Bőséges kegyelem

A

z Úrnak való éneklésre szólítja fel Isten népét a 96. Zsoltár. „Énekeljetek új éneket” kéri tőlünk a szerző, de vajon tudunk-e ma énekelni, vagy csak bánkódni és sírni van kedvünk, fájdalmaink és félelmeink közepette. Lehet, hogy ma semmi okunk sincs a danolásra, de énekelni az Úrnak és az Úrról mindig lehet. Lehet annak, aki Rá tekint, aki látja Isten hatalmát akkor is amikor nehézségek, gondok, bajok, vereségek vesznek körül. Énekelhetjük a régi éneket, de megújult szívvel a szabadulás friss tapasztalatából áradó hálaadással és örvendezéssel.

Ez a zsoltár valószínűleg olyan időszakban született, amikor Izráel népét szorongatták a Filiszteusok, Moábiták, Ammoniták ezzel az imádsággal bátorította és erősítette övéit Dávid. Ne a környező népek erejére, hadi technikájára, hanem Istenükre nézzenek. Lássák meg, hogy népek istenei „csak” bálványok, ezért nem kell félni tőlük. Másrészt fedezzék fel az Úr hatalmát, amelyre nyugodtan rábízhatják magukat. Énekeljék meg az Úr korábbi tetteit és így az ének megtisztítja őket a félelemtől és felszabadítja a népet bizonyságtételre.

Az éneklés mellett az Úr szabadításának hirdetését és uralkodásáról szóló vallás tételt helyezi a szívükre. Merjük megvallani, hogy Isten a körülmények ellenére és a körülményeink fölött is Úr. Soha ne a körülmények, hanem az Úrba vetett hitünk határozza meg mindennapjainkat. A szerző számára ez azt jelentette, hogy várta az Úr eljövetelét, amely majd a szabadításban nyilvánul meg. Itt nem az Úr végső eljöveteléről van szó, hanem az elnyomással fenyegető népek feletti ítéletről, a nép megszabadításáról van szó.  Dávid azzal vigasztalja és erősíti Izráelt, hogy meglátják majd a Szabadító eljövetelét.  Tele lesz a szívük örömmel és önként fognak énekelni. Mert ez az éneklés a szabadítás megtapasztalásából fakad, és nem külső tényezők érzelmeket felkorbácsoló hatásán nyugszik. Az igazi dicsőítés mindig megtapasztalásból származik.

A Római levél mai szakászából (5,17-21) emeljük ki azt a gondolatot, hogy még bőségesebben kiáradt a kegyelem. Csodálatos Ige ez, mert látjuk, tapasztaljuk, hogy a bűn teljesen elárasztotta az életünket. Mindenfelé körülvesz és belopakodik az élet minden területére. Igyekszik teljesen átvenni az irányítást egész életünk felett.  Pál apostol is felismerte ezt, és meglátta azt is, hogy az ember nem képes lényében és életteréből eltávolítani. Bármit tesz, a bűnnel szemben tehetetlen, sőt az egyre jobban terjed. Az apostol meglátta, hogy nem igaz, amit jóval később megfogalmaztak: ember küzdj, és bízva bízzál, hogy majd egyszer legyőzöd a gonoszt. Ez által az élet egyre jobb és szebb lesz. Ez nem igaz! Mi soha nem leszünk képesek a bűn, a gonosz és a halál felett diadalmaskodni, de nincs is rá szükség, mert mindezt Jézus megtette.

A kegyelem bőséges áradását tapasztalhatja meg az, aki bűnbánattal, tehát vesztes helyzetét alázattal elismeri. A kegyelem bőséges áradása hasonló ahhoz, amikor a vörös iszaptól erős sugarú vízzel tisztították meg az utakat, a házakat. Ilyen erős kegyelem sugárra van szükségünk a bűnnel szemben és ezt Urunk ingyen szolgáltatja, mindenki számára.

A kegyelem azonban miután megtisztítja az életünket, nem távozik el, hanem Jézus Krisztus által uralkodni akar. Tehát nem csupán gyors tűzoltásról van szó, és azután a tűzoltók eltávoznak, és mi tovább éljük az életünket. Amikor Isten kegyelme megérkezik szívünkbe, ott a teljes parancsnokságot át akarja venni. A bűn akkor veszíti el hatalmát fölöttünk, ha innentől kezdve az Úr Jézus Krisztus határozza meg életünket.

A bőséges kegyelem azt is jelenti, hogy elég. Mindenre elég a kegyelem. Elég az áldott élethez és a békességes, reményteljes meghaláshoz is. A kegyelemnél többre nincs szükség, azonban kevesebbel se elégedjünk meg.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hű szájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.