Szabad jelzés

A

 93. Zsoltár és a 94,1-11 alapján nézzünk meg néhány gondolatot. Merítsük meg szívünket, mint orcánkat a reggeli fényben, Isten fenségébe. Engedjük, hogy az Ő lényének sugarai járják át szívünket, szeretete, mint a folyam hömpölyögjön életünkön át.

Uralkodik az Úr! Ez a zsoltáros bizonyságtétele, amely saját megtapasztaláson alapul. Számára Isten Úr, Aki kezében tartja a világot, Aki mindent bölcsen igazgat. Uralkodik akkor is, ha mi azt gondoljuk nem így áll a dolog. A sok nyomorúság, ami körül vesz bennünket, a veszélyek, amelyek félelmet keltenek bennünk, azt a látszatot keltik, hogy nem Isten az Úr. Mi hajlamosak vagyunk úgy is gondolni, hogy már a természet erői vagy a technika vették át az uralmat. Gondoljunk azonban arra a történetre, amikor a tanítványok a Genezáret taván viharba kerültek, Jézus pedig a hajóban aludt. Amikor az egyre nagyobb hullámok már az életüket fenyegették, úgy gondolták Jézus nem törődik velük, amikor felébresztették, az Úr megdorgálta a szelet és a tengert és azonnal engedtek neki. Jézus akkor és ott is Úr volt a természet erői felett, Jézus szavára elnémultak, tették, amit az Úr mondott.  

Mindebből az a kérdés irányul felénk, hogy a mi életünkben Úr-e Jézus? Ő uralkodik-e bennünk? Megtesszük-e mindig, amit mond? Ezeket a kérdéseket meg kell válaszolnunk, mert az Ószövetségben is pont azt rója fel Isten a népének, hogy „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem” (Ézs 1,3).

A 94. zsoltárban pont Isten ismerete válik hangsúlyossá, mert az ember gondolatai hiábavalók. Az ember Isten nélkül nagyon eltéved az életben, könnyen kicsúszik lába alól a talaj. Azonban, ha mindezt felismerjük és segítségül hívjuk Őt, talpra tudunk állni és új irányba haladhatunk, mert azt ígéri, hogy Ő tanít meg igazi ismeretre. Mivel az Úr ért az élethez, ajánlatos iskolájába beiratkozni.  Ő maga mondja: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ézs 48,17). Amennyiben vezetésére figyelünk, nem tévedünk el, nem teszünk kerülő utakat, hanem mindig csak azon az úton haladunk, amelyen járni kell, amelyik az életre vezet. Ezen az úton tanít is az Úr, azonban333 nem zúdít ránk felesleges ismereteket, hanem csak arra tanít, ami javunkra válik.

A római levél tegnapi szakaszában (4,18-25) Ábrahám rendületlen hitét látjuk. Rendületlenül Istenre és az Ő lehetőségeire nézett. Sokszor azért gyengülünk meg hitünkben, mert a saját lehetőségeinkre, testünk állapotára nézünk. Ábrahám azonban, az ígéretre tekintett, belőle merített erőt és tudta, hogy amit Isten ígért azt meg is tudja tenni. Istent ígéretei beteljesítésében nem befolyásolják a mi lehetőségeink, és a mi állapotunk sem.

Ez lendíthet minket is tovább a holtponton, ha tudjuk Isten képes megvalósítani ígéreteit, és azok nem tőlünk függnek.

Az 5,1-5-ből pedig azt emelném ki, hogy Jézus Krisztus által kaptuk hitben a szabad utat a kegyelemhez. Jézus szabadra állította a jelzést az Isten felé vezető úton. Ezt az átállítást a kereszten végezte el.  Így most már bárhol is vagyunk, bátran visszafordulhatunk, és hazafelé vehetjük az irányt, amint a tékozló fiú is tette, mert nem eltaszítottság, hanem kegyelem vár.  Elindultam-e már hazafelé a szabad jelzésen? Ami még fontos ebben a szakaszban, hogy minden Jézus által megy végbe. A megigazulás a megbékélés az új élet is Jézus által lehet a miénk.

Hű Jézusom kezébe 

Hű Jézusom kezébe

teszem kezem belé,

Ő életem vezére,

vezet hazám felé.

A keskeny úton járok,

de Ő közel van ám,

magasból vet világot

az Ő keresztje rám.

S ha nem tudom azonnal,

hogy Jézus mit kíván,

várok, szemébe nézek,

s szívem nyugodt, vidám.

Mi boldog, édes érzet:

Úr Ő éltem fölött,

szivem nem ismer kényszert,

önként szolgálom Őt.

S ha szenvedés, baj érne

s az utam is sötét,

az Úr keresztje fénye

annál dicsőbben ég.

S tudom, hogy még dicsőbb fény

ragyog majd én reám,

ha majd a mennybe érvén,

belépek ajtaján.

Isten áldásával.