Életforma

M

ilyen nehezen is lépünk az ötről a hatra, mindig egy helyben topogunk, nincs növekedés életünkben. Ezt látjuk Izráel népénél is (Ézs 63,15-19), még mindig úgy gondolják, hogy nem törődik velük Isten. Ők kérik számon a Mindenhatót, hol van szeretete, és irgalma? Úgy érzik, mivel még nem változott a helyzetük Isten nem szereti őket, már nem törődik velük. Hányszor megtapasztaljuk Urunk kegyelmét, azután ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, vagy nehéz helyzetbe kerülünk, Őt vádoljuk, miért engedte, miért történhettek meg mindezek?

Tehát itt egy csúsztatással vagy áthárítással van dolgunk. Nem akarnak szembenézni saját felelősségükkel, inkább Istenre hárítják jelenlegi helyzetükért a felelősséget. Miért engeded, hogy letévedjünk utaidról? Bizony mi is beleesünk ebbe a hibába, ahelyett, hogy beismernénk becsülettel, hogy letértünk a keskeny útról, Istent okoljuk, miért nem akadályozta meg. De, Ő nem alkalmaz erőszakot. Ha le akarunk az útról térni, engedi. A tékozló fiú is elmehetett otthonról. Milyen érdekes, amikor haza ért nem vádolta az Atyát, miért is engedte, hogy elmenjen, miért nem akadályozta meg erőszakkal. Nem, a fiú látta és elfogadta felelősségét, megvallotta bűnét.

Mindenért az Urat hibáztatják, de hát Ő nem rabszolga felügyelő, aki korbáccsal érvényesíti jogait, és bír engedelmességre. Isten lefektette népe számára az életre vezető utat, kihelyezte az útjelző táblákat is. Népe feladata, hogy azokat felismerje és betartsa. Ha lakott területen a megengedett 50 km/óra sebesség helyett 80 km/órás sebességgel haladunk, megállít a rendőr, majd megbírságol. Balga dolog lenne a kormánynál tiltakozni, miért engedi meg a rendőröknek, hogy megbüntessenek. Azt fogják felelni, hogy kint vannak a megfelelő jelzések, ismerik a közlekedés szabályait, arról nem tehetnek, hogy nem tartják be azokat.

Mai igénk rámutat, hogy életünk alakulásáért minket terhel a felelősség, áthárítás helyett, merjünk vele és bűneikkel szembenézni, majd megvallva azokat, hívjuk segítségül az Urat. Izráel is már felismeri, hogy Isten segítségére van szüksége. Ezért Hozzá óhajtanak, és várják, hogy cselekedjen értük. Mert Isten hibáztatása helyett, inkább azon kell hálás szívvel csodálkozni, hogy nem zárta be a visszavezető kaput. Szabad és lehet visszatérni Hozzá. Van vissza út, de ezen az úton már az Úr jár előttünk, Ő tapossa az utat.

A római levél mai részéből (2,17-24) a 24. vers elcsendesedésre és bűnbánatra késztetett. Szíven ütött, ahogyan Pál apostol őszintén kimondja, miattatok káromolják Isten nevét, a pogányok között. Vagyis ezzel elutasítja a másokra való mutogatást, és kimondja, a ti életetek vonzás helyett taszít. Mert könnyű mindig másokat hibáztatni, arról beszélni, hogy elmaradnak emberek a gyülekezetből, vagy nem keresik az Egyház segítségét, lelkigondozását. Most a mutogatás helyett álljunk meg egy kicsit és tekintsünk önmagunkba, és kérdezzük meg őszintén az Úr előtt, nem terhel-e engem is felelősség abban, hogy ma kevesen keresik az Urat, hogy kevés hatása van a hívők életének. Nem jártunk-e mi is úgy, mint a zsidók, hogy az életünk elvált a szavainktól? Másképp élünk, mint ahogy beszélünk. Mert beszélni, a hagyományok külsőségeihez ragaszkodni könnyebb, mint komolyan venni, hogy Jézus életformát hozott. Nem azt kérte, hogy ezt tartsd meg, hanem jöjj és kövess, élj Velem és élj úgy, ahogyan én.  Péter is megdöbbent és el akarta küldeni Jézust, amikor a csodálatos halfogás után szembesült, azzal, hogy Jézus most egy teljesen új életre hívja. Ott döbbent rá, hogy a régit, az eddigit el kell hagynia és Jézussal egy egészen újat, egy eddig ismeretlent kell elkezdenie. Nem akarja feladni a halászmesterséget, az eddigi életformáját, mert fél az újtól.

Azt is meg kell látni, hogy aki vállalja a krisztusi életformát, annak a tanulást is vállalnia kell. Amikor kimondjuk Jézusnak az igent, akkor iratkozunk be a kegyelem iskolájába, akkor lépünk rá a keskeny útra. Vagyis nekünk is tanulni kell, mégpedig az Úrtól. Nem léphetünk úgy fel, hogy mi már mindent tudunk nem, hanem inkább alázattal kell elismerni, hogy örök tanulók maradunk Isten iskolájában. Itt nem lehet előre megtanulni mindent, napról-napra új kihívások és próbák várnak, új leckét ad Urunk. Bizony gyakran nem sikerül a vizsgánk, és elbukunk, mit Péter. Azonban csodálatos, hogy Urunk kegyelmesen megadja a javítás, az újrakezdés lehetőségét.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak,  Akik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy kegyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényire; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában megtartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gondot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnömet bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben. Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit. Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énnékem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül; Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.