Állj a lábaidra!

M

anassé és minden király, de minden ember életének mércéje, ami által Isten megítéli életét, ami alapján kimondódik, hogy jó vagy rossz úton járt, azaz Ő szavának való engedelmesség (2Kir 21,10-26). Az Igének megcselekvése a mérce, az számít egyedül, hogy cselekesszük-e, amit Ő mondott. Az Úr Jézus is hangsúlyozta hallgatói számára: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). Csak az, aki cselekszi, tehát nem az számít, hogy emberi megítélés szerint milyen jó is az életünk. Sokan jónak tartják magukat, mert emberi mérce alapján elfogadható az életük. De Isten is elfogadja-e? Az Úr Jézus világosan elmondja, hogy a mennyek országának kapuján a belépő, az Atya akaratának a cselekvése. Más nem számít. Nem az a lényeg mennyit dolgoztunk, fáradoztunk, hanem az, hogy mindez az Atya akaratának való engedelmességből történt-e. Ennek fényében jó mérlegre tenni minden munkánkat, fáradozásunkat, hiszen Isten ma élő népe olyan elfoglalt, de mivel vagyunk elfoglalva? Isten munkáját végezzük, vagy a sajátunkat?

Az Úr megítéli Manassé életét, ezt az ítéletet, próféták által közvetíti Isten. Az Úr a mi számunkra is legtöbbször emberi eszközök által mondja el akaratát. Manassé nem vette komolyan, sőt felháborodott, hogyan meri egy másik ember, neki a királynak megmondani, hogy mi a helyes, és mi nem egyezik Isten akaratával. A zsidók is azért vetették el Isten Fiát, mert az emberi külső mögött nem látták meg az Örökkévalót. Jézus szavai tettei alapján nem akarták felismerni, hogy emberi testben, az élő Isten szól. Vajon mi elfogadjuk-e mindig, a másik emberen keresztül megszólaló üzenetet? Hányszor megsértődünk, pedig a hirdetett Ige által az Úr mondta el hogyan látja életünket. Sértődés helyett, mindig vizsgáljuk meg a Szentírás által, hogy nekünk van-e igazunk, vagy valóban Isten szólt hozzánk.

Meg kell tudnia a királynak, hogy az engedetlenség, a bűn útján való járás nem mehet a végtelenségig. Isten népe sem teheti azt, amit akar. Ha nem veszik komolyan az Urat, ellenség kezébe adja őket. Életük megítéltetik. Ami történni fog, az nem a véletlen műve, nem is a politika változásainak következménye, hanem Isten ítélete. Határozottan szól az Ige, amely szétoszlatja a túlzott magabiztosságot, amellyel némelyek állítják, velünk nem történhet meg az, ami Izráellel megtörtént. Ha meg nem térünk, velünk is megtörténhet, nemcsak velük.

Manassé reakciója, mint annyi Izráeli elődjénél, a próféták megölése. A sok ártatlan vér kiontása, a próféták megölésére utalhat. Azonban lássuk meg, a prófétákat el lehet hallgattatni, de Istent nem. Ezért inkább vegyük komolyan a kemény, ítéletes Igéket is, mert általuk megtisztítani, új irányba állítani akar az Úr.

Manassé élete fiára is hatással volt. Mindenben azon az úton járt, amelyen az apja. Mivel nem volt Ámonnak élő kapcsolata az Úrral, nem rendelkezett igei látással, így az apja élete volt a minta a számára. Szomorú ez a szélsőség, amivel kritika nélkül mindent átvesz. De az is szélsőség, amit ma tapasztalunk, amikor mindent elutasítanak a fiatalok az előttük járók életéből. Fontos a minta, de mindent Jézus Krisztus lényének a fényében kell megvizsgálni és csak akkor vegyük át ha Jézusra nézve is értékesnek találjuk. Számunkra már Jézus lábnyoma a mérvadó. Ő eljött ebbe a világba, és így szólt: Jöjj és kövess engem. Kitaposta előttünk az utat, és mi már az Ő lábnyomába léphetünk. Számunkra Ő a minta.

Tovább vándorol az evangélium és ahová eljut mindenütt hitet és életet hoz létre. Így látjuk ezt Lisztrában is (ApCsel 14,8-18). Egy sánta ember hallgatja Pál apostol beszédét és általa, hit lesz a szívében, mégpedig gyógyító hit. Jobban mondva, az áldott orvosban, Jézusban való hit. Mert a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Ezért nem lehet az igehirdetést elhanyagolni. Élő, biblikus hit csakis Isten igéjének hirdetése nyomán születik.

Ez a hit eredményezte, hogy amikor Pál felszólította ezt a nyomorék embert, hogy álljon a lábaira egyenesen, akkor ő szó nélkül engedelmeskedett. Hit által Jézusra tekintett, aki képessé tette a talpra állásra. Ilyen hitre van nekünk is szükségünk. Ha el vagyunk keseredve, nem mennek a dolgaink, nézzünk Jézusra, és szavának engedve álljunk talpra és járjunk. Isten gyermekére nem a bénaság, a mozdulatlanság, hanem a dinamikus haladás a jellemző. Ez az ember akkor hallotta a jó hírt először, mégis volt mustármagnyi hit a szívében, amely által a lábaira tudott állni. Mi már régóta halljuk az Igét, halljuk meg most végre Pál szavát, amint személyesen nekünk mondja: „Állj a lábaidra egyenesen!” Annyi igehallgatás után eljött az idő, hogy most már ne másra támaszkodjunk, hanem a saját lábunkon járjunk. Nem kell ettől félni, mert mi a saját lábainkon is, Jézussal járhatjuk utunkat.

Az ott élő emberek saját pogány istenségeiket vélték Pálékban megjelenni. Ők azonban határozottan elutasítanak minden hódolatot, és vállalják, hogy ők is csak emberek. Azonban rámutatnak Jézusra, Aki meggyógyította társukat. Sőt őket is a hiábavaló dolgokból való megtérésre hívnak. Ahhoz az Úrhoz hívogatják őket, aki a szemük előtt mutatta meg hatalmát.

Így hív mai Igénk minket is minden hiábavalóságtól Teremtőnkhöz, Megváltónkhoz. Amíg ezek az emberek nem találkoztak Pálékkal, nem hallották az evangéliumot, addig Isten elnézte a pogányságot, de innentől kezdve már nem. Amikor valaki hallja az evangéliumot, onnantól kezdve nem hivatkozhat arra, hogy Ő nem tudta mi az Isten akarata. Ha halljuk az Igét felelősek vagyunk az arra adott feleletért.

Az apostol arra is rámutat, hogy amíg nem hallja valaki az örömhírt, addig sem marad Isten bizonyságtevése nélkül. A mindennapi élet áldásai, a megélhetés, az előrehaladás lehetősége is az Ő kezéből jön, az Ő ajándéka. Bár felismernénk mindezt és hálás szívvel borulnánk le mennyei atyánk előtt, Aki nem csak kenyeret, hanem az élet kenyerét Jézust is nekünk ajándékozta.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom,

Szívem, íme, megnyitom,

A gonosztól óvj te meg,

Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt,

Mosd le rólam, ami folt;

Élet útját megmutasd,

Én meg nem találom azt.

3. Gógyítsd meg sok nyavalyám,

Enyhíts szívem bánatán;

Kétség, gond ha gyötrenek,

Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom,

Míveld, édes Jézusom:

Hit, remény és szeretet

Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod,

Adj hozzá alázatot:

Hordjam olyan csendesen,

Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc

S megpihentetni akarsz:

Megragadom jobbodat,

S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.