Biztos menedék

A

 91. zsoltár címe az Úr biztos menedék.  Milyen jó reggel olvasni ezt, van biztos menedék, ahová betérhetek, ahol biztonságban lehet az élete.  Amikor a mai világban szinte egyáltalán nincs biztos pont, minden változik, sőt még azok a régi társadalmi formák is bizonytalanná váltak, amelyek évezredeken keresztül biztonságot-oltalmat jelentettek. Ma már a házasság és a család biztonsága is a nagymértékben eltűnt.  A zsoltáros azonban rámutat, hogy ma is van biztos pont az életben, ez a pont pedig az Úr. Ő biztos menedékül szolgál, nincs azaz élethelyzet, amelyben ne hívhatnánk segítségül és ne számíthatnánk Rá.

Azonban lássuk, meg azt is, hogy itt a szerző olyanokról beszél, akik az Úr rejtekében laknak. Tehát itt nem alkalmi menedékházról van szó, ahová a vihar elől behúzódom, hanem lakóházról. Annak biztos menedék az Úr, aki az Övé, aki ismeri, aki számára együttlakást, tartós kapcsolatot jelent a hit.

Így azután nem csupán rendkívüli helyzetekben kiált Hozzá, mindenkor bízik Benne. Ez a bizalom azt jelenti, hogy tudom, mindig számíthatok Rá, soha nem hagy cserben.

Aki az Úr rejtekében lakik, tehát állandóan az Ő oltalma alatt éli az életét, annak nem kell félnie. Tehát nem arról van szó, hogy én próbálom legyőzni a félelmet, vagy nyugalmat erőltetek magamra, hanem az Úr jelenlétében nincs félelem. Nincs okom félni, ha Vele vagyok. Amint a kisgyermeknek sincs oka félni és nem fél, ha édesapja az ölébe veszi. Akkor a legfélelmetesebb helyeken is biztonságban tudja magát, akkor éjjel is nyugodtan tud aludni. amennyiben az Ő kezében teszem kezem belé, mind éjjel, mind nappal biztonságban lehetek. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek veszélyek, de jelenti azt, hogy az Úr nyújt védelmet a számunkra.

Ha az Urat tartod oltalmadnak, tehát itt egy feltételes móddal is találkozunk. Isten oltalma nem automatikus, hanem azok számára elérhető, akik mindenkor Rá hagyatkoznak. Akik életük egész folyamán naponta Hozzá menekülnek, oda ülnek lábaihoz, amint Mária is tette.

Másrészt Jézus életéből tudjuk, hogy az Úr oltalma nem jelenti azt, hogy szándékosan provokáljuk a veszélyt. Dániel könyvében olvashatjuk, hogy Isten megengedte, hogy Dánielt az oroszlánverembe dobják, és ott megőrizte prófétáját. Azt azonban nem engedte meg, hogy Dániel megrángassa az oroszlán bajuszát.

Az Újszövetségből továbbra is Ábrahám példáját állítja elénk az apostol (Rm 4,9-12). Rámutat, hogy számára az Úrban való hit volt az elsődleges. Ez azt jelentette, hogy amit Isten mondott, azt komolyan vette. Rábízta magát, másrészt hitte, hogy az ő feladata engedelmesen megtenni, amit Isten kért, a többit majd menet közben elrendezi az Úr. Valóban így indult el Mezopotámiából, nem szervezte meg előre az új hazába való utat, nem keresett szállást, hanem csak ment, amerre elhívója vezette. Tulajdonképpen az induláskor nem ismerte acélt, nem volt útvonal terve sem, csak ment.

Számára nem vallásos cselekedetekben, hanem életformában nyilvánult meg a hit.  Pál rámutat, hogy nekünk is ez a feladatunk, lépjünk Ábrahám hitének nyomdokába.  Mi is így kövessük Urunkat. Ne előre keressünk biztosítékokat, hanem engedjük, hogy Pásztor menjen előttünk, mi pedig kövessük lábnyomát. Mert ezek a nyomok életre vezetnek.

Soha nem fél már a szívem

Soha nem fél már a szívem,

Soha nem fél már a szívem,

Soha nem fél már a szívem,

Mert velem van az Úr.

Nem volt nélküle boldogságom,

Ám most életem Véle járom

Kézen fogva vezet Megváltóm,

Ezért Róla zeng dalom.

Soha nem fél már a szívem…

Jöjj, hát add a kezed testvérem,

Járjunk mind a kereszt fényében,

Éljünk boldogan, békességben,

Hisz odaát vár a menny!

Soha nem fél már a szívem…

„Velem van az Úr, nem félek,

ember mit árthat nekem?” Zsolt. 118:6

Isten áldásával.