Lélek szerint

A

 103. Zsoltár mai szakászának (103,15-22) tárgyalásánál tekintsünk vissza egy pillanatra a 14. versre. „Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.” Ő emlékszik rá, hogy porból lettünk, hogy teremtmények vagyunk, a mi emlékezetünkből azonban gyakran kiesik ez. Sőt ma már tudatosan ki akarjuk törölni gondolatainkból a teremtés fogalmát.  Azt gondoljuk, ha a mai technikával körülvesszük magunkat, feledtetni tudjuk azt, hogy teremtmények vagyunk. Pedig ha alázat van a szívünkben, rádöbbenünk, hogy Isten alkotta életünket és ezt soha semmilyen körülmények közt nem lehet átlépni. Az ember mindig teremtmény és halandó marad. Sőt a teremtettség tudta védelmet és biztonságot nyújt a számunkra. Nagyszerű dolog, hogy a teremtő Istent Atyánknak nevezhetjük és hogy az életünk nem az istenkendő ember, hanem a Mindenható kezében nyugszik.

Mivel a napjaink elmúlnak, úgy kell élnünk, hogy maradjon valami érték utánunk. Nem mindegy hogyan élünk, és mit hagyunk magunk után. Egyáltalán hagyunk-e még valamit a következő generáció számára? Fenyegeti a ma emberét az önzésnek az hatalma, amellyel mindent felél a következő nemzedék elől. Nagyon szükséges Pál apostol figyelmeztetése: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.  Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata” (Ef 5,15-17).

A zsoltáros azt a tanácsot adja, hogy lázongás helyett áldjuk az Urat. Viszont áldani csak az tudja, aki ismeri, aki átéli szeretetét és nagy kegyelmét. Isten magasztalása mindig belülről fakad, és az Úr szabadításának, kegyelmének megtapasztalása indítja be.

Pál azt állítja a római gyülekezet tagjairól, hogy ők már nem test szerint, hanem Lélek szerint élnek. Vagyis az életüket már nem a test, az óember, hanem Isten Lelke irányítja. Sőt azt is határozottan állítja, hogy akiben nincs a Krisztus Lelke az nem az Övé. Lehet valaki egy felekezet tagja, de azáltal még nem válik automatikusan Krisztus tanítványává. Ahhoz, hogy az Övéi legyünk bennünk kell történni valaminek. Azt, hogy minek kell történni az Ige több helyen, elmondja: „Újonnan kell születnetek” (Jn 3,7). Hogyan megy ez végbe? Úgy, hogy bűnbánattal behívom az Úr Jézust az életembe, engedem, hogy Lelke által az én egész lényem felett átvegye az uralmat. Ami nem csupán egy alkalomra szóló élmény, hanem egy egész életen át tartó folyamat. Isten Lelke vezérel, ami azt jelenti, hogy Ő határozza meg mindennapjaimat, Ő irányítja tetteimet.

Az újjászületés által válunk Isten gyermekeivé, és mehetünk Hozzá gyermeki bizalommal. Sőt az a kiváltságunk is lesz, hogy Isten örököseivé válunk.

Jöjj, szabadíts meg

Jöjj, szabadíts meg, ó, kegyes Isten, a nyomorúságból,

Űzd el a rosszat, félelem átkát: végy ki a kínokból!

Nagy kegyelmeddel ha közeledtél, úgyse figyeltünk rád,

Másokon hányszor nem könyörültünk, s mondtuk a szép imát.

Zengve dicsérünk, s nem hiszünk benned, mozgat a rossz törvény,

Átkos a szívünk, fegyver a szájunk, elnyel a mély örvény!

Ó, szabadíts meg szent Fiad által, vedd el a rontó bűnt,

Moss meg egészen tiszta örömre, s Lelkedet add nékünk!

Nyisd meg az ajkunk, tárd ki a szívünk, adj hitet, Úr Isten,

Hogy neved áldjuk minden időben, szent Fiadért! Ámen.

Isten áldásával.