Van kiút

A

 próféta tovább sír Jeruzsálem pusztulása felett (Jersir 2,13-22). Ezen írást olvasva megrázó látni, hogy Jeremiás  nem a személyes életének alakulása fölött sír. Nem magát siratja, pedig az ő számára is sok szenvedést és bizonytalanságot hozott Jeruzsálem eleste. Ő azonban Isten népét, az Úr templomát siratja. Neki az fáj, hogy nem hittek mindannak, amit rajta keresztül az Úr mondott nekik és így bekövetkezett a pusztulás. Mert mindaz, ami történt elkerülhető lett volna, ha engedelmeskednek az Úr szavának.

Miért történtek végül így a dolgok? Miért nem tért meg Júda népe? Jeremiás ebben az írásában és a mai rész 14. versében választ ad ezekre a kérdésekre. Júda népe engedetlenségében a próféták felelősségét emeli ki. Úgy látja, hogy az udvari próféták félrevezették a királyt és a népet. Ők mindig jót mondtak, dicsérték az embereket nem mutattak rá a bűneikre, hanem azt mondták, minden rendben van. De nem volt rendben, mert bűnbánat nélkül nem jön rendbe az Istennel való kapcsolatunk.

Ebből kitűnik, nem igazi megoldás az, amikor nem merjük szembesíteni az embereket bűneikkel, amikor a rosszat is jónak mondjuk. Ezzel megtévesztünk másokat, mert Isten nem a mi mércénk szerint mér. Az Ő szemében a bűn mindig bűn marad. Ő nem változik és nem is alakítja az ember véleményéhez Igéjében kijelentett törvényeit. Az Úr azt várja, hogy mi igazodjunk Őhozzá.

Júda népe elfogadta mindazt, amit a prófétái mondtak. Elhitte, hogy Isten szemében is jó az életük. Nem hallották meg, amit Jeremiás mondott, mert ő csak egyedül volt. A hamis próféták szavai igazolták tetteiket, azt mondták, amit hallani szerettek volna. Jeremiás nem azt mondta, hanem amit rábízott az Úr. Ezért gyűlölték őt és meg akarták ölni.  Mivel a hazugságra hallgattak és természetesnek vették a bűnt, sőt élvezték is az engedetlenséget, ítélet lett a következménye. Nem szabad elfelejteni, hogy a mi világunkat is megítéli az Úr. Ahogyan ma él az ember, az Isten előtt nem kedves. Mindenfelé hazugság, gonoszság, erőszak, kizsákmányolás, éhínség található. Az ember mindezekért felelős, és eljön az idő, amikor az Úr számon kéri tetteinket. Számon kéri, hogy miért nem vettük komolyan a Szentírást, mindazt, amit benne kijelentett. Azonban most még el lehet kerülni az ítélet ránk zuhanását, hiszen ott a Golgotán az Úr Jézus magára vette a bűneinket. Amennyiben Jeremiás szavait komolyan vesszük: „Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt,” és ezáltal beismerjük vétkeinket és bocsánatot kérünk Tőle, az Úr megkönyörül rajtunk. Most még kiönthetjük szívünket az Úr előtt. A kiöntés azt jelenti, hogy minden tartalmat, ami addig abban az edényben volt kiöntünk és az edény üressé válik. Az üres edényt pedig az Úr tölti meg. A ki nem ürített edénybe nem tölt új tartalmat Isten. Tehát a meglevő mellé nem lehet, csak a helyére.

Láttuk, hogy Pál eredményes szolgálatának következménye, botozás, börtön és kaloda (ApCsel 16,35-40). Bizony ez nem kellemes, ez nem felemelő, de ő nem lesz depressziós, hanem még ilyen helyzetben is imádkozik és énekel. Kalodába zárva is felfelé tekint, túllát a börtön falain, látja az Urat. Ennek a látásnak lesz eredménye a börtönőr megtérése. Pál számára soha nem a saját élete, kényelme, vagy itt a szabadulása van a középpontban, hanem az elveszett ember. Még itt is a bűnös mentésére törekszik.

Pál börtönben bemutatott magatartása üzeni számunkra, hogy még innen is van kiút. Nincs olyan élethelyzet, amelyből az Úr ne tudna kihozni, ahonnan ne lenne tovább. Van tovább, és mivel Pál így gondolkodik a jelenlegi nehéz helyzete is gyümölcstermővé válik. Mivel lelkeket igyekszik menteni, az Úr megcselekszi a szabadítást, kihozza őket a börtönből. Csodás a kegyelem, amely az ellenségből barátot formál. Az előző este bizonyára még nem tudta elképzelni Pál, hogy a börtönőr, aki fájdalmas sebeket okozott neki, néhány óra múlva maga fogja a sebeit kimosni és ellátni. Valóban csodálatos az Úr hatalma. Az egyik pillanatról a másikra képes emberi szíveket, emberi magatartást átformálni.

A földrengés és mindaz, ami a börtönben történt arra indítja a város vezetőit, hogy Páltól meg kell szabadulniuk. Ezért elbocsátják őket. Az apostol azonban nem akar csak úgy elmenekülni Filippiből. Miért? Meg kell tudnia a vezetőknek, hogy ő római polgár. Elmehetne és feljelenthetné a város vezetőit, amiért ítélet nélkül megverték és bebörtönözték. De nem így tesz, ezen el kell gondolkodniuk. Hátha ez indítja őket majd megtérésre, mert Pál magatartása nem megszokott. Nem bizony, mert ő krisztusian él bárhol legyen is.

A börtönből az első útja a testvérekhez, tehát a gyülekezetbe vezet. Milyen csodálatos, most jön a börtönből, még sajognak sebei, és nem őt kell vigasztalni, hanem ő erősíti és bátorítja a testvéreket. Valóban Krisztus él benne.

Csodálva, imádva

Én csodálva, imádva nézek a kegyelme tengerébe,

és hallgatom édes örömmel, mit róla szól s mond az ige.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Ó, mily sok időt veszítettem, és nyögtem a terhek alatt;

de hogy magam őneki adtam, lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

A hű keze szívemet érte: ím, meggyógyítalak most én;

s én megfogtam ruhája szélét, és szent erő áradt belém.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Most vélem a béke királya, ő vezeti lépteimet,

s oly drága az ige az ajkán: a békém adom teneked.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Isten áldásával.