El ne feledd!

B

izony szükségünk van a zsoltáros figyelmeztetésére, hogy ne feledjük el mennyi jót tett velünk az Úr (Zsolt 103,1-14). Mert hajlamosak vagyunk Isten munkáját, a Tőle kapott jót, az áldásokat elfeledni és a rosszra emlékezni. Sőt az emlékezetünk megcselekszi még azt is, hogy inkább a rosszat, a minket ért sérelmeket raktározza el, és hozza felszínre. A rosszra való emlékezés nagymesterei vagyunk. Amit el kéne felejteni, mert nem használ, hanem inkább rombolja életünket és kapcsolatainkat, arra emlékezünk. Néha szándékosan húzzuk elő, mert olyan jól esik a másikkal éreztetni, hogy a kezünkben van. Azonban ez a magatartás nem biblikus, nem krisztusi.

Az Úr elveti vétkeinket, vagyis a megbánt vétket eltávolítja, az már többé nem létezik és így már nincs is mit előhúzni. Amit az Úr megbocsát, az már véglegesen le van zárva. Arról Ő már nem beszél, azt nem dörgöli többet a fejünkhöz. Csodálatos történet az, amelyben a feltámadott Úr találkozik az Őt megtagadó Péterrel, és háromszor kérdezi meg, hogy szereti-e Őt. Nem azt kérdezi, fogsz-e még megtagadni, hanem szeretsz-e, mintha azt mondani: ugye szeretsz, tudom, hogy még most is szeretsz. Ha mi így tudnánk a vétek után egymáshoz fordulni, hogy nem a másik bűnét elemezzük, hanem feltételezzük, hogy szeret, hogy testvér, akkor is ha korábban testvérietlenül viszonyult hozzánk. Pál a kolosséi levélben szívünkre is helyezi: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kol 3,13). Itt a hangsúly azon van, ahogyan az Úr, úgy tegyetek ti is.

Próbáljuk ma összeszedni mindazt a jót, amivel Isten megajándékozott minket az elmúlt évek folyamán. Feltudjuk-e sorolni a Tőle kapott jók között házastársunkat, gyermekeinket? Úgy tekintünk-e rájuk, mint Isten ajándékaira. Ha így nézze őket, másként fogjuk látni az életüket. Akkor nem csak a bosszantó, kellemetlen tulajdonságokat vesszük észre, hanem a pozitívumokat is. Bizonyára, ha azt kérnék tőlünk, soroljuk fel a rossz, a kellemetlen tulajdonságaikat, vagy szokásaikat a körülöttünk élőknek, úgy gondolom, vég nélkül tudnánk őket sorolni. Legyen most az a feladat, hogy Isten előtt soroljuk fel a jó tulajdonságait, kedves szokásait férjünknek, feleségünknek, gyermekeinknek, apósunknak, anyósunknak, főnökünknek és a sort ki-ki, folytassa tovább.  A zsoltáros azt kéri, hogy ne feledjük el a jót, ugye milyen hamar elfeledjük, a jót, a szépet, a kedves és meghitt pillanatot, és mennyire frissebben emlékszünk a kellemetlen momentumokra. De azért kéri a jó dolgokra való emlékezést, mert a kegyelem által lehetséges.

Ami még megragadt, hogy minden bűnödet megbocsátja, tehát nem csak néhányat, nem mondja, hogy most már betelt a pohár, és többet nem, hanem minden bűnömet kész megbocsátani, alázattal és bűnbánattal kérem. Azt sem mondja zsarolásként, most az egyszer még megbocsátok, de ez volt az utolsó. Nem, Ő kész mindent megbocsátani, nincs az a bűn, amit ne lehetne Hozzá vinni, még a lator is Jézushoz fordulhatott a kereszten. Csodálatos ez a kegyelem.

Szívet melengető még a következő vers: „Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk” (10). Hála legyen Urunknak, mert mi is lenne, ha bűneim szerint fizetne? Elvesznék. De Ő kifizette adósságomat, és az adóslevelemet keresztre szögezte, és így lehetek szabad.

A római levél (Rm 8,1-8) pedig tovább erősíti a fenti gondolatokat, és hangsúlyozza, hogy akik Krisztus Jézusban vannak, azok ellen nincs semmiféle kárhoztató ítélet. Amennyiben el vagyok Krisztusba rejtve, az Atya nem az én bűneimet, adósságaimat látja, hanem az Úr Jézus áldozatát. Érette élhetek királyi gyermekként. Jézus azért jött el ebbe a világba és halt meg a kereszten, mert Isten látta, hogy mi képtelenek vagyunk rendezni Vele életünket. Mi nem tudunk a bűn felett győzni, és amire én képtelen vagyok, azt tette meg helyettem, de érettem az Úr. Akik átélték az Úr győzelmét, azok már Lélek szerint, vagyis Isten Lelkének irányítása, vezetése alatt élnek.  Ami azt is jelenti, hogy immár a Lélek dolgaival törődünk, az a legfontosabb a számunkra. Ez a kijelentése az Igének egyfajta mérőzsinór is, megmutatja, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk-e. Amivel törődünk, ami kitölti gondolatainkat, időnket, ami leköti erőnket, az megmutatja, hogy test szerint vagy Lélek szerint járunk. Ha azt látjuk, hogy még inkább a test dolgai hoznak lázba, és azokért élünk, akkor még test szerint járunk. Azonban halljuk meg, amit mond az apostol: „Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt”. Jézus életében azért gyönyörködött az Atya, mert mindig az Ő akaratára figyelt, és azt cselekedte meg.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6.      Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.