Vonzó

A

z Úr napjára ébredtünk, egy olyan napra, amit azért ajándékozott nekünk, hogy átélhessük a Vele való áldott közösség minden örömét. Ezen a napon megtapasztalhatjuk az Úr vonzását, amellyel Jézus közelébe vonzza a szívünket. Ne álljunk ellent ennek az erőnek, ne rugódozzunk, amint tette azt Pál apostol, hanem engedjünk Urunk szeretetének. A rugódozás, az ellenállás nekünk fog ártani, mert kimaradunk Isten családi összejöveteléből. Az Istentisztelet alkalma Isten családjának boldog közössége, ahol az Atya van a középpontban. Az az Atya, aki fájó szívvel engedett el, amikor hátat fordítottunk Neki, amikor úgy gondoltuk mi mindent jobban tudunk, mint Ő, ezért nincs Rá szükségünk. Ennek ellenére várt minket haza. A mai nap azt üzeni, Atyád szeret, és vár jöjj haza!

A próféta az Úrral való közösségben nem csupán örvendezik, hanem felismeri, hogy nincs ott mindenki (Ézs 62,1-5. Ez fájdalmat okoz neki és nem hagyja nyugodni, hanem kiállt értük. Jézus alakját látjuk a próféta lelkületében megjelenni, Aki jó Pásztorként nem tud nyugodni, amíg az egyetlen elveszettet is meg nem találja. A nyugalomnapja arra is adatik, hogy keressük és mentsük az elveszetteket. Adjon az Úr a szívünkbe ilyen nyugtalanságot. Mi legtöbbször csak saját dolgainkért nyugtalankodunk, különösen anyagi helyzetünkért, biztonságunkért, egészségünkért. Tud-e nyugtalanítani az elveszettek, a rossz úton járók élete? 

Érdemes visszatérni Urunkhoz, mert ha őszintén tesszük, teljesen rehabilitálja életünket. Új nevet ajándékoz és így teljesen eltörli a múltat. A Bibliában többen is megtapasztalták az új név adását és vele egy egészen új és más életet. Jákób a csaló a Jabbók révénél találkozott atyái Istenével, és ebbe a találkozásba belerokkant addigi élete. Amíg a teste megrokkant, addig lénye felszabadult az addigi hazug, másokat becsapó természete alól és Isten harcosává változott. Ezt a belső változást az Izráel név fejezte ki. Ma is új nevet ad az Úr azoknak, akik átélik kegyelmét. 

A kegyelem teljesen átformál, most már érdemes ránk nézni, mert életünk az Úr dicsőségét tükrözi vissza. Akit az Úr megragad az átformálódik kívül és belül. Annak kisimul az élete. Gondoljunk a gadaraira mennyire más lehetett külsejében is amikor ott ült Jézus lábainál. Hogy áradhatott belőle az addig nem ismert békesség, sugárzott arcáról a rendezettség, milyen kisimult és vonzó lehetett, az akitől néhány perce még mindenki menekült.

Ezt ígéri ma számunkra is Urunk, az Ő lénye által mi is kisimulhatunk és olyan ragyogó lényekké válhatunk , amilyen a ragyogó korona. Gyönyörködik benned az Úr, hát nem csodálatos a mi életünkben is gyönyörködhet az Úr Jézus Krisztus. Lehet, hogy azt mondjuk nincs miben gyönyörködnie Istennek, életemet látva, még talán nem gyönyörködik benne, de Szentlelke által lehet olyan, amiben gyönyörködni fog. Függ ez rajtunk is, mert a menyasszonyhoz hasonlítja a próféta az Úr népét. A menyasszony arra törekszik, hogy vőlegénye tetszésére legyen mindenben. Ott van-e ez a vágy a szívünkben? Nem az a fontos, hogy a világnak tetszem-e, hanem az én Uram gyönyörködik-e beszédemben, gondolkodásomban, magatartásomban, tetteimben.

Láttuk a Római levél tegnapi szakaszában amint az apostol leírta szívünk állapotát. A mai szakaszból azonban megtudjuk, hogy nem mindenki örült ennek a képnek. A gyülekezet pogány és zsidó keresztyénekből tevődött össze. A zsidó keresztyének úgy vélték, mindaz, amit az apostol leírt az a pogányokra vonatkozik, de rájuk nem. Ők nem olyanok. Hasonlítottak a gonosz mostohára, ki felbőszült, amikor a tükre megmutatta, hogy Hófehérke százszor szebb.  Így voltak a zsidó keresztyének, kikérték maguknak az azonos elbírálást. Úgy gondolták Isten másképp tekint rájuk, mert ők zsidók, nekik hagyományaik vannak, amelyekhez mindig ragaszkodtak, számukra fontos az istentisztelet és az áldozat. Pál azonban rámutat lényünk belső, valós tartalmaira, ezek a lényegesek. Lehet, hogy külsőségekben különbözünk, de lényünkben nem, hiszen ugyanarról a tőről fakadunk, Ádám gyermekei vagyunk. Bizony gyakran mi is csak a a szokásokra tesszük a hangsúlyt, és különbnek tartjuk magunkat hagyományaink miatt, de nem vesszük észre szívünk tartalmát, ami sok esetben nem különbözik az istentelen emberekétől. Hogy mi van a szívünkben, azt mindig a váratlan helyzetek mutatják meg és a beszédünk árulja el. „ Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások” (Mt15,19).

A zsidók azonban nem akartak ezzel szembenézni, de mi akarunk-e? Pál azt írja, hogy Isten ad időt és azért szól, mert ez a kemény beszéd is az Ő szava, mert azt akarja, hogy megtérjenek. A megtérés által kerülhet egyensúlyba a vallásosságuk és az életgyakorlatuk. A megtérés által tartalomcsere mehet végbe a lényükben, az Úr Jézus kitisztítja a régi természet tartalmait, és feltölt az Ő isteni természetével. Amíg a világgal van tele a szívünk, nem kerülhet lényünkbe új tartalom. A tele pohárba sem lehet már tölteni, előbb ki kell önteni, ami benne van.

Amikor megtörténik a csere és már az Úr szemével látjuk önmagunkat, mentő szeretettel állunk mások mellé. Akkor már tudjuk és vállaljuk, hogy mi is olyan hazugok, gonoszok, paráznák, gyilkosok voltunk, mint ők, a változás azonban nem a mi művünk, hanem az Övé. Így már biztatólag tudunk a másik mellé állni, és hirdetjük felé, ha a mi életünkön tudott az Úr könyörülni, akkor ők sem reménytelen esetek.

Az Úr csodásan működik

Az Úr csodásan működik,de útja rejtve van,
Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan,
Mint titkos bánya mélyiben Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.

Ne félj tehát kicsiny csapat,Ha rád felleg borúl,
Kegyelmet rejt s belőle majd Áldás esője hull.
Bízzál az Úrban, rólad Ő Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt Szent arca rejtezik.

Bölcs terveit megérleli, Rügyet fakaszt az ág,
S bár mit sem ígér bimbaja, Pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja Őt, Annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr Megfejti önmagát.

Isten áldásával.