Mindennap

J

eremiás lelkiállapota és hangulata szinte egy csapásra megváltozik (JerSir 3,21-42). Mi történt vele? Mitől ez a más hang? Megváltozott a gondolkodása. Másra szegezi figyelmét, mint eddig. Eddig azzal volt elfoglalva milyen nagy nyomorúság érte őt. Az elpusztult lakások, a foglyok a hontalanság töltötték ki gondolatait, ám ennek eredménye a csüggedés. A próféta azonban felismerte, lehet másképp, lehet máshová nézni, és újra átgondolva az életet a helyzetét reménység áradt a szívébe. Miért? Mert most már meglátta az Urat. Felismerte, hogy a pusztulás és a szenvedés ellenére Isten szeret. Nem a romokra, a halottakra, a foglyokra, hanem az Úrra nézett, és most hála is van a szívében.

Gondolatainak új iránya sok áldott megtapasztalással gazdagítja, és állítja új pályára a prófétát. Mihelyst eltekintett személyes problémáiról hála költözött a szívébe. Felismerte, az hogy él Isten irgalma. Ő is elpusztulhatott volna. A maradék léte, sőt maga a fogság is az Úr kegyelme. „Az Úrnak nagy kegyelme, hogy nincs végünk, mert nem ért véget irgalmassága” (22. Kecskeméthy). Nem a prófétán múlott, nem is a megmaradtakon, egyedül az Úron az életük. Ez Isten kegyelme.

Ránk is jellemző, hogy egy-egy nehéz, vagy számunkra szokatlan helyzetben csak a saját szenvedésünket látjuk. Jó ilyenkor az Úrra irányítani gondolatainkat. Ha így teszünk, akkor felismerjük, hogy nehéz ugyan számunkra ez a mostani időjárás. Szinte elviselhetetlen ez a hőség, de mégis Isten kegyelme, hogy még itt vagyunk, hogy szenvedünk, és nincs végünk. Mert bár nem könnyű, de gondoljunk azokra, akik hónapok óta tartó harcok közepette, kell hogy éljenek. Vagy gondoljunk arra a több százezer emberre, akiknek el kell hagyniuk otthonaikat a hurrikán veszély miatt. Ha elfordítjuk tekintetünket önmagunkról, és már nem magunk fölött sírunk, áldásban lesz részünk, sőt magunk is áldásosztókká válunk.

Minden reggel megújul Isten kegyelme. Nem csodálatos, hogy mi még otthonainkban lehetünk, sőt az Úr elé állhatunk? Zúgolódás helyett öröm és békesség lehet a szívünkben, mert a magunk megszokott közegében élhetünk, és táplálkozhatunk az Igével is.

Jeremiás felismerte, hogy jó az Úr. Igen, Ő egyedül jó. Jóságát azok is tapasztalhatják, aki Hozzá folyamodnak. Ez fontos, a magunk bajai közepette forduljunk Hozzá, ha megtesszük átéljük jóságát, és megtaláljuk a kivezető utat, a csüggedés mocsarából. Jó az Úr, mondja Jeremiás, de ez nem azt jelenti, hogy azonnal megszűnik a szenvedés, elmúlik a harc minden nyoma. Azt jelenti, hogy aki Istenhez fordul, a lepusztult, az elviselhetetlen közegben sincs egyedül. Elrejtőzhet az Úr jelenlétébe, és Tőle kérhet tanácsot. Már az nagy kegyelem, hogy tanácsot kérhetünk Tőle, hiszen a saját gondolatunk megtéveszt és becsap minket. Salamon ezt írja: „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Példb 14,12). Megmondja azt is mit tegyünk: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj” (Példb 3,5)!

A magunk esze legtöbbször azonnali cselekvésre ösztönöz. Menj és tedd! Az Úr Igéje pedig azt mondja: „Jó csendben várni az Úr szabadítására” (26). Várj! Ezt mondja gyakran az Úr. Várj Őreá, a szabadításra, arra, hogy Ő oldja meg a helyzetet. Azonban eszünk és egész lényünk nem szeret várni. Azonnal dönteni akarunk. Azonnal várják tőlünk a választ, mert senki nem tud, illetve nem akar várni. Miért? Mert ha várnánk, Isten szava eljutna szívünkhöz és korrigálná gondolatainkat, de mi azt nem akarjuk.

Meglepő, hogy Jeremiás nem fogja fel tragikusan a dolgokat és nem kezdi el sajnálni azokat a gyereket és fiatalokat, akik fogságra mentek, vagy otthon maradva kerültek embert próbáló helyzetbe. Úgy látja, nem sajnálni kell a fiatalt és kímélni, hanem beállítani az iga hordozásába, mert ha szembenéz, az akadályokkal javára válik. A nehéz iga alatt lelkileg is erőssé válik. Soha nem fog összeroppanni apró-cseprő gondok alatt, hanem képes lesz legyőzni, és mindig a legjobb döntést hozni.

Még a vétkezés, a bukás idején is van megoldás. Nem siránkozásra, hanem az önmagunkkal való őszinte szembenézésre, a hibák, bűnök vállalására és megtérésre van szükség.  Az őszinte szembenézés életünkkel mindig erre a felismerésre kell, hogy vezessen: „Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek” (42). Tehát nem más az oka a nyomorúságomnak, hanem én. Ha ezt kimondom, jön az Úrtól a bűnbocsánat, az újrakezdés lehetősége.

Az Úr kimenti hű szolgáját ellenségei kezei közül, és tovább segíti missziói útján (ApCsel 17,10-15). Így jutnak el Béreába, ahol szinte oázisra találnak. Itt nem kell értetlenekkel küszködni, nyitott szívvel, lelki szomjjal fogadták az Igét. A Béreaiak mintha már várták volna Isten követét. Mintha már valami újat kerestek volna a régi, a semmit nem nyújtó hitük és életformájuk helyett. Az Úr Jézus beteljesítette vágyakozásukat és meghallhatták a kegyelem igéit.

Ami figyelemre méltó, hogy nyitottak voltak Isten szavára, de ez nem azt jelentette, hogy kritika nélkül mindent elfogadtak, hanem azt meghallgatták, majd utánajártak az Ószövetségben, hogy amit Pál hirdet azt az Írás igazolja-e. Számunkra is fontos ez a hozzáállás. Meg kell tanulni, hogy bármit hallunk az Igéből, addig ne fogadjuk el, de ne is dobjuk félre, amíg magunk meg nem győződünk Isten Igéjéből, hogy valóban úgy van-e?

Mi is kutassuk mindennap az Igét. Ne csak elolvassuk a napi részt, hanem kutassuk a Szentírást. A kutatás azt jelenti, hogy keresem az igei összefüggéseket, megnézem, hogy egy másik bibliai könyvben mit mond az Úr arról a témáról, másrészt keresem mindennap, hogy személyesen mi Isten akarata a számomra. Hitünk növekedése az Igetanulmányozásával áll egyenes arányban. Amennyi időt rászánok a Biblia olvasására, amilyen mélyen belehatolok, olyan mértékben növekszik a hitem.

Van még számomra is bocsánat

1. Van még számomra is bocsánat, van Megváltóm, Ő az enyém. Nem mardos a bűn sem a bánat, mint a fecske ujjongok én. Halálban hevertem, de Ő felemelt. Az életem ára szíve vére lett. A bűnöm, Úr Jézus, a bűnöm, Úr Jézus, nem vádol többé engemet.

2. Ha kísértés hulláma tör rám, az én Uram védeni jő. Roskaszt a teher, nem is bírnám, hű vállára átveszi Ő. S hazám felé utamat bár nem tudom, előttem jár Krisztus, mint tűzoszlopom. A véred, Úr Jézus, a véred, Úr Jézus, felhőként vezet utamon.

3.      Az ég alját fürkészve nézem, hajnalcsillag felkel-e már? Vigyázom és hallgatom ébren, hárfák hangja zendül-e már? És én is elkezdem az én énekem, repesve új hangon zeng dicséretem, mikor az Úr Jézus, az én Uram Jézus jön, hogy engem is elvigyen.

Isten áldásával.