Hittel

M

ai történetünk még az asszír támadás előtt ment végbe (2Kir 20,1-11). Ezékiás halálosan megbetegedett. Végezte az Úr dolgait, megtisztította a templomot és a nép életét a bálványoktól. Mindeközben egyszer csak beteg lesz, bizonyára reménykedett a gyógyulásban, ám az idő múlt és nem következett be az áhított gyógyulás. Íme, még az Úrhoz hűséges király is megbetegszik, és nem gyógyul meg azonnal. Fel vagyunk-e készülve, hogy bármikor belép az életünkbe egy még nem várt esemény, vagy egy gyógyíthatatlan betegség? Ezékiást is meglepte, különösen a gyógyulás elmaradása. Már megszoktuk, hogy magától értetődő a gyógyulás.

Ézsaiás próféta azt a küldetést kapta az Úrtól, hogy megmondja a királynak, eljött halála napja. Bizony nem könnyű feladat ez. Nem könnyű valakinek azt mondani, nem jön a gyógyulás, készüljön a halálra. A próféta azonban végrehajtja ezt a nehéz küldetést. Nem beszél mellé, nem áltatja hamis reményekkel, elmondja az igazságot. Felszólítja a királyt, rendezze dolgait, és készüljön fel a távozásra.

A próféta tudja, hogy nem lehet készületlenül elmenni ebből a világból. Nem lehet csak úgy odaállni Isten elé, hanem még halálunk előtt rendezni kell Vele és egymással dolgainkat. Istennel bűnbánat által rendezhetjük életünket, hiszen mi halálra ítélt bűnösök vagyunk. Úgy születünk, hogy Isten ítélete van rajtunk. Ezt az ítéletet csak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit tudja elhárítani rólunk. Ő az, Aki magára vette szennyes ruhánkat és megbékítette Istent, Atyánkat. A kereszten vette magára ítéletünket, aki ezt még földi életében látja, és hittel elfogadja, az nem ítéletre, hanem életre megy. Ezért fontos a felkészülés a halálra. Viszont ehhez amennyire lehet, tisztában kell lenni helyzetünkkel. Aki nem hamis reményekkel áltatja magát, hanem bekalkulálja a halál lehetőségét, az fel tud készülni.

Ezékiás király, amikor szembesül Isten üzenetével a fal felé fordul és imádkozik. Egy ilyen hír hallatán nem az orvosokat keresi, hanem mindentől elfordul és egyedül az áldott Orvos közelségét keresi. Hogyan éljük meg a diagnózisainkat, egy-egy súlyos eseményt? Tudunk-e úgy, mint Ezékiás Istenhez fordulni. Mivel súlyos beteg ágyhoz van kötve, nem mehet el egy olyan helyre, ahol nem zavarják, így az ágyban fekve keresi meg a csendet, az elvonulást és fordul az Úr felé. Tehát nincs olyan életkörülmény, amiben ne lehetne az Úrhoz fordulni. Rajtunk múlik, hogy Hozzáfordulunk, keressük, vagy előbb minden emberi lehetőséget végig zongorázunk, és majd csak legutoljára folyamodunk hozzá? Sokan utoljára hagyják az Úr keresését, az imádkozást, amikor már az emberi lehetőségek végére értek, akkor jöhet az „itt már csak az ima segíthet” elgondolás, de ekkor már elkönyvelik, hogy nincs segítség. Ezékiás azonnal az Úrhoz fordul. Megdöbbenti a hír, nem erre számított. Bizony még a hívőket is megdöbbenti a gyógyíthatatlan betegség híre. Ők sem erre számítanak, valahogy már nem azt jelenti az idő múlása, a halál közelsége, amit jelentett az ének írónak: „Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.” (Ref. ék. 511.). Pál apostol számára is azt jelentett, hogy egyre közelebb kerül Mesteréhez, a halál nem elválaszt, hanem inkább elősegíti az Úrral való találkozást.

Ezékiás tehát az Úrnak mondja el azt ami a a szívében van. Keresi az Úr orcáját,  a sírás pedig alázatát, és bűnbánatát fejezi ki. Talán azért is érintette fájdalmasan a halál érkezése, mert nem volt még gyermeke, így a Dávidnak adott ígéret, mellékágra került volna.

Az Úr meghallgatta imádságát. Még nem történt semmi, de már azzal a békességgel lehet a király, hogy az Úr imádságot meghallgató Isten. Komolyan veszi övéit. Mint király bizonyára emlékezett olyan esetre, amikor valakinek azt kellett mondani, nem tudok segíteni, itt már nem lehet semmit sem tenni. Talán azt gondolta Isten is ezt fogja mondani, Ezékiás, sajnálom, de már annyira előrehaladott az állapotod, hogy nem lehet semmit tenni. Vagy esetleg azt mondja Isten, így döntöttem és ezen nem lehet már változtatni. Meghallgattalak, vagyis fogadtalak, amikor hozzám fordultál, és úgy döntöttem meggyógyítalak.  Ebben benne van az is, hogy Ezékiás hamarabb is fordulhattál volna Hozzám. Miért kellett megvárni a halálos üzenetet, miért vártad meg, amíg minden orvos és minden egyéb emberi segítség kudarcot vall? Miért hagytál engem a sor végére? Tőlünk is ezt kérdezi az Úr: miért hagysz mindig a sor végére? Miért utoljára jössz hozzám, amikor olyan helyzetben vagy, mint a vérfolyásos asszony? Jöhetsz elsőre is.

Azonban az Isten nagy kegyelme, hogy amikor már minden emberi lehetőséget végig próbáltunk és már minden további ötletből kifogytunk még mindig mehetünk Hozzá. Ő soha nem küld el, amikor Hozzá fordulunk. Ezékiás király ráadás tizenöt évet kap. Ez már egy meghatározott időszak. A halált még ő sem kerülheti ki, de kap időt a felkészülésre, sőt még Isten szabadítását is átélheti.  Mi is kapunk ráadás éveket, de mit kezdünk velük. Bizonyára voltunk már olyan helyzetben, amikor azt gondoltuk véget ér az életünk. Azonban az Úr megkönyörült rajtunk, napjainkhoz, napokat toldott. De ezeket a napokat már Neki szenteljük-e? Egyre többet töltünk-e azóta Urunkkal imádságban és az Ige tanulmányozása által. Vagy az ajándékba kapott időt továbbra is saját vágyaink kielégítésére használjuk? Az időt és az életet arra kapjuk, hogy Neki szolgáljunk, Őt dicsőítsük és akaratát valósítsuk meg itt a földön. Pál megértette a damaszkuszi úton, hogy a kegyelem az új élet azt jelenti, hogy innentől kezdve az Úr akaratát keresi, és azt cselekszi. Isten akarata Pál életét boldoggá, értelmessé, kiteljesedetté és megelégedetté tette. Börtönben tud így nyilatkozni: „mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” (Fil 4, 11).

Bizony Ezékiás hite sincs topon, ezért jelet, bizonyítékot kér. Lám milyen kegyelmes is az Úr, teljesíti minden kívánságát. Most már csak rajta van a sor, végre vegye komolyan Isten irgalmát, legyen hálás és menjen tovább a hit útján. Élete, gyógyulása példa a város lakói számára, és reményforrás. Amint látják a várfalon sétálni a meggyógyult királyt, a szívükben bizalom támad Isten felé. Elhiszik, ha az Úr  a gyógyíthatatlannak nyilvánított királyukat meg tudta gyógyítani, akkor az asszírok hatalma alól is képes szabadulást adni. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy amit mond kételkedés nélkül fogadjuk el, és bízzunk Benne.

Pál apostol tovább folytatja hűséges bizonyságtételét (ApCsel 13,34-41) és rendíthetetlenül mutat rá Jézusra, a feltámadottra. Kifejti a zsidók számára, hogy akár tetszik nekik, akár nem Jézus Krisztus által van a bűnök bocsánata. Az egyik gondolat, ami ebben meghúzódik, hogy a zsidók is bűnösök és nekik is szükségük van bűnbocsánatra. Számukra sem elég a zsidónak születés, a törvény, az áldozatok. A kegyelem Jézus Krisztus halála által nyílik meg előttünk.

Nagyon fontos, és bizony mellbevágó, hogy Mózes törvénye által nem igazulhatnak meg. Csak egyedül Jézus áldozata és vére által. Bizony, mi sem igazulhatunk meg Isten előtt, hagyományaink, vallási szokásaink által, csak egyedül kegyelemből, hit által. Nekünk is komolyan kell ezt venni, és fel kell ébrednünk az önbecsapás álmából, amikor azt gondoljuk elég, ha meg vagyunk keresztelve, lekonfirmáltunk, néha eljárunk istentiszteletre, esetleg nagy néha adakozunk is. Nem elég, mert a kegyelem nem üzleti alapon működik. Nem arról van szó, hogy adok valamit az Istennek és Ő majd azért cserébe biztosítja számomra az örök életet.  Mindegyikünknek Jézushoz kell bűnbánattal fordulni. Ki kell mondani, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Ha ezt megtesszük, az Ő vére megtisztít minden bűntől. Azonban az Úr nem azért vette magára bűneinket, hogy majd elkerüljük az ítéletet, hanem azért könyörül rajtunk, hogy már most, ne önmagunknak, hanem Neki éljünk, Őt szolgáljuk. „Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15).

Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6.      Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.