne tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne, mert ez képmutatás. Ha vállaljuk a problémákat és merünk róluk beszélni, akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz a gyógyuláshoz. A megkeményedett szívre a belátás hiánya is jellemző, úgy gondoljuk az a baj ránk nem jellemző, így megmaradunk a bűnben, a képmutatásban is. Azonban ha komolyan vesszük Urunk szavát és aszerint cselekszünk, elkezdődik a javulás, a kilábalás és egy új, szabad, minőségileg másabb élet. Amennyiben nem hallgatunk Rá, nem jutunk el békességre, nyugalomra, mert a szívünk addig nyugtalan, amíg Istenben meg nem nyugszik. Így hívogat Jézus megnyugvásra: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Vegyük komolyan az Úr szavait és valósággá válik az ígéret. Hozzá és nem emberhez indulj! Csak Ő segíthet, bármi terheli is életedet.

A Római levél (5,12-16) versei bizonyságot tesznek a bűn általi egyetemes fertőzésről. Nincs egyetlen ember sem, aki ebből a legsúlyosabb járványból kimaradna, mert ez örökletes. Senki nem vonhatja ki a bűn hatása és következményei alól magát, így a halál is mindenkire érvényes.  Mi nem tudunk sem a bűn sem a halál ellen hatásosan fellépni. Isten azonban készített megoldást, előbb adta a törvényt, hogy általa meglássuk helyzetünket, majd elküldte Fiát, az Úr Jézus Krisztust, Aki a kereszten legyőzte a bűnt, feltámadása által pedig a halált. Ez a győzelem mindenki számára elérhető. Tehát nemcsak a bűn hatása érvényesül, hanem a kegyelem is minden ember számára lehetővé teszi a szabadulást, az új életet. Isten kegyelmi ajándéka sokak számára lehetővé teszi a megigazulást. Isten kegyelmét ingyen kínálja, a mi feladatunk, hogy kezünket kinyújtva elfogadjuk. Ez az Ige is megerősíti számunkra, hogy Isten nem elvonni, hanem ajándékozni akar.  Nem erőszakkal akarja kitépni kezünkből azt, amihez eddig ragaszkodtunk, hanem felkínálja számunkra a jobb életet és ezt meglátva önként engedjük el a régit, a pusztítót és fogadjuk el helyette az életet. Valahogy olyanformán cselekszik Isten, mint az a szülő, aki látja, hogy kisgyermeke kezében éles kés van, hirtelen kiáltással, vagy mozdulattal csak megijesztené gyermekét, aki így könnyen megszúrhatná magát. Ehelyett azonban csokoládét kínál a számára, amit a gyermek meglátva önként engedi el a gyilkos szerszámot, csakhogy övé lehessen a csokoládé. Áldott legyen Atyánk gyöngéd szeretetért. Azonban éljünk vele, és ne szorongassuk tovább kezünkben a kést. Tegyük le még ma mindazt, ami pusztít, ami kárunkra van és töltsük meg kezünket és szívünket Isten drága ajándékaival.

SZÜNTELEN BÍZZÁL AZ ÚRBAN

Szüntelen bízzál az Úrban!

Szüntelen bízzál az Úrban!

Szüntelen bízzál az Úrban!

Ez az egyetlen út.

1. Szemed hiába néz és kutat,

néha nem látod tisztán utad,

azt sem, a holnap mit hoz, mit ad,

de hidd, az Úr megsegít.

2. Rohansz, amíg le nem száll az est,

nincsen nyugalmad, mindig sietsz,

gyakran kihal belőled a kedv,

de Vele békére lelsz.

3. Mások nem járnak itt már veled,

néznek, irigyen súgják neved,

ám te, mit ők csinálnak, ne tedd,

veled az Úr, lát és véd.

Isten áldásával.

Fenyítés

A

 személyes tapasztalat bizonyságtétele csendül ki a ma olvasott zsoltárból  (94,12-23), bár ez a vallomás meglepő számunkra, mert nem valami nagyszerű áldás, a szabadítás átélése után tartja magát boldognak, hanem fenyítés után. Bizony ezt olvasva ki kell mondani mai világunk mennyire el van deformálódva, nem akar fenyítést. Pedig a biblikus értelemben vett fenyítés azt a célt szolgálja, mint a szőlő vagy a fák metszése. Egyetlen szőlőtulajdonost sem tartunk kegyetlennek, amiért fájdalmat okoz a tőkének a metszéssel, mert tudjuk ezzel a művelettel a tőkét teszi termőbbé. A szentíró még tisztában van ezzel, így boldog, amikor Isten fenyíti, mert ez azt jelenti számára, hogy törődik vele, nem mindegy Neki, hogy miképpen alakul az élete.

A zsoltáros vallomásával azt is kifejti, hogy a fenyítés, vagy a Kecskeméthy fordítás szerint a fegyelmezés szükséges. Szükséges, mert a bűn, jelen van az életünkben és rossz irányba befolyásol, eltérít Isten akaratától. A fegyelmezéssel, sok esetben a fenyítéssel, az Úr visszatéríti életünket a keskeny útra. Amikor az Úr fenyítést alkalmaz velünk szemben, öröm töltheti be a szívünket, mert ez azt jelenti, hogy még mindig fontosak vagyunk Neki, még mindig törődik velünk. Tehát ne akkor zúgolódjunk, keseregjünk, amikor megtapasztaljuk a fenyítést, hanem akkor, ha úgy látjuk Isten nem fegyelmez, már nem fenyít, mert akkor levette rólunk törődő kezét. Ennél nagyobb tragédia pedig nem érhet senkit. Amíg Isten nevel, formál, boldogok lehetünk és fogadjuk hálás szívvel ezt a törődést.

Isten törődését az Igén keresztül tapasztalhatjuk meg. Általa tanít meg felismerni a helyes utat, a jó döntést. Tehát Igéjén keresztül megelőzést végez az Úr, hiszen aki idejében meg tanul Isten akarata szerint tájékozódni ebben a világban, sok nyomorúságtól, nehéz helyzettől megmenekülhet. Aki számára már Isten szava az iránytű az élet fontos állomásainál, az jó esélyt kap arra, hogy el tudja kerülni a csapdákat. Így jó döntéseket lesz képes meghozni, akár házasságkötésről, akár pályaválasztásról, munkahelyről, szolgálatról legyen szó.  Miért? Mert nem a csalárd szív, hanem Isten szava vezeti, amely „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105). Aki ennek a fényében jár, nem téved el.

A 17. versben megfogalmazott vallomás megragadott, mennyire őszintén ismeri el, hogy azért van még életben, mert Isten segítette meg. Nem a saját ügyességének, képességének, vagy képzettségének tulajdonítja a megmaradást, az előbbre jutást, hanem egyedül Istennek. Vajon mi felismerjük-e azokat a helyzeteket az életünkben, amelyekben Isten kegyelme őrzött meg? Ki tudjuk-e mondani, köszönöm Uram, hogy abban a balesetben megőriztél, a múltkori súlyos betegségből meggyógyítottál?

Mennyi áldott megtapasztalásról tesz vallomást a szerző, az élet terhei alatt való roskadozása idején átélte az Úr támogatását, aggodalmak idején pedig a vigasztalását. Mindezt azért írja le, hogy ezekben a helyzetekben mi is menjünk az Úrhoz. Menjünk úgy, amint vagyunk sok bűn alatt, mert ahogyan a zsoltáros megtapasztalta Isten hatalmát a lehúzó erők idején, úgy tapasztalhatjuk meg mi is.

A Római levél mai szakaszában (5,6-11) Pál apostol elmondja, hogy Krisztust a legmegfelelőbb időben küldte Isten a világunkba, amikor a legjobban Rá volt utalva az emberiség. A legmegfelelőbb időben halt meg értünk az Úr a kereszten. Akkor, amikor a legelesettebbek voltunk, amikor a legkilátástalanabb helyzetbe kerültünk. Gondoljunk a jobb oldali latorra, mennyire úgy gondolhatta, hogy Jézus halálára az volt a legmegfelelőbb pillanat, hiszen így még Ő is átélhette a kegyelmet. Ő is megtudhatta, hogy Jézus halála érette, miatta és helyette ment végbe. Isten segítsége mindig időben érkezik. Bár mi is meglátnánk mindezt és arra késztetne, hogy szenteljük Neki életünket.

Pál milyen alázattal sorolja magát is az istentelenek közé, annak ellenére, hogy vallásos ember, zsidó rabbi volt. De mindezek Krisztus nélkül semmit sem értek. Isten igazi ismerete, és Jézus Krisztus nélkül élt. Mennyire hálás, hogy egy ilyen emberért egy istentelenért is képes volt meghalni az Úr.  Isten csodája ez, hogy egy ilyen emberért, mint én, kész volt Fiát halálra adni, mert azt akarta, hogy én éljek. Milyen sokba is került Neki az én életem. Mindezért legyen Neki hála, hála, hála.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1.                  Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

Szabad jelzés

A

 93. Zsoltár és a 94,1-11 alapján nézzünk meg néhány gondolatot. Merítsük meg szívünket, mint orcánkat a reggeli fényben, Isten fenségébe. Engedjük, hogy az Ő lényének sugarai járják át szívünket, szeretete, mint a folyam hömpölyögjön életünkön át.

Uralkodik az Úr! Ez a zsoltáros bizonyságtétele, amely saját megtapasztaláson alapul. Számára Isten Úr, Aki kezében tartja a világot, Aki mindent bölcsen igazgat. Uralkodik akkor is, ha mi azt gondoljuk nem így áll a dolog. A sok nyomorúság, ami körül vesz bennünket, a veszélyek, amelyek félelmet keltenek bennünk, azt a látszatot keltik, hogy nem Isten az Úr. Mi hajlamosak vagyunk úgy is gondolni, hogy már a természet erői vagy a technika vették át az uralmat. Gondoljunk azonban arra a történetre, amikor a tanítványok a Genezáret taván viharba kerültek, Jézus pedig a hajóban aludt. Amikor az egyre nagyobb hullámok már az életüket fenyegették, úgy gondolták Jézus nem törődik velük, amikor felébresztették, az Úr megdorgálta a szelet és a tengert és azonnal engedtek neki. Jézus akkor és ott is Úr volt a természet erői felett, Jézus szavára elnémultak, tették, amit az Úr mondott.  

Mindebből az a kérdés irányul felénk, hogy a mi életünkben Úr-e Jézus? Ő uralkodik-e bennünk? Megtesszük-e mindig, amit mond? Ezeket a kérdéseket meg kell válaszolnunk, mert az Ószövetségben is pont azt rója fel Isten a népének, hogy „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem” (Ézs 1,3).

A 94. zsoltárban pont Isten ismerete válik hangsúlyossá, mert az ember gondolatai hiábavalók. Az ember Isten nélkül nagyon eltéved az életben, könnyen kicsúszik lába alól a talaj. Azonban, ha mindezt felismerjük és segítségül hívjuk Őt, talpra tudunk állni és új irányba haladhatunk, mert azt ígéri, hogy Ő tanít meg igazi ismeretre. Mivel az Úr ért az élethez, ajánlatos iskolájába beiratkozni.  Ő maga mondja: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ézs 48,17). Amennyiben vezetésére figyelünk, nem tévedünk el, nem teszünk kerülő utakat, hanem mindig csak azon az úton haladunk, amelyen járni kell, amelyik az életre vezet. Ezen az úton tanít is az Úr, azonban333 nem zúdít ránk felesleges ismereteket, hanem csak arra tanít, ami javunkra válik.

A római levél tegnapi szakaszában (4,18-25) Ábrahám rendületlen hitét látjuk. Rendületlenül Istenre és az Ő lehetőségeire nézett. Sokszor azért gyengülünk meg hitünkben, mert a saját lehetőségeinkre, testünk állapotára nézünk. Ábrahám azonban, az ígéretre tekintett, belőle merített erőt és tudta, hogy amit Isten ígért azt meg is tudja tenni. Istent ígéretei beteljesítésében nem befolyásolják a mi lehetőségeink, és a mi állapotunk sem.

Ez lendíthet minket is tovább a holtponton, ha tudjuk Isten képes megvalósítani ígéreteit, és azok nem tőlünk függnek.

Az 5,1-5-ből pedig azt emelném ki, hogy Jézus Krisztus által kaptuk hitben a szabad utat a kegyelemhez. Jézus szabadra állította a jelzést az Isten felé vezető úton. Ezt az átállítást a kereszten végezte el.  Így most már bárhol is vagyunk, bátran visszafordulhatunk, és hazafelé vehetjük az irányt, amint a tékozló fiú is tette, mert nem eltaszítottság, hanem kegyelem vár.  Elindultam-e már hazafelé a szabad jelzésen? Ami még fontos ebben a szakaszban, hogy minden Jézus által megy végbe. A megigazulás a megbékélés az új élet is Jézus által lehet a miénk.

Hű Jézusom kezébe 

Hű Jézusom kezébe

teszem kezem belé,

Ő életem vezére,

vezet hazám felé.

A keskeny úton járok,

de Ő közel van ám,

magasból vet világot

az Ő keresztje rám.

S ha nem tudom azonnal,

hogy Jézus mit kíván,

várok, szemébe nézek,

s szívem nyugodt, vidám.

Mi boldog, édes érzet:

Úr Ő éltem fölött,

szivem nem ismer kényszert,

önként szolgálom Őt.

S ha szenvedés, baj érne

s az utam is sötét,

az Úr keresztje fénye

annál dicsőbben ég.

S tudom, hogy még dicsőbb fény

ragyog majd én reám,

ha majd a mennybe érvén,

belépek ajtaján.

Isten áldásával.

Világítani fogok

M

ai Zsoltárunk (92) előre mutat a nyugalomnapjára. Elmondja hogyan is éljük meg és rámutat, hogy az a jó, ha készülünk rá. Ne csupán belecsússzunk az Úr napjába (vasárnap), hanem úgy érjünk el oda, hogy az valóban ünnep, az Úrral való áldott együttlét időpontjává válik. Azonban nemcsak a vasárnapra kell készülni, hanem a mindennapokra is. Az sem mindegy reggelente milyen töltéssel, érzelmi, indulati és gondolati impulzusokkal indulok a napnak. Egész napunk minősége függ attól, hogy mivel töltöm fel magam, mi határozza meg gondolatimat.

Nézzük meg a Zsoltárost miként is készül szombatnapra. Röviden, hálaadással. Pedig biztosan sok minden történt az ő életében is egész héten. Nem minden adott okot visszatekintve a hálaadásra, ám ő azokat a momentumokat gyűjti csokorba, ami hálára készteti. Erre is lehet tudatosan készülni, összegyűjtöm azokat az eseményeket, amik áldásul voltak, amelyek előre lendítettek, sikerélményt nyújtottak a számomra.  Lássam meg az Úr csodáit a mindennapokban.  Amint Reményik Sándor is javasolja egyik versében:

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.

               

                      (Csendes csodák)

De nemcsak egy hétre visszatekintve tehetjük meg, amit a szerző mond, hanem a mai napra előretekintve is. Induljunk úgy neki a mai napnak, és tegyünk így mindennap, hogy a tegnap csodáiból merítünk erőt, Isten tegnapi jelenlétét és megtapasztalását vetítjük előre a mai napra. Hiszem, ahogyan tegnap velem volt, úgy lesz velem ma is. Amennyiben Vele indulok hálás szívvel, hogy együtt mehetünk a munkába is, más lesz a világ és a munkahely is. Más, mert a jelenlévő Jézus lénye fogja belesugározni a maga szeretetét, békességét a mi kis világunkba. Lehet ragyogva, nekiindulni a napnak. Miért? Mert Jézus a világ Világossága, Ő az erőforrás, és ha rácsatlakozunk világítani fogunk.

Amennyiben Rá vagyok Krisztusra csatlakoztatva, a nehéz helyzeteket, a bajt, bántást és betegséget is másképp élem meg. Ha együtt megyünk a próbák is bizonyságtétellé válnak, az szenvedés és üldözés, sérelem is lehet ok az örömre. Hogyan? Átélem, „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok” (Mt 5,11).

Ábrahám példája tovább erősíti az élethez, a mindennapokhoz való örömteli és bizalomteljes hozzáállásunkat (Rm 4,13). Megtudhatjuk, hogy élő hit által válhatunk reményteljessé és dinamikussá. Ábrahám hitte hosszú évtizedeken keresztül rendületlenül, hogy Isten majd ad számára utódot. Pedig az idő múlása egyre szabdalta az emberi reménységet és lehetőséget. Számára a hit azt jelentett nem saját lehetőségeire tekint, hanem Istenére. Amikor megkapta Izsákot és Isten később azt kérte mutassa be áldozatul számára, akkor sem torpant meg, nem zúgolódott, hanem szó nélkül indult, hogy megtegye, amit Isten kért. Miképp volt erre képes? Úgy, hogy hitte Isten számára a halál sem legyőzhetetlen, sőt Ő a nem létezőket is életre képes hívni. Ez a hit lendítette előre és adott erőt harcaihoz és ahhoz, hogy ezekből győztesen kerülhessen ki. Induljunk mi is Ábrahám hitével, lássuk meg húsvét fényében Isten valóságos hatalmát. Ha ezt felismerjük, mi is győztesen kerülünk ki mai harcainkból. Nem emberi fegyverekkel, hanem a hit erejével.

Kicsiny kis fényemmel

|: Kicsiny kis fényemmel,

világítani fogok! :| 3x

Áldom Őt minden nap és mindenhol!

|: Elrejtsem-e fényemet? nem!

Világítani fogok! :| 3x

Áldom Őt minden nap és mindenhol!

|: Sátán sem állíthat meg! nem!

Világítani fogok! :| 3x

Áldom Őt minden nap és mindenhol!

|: Így teszek míg jézus jön! igen!

Világítani fogok! :| 3x

Áldom Őt minden nap és mindenhol!

|: Kicsiny kis fényemmel,

világítani fogok! :| 3x

Áldom Őt minden nap és mindenhol!

Isten áldásával.

Biztos menedék

A

 91. zsoltár címe az Úr biztos menedék.  Milyen jó reggel olvasni ezt, van biztos menedék, ahová betérhetek, ahol biztonságban lehet az élete.  Amikor a mai világban szinte egyáltalán nincs biztos pont, minden változik, sőt még azok a régi társadalmi formák is bizonytalanná váltak, amelyek évezredeken keresztül biztonságot-oltalmat jelentettek. Ma már a házasság és a család biztonsága is a nagymértékben eltűnt.  A zsoltáros azonban rámutat, hogy ma is van biztos pont az életben, ez a pont pedig az Úr. Ő biztos menedékül szolgál, nincs azaz élethelyzet, amelyben ne hívhatnánk segítségül és ne számíthatnánk Rá.

Azonban lássuk, meg azt is, hogy itt a szerző olyanokról beszél, akik az Úr rejtekében laknak. Tehát itt nem alkalmi menedékházról van szó, ahová a vihar elől behúzódom, hanem lakóházról. Annak biztos menedék az Úr, aki az Övé, aki ismeri, aki számára együttlakást, tartós kapcsolatot jelent a hit.

Így azután nem csupán rendkívüli helyzetekben kiált Hozzá, mindenkor bízik Benne. Ez a bizalom azt jelenti, hogy tudom, mindig számíthatok Rá, soha nem hagy cserben.

Aki az Úr rejtekében lakik, tehát állandóan az Ő oltalma alatt éli az életét, annak nem kell félnie. Tehát nem arról van szó, hogy én próbálom legyőzni a félelmet, vagy nyugalmat erőltetek magamra, hanem az Úr jelenlétében nincs félelem. Nincs okom félni, ha Vele vagyok. Amint a kisgyermeknek sincs oka félni és nem fél, ha édesapja az ölébe veszi. Akkor a legfélelmetesebb helyeken is biztonságban tudja magát, akkor éjjel is nyugodtan tud aludni. amennyiben az Ő kezében teszem kezem belé, mind éjjel, mind nappal biztonságban lehetek. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek veszélyek, de jelenti azt, hogy az Úr nyújt védelmet a számunkra.

Ha az Urat tartod oltalmadnak, tehát itt egy feltételes móddal is találkozunk. Isten oltalma nem automatikus, hanem azok számára elérhető, akik mindenkor Rá hagyatkoznak. Akik életük egész folyamán naponta Hozzá menekülnek, oda ülnek lábaihoz, amint Mária is tette.

Másrészt Jézus életéből tudjuk, hogy az Úr oltalma nem jelenti azt, hogy szándékosan provokáljuk a veszélyt. Dániel könyvében olvashatjuk, hogy Isten megengedte, hogy Dánielt az oroszlánverembe dobják, és ott megőrizte prófétáját. Azt azonban nem engedte meg, hogy Dániel megrángassa az oroszlán bajuszát.

Az Újszövetségből továbbra is Ábrahám példáját állítja elénk az apostol (Rm 4,9-12). Rámutat, hogy számára az Úrban való hit volt az elsődleges. Ez azt jelentette, hogy amit Isten mondott, azt komolyan vette. Rábízta magát, másrészt hitte, hogy az ő feladata engedelmesen megtenni, amit Isten kért, a többit majd menet közben elrendezi az Úr. Valóban így indult el Mezopotámiából, nem szervezte meg előre az új hazába való utat, nem keresett szállást, hanem csak ment, amerre elhívója vezette. Tulajdonképpen az induláskor nem ismerte acélt, nem volt útvonal terve sem, csak ment.

Számára nem vallásos cselekedetekben, hanem életformában nyilvánult meg a hit.  Pál rámutat, hogy nekünk is ez a feladatunk, lépjünk Ábrahám hitének nyomdokába.  Mi is így kövessük Urunkat. Ne előre keressünk biztosítékokat, hanem engedjük, hogy Pásztor menjen előttünk, mi pedig kövessük lábnyomát. Mert ezek a nyomok életre vezetnek.

Soha nem fél már a szívem

Soha nem fél már a szívem,

Soha nem fél már a szívem,

Soha nem fél már a szívem,

Mert velem van az Úr.

Nem volt nélküle boldogságom,

Ám most életem Véle járom

Kézen fogva vezet Megváltóm,

Ezért Róla zeng dalom.

Soha nem fél már a szívem…

Jöjj, hát add a kezed testvérem,

Járjunk mind a kereszt fényében,

Éljünk boldogan, békességben,

Hisz odaát vár a menny!

Soha nem fél már a szívem…

„Velem van az Úr, nem félek,

ember mit árthat nekem?” Zsolt. 118:6

Isten áldásával.