Sokat adtak, sokat kérnek

E

zékiás király kisírt magának még további esztendőket a földön (2Kir 20,12-21). Szíve hozzátapadt ehhez a világhoz, nem akart elválni még tőle. Azonban azt látjuk, nem biztos, hogy végig áldás kíséri ezeket az éveket. Márpedig az a lényeg, hogy milyen tartalommal töltjük meg azt az időt, amit ajándékba kapunk. Ezékiás elképzelhető, hogy évek múltán már bánta ezeknek az éveknek a kierőszakolását. Mi is hányszor csak az élet hosszúságára és nem a minőségére koncentrálunk. Szemeink előtt nem az lebeg, mire is szánta Isten az életünket, vagy mi a célja egy betegségből való felgyógyulással.

A király gyógyulása rendkívüli esemény volt. Senki nem számított arra, hogy még fel fog épülni. Olyan csoda volt ez, amelynek híre messze földre, az akkor feltörekvő babiloni birodalomba is eljutott.  A pogány király ajándékot küld Ezékiásnak, amit ő elfogad és nagyra értékel. Úgy gondolja, most már ő is valaki. Azonban tudatosítania kellett volna, hogy az ajándék nem neki jár. A gyógyulásért nem tett semmit, riadt kis nyusziként viselkedett. A felépülés Isten munkája és ajándéka a számára. Tegyük a szívünkre kezünket és valljuk meg Urunk előtt hányszor tulajdonítottuk mi is magunknak az életben való előrehaladást, a sikereket, a gyógyulást? Bizony mi sem mindig az Úrnak adunk ajándékot. Milyen jól is esik, amikor megveregetik a vállunkat, és gratulálnak ügyességünkhöz, erőnkhöz, gyógyulási képességünkhöz. Ugye mi se mindig mondjuk, ne engem dicsérjetek. Én semmit sem tudtam tenni, én csak kétségbeesetten kiáltottam Istenhez és Ő meghallgatott engem. Általa jutottam el ide, lettem egészséges, ezért Őt illeti a dicséret.

Ezékiás nemcsak elfogadta azt az ajándékot, ami nem őt illette meg, hanem mindent megmutogatott a babiloni követeknek. Elfelejtette, hogy minden kincs, gazdagság az Úré, és úgy kezelte mintha az övé lenne. Azzal dicsekedett, ami nem az övé. Pál szavait nekünk is komolyan kell vennünk: „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna” (1Kor 4,7). Isten gyermekeinek különbözősége nem önmagukban, hanem az Úr kiválasztása, kegyelme által van. Mi csak az Úrral, az Ő keresztjével dicsekedhetünk.

Igénk fontos üzenete még, hogy aki ma barát, az holnap könnyen ellenséggé válhat. Ez a király, nem volt Isten gyermeke, pogány birodalom feje volt. Lehetett érdeklődő, és figyelmes, de szívében pogány maradt. Ezékiás mégis megtiszteltetésnek vette a látogatást, és úgy érezte, ő valaki. Mi is beleesünk ebbe a csapdába, megtiszteltetésnek vesszük, ha világi mérték szerint népszerű, sikeres, hatalmat gyakorló személy megszólít minket, vagy találkozhatunk vele. Pedig nekünk kellene úgy élni, hogy azok, akik még nem az Úr tanítványai a velünk való találkozást tartsák megtiszteltetésnek. Érezniük kellene, hogy általunk a mennyel találkoztak. Az élő Isten, az Ő Alkotójuk is, beszélgetett velük. A világ fiainak kellene csodálni a bennünk megjelenő Isten országát, ehelyett mi csodáljuk a világot, sőt mi gyakran irigyeljük őket, és mi is szeretnénk hozzájuk hasonlók lenni. Pedig a világnak kellene minket irigyelnie, mert Isten országához fogható sehol nincs a földön. Benne valóban az lehet az ember, aki mindig is szeretne lenni: Ember. Ott nem mások akarnak élni belőlünk, hanem mi élhetünk az Úrból. Mert az ország Királya „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45).

Életünk és dolgaink meggondolatlan kiteregetésének következményei vannak. Isten üzenetet küld a királynak. Babilónia a jövőben elfoglalja Izráelt. Ezékiás utódait fogságra hurcolja. Amit a király tett az Istennek nem tetszik, másrészt, a mostani meggondolatlan lépése majd a következő generációknak okoz problémát. Vajon mi belegondolunk-e egy-egy tettünknél abba, hogy annak milyen következményei lesznek gyermekeink és unokáink számára? Nem vagyunk-e mi is úgy, mint ez a király, csak az a lényeg, hogy a mi időnkben jó legyen az élet. Nekünk meg legyen mindenünk, de hogy mi lesz utánunk, az már nem lényeges. Ez önző felfogás. Engedjük, hogy az Úr kitisztítsa ezt belőlünk, és Lelke által élhessünk már most felelősen.

Pál bizonyságtételét sokan örömmel fogadták a zsidók között, és vágytak az Igét ismét hallani (ApCsel 13,42-52). Szomjúság támadt a szíveikben. Átélték, amit az Úr mondott: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5,6). Kérjük mi is ezt az éhséget és szomjúságot Isten Igéje, és az Úrral való közösség iránt. Nem elég azonban elindulni a hit útján, hanem meg is kell maradni. Ezért kéri Pál, hogy a továbbiakban is maradjanak meg a kegyelemben. Maradjanak a kegyelemben mindenkor, ha támadások érik őket, vagy éppen a jólét veszi körül életüket. Számunkra is fontos meglátni, hogy mindennap kegyelemre van szükségünk, mi belőle élünk.

De nemcsak az Ige utáni szomjúság, a kegyelem feletti öröm, hanem az irigység is megjelenik. A zsidó közösség megkeményedett tagjai irigyek lettek Pálékra, mert látták, hogy az evangélium elvon tőlük embereket.  Ők nem az életre jutásnak örültek, hanem a létszám csökkenésre figyeltek. Tudunk-e mi örülni annak, ha máshol is élet van, ha emberek hitre jutnak, és új életet kezdenek Krisztussal?

Az Úr bizonyságtevőinek meg kellett ismerniük az ellenséges indulatot is. Megtapasztalták az elutasítást is. Ők tovább mentek, nem sértődtek meg, hanem árasztották más helyeken is az élet illatát.

A lábukról való por lerázás, nem gyűlöletet fejez ki, hanem ez majd bizonyíték lesz az ítéletkor, hogy nekik is hirdették az evangéliumot. Isten előtt nem lehet letagadni, azt, hogy hozzánk is eljutott az Ige, hogy már mi is hallottunk Krisztus keresztjéről. A levert por tanúsítja hallottuk, és akkor nekünk kell beszámolni mit kezdtünk a hallott Igével. Egyáltalán komolyan vettük-e, vagy meg sem hallottuk. A sok olvasott, és hallgatott, de nem cselekedett Ige, egykor ellenünk fog tanúskodni. Szinte halljuk, amint kiáltja, ismerted Urad akaratát, hiszen sokszor olvastad, de nem cselekedted. „Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap;  aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lk 12,47,48). Az Ige ismerete, és az ismeretek megcselekvése, számon kéretik.

Eltévedtem, mint juh, Eltévedtem, mint juh

1. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh, A bűnösök útjára, Ó, segíts, Jézusom, Őriző pásztorom, Hogy ne jussak romlásra. Te ontál drága vért Elveszett juhokért, Viselj gondot a nyájra.

2. Én is juhod vagyok, Én is juhod vagyok, Nyájadnak legkisebbje, :/: Kit te megtéríthetsz, Bűnből kivezethetsz A szép kies helyekre. Kérlek azért hitből, Töredelmes szívből, Fogadj, végy kegyelmedbe.

3. Ím, előtted állok, ím, előtted állok, Ajtód előtt zörgetek, :/: Bár titkos bűnökkel És nyilván lévőkkel Vétkeztem teellened: Kérlek mindazáltal, Nagy irgalmassággal Fogadd vissza gyermeked.

4. Bár a hit szívemben, Bár a hit szívemben Oly kicsiny, mint mustármag, :/: Mégis bármi gyenge, Szentlelked nevelje, Nevelje fel nagy fának, Hogy terjedjen ága És legyen virága Kedves néked, Urának.

5. Míg porsátoromban, Míg porsátoromban Tartasz, mint egy tömlöcben, :/: Nevelj igaz hitben, Munkás szeretetben, Hogy élhessek itt bölcsen És kimúlásomig, Utolsó órámig Tisztemet hűn betöltsem.

6.      Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram, hozzám, Jöjj, ó, Jézus, sietve, :/: Vágyakozó szívvel, Kiterjesztett kézzel Várlak immár epedve, Hogy veled mennyekbe, Örömmel menjek be Ábrahám kebelébe.

Isten áldásával.