Ö |
sszevonva olvassuk a tegnapi és a mai szakaszt (JerSir 1,13-2,12). Megrendítő a megszemélyesített Jeruzsálem vallomása, amelyben elmondja, hogy olyanok kezébe adta az Úr, akiknek nem tud ellenállni. Ez a vallomás kifejezi, hogy aki Isten nélkül járja a világot, olyan erőkkel találja magát szembe, amiknek nem tud ellenállni, és egy idő után teljesen a hatalmukba kerül. Ma teljesen erre alapoz az ellenség. Tudja, hogy az ember nagyon könnyen kiszolgáltatottá válik a kívánsággal, a vágyakkal szemben, nem tud nekik ellentmondani. Nincs meg hozzá az ereje és így elbukik. Súlyosbítja a helyzetet, hogy először minden ellenség legyőzhetőnek tűnik. Elhiteti velünk, hogy majd magunkban is boldogulunk, azonban úgy kiterjeszti hatalmát, és annyira leépít, hogy már nem leszünk képesek ellenállni, és végül már azt tesszük, amit mond.
Bizony ezt ma sokféle formában lehet tapasztalni elég ha, a különféle szenvedélybetegségekre, gondolunk, mennyire nem tud nekik ellenállni az, aki rendszeresen él velük. De ezt tapasztaljuk a modern technika vívmányainál is, nem tudunk ellenállni a tévének, a számítógép vonzásának, az internetes portáloknak, ám ezek totális uralmat gyakorolnak felettünk, olyan erővel vonzanak és kényszerítenek arra, hogy odaüljünk, hogy már nem tudunk ellenkezni, tesszük, amit mond. Így lassan leépülünk, elherdáljuk a drága időt, amely így pont arra nem jut, amire kaptuk, Istenre és az Úrtól kirendelt feladataink elvégzésére. Vajon van-e valamilyen megoldás? Igen! Mégpedig a szabadítás, ami azt jelenti, hogy egy rajtunk kívül álló személy letöri rabságunk bilincseit és szabaddá válunk. A szabadítás akkor következik be, ha segítséget kérünk, ha ki akarunk kerülni börtönünkből. Ki segíthet rajtunk? Egyedül az Úr Jézus. Róla mondta az angyal, hogy már a neve is azt jelenti, Szabadító, mert Ő szabadítja meg népét bűneiből (Mt 1,21).
Izráel és Júda királyainak politikájában megfigyelhettük, hogy veszély idején nem az Úrhoz fordultak, hanem mindig valamelyik birodalom segítségében bíztak. Úgy gondolták maguk is meg tudják oldani a helyzetet, el tudják hárítani a veszélyt. Mivel ez gyakran megtörtént végül az Úr visszavonta segítő jobbját (JerSir 2,3). Most döbbentek rá, hogy magukban mit sem érnek. Az ember mindig akkor szembesül tehetetlenségével, amikor Isten engedi, hogy menjen a saját látása szerint. Amíg fogja a kezünket, hordoz karjaiban, magunknak tulajdonítjuk az előrehaladást. Amikor az Úr háttérbe vonul, kiderül, semmire sem megyünk nélküle. Így járt Saul is, Isten nélkül akarták legyőzni a filiszteusokat és már Góliáttal sem boldogultak. Egyetlen katona ellen csődöt mondtak. Ha mi akarjuk megmutatni képességeinket, hamarosan kudarcot vallunk és reménytelenné válunk. Húsvétkor a sírhoz igyekvő asszonyok, amíg csak magukra néztek reménytelenül diskuráltak, ki fogja elgördíteni a követ? Magukban óriási akadállyal szembesülnek, de amikor feltekintenek, meglátják a nyitott sírt. Ez a felfelé tekintés fejezi ki, hogy már nem magukra, képességeikre, erejükre, nem is a kőre, hanem az Úrra néztek. Tőle várták a segítséget, amiben nem is csalódtak, és időben megérkezett. Úgy jött a segítség, ahogy nem is gondolták.
Az újszövetségben az ApCsel 16,19-34 verseket olvassuk. Pál Filippiben meglát egy kislányt, akinek betegségét mások kihasználják. A gonosz lélek kislányon keresztül megnyilvánuló képességeiből hasznot húznak. Ráadásul ez a lélek le akarja rontani az evangélium hitelét. Ha Pál elfogadja az ingyen reklámot, nem lesz szolgálatának hatása, mert az emberek a benne működő Lelket, a kislányban működő rossz lélekkel azonosítják.
Pál felismeri, ennek a léleknek az eredetét, és kiűzi a kislányból. Tehát Pál határozottan elutasítja a gonosz közreműködését, akkor is, ha az, amit mond igaz. Ezáltal Pál rámutat, hogy az Úr tanítványainak az okkult, démonikus erőkkel semmilyen kapcsolatuk nem lehet. Isten gyermeke a gonosztól semmilyen segítséget nem kérhet. Pál még a reklámot sem fogadja el, másrészt tudja, hogy egy másik ember életét teszi tönkre. Mások kárán nem akar előnyökhöz jutni. Isten népe nem használhat munkája végzéséhez minden eszközt, amivel a világ nyugodtan él. A cél nem szentesíti az eszközt. Nekünk is meg kell vizsgálni életünket, munkamódszerünket, nem használunk-e valamilyen tisztátalan, az Úr által gyűlölt módszert vagy eszközt.
A kislány megszabadítása mások érdekeivel ütközött, így Pál megtapasztalta a pénz és a hatalom rabjainak bosszúját. Ám az Úr a szenvedésből és a fogságból is jót hozott ki. Megragadó, amilyen alázattal fogadják az Úr nevéért való szenvedést. Nem látunk zúgolódást, nincs méreg és harag a szívükben. Ellenben a börtönben vérző háttal, fájó kezekkel is örömteli éneklést és imát hallunk. Pál szívéből Krisztust dicsérő ének fakad fel. Valóban a szív teljességéből szól a száj. El kell azon gondolkodnunk, hogy hányszor hivatkozunk a rossz hangulatunk, vagy a mérgelődésünk igazolására valamilyen fájdalomra. Ha valamink fáj, ha szenvedünk, jogunk van zúgolódni, mérgelődni, esetleg durván viselkedni. Lássuk meg, hogy Páléknak is nagy fájdalmaik volt, de ezt nem öntötték a többi rab nyakába, hanem énekeltek és imádkoztak. Ezáltal a többi szenvedőnek is megmutatták, hogy még a fájdalmat is átlehet alakítani. Hogyan? Krisztussal. Ez már mély víz, csak úszóknak! Vagyis csak akiben él a Krisztus, az tud úgy cselekedni, amint Pálék is tették.
Ennek a magatartásnak hatása van. Talán azért eredménytelen a mi életünk és szolgálatunk, mert a nehéz helyzetekben, szenvedések közepette mi is úgy viselkedünk, mint a nem hívő emberek?
Pál a földrengés után sem magával van elfoglalva, hanem, menti a börtönőr, tehát annak az embernek az életét, aki kalodába zárta, és sok szenvedést okozott neki. A földrengés után, nem arra gondolt, Isten megbüntette és úgy kell neki, hanem kereste a módját, annak, hogy a Megmentőhöz segítse.
Pál utat mutat a börtönőr számára az Életre. Ez az út, pedig az Úr Jézusban való hit. Ma sincs más út. Jézust kikerülve nincs élet, nincs üdvösség.
Erős vár a mi Istenünk
1. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk. Az ős ellenség Most is üldöz még, Nagy a serege, Csalárdság fegyvere; Nincs ilyen több a földön.
2. Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; :/: De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk.
3. E világ minden ördöge Ha elnyelni akarna, :/: Minket meg nem rémítene, Mirajtunk nincs hatalma. E világ ura Gyúljon bosszúra: Nincs ereje már, Reá ítélet vár: Az Ige porba dönti.
4. Az Ige kőszálként megáll, Megszégyenül, ki bántja; :/: Velünk az Úr táborba száll, Szent Lelkét ránk bocsátja. Kincset, életet, Hitvest, gyermeket Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik? Miénk a menny örökre.
Isten áldásával.
T |
egnapi ószövetségi Igénkben világossá vált, hogy a babiloniai király által okozott változások mélyrehatóak és hosszú távúak (Kir 25,22-30). A fogság sokáig fog tartani. Már azt is sokként élték meg a zsidók, hogy elfoglalták Jeruzsálemet és lerombolták a templomot, de bíztak abban, hogy nem fog sokáig tartani. Azt gondolták, az elhurcoltak hamarosan visszatérnek, az Úr visszahozza őket, és újra beindul az élet.
Azonban Isten kijelentette számukra, mivel nem tértek meg, fogságra mennek. Ne lázadjanak ez ellen, hanem engedelmesen menjenek fogságba, és ott keressék az Urat, bízzák Rá magukat. Van amikor olyan tartós változásokat eszközöl életünkben az Úr, amelyek nem szűnnek meg olyan hamar, mint gondoltuk. Meg kell tanulnunk az Ő kezéből elfogadni ezeket, és tanítványként élni bennük.
Babilónia királya helytartót nevezett ki az elfoglalt területre, a megmaradt nép életének irányítására. Akik maradtak, azoknak ott kell élni, elfogadva Isten akaratát. Isten nem feledkezik meg sem róluk, sem a fogságba kerültekről. Az otthon maradottak felé szól az Úr üzenete: „Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz!” Milyen csodálatos, hogy a hűtlen, az ítélet alatt levő népet sem hagyja magára az Úr, hanem bátorítja, tanácsolja őket. Sajnos ilyenek vagyunk, soha nem akarunk Istenre hallgatni, mert okosabbak vagyunk Nála, és jobban bízunk emberben, bálványban, mint Őbenne. Mielőtt elfoglalta volna Júdát Babilónia királya, Isten üzente, ha nem térnek Hozzá vissza, fogságba mennek, nem akarták elhinni. Úgy gondolkodtak, velük nem történhetik az meg. Nem vették komolyan az Úr szavát. Most, a maradéknak hirdeti az Úr, hogy ne féljenek, mert ők már otthon fognak maradni, rajtuk megkönyörül az Úr. Azért szól ez az üzenet, mert el akarnak menekülni Egyiptomba. Azonban most sem hallgatnak az Úrra, képtelenek meglátni, hogy akkor lesz jó dolguk, ha az Úrban bízva maradnak. Megölik a helytartót és Egyiptomba menekülnek.
Isten népének soha nem kell menekülni, csak megmaradni az Úrban. Ha Benne maradunk, akkor a nyomorúság idején is biztonságban vagyunk, jól mehet a dolgunk. Az Úr gyermekeinek mindig otthon, az Atya országában lesz jó dolga. Ezt azonban csak teljes bizalom esetén tapasztaljuk meg. Akkor, ha nem elmenekülünk a nehézségek elől, hanem hisszük, hogy itt is velünk van az Úr. Jézus sem menekült el a Gecsemáné-kertben, hanem engedte, hogy elfogják és keresztre feszítsék. Mindezt azért tette, mert így valósult meg Isten akarata, így mentett meg minket a pusztulástól, az örök kárhozattól.
A fogságban levő király pedig hosszú rabság után a fogságban is megtapasztalta Isten könyörülő kegyelmét. Ott is nyilvánvalóvá vált előtte, hogy az Úr Babilóniában is Úr.
Ma már Jeremiás Siralmait olvassuk (JerSir 1,1-12). Ez az írás az elpusztult Jeruzsálemet, és a fogságba került népet siratja. Isten népe tragédiája felett búsul a szerző, egyben a történteket az Ige világosságába helyezi, és a jövőt tekintve is Benne bízik, Rá figyel. Ezért Jeremiás nem reménytelen ember. Reményét és bizalmát az Úrba veti.
Két gondolatot szeretnék kiemelni mára. Az egyik az ötödik versben található: „Az Úr szomorította meg sok vétke miatt.” Ez az átélt eseményeknek a helyes értékelése. Nem tartja a szentíró véletlennek a fogságot, a szenvedést, hanem Istentől jövőnek. Felismeri, hogy Isten ítélte meg népét sok vétke miatt. Életünk nehéz helyzeteiben álljunk mi is az Úr elé bűnbánattal, és kérdezzük meg, hogy amin most keresztülmegyünk, az nem sok vétkeink eredménye, az Úr büntetése miatt van. Az Úr büntet? Igen, mert szeret, és ha nem akarunk korábban Rá hallgatni, keményebb eszközökhöz folyamodik, hogy észre térítsen. Szomorú, hogy gyakran csak akkor halljuk meg Istent, ha keményebben szól.
A következő gondolat, ami most megragadott, hogy nyomorúságban és hontalanságban levő nép visszagondol arra, milyen jó dolga is volt otthon. Döbbenetes, hogy amíg otthon voltak nem értékelték a jót, a szabadságot, az Istenhez tartozást. Sokat panaszkodtak sorsukra. Most visszatekintve meglátják, hogy nem is volt az rossz. Nem hasonlítunk mi ezekre az emberekre? Ma mennyi jóban van részünk, olyan dolgokban, amelyekben az előttünk járó generációk hosszú sorának nem volt része. Ennyi kényelmet, ilyen jólétet, a tudomány és technika ilyen hasznos eszközeit soha nem használhatták őseink. Mégis tele vagyunk panasszal és elégedetlenséggel. Urunk könyörüljön, hogy ne járjunk úgy, mint a zsidók. Ne akkor, amikor majd mindez elmúlik, kelljen visszaemlékezni, milyen jó dolgunk is volt. Kérjük Urunkat, hogy teremtse meg szívünkben a hála és a megelégedettség gyümölcsét.
Az Apostolok Cselekedeteiben a 16,6-18 verseit olvassuk. Ezekben láthatjuk, hogy az Úr kézbe veszi Pál kicsiny, de áldott csapatának az irányítását. Nem mehetnek oda, ahová ők akarnak, hanem fel kell ismerni az Úr akaratát. Isten maga készíti el Pálék számára az útitervet. Előbb piros lámpát kapnak. Meg kell látni, amikor az Úr útján felvillan a piros, ami azt jelenti állj, ne menj tovább abba az irányba. Bizony nem mindig látjuk meg a piros jelzést, mert nekünk nagyon tetszik az az út amelyen éppen haladunk. Élvezzük a sima utat, örülünk a sikereknek, és nem akarjuk meglátni, meg kell állni. Az Úr másik irányt mutat.
Pálék meglátják a tilos jelzést, majd figyelnek, merre mutat a zöld. Az Úr kijelenti Pál számára, hogy a zöld jelzés Európa irányába mutat. Oda kell menniük, ott várja őket a feladat és a munka. A látomásban, a macedón férfi személyén keresztül a bajba jutott Európa sikít Pálékon keresztül, az Úrhoz segítségért. Európa és az egész emberiség ma is bajban van, bárcsak mi is az Úrhoz sikítanánk segítségért. A Szentlélek nyissa meg a szemünket, hogy rajtunk is csakis az Úr segíthet. Nekünk is egyedül az evangéliumra van szükségünk.
Filippi az első európai település, amelyen megveti lábát az Ige. Itt már van néhány szomjas szívvel, élővízre váró zsidóasszony. Pál számukra hirdeti az örömhírt. Megtörténik a csoda, az Úr Lídia szívét megnyitja. Annak a bíborárusnak, aki nem is zsidó. Pál azzal szembesül, hogy az eddig távol levők szomjazzák Isten Igéjét. Olyan a szívünk, mint az ajtó. A kulcsa az Úrnál van. Azonban lehet kérni, hogy a zárat Urunk nyissa ki, ha megteszi, már csak nekünk kell szélesre tárni az ajtót előtte, és mondani Jöjj Uram, bár nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Ő azonban még egy Zákeus szívébe, otthonába is betér, hogy üdvössége legyen a háznak.
Isten szívén megpihenve
1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.
2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.
3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése