Bölcsen

V

égére értünk Ézsaiás könyvének (66,17-24), amely által sok áldást nyertünk. Hiszen egy könyvben sincs annyiszor leírva: „Ne félj!” , mint ebben.  Megtudtuk, ha az Úr nyomában haladunk nincs okunk félni semmitől, hiszen Ő mindennél és mindenkitől hatalmasabb.  Nyugodtan Rábízhatjuk magunkat, tervébe simulhatunk és áldott, fényt árasztó lesz az életünk. Azért választott ki minket, hogy életünk által környezetünk is megtapasztalja az Úr lényét, a belőle áradó szeretetet és kegyelmet.

A tegnapi szakaszban is pont ezt hangsúlyozza írása végén a próféta, csodát tesz a népek közt és a megmentetteket a népekhez. Pünkösddel kezdődött ezeknek a megvalósulása és tart mind a mai napig. Áldott legyen érte az Úr.  Csodát tesz, és ez állandóan történik, hiszen nincs nagyobb csoda, amikor egy ember élete megváltozik, amikor valaki meglátja bűneit, elveszett életét, de felragyog előtte a kegyelem is.  Ezáltal Krisztusban új életet kezd. Ismét összeáll az élete és innentől kezdve már Ő is tanítványként viszi az evangéliumot.

Engem megragadott a zsidó misszió felbukkanása ebben itt az Ószövetségben.  Így olvassuk: „Elhozzák minden honfitársatokat az összes népek közül ajándékul az Úrnak”, igen ez a feladat ránk bízatott, imádkozzunk és tegyünk azért, hogy Izráel fiai felismerjék Jézus Krisztusban megváltójukat. Az is megérintett, hogy az Úr számára, azaz igazi ajándék, ha egy lelket vezetünk Hozzá. Amikor egy másik emberrel megismertetjük szent nevét, elmondjuk, hogy mit tett az Úr érte.

Ma ismét a Zsoltárok könyvét kezdjük el olvasni, naponként kapunk egy imádságot, ami segít, hogy közelebb kerüljünk Urunk. De segít abban is, hogy jobban megismerjük lényünk tartalmát, és meglássuk, hogyan lehet a gondok, bajuk, szorongattatások fölött győzedelmeskedni. a Zsoltárok írói rámutatnak Isten lehetőségeire és ez által segítenek az élettel való őszinte szembenézéssel.

A 90. zsoltár egy nagyon kedves és sokat énekelt imádság. Isten hosszú kort megélt és óriási tapasztalattal rendelkező szolgájától, Mózestől származik. Csak néhány gondolatot szeretnék most kiemelni ebből a gazdagságból. Mindjárt az első versben elmondja, mit jelent számára Isten, mit talált a Vele való kapcsolatban.  Így mondja: hajlék az Úr. Ebben megvallja, hogy számára Isten elrejtettséget, biztonságot és menedéket jelent.  Az ember mindig elrejtettségre és biztonságra vágyik, Mózes rámutat, hogy ez megtalálható Istenben. Nem kell mindenfelé keresni, nem szükséges más lehetőségekbe menekülni, Isten nyújtja számunkra az igazi elrejtettséget. Ő ad védelmet az élet viharai közepette. Hozzá tartozni nem azt jelenti, hogy mindig süt a nap a fejünk felett és így állandó nyaralásban van részünk, ahol lelki napkúrázunk reggeltől-estig. Az élet útján számtalan viharral találjuk magunkat szembe, azonban Isten nem hagy menedék nélkül, Ő az oltalom. Bizony az ellőttünk járó nemzedékek sokszor megtapasztalták ezt. Ezért vegyük mi is nagyon komolyan. Van menedék, és mindenki boldog, aki Hozzá menekül.

Mózes hangsúlyozza, hogy nem mindegy hogyan élünk, mert nincs az a hosszú élet, amelynek egyszer ne lenne vége. Azonban Isten embere bölcsen felkészül arra a pillanatra. Hogyan teszi, úgy hogy számol a halállal, számol napjai elfogyásával. Ez az igazi bölcsesség, számolok életem végével, már fiatal koromban és ezért igyekszem napjaimat tartalommal megtölteni. Úgy élek, hogy a napok ne elfolyjanak, hanem teljenek. Megteljenek az Úr kegyelmével, Neki való szolgálattal, krisztusi lelkülettel.

A római levélből azt az üzenetet kapjuk (3,27-31), hogy Istent senki nem sajátíthatja ki, senkinek nincs külön útja Hozzá, hanem mindenki számára hit által vezet az út. Nincs senkinek saját érdeme, amelynek alapján megállhatna Isten előtt. Mindannyian kegyelemből juthatunk életre.

A mai bekezdésben (4,1-8) Ábrahámot állítja Pál a hitből való megigazulás példájának. Ábrahám nagysága a feltételnélküli hitében nyilvánul meg. Rábízta magát engedelmesen Isten ígéretére. Így az áldás, kegyelemből lett osztályrésze. Isten nem bért ad, hanem ajándékot. Mert milyen bért is érdemelnénk, azonban kegyelme ajándéka csodálatos. Gondoljunk a mindent elszórt fiúra, mit érdemelt, mi lehetett a munkája bére, amikor leépülve, lerongyolódva hazatért. Nem járt neki semmi, hisz korábban megkapta, ami az övé, bűnbánata nyomán azonban ajándékba kapta a fiúságot és az atya javait. Így ajándékozza meg ma is a hazatérő tékozló fiakat az Úr.

Szeretnék még rámutatni arra, hogy amikor Pál a megigazulás kérdéséről beszél, nem saját véleményét hangsúlyozza, hanem azt kérdezi: „Mit mond az Írás?” Ezzel megmutatja számunkra, hogy az előttünk álló kérdések, problémák megválaszolásakor mindig tegyük fel a kérdést: „De mit mond az Írás?”  De ne költői kérdés legyen ez, hanem valóban nyitott szívvel forduljunk az Igéhez, keressük meg a választ és azután aszerint cselekedjünk.

90. zsoltár

Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!

Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,

Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.

Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek:

Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi,

Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása.

Taníts meg azért minket kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük,

És eszességgel magunkat viseljük! Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen!

Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon!

Isten áldásával.