Szorongás nélkül

F

olytatódik a 62. fejezet, ma a 6-12. verseket olvassuk. Isten őröket állított Jeruzsálem falaira, akiknek az a feladatuk, hogy soha ne hallgassanak, „se nappal, se éjjel”. De nem Izráel életének aktualitásait kell kihirdetniük, egészen más feladatuk van. Éjjel és nappal beszéljenek a népről, környezetükről Istennek. Ez a beszéd imádságot jelent. Éjjel és nappal tehát állandóan hordozzák népüket az Úr előtt, amíg helyre nem állítja Jeruzsálemet. Azért kell imádkozni, hogy ne adják fel a harcot, az építést és ne csüggedjenek el. Ez a mi feladatunk is, hordozzuk környezetünket az Úr előtt, beszéljünk róluk Istennek. Azokról, akik még távol vannak Tőle, azokról, akik megfáradtak hitükben, akik már feladták a keskeny úton való járást, akik belefáradtak már az életbe és az önmagukkal való viaskodásba.

A következő feladata az őrállóknak, akik tulajdonképpen Jézus Krisztus mai tanítványai, az Úrról való beszéd környezetük felé. Mivel sokan megfáradnak ezért nemcsak felőlük kell Istennek beszélni, hanem számukra is bizonyságot kell tenni Isten szeretetéről, kegyelméről. Mondjuk el bátran, hogy forduljanak az Úr felé, mert Ő azért jött, hogy levegye terheiket, feloldja őket megfáradtság alól. Ma szükség van az emberek bátorítására, az Ige iránti bizalom felébresztésére, hiszen inkább az emberi megoldások felé hajlanak, inkább válasszák az orvosi és a gyógyszeres kezelést, minthogy megnyíljanak Isten szava előtt. Pedig az evangélium az igazi orvossága lelkünknek.

Micsoda ígéretet olvashatunk a 12. versben, „nem leszel elhagyatott”. Milyen gyakran erőt vesz rajtunk az elhagyatottság érzése, gondoljuk egyedül maradtunk, senki nem törődik velünk, senkinek nem vagyunk fontosak. Talán még az Urat is vádoljuk, mert úgy gondoljuk Ő is elfordította tőlünk orcáját. Így azután roskadozva járunk, támaszt sehol nem találunk, de jusson eszünkbe az ígéret, „nem leszel elhagyatott”. Nem, mert Ő élte át értünk az elhagyatottságot a Getsemáné-kertjében, amikor tusakodott, majd amikor elfutottak tanítványai, és különösen a kereszten. Legyen vigasztalásunkra és szolgáljon erőforrásul a következő vers.   Álmomban mesteremmel tengerparton jártam, s életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk - két pár lábnyom a parti homokban, ahogy Ő mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem, itt- amott csak egy pár lábnyom látszott, éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: "Amikor életem kezedbe tettem, s követődnek szegődtem Mesterem, azt ígérted, soha nem hagysz el engem, minden nap ott leszel velem. S most visszanézve a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át mégsem látom lábad nyomát. Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen. Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett: "Gyermekem sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át azért látod csak egy párt láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak (Túrmezei Erzsébet fordítása).

Láttuk az előzményekben, hogy nincs mentegetőzés, lehet valaki vallásos, vagy istentelen, mindannyiunkra érvényes az Ige diagnózisa. Mert elítélünk könnyedén másokat, az Ige azonban leleplez és rámutat, hogy mi is ugyanazt cselekedjük. A farizeusok el akarták ítélni a házasságtörő asszonyt, de amikor Jézus felszólította őket, hogy „aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ” (Jn 8,7), senki nem akadt, aki ezt megtudta volna tenni. Miért? Mert Jézus lényébe tekintve meglátták önmagukat, a szívük mélyén suttogó bűnt. Mert Jézus azt is meglátta bennük, amit senki nem látott, amiről senki nem tudott. Mert el  lehet úgy rendezni a dolgokat, hogy ne legyen tanú, azonban Isten elöl nem bújhatunk el. Most megszólalt a lelkiismeretük, amely arra késztette őket, hogy Jézus előtt leborulva vallják meg bűneiket, ők azonban ehelyett elkullogtak. A minket vádoló bűn, és múlt ellen a legjobb orvosság a bűnvallás.

Az egyik fordítás szerint a konok és meg nem tért szív a fő probléma (Rm 2,5-10). Tehát nem akarjuk elfogadni Isten diagnózisát, így a gyógykezelését sem. Úgy látszik ragaszkodunk a betegségünkhöz (bűn) és nem akarunk igazán rendbe jönni, sem Istennel sem önmagunkkal sem egymással. Mivel Isten világában rend van, amit vetünk, azt fogjuk aratni. Aki többre vágyik a világ és test ajánlatánál, aki igazi és örökkétartó értékeket keres, az eljut Krisztushoz és Benne örök életet nyer.  Aki viszont megmarad konoksága mellett, az annak a gyümölcsét fogja aratni.

Sőt Pál rámutat, hogy az istentelen cselekedeteknek, a rendetlen életnek következményei lesznek. Ezek a következmények már itt a földi életben jelentkeznek gyötrelem és szorongás alakjában. A feledés homályába, lelkünk pincéjébe taszított tettek egyszer újra felbukkannak, elveszik az álmot, a békességet. Mert nem az idő, hanem a bűnbánat és az Úr kegyelme törli el a vétket, még az emlékét is, és old fel mindennemű szorongás alól. Dávid gyönyörűen írja le a magába fojtott múlt miatti gyötrődést és a megtalált kivezető utat. Mert meg lehet találni a szorongásból való felengedést és a megbékélést. Dávid szerint mindezekhez az őszinte imádság, az őszinte Istenhez való fordulás vezet. Vegyük komolyan a nagy király tapasztalatait és merítsünk belőle reményt és békességet. „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat.”

Imádkozzatok és buzgón kérjetek!

1. 'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!' Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. 'Keressetek buzgón és megtaláltok!' - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3.      'Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!' - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.