Istennél minden lehetséges

A

 fejezet korábbi verseiben olvashattuk, hogy egy hatalmas sereg özönli el Isten népe földjét. Emberileg a maroknyi Izráelnek nincs esélye a túlélésre, a megmaradásra. A próféta mégis azt üzeni, hogy ebből a csatából a nép győztesen kerül ki. A hatalmas ellenség megsemmisül. Ez nagy  sok  sokk lesz a emberek számára, hisz senki nem tett volna fel egy centet sem Izráel győzelmére, annyira egyértelmű volt a helyzet. Olyan inváziót indított Góg, amely után kő kövön nem maradhat, és mégis marad. Izráel győzelme és megmaradása Isten hatalmáról, a zsidók kiválasztottságáról tesz bizonyságot.  A népeknek meg kell hódolni az élő Úr előtt.

Több ehhez hasonló esemény van a Szentírásban, amikor emberileg Isten népének semmi esélye a szabadulásra, az életre. Minden körülmény azt sugallja véget ér Izráel története, ám Isten beavatkozik és ezáltal a nép megmenekül.  Ezek az események mindig bizonyságtételek, általuk az Úr a keres bennünket, fel akarja ragyogtatni előttünk kegyelmét és nagyságát.

Ez a hatalmas győzelem Izráel számára is eszméltető, fel kell ismerniük, hogy ez nem az ő eredményük, meg kell látniuk, hogy Isten az Ő uruk (Ez 39,21-29). Ezzel az eseménnyel jelzi Isten, hogy nem mondott le róluk, sem nem feledkezett el róluk, és továbbra is igényt tart életükre. Számunkra is megerősítés ez, bárhogyan is áll életünk, és bárhogy érezzük is magunkat, az Úr üzeni, az érzelmek a látszat ellenére sem mondott le rólunk, nem hagyott magunkra. Talán mi is körbezárva érezzük magunkat, úgy gondoljuk nincs esélyünk és alul maradunk, Igénk üzeni, ne csüggedjünk el, bízzunk továbbra is az Úrban, és a maga idejében megérkezik a szabadítás, jön a segítség.

Mindenkinek rá kell döbbenni, hogy nem az katonai sikerei, hanem Isten ítélete tette lehetővé Izráel elfoglalását, a nép fogságra vitelét. Babilon is gőgössé vált, azt gondolta senki nem állhat ellene, azt tehet, amit akar. Isten most közli vele, csak azért sikerült a hadjárat, mert Ő megengedte. Pilátus is hencegett Jézus előtt, azt gondolta minden az ő akaratától függ, és Jézus rámutatott, hogy csak azért van hatalma fölötte, mert az Atya megengedte (Jn 19,11).

Izráelnek is meg kell látnia, nem azért került fogságba, mert Isten tehetetlen, hanem a bűnei miatt. Mindaz, ami történt, az Úr ítélete életük felett. Azonban most már szól a kegyelem szava, szól a remény szava, Isten hazaviszi népét. Akkor is megteszi, ha mindez jelen pillanatban lehetetlennek és hihetetlennek tűnik is. Az ő feladatuk bűnbánatot tartani és hittel kapaszkodni az ígéretbe, mert Isten számára semmi sem lehetetlen. Legyen számunkra is biztatás, erőforrás, amit Jézus így mond: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mt 19,26).

Pál apostol rámutat, hogy ő nem másokhoz méri az életét és a szolgálatát. Számára az egyedüli hiteles mérce, az Úr élete és az Ő igéje (2Kor 10,12-18). Elmondja, hogy nem okos dolog másokhoz mérni magunkat, hiszen azáltal becsaphatjuk saját magunkat. Mérlegre tenni életünket és tanítványságunkat időnként szükséges. Hiszen Isten ad próbákat, mert csak általuk kap reális képet az életünkről. Hitvallásunk mindig a próbákban nyeri el igazi tartalmát, válik bizonyságtétellé (1Pét 1,6).

Isten a Szentírást adta számunkra hiteles zsinórmértéknek, minden más hamis mérce. Mert mérhetjük magunkat másokhoz, előszeretettel meg is tesszük, de nem a valóságot fogjuk kapni. Úgy járunk, mint a farizeus, aki a vámszedőhöz mérte magát és ezáltal becsapta önmagát, hiszen rendben levőnek tűnt mellette a saját élete.

Pál nem ajánlgatja magát, mellette mindig az Úr tesz bizonyságot. Pált elvégzett munka hitelesíti, mert ezek Isten kegyelmére mutatnak rá. Pál mindig vallja, hogy tulajdonképpen nem Ő, hanem Isten benne élő Lelke az, Aki munkálkodik. Ma is az az alkalmas, akit az Úr ajánl, akinek az életéből Isten jelenléte sugárzik.

Lényeges még, hogy Pál mindig ügyelt arra, hogy mások munkáját ne tulajdonítsa magának.  Ezért olyan területekre igyekezett, ahol még nem jártak az Úr szolgái. Az egyházban fontos ez a gondolkodás, nem velünk kezdődik az élet, a munka, mások is szolgáltak már előttünk, mások is végeztek eredményes munkát. Ezáltal Pál megbecsüli mások szolgálatát, értékeli mások munkáját. Ezt nekünk is meg kell tanulni.  Értékeljük és becsüljük meg a mellettünk lévők munkáját, legyen hála értük a szívünkben.

Az evangélium nem állhat meg Korinthusban, nem lehetnek önelégültek, hozzájuk eljutott és ez nagyszerű, hanem látni kell, van még munka.  Ugyan így, nálunk sem állhat meg a jó hír, hanem tovább kell jutni mások felé. Az örömhírnek túl kell jutnia rajtam. Vigyázzunk, hogy ne legyen semmi, ami megakasztja az örömhír terjedését, az élő víz áradását.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!
2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!
3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!
4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.
5. Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.

Fegyverből tüzelő

A

 nagy sereg Izráel ellen vonult, hogy elpusztítsa az Úr népét (Ez 39,1-20), ez azonban nem sikerül neki. Góg szövetséges serege vereséget szenved a kicsi Izráeltől. Szinte Dávid és Góliát csatája jelenik meg szemeink előtt, a kicsi, a gyermek Dávid, az óriás, a tapasztalt harcossal, Góliáttal szemben. Emberileg Dávidnak semmi esélye, azonban ő az Úr nevében lép fel, így győzelmet arat. Így látjuk most Izráelt, hatalmas számú ellenségtől körülvéve a biztos pusztulás árnyékában élnek, és akkor az Úr megmenti övéit. Nem a zsidók, hanem ellenségeik pusztulnak el. Szinte hihetetlen és felfoghatatlan, de a kicsi Dávid ismét győz. Győz, mert Ura megoltalmazza.

Korunkban is vannak, akik azt hangoztatják, el kell törölni a föld színéről Izráelt, és az Ige azt mondja, az pusztul el, aki rossz szándékkal, ellenséges szándékkal Isten földjére teszi a lábát. Az egészben az a megdöbbentő, hogy a mai napig azt gondolja az ember, hogy a problémamegoldás igazi eszköze a fegyver lehet. Másrészt mutatja ez azt is, hogy az ember szíve valóban bűnös, és ezen nem képes változtatni sem a technika, sem a kultúra és semmilyen vallás. A jelenlévő bűn pedig pusztításra ösztönzi az embert. A sátán elhiteti velünk, hogy akkor fordul jóra életünk, amikor a másiktól megszabadulunk. Azonban ez nem így van, az élet minőségét nem a fegyverek adják, nem a másiktól való megszabadulás után lesz jobb és békésebb az életünk, hanem a szívünk megváltozása nyomán. Akkor, amikor az Ige által meglátjuk, hogy nemcsak a másikkal, hanem velem is baj van, én is bűnös vagyok, és nekem is szükségem van megtérésre. A megtért szív kész bocsánatot kérni és képes megbocsátani. Változás mindig a bűnbocsánat, az Úr kegyelme nyomán lép fel. Milyen csodálatos ezt látni Jézus tizenkét tanítványának az életében, az Úr nyomában, keze munkája által a tizenkét féle ember, akik addig egymással egy asztalhoz nem ültek volna le, tanítvánnyá, testvérré vált. A halálos ellenséges a zélóta és a vámszedő Jézus követésében már egymás mellett él, egy Urat szolgál, egy cél vezérli. Ma is ez a megoldás. A fegyverek, a másiktól való megszabadulás helyett önvizsgálat, bűnbánat, megbocsátás, elfogadás, ami a békesség útján vezet, ami által másabb lehet az életünk.

Ha már ide jutottunk a gondolatok útján, azt is meg kell látni, hogy a tanítványok közt továbbra is voltak feszültségek, jelentkeztek problémák, de ezeket soha nem a másik eltávolításával, lecserélésével oldották meg, hanem Krisztusban megbocsátva, visszafogadva, alázattal. Ez a mi utunk is.

Isten jelenléte által a fegyverekből tüzelőeszközök lesznek. Ennek az üzenete, hogy az Úr követésében és az Ő uralkodása alatt változhat meg igazán az életünk. A fegyverek csak az Ő uralma alatt szűnnek meg, és ami az ember kezében pusztítást hozott, az az Ő kezében áldássá válik. Ezt a csodát ma is képes elvégezni, átalakítja az életünket, és ami korábban pusztulásunkra volt, az áldássá, életté válik. Hány ember tapasztalta meg, hogy Jézus nélkül a kemény munkával megszerzett keresetből önpusztító anyag lett, úgymint drog, alkohol, cigaretta, vagy szinte az egész kereset játékautomatákba vándorolt, az Úr Jézus szabadítása nyomán már lakás, ruha, étel és tanszer lett a keresetből.

Nagyszerű, igazi problémamegoldó tanácsot ad Pál apostol a számunkra, amikor így szól: „Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van” (2Kor 10,7-11)! Mit akar ezzel mondani? Azt, hogy a tanítványok minden helyzetben, a felmerülő problémák és ellentétek idején is nézzenek Krisztusra. Csak akkor oldódik meg jól az adott helyzet, ha Rá nézünk. Ne a másik hibáit, bűneit nézegessük, hanem figyeljünk Urunkra. Azt látjuk, hogy Ő sem Péter bűnét nézte, hanem a szívében levő őszinte megbánást. Hiszen a tagadás után keservesen sírt az apostol, és a rátekintő Úr látta az őszinte megbánást, és megbocsátott neki. Még innen is volt visszaút, még a tagadó is felállhatott, újrakezdhette, és apostol lehetett. Ez csodálatos, ha ezt az Úr megbocsátotta, akkor mi is megbocsáthatjuk az ellenünk elkövetett sérelmeket.

Mindez azért lehetséges, mert Jézusra nézve a keresztet is meglátjuk, oda vitte fel az Úr miden vétkünket, ott fizette ki minden adósságunkat. Nézzünk a keresztre, és lássuk meg, hogy rendezve a saját számlánk, és a másiké is. Ha az Úr kifizette a másik adósságát, ha az Atya elengedte ezáltal a követelést, akkor mi sem kérhetünk semmit számon. Kérjük az Urat, segítsen mindenkor arra nézni, ahol Ő van. Segítsen, hogy lényébe tekintve másként lássuk magunkat és egymást.

Ha Krisztusra nézünk, másként látjuk magunkat, és másként a mellettünk levőt. Meglátjuk, hogy a másik is tanítvány, még ha elbukott is, mint Péter. Jézusra tekintés nélkül úgy járunk, mint a korinthusiak, akik azt gondolták, ők az igazi keresztyének, Pál nem is tanítvány. A helyes önismerethez az Ige tükrébe kell tekintenünk. Ha megtesszük, jól fogunk látni.

Ó, terjeszd ki, Jézusom

1.  

Ó, terjeszd ki, Jézusom,

Oltalmazó szárnyad,

És csitíts el szívemben

Bút, örömöt, vágyat!

Légy mindenem, légy fényem:

Sötéten jő az éj.

Nagy irgalmadból élnem

Szüntelen Te segélj!

2.  

Ó, mosson meg az értem

Bőven hullt, drága vér!

Új lélekért könyörgök,

Újult akaratér’.

Kicsik, nagyok mind kérünk:

Őrködj vigyázva ránk!

Békességedbe térünk:

Te áldd meg éjszakánk!

Isten áldásával.

A remény üzenete

A

 fogságban élő nép a hazatérésről kap ígéretet, ez által vigasztalja, erősíti és bátorítja övéit az Úr (Ez 38,1-23).  A próféciák azonban a távoli időről is szólnak, ezáltal rámutatnak, hogy Isten hosszútávon tervez Izráellel. A szabadítás ígérete valósággá fog válni. Nem mindenki hitt Ezékielnek, sokan úgy gondolták Babilonból nem lesz hazatérés, beolvadnak ők is az idegen népek közé, mint a nagyobbik országrészt is. Mai szakaszunkban az Úr egy távoli és számunkra ismeretlen nép részére küldi üzenetét. Ez a nép a jövőben felvonul Isten népe ellen, ez szomorú, de a jelenlegi helyzetben reményteljes, mert azt üzeni, hogy talpra áll a nép, újra lesz ország, lesz élet. A nyomorúságról szóló próféciák nem örömtelik, de mégis reményt keltők, mert azt üzenik, hogy áll még Isten népe.

A megszólított nép Góg, országa Magóg, eddig egyetlen néppel sem azonosították, így valószínűleg még később teljesedik be ez a prófécia. Meg kell látnunk azonban ebből az Igéből, hogy Isten népe mindig gyűlöletes lesz más népek előtt, a világ előtt. Isten gyermekeit mindig el akarják pusztítani, őket mindig veszély fenyegeti. Számukra a világ soha nem barát. Miért akarják elpusztítani őket? Azért mert mások, mert Isten képviselik, a világ azonban Isten nélkül akar élni. A világ nem akarja Isten törvényeit, nem akar hozzájuk igazodni, a maga elgondolása szerint akarja alakítani az életét.

Az ellenség felvonulása Isten ítélete is népe fölött, nem véletlen egy ilyen konfliktus, hanem azt jelzi, a nép a helyreállás az újrakezdés után sem töltötte be teljesen küldetését. Még mindig van bűn az életükben, amit ki kell tisztítani, el kell távolítani. Az előző fejezetben Isten új szívet ígért népé-nek, mert látta, hogy ez az egyedüli megoldás. Azonban a népnek is meg kell látni, hogy baj van az életében és orvosra van szüksége. Izráelnek mindig az volt a problémája, hogy nem akarta meglátni bűneit, nem akarta felismerni, hogy mi a probléma a saját életében. A prófétákon keresztül Isten mindig kérte, hogy nézzenek szembe magukkal, tartsanak bűnbánatot, azt is is megmondta mi a bűnük, de ők mindezt nem akarták meglátni. Ez az Ige azt jelzi, hogy a fogság sem igazán hoz életükbe változást és a hazatérés után, ismét vétkeznek az Úr ellen.

Jó nekünk is szembenézni magunkkal az Ige által és meglátni van-e változás? Látom-e miben kell megváltoznom, mit kell letennem, vagy úgy gondolom nálam minden rendben van. Az Újszövetségben azok keresték fel Jézust, akik látták betegségüket, felismerték bűnös állapotukat és szerettek volna ebből megszabadulni. A farizeusok a vezetők azért nem keresték a maguk számára Jézus közelségét, mert nem látták magukat bűnösnek. Úgy amint Simon farizeusnál is láttuk, a Jézus előtt leboruló asszonyról azonnal tudta kicsoda, de nem látta meg, hogy ő is adós Isten előtt. Ő is csak leborulva lehetne előtte. Boruljunk le mi is az Úr előtt, kérve, hogy engedje el bűneinket.

Azonban az Úr nem hagyja magára népét. Ha ellene támad is a roppant sereg, az Úr megoltalmazza övit. Isten népét nem lehet legyőzni. Ez az esemény az Úr kegyelmét is felragyogtatja, hisz nem törli el az embert, hanem esélyt ad számára, hogy megismerje Istenét. Isten megadja az utolsó utáni esélyt is, de élni kell vele.

Pál ígéri, hogy amikor Korinthusba érkezik szelíden jelenik meg köztük (2Kor 10,1-6). Voltak, akik tartottak Pál keménységétől, azonban az apostol biztosítja őket, mivel rendezték a problémás ügyeket engedékenységgel jelenik meg, mert megbocsátott nekik. Haragját elengedte és kész velük szelídséggel, alázattal, békességgel beszélni. Mi el tudjuk-e engedni a sérelmeket, vagy ragaszkodónk hozzájuk?  Pál miután megoldották a problémát elengedi a bántást, és szeretettel megy közéjük.

Pál hangsúlyozza, hogy ők is testben élnek, de nem a test fegyvereit használják. Ez lényeges, a hívő is testben él, de nem test szerint, hanem Isten akarata szerint igyekszik élni. A test jelen van a maga szokásaival, de Isten Lelke által, az Ige által le lehet győzni, hogy ne ő irányítson, hanem Krisztus.

Az apostol a gondolatokat is foglyul ejti, itt kezdődik, hogy a gondolatainkat Jézus Krisztusnak rendeljük alá. Bizony ez nem mindig sikerül, pedig a gondolatoknak is Krisztusnak kell, hogy engedelmeskedjenek.  Az Úr azt kéri, hogy egész lényünkkel engedelmeskedjünk Neki, vagyis engedjük, hogy Ő vezesse teljes életünket.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3.                   Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Összeillesztés

F

antasztikus látomásban, rajta keresztül ígéretben volt része Ezékielnek a fejezet első verseiben, hiszen látta megelevenedni, élettel megtelni a száraz csontokat. Bizonyára tele volt a szíve örömmel, mert mindez azt jelentette, Isten hazaviszi és helyreállítja népét. Ami most pusztulóban van, és amiről azt gondolják soha nem lesz a régi, az ki fog virulni.  Mindez Isten Lelke által megy végbe. Korunk is a kiszáradás és széthullás időszakát éli. Minden, ami eddig fontos és mérvadó volt eltűnik, felbomlóban vannak értékeink, oda a stabilitás, a biztonság, félelmek költöznek a szívekbe. Megromlanak az emberi kapcsolatok, azonban számunkra is biztató az Ige, van remény! Van, mert Isten Lelke meg tudja állítani a bomlás folyamatát. A Lélek, ha bekerül az életünkbe, minden megváltozik, ami pusztulásnak indult, ismét élettel, minőségi élettel telik meg.

Azért is csodálatos az Úr szava, mert valóság az, minden, amit mond, beteljesedik, megvalósul. Abban a helyzetben már pusztán az ígéret sok erőt adott Júda népe számára a megmaradáshoz. Ez a prófécia visszaadta számukra az élni akarás vágyát. Ez az üzenet elvégezte, hogy ne akarjanak beolvadni a pogányok közé, hogy ne adják fel identitásukat, hanem akarjanak zsidók lenni, akarjanak Isten népe maradni. Azonban az Úr meg is valósította, amit ígért, és eljött a szabadulás, a hazatérés napja. Ezért építhetünk bátran az Igére, mert nem csupán vigasztal, és lelkileg megerősít általa, hanem biztosak lehetünk benne, hogy, amit mond, amit kijelent, azt meg is fogja cselekedni.

A mai szakasz pedig túl mutat Júdán, igaz ők vannak Babilonban, fogságban és az északi királyság már teljesen beolvadt és eltűnt Assziriában (Ez 37,15-28). Róluk már lemondtak, a reménysugarat csak Júda népe számára tápláltak. Most arról mutat prófétai jelet Ezékiel, hogy Isten előhozza és Júdához csatolja az elveszettnek tartott Izráeli országrészt. Csak az Úr képes erre, csak Ő tudja összeilleszteni azt, ami széthullott. Számunkra is reményt keltő, vigaszt nyújtó rész ez. Az Úr össze tudja illeszteni a széthullásban lévő kapcsolatokat, közösségeket. Ma is az ellenség azon munkálkodik, hogy szétdobálja a közösségeket. Egyedül az Úr képes helyreállítani őket. Vigyük elé mindazokat, akik fontosak a számunkra, azokat ahol látjuk a széthullás jeleit és kérjük az Urat, hogy illessze egybe az összetartozó részeket. Széthullnak gyülekezetek, házasságok, de az Úr össze tudja még illeszteni őket.

Lényeges ebben a folyamatban, hogy az összeillesztett országnak egy királya lesz. Ez a király az Úr Jézus Krisztus. Akkor állhat helyre egy kapcsolat egy közösség, ha Jézus lesz a királya. A pozitív változás akkor indul meg, ha mindketten Jézusra néznek. Akkor haladunk előre, ha felvesszük az Ő igáját. De mindkét félnek bele kell állni az igába, csak akkor fog jól haladni a jármű, az élet szekere.  Ebben a kapcsolatban már az Úr a középpont, Rá figyelve, az Ő formálása alatt haladhatunk. Az összeillesztett országrész nem fog többé kettéválni ígéri az Úr. Mi adja a tartósságát? Az Úr munkája, megszabadítja és megtisztítja minden bálványtól és tisztátalanságtól. Előbb megtisztítja az Úr szíveinket, csak akkor tudunk egységben élni, ha megtisztul a szívünk, és Jézus irányít minket. Megtisztulás nélkül nincs igazi újrakezdés. A megtisztulás szakítást is jelent a bűnökkel, az addigi életvitellel.  Akit azonban az Úr megszabadít, az valóban szabaddá válik.

Pál apostol megerősíti mindazt, amit a próféta évszázadokkal korábban mondott (2Kor 9,8-15). Istennek ma is van hatalma és ezt népe javára használja. Bőven kiárasztja kegyelmét gyermekeire. Tehát nemcsak csordogál a kegyelem folyója, hanem bőven árad.  Ez a folyó soha nem szárad ki, mindig bőséges vízzel rendelkezik, így általa megújul és termővé válik az életünk.

Úgy árassza ránk a kegyelmét, hogy mindenkor minden szükségessel rendelkezzünk. Tehát mindenkor, nemcsak akkor amikor ez magától értetődő, mert a gazdaság mindent biztosít a számunkra. Hanem akkor is van hatalma minden szükségest megadni, amikor emberileg ez nem reális. Hisszük-e nehéz helyzetekben is ezt? Hiszem-e, hogy az Úr tud rólam gondoskodni, nehéz időszakban is, amikor erre kevés az esély? Mert ilyenkor van szükségünk erre a hitre, ekkor kell kapaszkodni Isten hatalmába.

Ma többünk van, mint ami szükséges, hálát adunk-e érte és gondolunk-e arra, hogy azért rendelkezünk ennyi mindennel, hogy segítsük azokat, akiknek nincs?  Isten ma is övéin keresztül munkálkodik.

Adjunk hálát az Úrnak a bőségért, mert Ő gondoskodik vetőmagról, és Ő áldja meg azt, hogy megsokasodjon. Munkánk gyümölcse is az Úr áldása.

Isten, ajándékozó Isten, azt akarja, hogy mi ajándékozókká váljunk. Legnagyobb ajándéka az Úr Jézus Krisztus. Adjunk érte hálát és kövessük Őt ma is.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5.      Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.

Jöjj elő, Lélek

A

z Úr Lelke megragadja Ezékielt és elviszi egy csontokkal  teli völgybe (Ez 37,1-14). A száraz csontok Izráel állapotát fejezik ki, azt, ahogyan ők látják magukat. A fogságba került nép így tekint magára, elszáradt csontok, reménytelen nép. Úgy gondolják innen már nincs visszaút.  Amíg a maradék Jeruzsálemben volt, reménykedtek a visszatérésben, most már feladták a reményt. Úgy vélik, senki nem segíthet rajtuk, vége mindennek.

Az Úr azért ragadja meg a prófétát, hogy kijelentse, nincs vége mindennek, még innen is van visszaút, mert Isten az élet Ura, még a halálból is életre tud kelteni. A nép csak forduljon Hozzá és bízzon Benne. Számunkra is azt üzeni, mindenkor bízzunk Benne, soha ne adjuk fel, soha ne a láthatókból induljunk ki, hanem az Úr hatalmából.

Igen, csodálatos az Ő hatalma, ahol mi már nem tudunk semmit tenni, ott még Neki számtalan lehetősége van. Ezt látjuk, amikor Lázár meghalt, testvérei úgy vélték, ha még a betegsége idején érkezett volna meg Jézus, képes lett volna meggyógyítani, de már késő. A halállal Ő sem tud mit kezdeni, és meglátták, hogy Ő a halállal is tud kezdeni, hatalma van felette, és kihívta Lázárt a sírból. Kihívta a halálból az életre. Van remény, csak hívjuk segítségül és bízzuk Rá magunkat.

Szomorú látványt mutat Isten népe, szomorú, hogy ide jutottak, élettel teljeseknek, vonzóknak kellene lenniük. Nem a völgyben, hanem Izráel magaslatain kellene tartózkodniuk. Hűtlenekké váltak és ide jutottak. Ezek a csontok azonban a mai egyház képét is mutatják, gyakran csak élettelen csontok látszódnak. De még ebben az állapotban is van remény. Mi a remény? Mi a megoldás? Isten Lelke! Őt kell hívni és várni, „A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet” (Jn 6,63). Ahogyan Ezékiel hívta, úgy hívhatjuk mi is. Isten Lelke nélkül minden fáradozásunk hiábavaló. Életet csak a Lélek tud adni. Ő képes helyreállítani tönkrement életeket, kapcsolatokat. Isten Lelkét nem lehet mással helyettesíteni.

A Szentlélek pünkösdkor kitöltetett, jelen van, de nekünk kell személyesen hívni, hogy jöjjön és elevenítsen meg. Gyülekezeteinket, a mai hívőket is a Lélek képes megeleveníteni. Szükségünk van a Lélek jelenlétére és munkájára, mert nélküle kiszáradunk.

Azt is látjuk, hogy a csontok Ezékiel próféciájára összerendeződtek, majd inakkal, hússal töltődtek fel, bőr borította őket, de nem volt bennük lélek, így nem volt bennük élet. Lélek nélkül nincs élet. Lélek nélkül csak váz, csak test van, de nincs élet. Ma is ezt látjuk, a váz egyre szebbé lett, de hiányzik a Lélek, hiányzik az élet. Isten nem épületbemutatót akar, nem a külső szebbé tételét várja, hanem azt akarja, hogy megelevenedjünk. Nem díszekre, hanem élő tanítványokra van szükség, akik Isten Lelke által megelevenítőleg hatnak a lélek nélküli, kiszáradt emberekre, közösségekre.

Pál tovább segíti az adakozás területén megrekedt korinthusiakat (2Kor 9,1-7). Korábban már felbuzdultak, neki is kezdtek, de a különféle problémák következtében megakadt ez az ügy. Pál pedig szeretné, ha továbbmozdulna, de nem kényszerből, hanem szívből fakadó adakozást vár. Ne az legyen a cél, mint a koldusnak odavetett alamizsnánál, hogy valamit odavetünk, hogy lássák, mi is adtunk, vagy, hogy nyugtunk legyen tőle. Azt kéri, úgy adjanak, hogy az bőséges áldássá legyen.

Akkor válik áldássá, ha nem  azt adják amitől meg akarnak szabadulni, hanem úgy adnak, mint az Úrnak. Azt adják, amit ők is örömmel fogadnának. Nem koldusnak, testvéreknek adnak.  Pál rámutat, hogy Isten országában is érvényes az a rend, hogy aki bőven vet, az bőven arat majd. Aki tud Isten ügyére adni, annak az áldássá válik az életében. Befektetett munka nélkül nincs eredmény. Ez a gyülekezeti életben is érvényes, amennyi munkát, törődést fektetünk a gyülekezetbe, vagy a még távol levők megnyerésére, annyi áldást, annyi gyümölcsöt várhatunk. A gyümölcsfát, a szőlőt gondozni kell, csak akkor ad gyümölcsöt. Soha ne feledjük, hogy az Úr már előbb odaadta értünk az életét.  Mégpedig élete teljében, és nem késő öregkorban ment a keresztre. Mondhatta volna, majd ha leéltem az életemet, jöhet a kereszt. Ám Ő nem ezt mondta, hanem fiatalon kész volt meghalni értem, kész volt odaadni magát a keresztre, hogy nekem életem lehessen. Ezért adjam én is oda Neki az életemet.

Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4.      Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.

Új szív

A

 fogságra menetel után, Isten szava a prófétán keresztül az üresen maradt ország és a környező népek felé hangzik (Ez 36,1-38).  Izráel ellenségei tele voltak kárörömmel, amikor Babilon leigázta az Úr népét. Gúnyosan beszéltek a szent földről, és úgy gondolták minden az övék lesz: „Az ősi halmok a mi birtokunkba kerültek” (2)!

Isten ellensége, a világ mindenkor örül a tanítványok félre tételének, amikor visszahúzódnak, mert ilyenkor a bűn, a gonosz területe növekszik, munkája kiteljesedik. A gyülekezet visszatartó erő ebben a világban, amíg itt van, a bűn nem tud kiteljesedni, mert a tanítványok Isten akaratát képviselik. Életük akadályozza a gonoszt. Hiszen amíg itt vannak Jézus követői terjed az evangélium, terjed az Úr akarata szerinti élet. 

A szomszédos népek úgy gondolták, miután Izráelt elhurcolták a szent föld az ölükbe hullik, Isten népe országa az övék lesz. Azonban Isten kijelenti, hogy visszaviszi népét földjére, mert azaz övék. A nép haza megy, mert az Úr hazaviszi őket, „közel vannak ahhoz, hogy hazatérjenek” (8). Ez az ígéret még a fogságban, a babiloni birodalom virágzása idején hangzik el. Tehát mindez emberileg lehetetlennek tűnik. Ugyanúgy lehetetlennek tűnt, hogy majd kétezer éves száműzetés után a zsidók 1948-ban hazatérjenek, és ismét legyen országa Izráelnek. Nagyon kevesen hitték, hogy mindez megvalósul. Azonban az Úr mindenek felett van, Ő irányítja a népeket, a történelmet, ezért népe bárhol tartózkodjék, legyen akár szétszóratásban, biztonságban lehet, mert Ura kézben tartja az eseményeket. Mindenkor érvényes, amit Pál apostol ír: „az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” (Rm 11,29).

Nemcsak nem vonja vissza elhívását, hanem a visszavitt népet gazdagon megáldja. Izráel áldását a föld is megtapasztalja. Amikor Isten újrakezdi népével nem a régi viszonyokat állítja helyre, hanem még több jót ad számukra, mint annak előtte. Ilyen Urunk van, Aki még több jót ad, aki még áldottabbá teszi annak az életét, aki visszatér Hozzá. Nem béresnek, hanem fiúnak fogad vissza.

Azonban nem csupán a föld újul meg és tapasztalja Isten áldását, és terem majd gazdagon, hanem népét is megújítja a Gazda. Ez a megújítás teljes életváltozást eredményez: Isten a probléma gyökerét kezeli, nincs más megoldás csak a szív csere. Azért lesznek mássá, azért ragaszkodnak immár Urukhoz, mert új szívet és lelket kapnak.  „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.  Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek” (26-27). Az új szív a megoldás, amit Isten ajándékoz a megtérőnek. Az Úr Jézus is azt mondta, szükség újonnan születnünk. Ezt az Úr viszi végbe Szentlelke által, Akit pünkösdkor elküldött a világba. Erre nemcsak Izráelnek, hanem nekünk is szükségünk van. Kérjük az Urat vegye el régi kő szívünket és adjon új élő, hússzívet, amelyben Ő lakozik.

Nagyon fontos, hogy nem ugyanúgy kerülnek vissza, ahogyan elmentek, ezt fejezte ki az új szív is. Ezen felül pedig az Úr megtisztítja népét minden tisztátalanságtól. Tehát amikor hazatérnek nem a szomszédos népek szokásai szerint élnek, nem a tőlük átvett bűnök irányítják életüket, mert ezeket kitisztítja belőlük az Úr. Isten megtisztítja népét. Erre a megtisztításra is szükségünk van, sok minden ránk rakodott már a világ életmódjából, szokásából, de ezektől meg kell tisztulni, mert Isten országába nem mehet semmi tisztátalan. A megtisztulás módja pedig ez: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9).

Pál apostol a korinthusiak számára nem adja parancsba az adakozást, mert annak  a szívből kell származnia és önkéntesnek kell lennie (2Kor 8,7-24). Az Úr Jézus is önként, az irántunk való szeretetből adta magát a keresztre. Önként hagyta maga mögött az Atya világát és lett szegénnyé értünk. Az Úr elengedte mindazt, ami gazdagság volt a számára, és vállalta értem a szegénységet, hogy én legyek általa gazdag. Az Úr gazdaggá teszi, azt, aki Benne hisz. Ez a gazdagság nem elsősorban anyagiakban nyilvánul meg, hanem, úgy amint az első levélben leírja: „Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok” (1Kor 1,5-7). A Vele való közösségben válhattunk beszédünkben, tetteinkben, a kegyelmi ajándékokban gazdaggá.

Mindez és Macedónia gyülekezeteinek az adakozó készsége motiváló tényező a korinthusiak számára. Isten irántunk való szeretete ösztönzőleg hat ránk is, aki át éli mit tett érte az Úr, hogy a legtöbbet, az életét adta oda érte, az nem tart vissza semmit Tőle, annak megnyílik a szíve, a pénztárcája és annak lesz ideje is az Úrra és a Neki való szolgálatra.

Az adakozás nem látványosság, nem az a hangsúlyos, hogy mások tudják, mi mit adtunk. Nem is jelenti azt, hogy közben a ránk bízottak nélkülözzenek. Hanem úgy kell adni, ahogyan az Úr indít és aszerint, amink van. Az egyenlőség sem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanakkora részt kell juttatni, hanem azt, hogy legyünk készek a nekünk adott többől adni, azoknak, akik nyomorúságban vannak. Talán azért kapok én többet, hogy a bőségből juttassak annak, akinek nincs. Isten a gyermekei által ossza el a javakat. Bizony ma sokan arra törekszenek, hogy nekik legyen mindenből a legtöbb, és semmi nem elég a számukra.

Pál apostol odafigyel arra is, hogy az adomány körül minden rendben legyen, átláthatók legyenek a pénzügyek. Nem elég, ha az Úr előtt tisztességesek vagyunk, az embereknek is látniuk kell ezt. Mert ez is bizonyságtétel.

Új szívet adj, Uram, énnekem 

Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak Teérted ég,

S Véled jár szüntelen, csak Véled szüntelen.

Nyájas, vidám, szelíd jó szívet,

Mely Jézusom Te lakhelyed,

Hol egyedül a Te hangod szól,

Mely Véled van tele, csak Véled van tele.

Jézus, a Te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet.

S én is tudom bűntelen leszek,

Majd Nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.

Akinek Krisztusa van, mindene van

2012. aug. 6. és 10. közötti gondolatak

Akinek Krisztusa van, mindene van

Fenyegetettség idején őrt állítottak a város falaira, az ő feladata volt az ellenség minden mozdulatának a figyelése, amint támadásra utaló jeleket látott, kürtjébe fújt (Ez 33, 1-33). A kürt hangját mindenki komolyan vette, tudták veszélyben vannak és annak megfelelően cselekedtek. Az őrálló feladata a figyelés és figyelmeztetés volt, a többi már a nép dolga volt. Mindenkinek magának kellett komolyan venni a figyelmeztetést. Az őrálló felelőssége arra terjedt ki, hogy figyeljen és időben jelezzen, a többi már nem rá tartozott. Azonban ha nem figyelt és nem vette időben észre az ellenség mozgolódását, vagy nem fújt a kürtjébe, felelősségre vonták.

Ezékielt ilyen őrállóvá tette az Úr, azonban ő nem az ellenségre figyelt, hanem az Úrra. Neki olyan éberen kellett figyelni, mint a városfalon lévő őrnek, meg kellett hallani, ha az Úr szólt. Ahogyan az ellenség nem jelzett előre, hanem az őr éberségén múlt, hogy időben meglátta-e az eseményeket, úgy a prófétán múlik, hogy figyel-e, megszólítható-e bármikor.

Nagyon fontos ez a feladat, erre hívott el minket is az Úr. Figyeljünk szavára és időben adjuk tovább embertársaink felé az üzenetet. Az ellenség ma is mozgolódik, sőt tudjuk, hogy igyekszik minden percet jól kihasználni, mert tudja, hogy kevés ideje van. Legyünk ma is éberek, figyeljünk az Úrra, bármerre legyünk és bármit tegyünk, az Úrral legyünk összeköttetésben. Pál apostol a szüntelen való imádkozást hangsúlyozta, ez azt jelenti, hogy legyünk állandóan Urunkra csatlakozva, mert csak így állhatunk meg, így nyerhetünk új erőt. Legyünk elérhetők az Úr számára, legyen kezünk ügyében az Ige, legyen minél több vers a szívünkben, hogy meghalljuk az Úr szavát.

Lényeges, hogy csak akkor szól az őrálló ha szót hall az Úr szájából, csak akkor mutat rá a bűnökre, ha az Úr felszólítja erre. Tehát nem arról van szó, hogy ami nem tetszik a prófétának, ami nem egyezik ízlésével azt olvassa másokra, vagy a maga elvárásaihoz igazítja őket. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a magunk elképzeléseit erőltessük másokra, hogy megmossuk mások fejét, azonban az őrálló feladata nem fejmosás, hanem figyelmeztetés.

A figyelmeztetés lényege, hogy meg lehet térni, Isten azt akarja, hogy megtérjünk gonosz útjainkról és éljünk. Tehát az őrállón keresztól Isten mentő szeretetének kell felcsendülni, a kürt hirdeti az élet szavát. Az Urat a megtérő és ezután az akarata szerint élő bűnösök örvendeztetik meg. Azért kell munkálkodnunk, hogy életre jussanak az emberek. A legnagyobb mélységből is talpra lehet állni, újra lehet kezdeni.

A megtérés lényeges mozzanata a rendezés, aki átéli, hogy az Úr eltörölte bűneit, az embertársaival is rendezni akarja a múltat. Van amit lehet rendezni és azt rendezni is kell. Amit nem lehet, azt elrendezi a kegyelem. Zákeus élete ragyogó példája ennek az életrendezésnek. Akit becsapott azzal rendezte, mégpedig nagylelkűen, hiszen négyszeres kárpótlást adott. A szegényeknek pedig vagyona felét osztotta szét (Lk 19,1-10).

Nekünk nem mindig anyagiakban vannak tartozásaink és ennek megfelelően nem csupán azzal kell jóvátennünk mulasztásainkat. A mi mulasztásunk egymás elleni vétkeink gyakran a kevés idő ráfordításában, figyelem és szeretethiányban mutatkozik meg. Tartsunk bűnbánatot és igyekezzünk Zákeus példáját követni mi négyszeresen pótolni, azt ami elmaradt. Figyelmet, türelmet, gondolkodást. Ugyanígy pótolhatjuk az Úrral való közösség mulasztásait. Gondoljunk bele mennyi áldást nyernénk, ha az eddigi csendességünk idejét négyszeresére növelnénk?

Jeruzsálem elesett, ezt a hírt kapja Ezékiel, beteljesedett az Úr szava. A próféta ajkai ismét megnyílnak , ezáltal mindenki előtt nyilvánvaló, hogy amit eddig hirdetett Ezékiel hiteles.

Ezek hatására elmennek a prófétát hallgatni, de még most sem szívből, nem úgy hallgatják, hogy az Úr üzenetét várják. Amit hallanak tetszik nekik, gyönyörködnek benne, de nem cselekszik. Az Úr azonban nem gyönyörködtetni akar, az istentisztelet, az igehirdetés nem kulturális esemény. Isten azért szól, hogy, amit mond komolyan vegyük és megcselekedjük. A mai igehallgatók is hányszor mondják, hogy szép volt az istentisztelet, de vajon mi maradt meg belőle? Mi volt a szép? És különösen mivé vált, életté, cselekedetté. A megértett Igének gyakorlattá kell válni. Az Úr Jézus is élete, amit hirdetett, Nála az Atya akarata gyakorlattá vált.

Pál apostol is a komolyan vett, megcselekedett Igéről vall (2Kor 6,1-18). Elmondja, hogy a gyakorlattá vált tanítványságnak van hatóereje. Mindezt úgy mondja, hogy ő maga is így élt. A nyomorúságokban Istenre támaszkodó, hitből szolgáló Pál élete bizonyságtétel volt. Ő mindig ügyelt arra, hogy hiteles maradjon. Életét, szolgálatát a szenvedések, lemondások, börtönbüntetések hitelesítették. Mégpedig azért, mert mindenki látta, hogy valóbban Krisztusért él. Hiszen ezekben a helyzetekben nem azért állt meg, mert megfizették, hanem Ő mindent Krisztusért végzett. Mennyire hiteles a mi szolgálatunk. Látszik-e, hogy minket is Krisztus szeretete szorongat, hogy nem a jólét, a külső körülmények a fontosak, hanem Ő. Az élete nehezebb helyzeteiben látszik meg, hogy valóban az Úr a mi motivációs erőforrásunk.

Pálnak semmilyen nem volt, mégis sokakat gazdagított, sokan mondták, hogy áldás számukra Pál jelenléte, jó vele lenni, őt hallgatni, mert általa szűnnek a bajok és megjelenik az élet. Mi már sok mindennel rendelkezünk, nem mondhatjuk, hogy semmink nincs. Hatalmas templomok, imaházak, gyülekezeti termek, de alig lézeng bennük valaki. Miért? Talán azért, amíg arra figyeltünk, hogy legyenek javaink, elveszítettük az igazi értéket, Krisztust. Vannak programjaink, de nincs élet, egyre több élet hull darabjaira, Pál szolgálatában pedig pont az valósult meg, hogy a világ által szétdobált életek helyreálltak.

Mi lehet a gond nálunk? Talán az, hogy Pál óvja Krisztus népét a felemás igától, a hitetlenekkel való keveredéstől, azonban korunkban ez már nem látszik. Mi már összekeveredtünk a világgal. A gyülekezetekben gyakran a világ módszereit alkalmazó emberek kerülnek vezető szerepbe. Már nem a bennünk élő Lélek vezet, irányít, hanem a világ szellemisége és gyakorlata. Az egyház olyan, mint a templom, van, ami nem odavaló, van aminek nem ott van a helye. Így van ez a hívő ember életében is, vannak olyan szokások, olyan magatartás formák, amelyek a világban elmennek, de a hívő ember életében nincs helyük.

Az Úr azt kéri tőlünk vizsgáljuk meg, mi az ami a világból bekerült az életünkbe, és tisztítsuk meg tőle magunkat. Nem kell félni, mert akinek Krisztusa van, annak mindene meg van. Mi egy egy gazdag Atyához tartozunk. Az Övé a föld teljessége.

Isten áldásával.

A jó Pásztor

Ezékiel könyve harmincnegyedik fejezetének első fele pásztorhoz hasonlítja Izráel vezetőit és papjait, a népet pedig nyájhoz (Ez 34,1-31). A vezetőket, különösen a papokat, pásztornak adta az Úr, nekik kellett Isten akarata szerint az Ő útján vezetni a népet. Törődniük kellett velük, gondozni őket. Isten azt akarta, hogy a pásztorok a nyájért éljenek. Az Úr volt a pásztorok Pásztora, Aki gondoskodott róluk, így nekik kizárólag csak a bárányokra kellett volna figyelni. Illés élete szépen mutatja ezt, amikor az országban éhínség lett, a próféta Isten akaratát cselekedte és bárhová ment, Ura gondoskodott róla. Illés soha nem maga gondoskodott magáról, hanem bízott az Úrban. Illés és még más próféták is a nyájért éltek.

Azonban a papok nem így gondolkodtak, legtöbbször nem bíztak az Úrban, hanem maguk akartak magukról gondoskodni. Úgy vélték a nyáj azért van, hogy őket jól tartsa. Szemléletük szerint a nyáj volt a pásztorokért, Isten azonban úgy akarta, hogy a pásztorok legyenek a nyájért. Nagyon korán, már Éli főpap idején jelentkezett ez a probléma. Az ő fiai már nem a népért, hanem a népből éltek. Az Úr ígéri, hogy számon kéri a nyájat pásztorai kezéből. Eljön az idő, amikor a pásztoroknak számot kell adni gazdájuk előtt. Mert a pásztoroknak is van Gazdája, gyakran megfeledkezünk erről.

Próbáljunk tükörként tekinteni erre az Igére, és őszintén belenézni. Ha megtettük lássuk meg, hogy milyen pásztorok vagyunk? Mert mindnyájunkra bízatott valaki. Akire rábíztak csak egy személyt is az pásztora annak, és felelős érte. Pásztorok vagyunk a gyülekezetben, a családban. Pásztor a lelkész, az igehirdető és minden gyülekezeti munkás, aki valamilyen feladatot kapott az Úrtól. Pásztor az apa és anya, akikre gyermekeket bízott a mennyei Atya, felelősek, hogy a gyermekek megismerik-e általuk a jó Pásztort, vagy elszélednek a világba és Isten nélkül élnek. Bármilyen közösség bízatott ránk felelősek vagyunk, hogy az Úr népéhez vezessük őket, mindent megtegyünk, hogy a jó úton haladjanak. Azonban vannak, akik megbetegszenek, elszélednek, róluk sem lehet elfeledkezni, hanem törődni kell velük, megkeresni és haza kell segíteni őket.

Fel kell tenni a kérdést, milyen pásztor vagyok én? Magamat legeltetem vagy a nyájat. Mert Isten úgy látta, hogy magukat legeltették a pásztorok. Fontos miként gondolkodunk? Gyakran megkísért minket a gondolat, hogy a nyáj van értünk, és nem mi a nyájért. Pedig az Úr rendje pont az, hogy a pásztor legyen a nyájért. Ő törődjön velük, gondoskodjon róluk, gondozza őket. Pont ezért van a pásztor, ez a feladata. Legyünk azonban őszinték! Milyen gyakran úgy véljük, hogy a másik van értünk. Azért van mellettem, hogy jólétemet biztosítsa, az a feladata, hogy nekem mindent megadjon, és elfelejtjük, hogy nekünk kellene a másik felé szolgálni.

Nemcsak a pásztorok, hanem a nyáj tagjai is önzők voltak, mindenki magáért élt, csak arra figyelt, hogy neki mindene meglegyen és nem figyelt a másikra. Nem volt fontos neki a másik mindennapi kenyere. Nem figyeltek arra, hogy a másiknak is jusson legelő. Isten országában pedig mindenkinek oda kell férni a legelőhöz és a forráshoz, mert az Úr mindenkiről gondoskodik. Isten a legelőt és a forrást az egész nyájnak szánta, nemcsak egy báránynak. Bizony a mai kor képét is látjuk ebben, hiszen nemigen törődik a mai ember a másikkal, azzal, hogy jut-e neki valami. Mindent mi akarunk megszerezni. Ez azért van, mert nem ismerjük Atyánkat, nem bízzuk Rá magunkat, nincs meg az a hit bennünk, hogy Ő gondoskodik rólunk.

A fejezet második felében Isten arról szól, hogy majd Ő maga fog eljönni és megkeresi nyáját és gondoskodik róla. Ezt láttuk az Úr Jézus Krisztus földre érkezésekor. Ő maga ment utána az elveszettnek, ezt tapasztalhatjuk mi is. Utánunk jön a legmélyebb szakadékba és felhoz onnan, és életet biztosít számunkra. Csodálatos, hogy Isten elküldte a Jó Pásztort világunkba, mert Nélküle elvesznénk. Ő ma is keres, haza akar vinni, ahol már nem kell félteni az életünket. Nem magunknak kell magunkról gondoskodni, hanem Ő gondoskodik rólunk. Mi végezhetjük Isten országa feladatait, kereshetjük az elveszettet, mert megélhetésünkről Ő gondoskodik. A jó pásztor mellett nem aggódnak a juhok, mert tudják a pásztor friss legelőre, és hűs folyóvízre terelgeti őket. Olvassuk el a 23. zsoltárt és megtudjuk belőle milyen a jó pásztor. Azt is megláthatjuk, hogy Dávid felismerte, hogy ez a pásztor az Úr, ezért nem aggodalmaskodott, mert tudta, hogy ez a Pásztor azt akarja, hogy juhainak élete legyen és bővölködjön (Jn 10,10). Az Úr Jézus bővölködő élettel akar megajándékozni. Ez az élet az Ő nyomdokaiban található, a Benne való bizalomból fakad. Csodálatos ígéreteket talál az, aki követi a Pásztort. Áldást ad, a megfelelő időben áldott esőket ad népe számára. Mennyire tudja mire van szükség, mennyire odafigyel övéire, bár Rábíznánk magunkat. Mennyivel áldottabb, gondtalanabb lenne az életünk. Aki komolyan veszi az Igét felszabadul a félelmek és aggodalmak alól. Ő megoltalmazza övéit, biztonságban vezeti őket, a legnehezebb körülményekben is megtapasztalják jelenlétét, mert Ő nem hagyja magára övéit sohasem.

Mivel Krisztusban Isten Atyánk lett, ez kötelez minket arra, hogy tiszta és szent életet éljünk (2Kor 7,1-16). Azonban ebből a világból szennyeződések rakódnak ránk. Az út pora beszennyezi a lábunk, ezért mindennap szükségünk van tisztálkodásra. Tisztítsátok meg magatokat, írja az apostol, ezért nekünk kell mindennap tisztálkodni, ami azt jelenti, hogy az Igével élni. Mert az Ige tisztít meg bennünket a bűntől. Meg kell látnunk, hogy erre szükségünk van, hiszen a világ gondolata, életvitele minket is eláraszt, azonban ezt le kell mosni, vagyis az Igéhez kell igazítani. Mi nem vehetünk át mindent, ami ma népszerű vagy elfogadott, nekünk nem a világgal kell haladni, hanem az Úrral. Az Úr Igéje nem változik. Akkor is ez a mi utunk, ha ez nem mindig kellemes, hisz a világ maradinak tart. Azonban boldog, aki megtisztulva halad a megszentelődés útján. Ne álljunk meg a megtérésnél, hanem növekedjünk és szentelődjünk meg. Ez pedig Isten Lelkének a munkája bennünk, Ő szentel meg, ehhez azonban kapcsolatban kell lennünk Vele.

Pál nyomorúságok közepette növekedik, mert tapasztalja az Úr kegyelmét. Nem azt mondja, hogy minden rendben, őt elkerülik a bajok, hanem a bajok közepette is tud örülni. Minden nyomorúság ellenére felettébb nagy az öröme. Az Úr segítsen minket, hogy felette legyen az örömünk minden nyomorúságnak. Az Úrban való öröm átlendít a bajokon. Az Úr nélkül leverjük a lécet, mindig magunk alatt leszünk, Vele azonban átvisszük a magasságot.

Pál örömmel mondja el, hogy a keményebb levele, ami szomorúságot okozott, meghozta gyümölcsét. Megtérésre szomorodtak meg. Mi hányszor félünk keményen beszélni, könnyen feladjuk a az igazságot, mert attól tartunk, hogy elriasztjuk az embereket. Azonban az igazság megszabadít, a kemény beszéd életre segíthet. Nem az segít ha elhallgatjuk a problémákat, hanem ha feltárjuk és őszintén megbeszéljük őket. Merjünk szembenézni a problémákkal az Ige fényében és akkor gyógyulást nyerünk.

Isten áldásával.

Bőséges öröm

A tegnapi, jó Pásztorról szóló résszel nem lehet betelni, újra és újra jó elolvasni, végiggondolni. De elolvastuk-e mégegyszer? Esetleg még kiegészítésként János evangéliuma tizedik fejezetét, amely ennek az ígéretnek a beteljesedéséről szól? Csodálatos elmélyülni az Igében, minél több időt rászánni, mert így jobban megtapasztaljuk az Úr jelenlétét. Mert jó Vele lenni, jó hallani a szavát, átélni gyengédségét, megértését, szeretetét. Mert az Úr Jézus az igazi Pásztor, tudja, juhainak mire van szüksége, látja, amikor pihenniük kell, és Ő hagy arra is időt. Én pihentetem meg nyájamat, olvassuk az Ezékiel 34,15-ben. Az Úr egyedül és tanítványaival is félrevonult, hogy megpihenjenek. Számukra a pihenés a félrevonultságot, a csöndet, és benne az Atyával való találkozást jelentette. A tanítványokat Jézus közelsége, áldott szava töltötte fel. Ezért legyünk mi is minél többet Vele, olvassuk az evangéliumokat, mert általa megújul az életünk. Az Ige az, ami átmossa gondolatainkat, kiemel a csüggedésből. Lelkünk számára a jó Pásztor nyájába való tartozás, az Ő lelkigondozása jelenti a gyógyulást. Napi egy fejezet valamelyik evangéliumból, és a zsoltárok rendszeres olvasása karbantartja lelkünket, képessé tesz a problémák megoldására és betölt örvendezéssel. Isten terápiája ez a számunkra, és mindenki alkalmazhatja.

A mai Igerész már keményebb (Ez 35,1-15), hiszen az Edóm elleni ítéletről szól. Edóm Izráel testvérnépe volt, Ézsautól származtak. Nagyon szomorú, hogy hosszú évszázadok alatt sem tudtak, vagy akartak Ézsau leszármazottai Jákób leszármazottainak megbocsátani. De nem is a nem tudásról van itt szó, hanem arról, hogy nem akartak megbocsátani, hanem táplálták a haragjukat és gyűlölet lett belőle. Annak idején Jákób a Jabbók révi tusakodást követően, ahol új emberré változott, alázatosan, bocsánatot kérve ment testvére elé. Úgy nézett ki, hogy el is rendeződtek a dolgok, ám mégsem, mert nem őszintén bocsátott meg Ézsau. Ahol a sérelmeket elraktározzák, ahol arra emlékeznek, hogy a másik mit követett el, ott nincs igazi megbocsátás. Hiszen a megbocsátás egyenlő a felejtéssel. Az Úr is úgy bocsát meg, hogy a tenger mélyére veti bűneinket, és többé nem emlékezik meg róluk, mert már nincs miről. A tenger mélyéről nem lehet felhozni, ami volt, elmúlt. Krisztus vére is így törli el a bűneinket.

Fontos, hogy őszintén bocsássunk meg, zárjuk le a múlt dolgait, kérjük az Úrtól, hogy vegye ki belőlünk, ha még emlékszünk sérelmekre, és kérjük, végezze el, hogy a pozitív emlékezés váltsa fel eddigi emlékezésünket. Ha elcsendesedünk, akkor meglátjuk, hogy könnyen fel tudjuk idézni azokat a pillanatokat, amikor a másik vétett ellenünk, de sokkal nehezebb felidézni az áldást, a jót. Az Úr Jézus vére azonban a régit kitisztítja belőlünk, hiszen a napokban olvastuk: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5,10). Ez az új már nem a sérelmeket jegyzeteli, nem táplálja a haragot, hanem leszámol velük a kereszt alatt. A szeretet „nem rója fel a rosszat” (1Kor 13,5), „Mindent elfedez” (1Kor 13,7). Ha mi ezt az utat járjuk, kevesebb seb keletkezik, több lesz az öröm, és felszabadultabban, őszintébben élhetünk egymás mellett.

A le nem tett gyűlölet pusztító erővé válik, legtöbbször a tulajdonosát pusztítja el. Itt is Edómnak kell szembenézni Isten ítéletével. Mivel ragaszkodott Izráel elleni gyűlöletéhez, maga pusztult el. Mert ma is érvényes az Ábrahámnak adott ígéret: „Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat” (1Móz 12,3).

Pál apostol elmondja a korinthusiaknak azt, amit Macedóniában tapasztalt a gyülekezetekben (2Kor 8,1-6). Először is azt látja, hogy a kegyelem munkálkodik közöttük. Isten kegyelmét közli övéivel és ennek van látszatja. Mert ahol a kegyelem megjelenik, ott élet van, ott szeretet van, ott szolgálat van, ott kitágul a szív, és más testvérek is beleférnek. A gyülekezet tág szívű közösség.

Azt is megtudjuk, hogy a kegyelem nem a macedóniaiak életkörülményeit, társadalmi helyzetét, hanem a szívüket változtatta meg. Ezáltal a próbatételek közt is megmaradtak örvendezőknek. Így írja az apostol, hogy bőséges az örömük. Mi nem szeretjük a próbákat, ha bennük járunk, kellemetleneknek találjuk, és bizony nemigen látszik rajtunk öröm. Ezek a tanítványok megmutatták, hogy a próbának, a nyomorúságnak nincs hatalma Krisztus öröme és békessége felett. Ezek nem befolyásolhatják és nem vehetik el Krisztusban való örömünket, nem választhatnak el Tőle minket.

Ezek az emberek másokat megsegítők voltak, mert Krisztus szemével láttak, így meglátták más közösségek nyomorúságát, és készek voltak segíteni. Az Úr minket is megsegítő szolgálatra akar ösztönözni. Látjuk-e, hogy sok bajban lévő ember él körülöttünk, és igyekszünk-e biblikus, krisztusi megoldásokat nyújtani nekik? Mert az igazi segítség ma is az Úr Jézus Krisztus.

Miért tudtak ezek felülemelkedni a saját nyomorúságukon és voltak készek mások bajaival foglalkozni? Mert először önmagukat adták az Úrnak. Ez a titok nyitja, először magunkat kell Jézusnak adni, ha ezt megtesszük, már Ő rendelkezik velünk és javainkkal. Amikor Ő lesz Úr életünk felett, szabadokká válunk önmagunktól, mert Isten országában mindenben bővelkedni fogunk. Tudjuk, hogy Isten országa Királya gondoskodik rólunk. Csendesedjünk el és vizsgáljuk meg, hogy bővölködő-e az életünk? Az Úr azt akarja, és lehetővé is teszi, hogy bővölködő életet éljünk.

Isten áldásával.