Hódító út

J

eremiás nem távolból szemléli népe szenvedését, hanem személyes tragédiaként éli meg (JerSir 3,1-20). Mindaz, ami a szent várossal és népével történt, az lénye mélyéig megrázta. A nyomorúság őt is érinti. Teljesen azonosítja magát, népe szenvedésével ezért úgy érzi, minden vele történt.

A harmadik fejezet sirató éneke teljes reménytelenséget fejez ki. A próféta mély depresszióba jutott. Tudja, Isten ítélte meg a népet, de az ítéletet végrehajtó ellenség olyan pusztítást végzett, aminek láttán úgy látja, nincs remény, nincs kiút. Olyan lelki válságba jut, amelyben úgy gondolja nincs esély az újrakezdésre.

Bizony mi sokkal kevesebbért is padlóra kerülünk. Úgy látjuk mindennek vége, nincs tovább.  Mi már tudjuk, ha a mostani szakaszból nem is derül még ki, de a próféta kikerül ebből a lelki sivatagból, és meglátja a fényt az alagút végén. Mi már tudjuk, hogy nincs olyan mélység, lelki sötétség, ahová ne jutna el az Úr kegyelme. Az Úr Jézus Krisztus a legnagyobb mélységből is fel tud hozni, a legnagyobb sötétséget is világossággá képes formálni. Az elveszett bárány története mutatja, hogy a pásztor bárhová utána megy elveszett juhának, hogy megkeresse, majd hazavigye. A bárány dolga csupán a kiáltás, majd a megmentés engedélyezése. Hagyni kell magunkat megmenteni. A vakon született ember számára sem volt semmi remény, úgy gondolta ő soha nem láthat. Kell-e ennél nagyobb sötétség? Ám az Úr Jézus megajándékozta látással.

Figyeljük meg, hogy a próféta olyan mélységbe került, hogy úgy gondolta, Isten nem hallgatja meg imádságait.  Távol érezte magától az Urat. Világosan láthatjuk, hogy még egy ilyen komoly hívő ember, az Úr drága szolgája is kerülhet depressziós helyzetbe. De azt is vegyük észre, hogy nem akar benne maradni. Jeremiás a depresszióból ki akar kerülni, ezért nem adja fel az imádságot, és az Isten Igéjén való gondolkodást. Bármennyire úgy véli, plafonba ütközik imája, kitartóan keresi az Urat. Minden lelki válság, lehangoltság ellenszere a kitartó bibliaolvasás és imádkozás. Az ellenség pont azt akarja elérni, hogy ezekbe belefáradjunk és lemondjunk róluk. A sátán úgy alakítja a dolgokat, hogy az igeolvasást és az Úrra való hangolódást értelmetlennek, hiábavalónak tartsuk, és feladjuk. Ha megtesszük mindezt, akkor valóban reménytelenné válunk, mert a lelki gödörből is az Úr tud kiemelni. Ebben a helyzetben is csak a türelmes várakozás segít. Ahogyan már a zsoltáríró is lejegyezte tapasztalatait. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne. Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát” (Zsolt 40,1-4).

Pál tovább vándorol Filippiből (ApCsel 17,1-9). Nem tölti el megelégedettség az eredményesség miatt, nem táborozik le, hanem viszi tovább a jó hírt. Az evangélium elindult, hogy meghódítsa Európát, és most már egyre mélyebbre hatol. Ma is arra van szükség, hogy az evangélium áradjon és hódítsa meg újra Európa népeinek a szívét. Ma inkább Amerikából indul a szabadossá vált élet, és a különféle okkult praktikák garmada európai hódító útra.

Thesszalonikába érkezik, itt ismét először a zsinagógát keresi fel és hirdeti a számukra, hogy Jézus a Krisztus. Tehát a Krisztus nem Jézus keresztneve, hanem méltóság neve. Ő benne ismerték fel az Írások alapján, a régen megígért Megváltót. Ma is lényeges ez a hit. Fontos, hogy én is felismerjem, Jézus a Krisztus. Ő az Istentől elküldött Szabadító, Akire szükségem van. Értem szenvedett a kereszten. Pál így írja: szenvednie kellett. Világossá válik, hogy Jézus szenvedése és kereszthalála nem kerülhető ki. Meg kellett halnia, mert vér nélkül nincs bűnbocsánat. Meg kellett halnia, mert ha nem, akkor nekem kellene el szenvednem Isten halálos ítéletét. Meg kellett halnia, hogy én élhessek.

Az evangélium sarkában jár az elutasítás és a szenvedés is. Bármerre járnak Pálék, mindenütt akadnak, akik ellene támadnak, nehezítik életét, szolgálatát, sőt el akarják őt lehetetleníteni. Lássuk meg, hogy az ördögnek nem tetszik az evangélium diadalmenete. Mindent megtesz, hogy akadályozza azt.

Azzal vádolják a város elöljárói előtt Pált, hogy felforgatók, és már az egész világot felforgatták. Azonban jól látták, mert az evangélium ahová bejut, ahol megnyílik előtte a szív, ott valóban minden megváltozik. Az Isten élő szava, a kegyelem jó híre kifordítja a megszokottság, a lustaság, és a bűn sarkaiból az életet. Egyedül az evangélium képes jó értelemben felforgatni az életet, megmozgatni gondolkodásunkat, átalakítani magatartásunkat. Áldja meg Urunk az életünket, az evangélium hirdetését, hogy mi is szemtanúi lehessünk az ilyen életfordulatoknak, amit Pál Filippiben és máshol is megtapasztalt.

Ezt a világot

1. Ezt a világot olyan szépnek látod, mennyi fény és ragyogás. Ámde szeretnél az Úrral is járni, olyan nehéz a választás.

Refr.: De nem lehet két úrnak szolgálni, megszakad attól a szív, Mert ha az egyiket megveti, a másikhoz ragaszkodik.

2. Nem járhat együtt fény és a sötétség, hívő és a hitetlen. Vagy a világnak, vagy az Úrnak élek, ezt nékem el kell döntenem.

Refr: De nem lehet...

3. Minden mulandó ezen a világon, tűnnek évek, századok. Egy drága kincs van: az Úr Jézus Krisztus, tiéd lehet, ha akarod.

Refr: De nem lehet...

Isten áldásával.