Imádkozz!

A

z asszír hadsereg Jeruzsálem falai alatt táborozik és a lelki hadviselést folytat a városfalon belül levőkkel (2Kir 18,26-19,19). Az ellenség minden eszközt felhasznál, hogy a védők ellenállását csökkentse, lelkileg felőrölje őket. Különösen hitüket, az Úrba vetett bizalmukat próbálja kikezdeni. Az ellenség jól tudja, hogy mihelyst meggyengül a hitünk és kétség támad a szívünkben Isten hatalmát és szeretetét illetően, sebezhetőek leszünk.

Először azt állítja, hogy az Úr parancsolta neki, hogy felvonuljon Júda ellen. Nagyon elbizonytalanító lehet az, amikor Istenre hivatkoznak velünk szemben, nagy igeismeretre, és Isten ismeretre van szükségünk ahhoz, hogy átlássuk a helyzetet és felismerjük a valóságot. Nem az Úr parancsolta számára ezt a hadműveletet, de felhasználja a zsidók hitének próbájaként. Az asszír király itt túllépte hatáskörét, ezt a birodalmat felhasználta Isten az északi országrész felé, az ítélet végrehajtásában. Azonban Júdába nem kapott parancsot. Csak ő gondolta úgy, ha már idáig kiterjesztette hatalmát, akkor ezt a kis népet is bekebelezi. A gonosz az Úr Jézust is Istenre, az Igére való hivatkozással próbálta eltéríteni a kereszt felé vezető útról. Ő azonban átlátott a sátánon, és elutasította. Továbbra is az Atyára figyelt és értünk, hogy nekünk életünk lehessen vállalta a keresztet.

A kincstárnok meg akarja bontani az egységet. Ennek érdekében a királyban való bizalmat is támadja. Ha a nép elveszíti hitét és bizalmát, ha a úgy véli nincs biztonságban fellázad. A gonosz ma is, sok esetben úgy próbálja szétdobálni Isten népét, a gyülekezetet, hogy bizalmatlanságot támaszt a gyülekezet vezetőjével szemben. Ha ezt sikerül elérni nyert ügye van. Ezt a taktikát alkalmazza a családokkal szemben is, ha sikerül a gyermekeket szembefordítani szüleikkel bomlásnak indul a család. Itt, Isten népét nem sikerült szembefordítani királyukkal, mert nem a követre, hanem Istenre figyeltek. Nem álltak szóba az ellenséggel. Így lehet a legkönnyebben távol tartani a gonoszt, ha nem állunk vele szóba. Jakab ezt írja: „álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7).

Féligazságokkal is operál az ellenség. „Ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket Ezékiás, mert ő nem tud megmenteni benneteket a kezemből” (29). Ez igaz, Ezékiás valóban nem tudja őket megmenteni, de az Úr igen. Ő népe Megmentője. Tulajdonképpen erre a felismerésre kell nekünk is eljutni. Sem én, sem egy másik ember nem tud rajtam segíteni. A bűn hatalmából senki nem tud kiszabadítani, csak egyedül Jézus. Úgy vagyunk a bűnnel, a különféle szenvedélyekkel, az elrontott életünkkel, mint Péter volt a börtönben. Rajtunk vannak a bilincsek, és ezekből nincs esélyünk szabadulni. Péter azonban jól tudta ezt ezért rábízta magát az Úr kegyelmére. Nem áltatta önmagát, hogy majd megszabadítja magát, vagy meggondolja Heródes és szabadon engedi. Ő egyedül az Úrban bízott. Ő pedig nem hagyta cserben, Szabadítót küldött, Akinek a jelenlétében lehulltak a bilincsek. Ahol az Úr megjelenik, ott maguktól hullanak le az életünket gúzsba kötő erők. Jézus jelenlétében nincs esélye semmi pusztító és romboló erőnek, rossz természetnek, mert Lénye ereje által átformálja szívünket.

Felhozza még a kincstárnok a többi nép istenének a tehetetlenségét velük szemben. Itt már csak annak van esélye a megmaradásra, akinek a hite nem formális, nem csupán a tradíciókban merül ki, hanem élő kapcsolatban van Gazdájával. Az képes tovább bízni, aki már maga is átélte, hogy Jézus feltámadott, élő valóság, aki megtapasztalta hatalmát, aki átélte kegyelmét. Ezért fontos, hogy mindig lássuk az Úr munkáját életünkben, mert ha korábban megtapasztaltuk segítségét, akkor az a jelenben is erőt ad. Ebben az esetben tudni fogjuk, ahogy korábban megszabadított, úgy fog ma is cselekedni, mert az Úr soha nem változik. Az idő haladtával az Ő ereje nem kopik. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8).

Nézzük meg, miként reagálnak erre az üzenetre Isten gyermekei. Sebná kancellár és társa megszaggatja a ruháit, a bűnbánat jeleként, majd a királyhoz mennek az üzenettel. Tudják mi tartozik rájuk és mi nem. Nem szólnak vissza, nem tervezik meg a tennivalókat, csak tovább adják az asszírok üzenetét a király számára. Ez a feladatuk, ez bízatott rájuk. A többi már nem rájuk tartozik, nem az ő felelősségük. Azért van királyuk, hogy cselekedjék és megvédje népét. Ezt kell nekünk is meg tanulnunk. Van Királyunk, Ő megvéd és gondoskodik rólunk. A dolgunk, hogy tájékoztassuk életünk eseményeiről, tovább adjuk a kapott üzenetet, a többit pedig bízzuk Rá.

A király is bűnbánattal és gyásszal reagál, tehát megalázza magát az Úr előtt és a prófétához fordul. Milyen jó, hogy tudja, van országában Istennek embere, akihez bátran lehet fordulni. Üzenetében kifejezi az Úr iránti bizalmát, tudja, hogy Isten hallotta az ellenség szavait és számon kéri azt rajtuk. Egyben kéri Ézsaiást, hogy imádkozzon a még meglevő maradékért. Nem siránkozik, hogy milyen kevesen vannak, hanem felszólít az értük való imára. Bizony mi is gyakran csak siránkozunk azon, hogy milyen kevesen vagyunk, de tudunk-e a maradékért imádkozni, hogy e kicsiny nyáj életét úgy áldja meg az Úr, hogy erőt nyerve, bizonyságtétel lehessen és életüket látva, környezetük is átalakuljon. A király szava: imádkozz, hozzánk is. Minket is felszólít az imádság komolyan vételére, mert ez a leghatásosabb fegyver, ami számunkra adatott.

A próféta bátorító üzenettel küldi vissza a király embereit. Ne ijedj meg, a beszédektől. Ez nagyon fontos, ne az ellenség beszédére, hanem az Úr Igéjére figyeljünk. Amit Isten mond nekünk, azt vegyük komolyan. Ha így teszünk, múlik a félelem. Bízz akkor is az Úr szavában, ha az elhangzás pillanatában  még nem történt változás. Az ellenséges csapatok még ott állnak, de bízz, mert amit az Úr megmondott, az megtörténik. Így volt ebben az esetben is.

A király az újabb fenyegető üzenettel már a templomba megy és azt az Úr előtt kiterítve imádkozik. Ez is fontos útmutatás. Amikor rágalmazó, támadó, vagy olyan üzenet érkezik, amivel nem tudunk mit kezdeni, terítsük ki az Úr elé, vagyis mondjuk el Neki. A levél kiterítése mellett Ezékiás megvallja hitét. Elmondja, hogy Ő kinek ismeri Istent, és megvallja azt is, hogy a környező népek istenei, nem is istenek, csak emberi elme és kéz alkotásai. Adja Urunk, hogy mi is így ismerjük Őt, és a minket körülvevő isteneket. Meglássuk, hogy bizony nem istenek azok, amiket annak gondoltunk. Azért szenvedtünk az életben vereséget, azért hullott minden darabjaira, mert nem az élő Urat, hanem önmagunkat, bálványainkat szolgáltuk. Ha erre a felismerésre eljutunk, rálépünk a szabadulás felé vezető útra. Jézus a szabadító.

Isten kis csapata elindult és viszi drága terhét, az evangéliumot (ApCsel 13,1-22). Néhány egyszerű emberen keresztül megkezdi az Úr a világ evangelizálását. Pál és társai megkezdik az élet Igéjének, a drága vetőmagnak a széthintését. Ez a mag pedig mindenütt talál megfelelő talajt. 

Van akadály is, de ők tudják, hogy az Úr menetelését senki nem állíthatja meg. Így azután Pál bátran szembefordul a megtévesztés gonosz emberével, mert Jézus hatalmasabb nála. Jó látni, hogy Pál nem hátrál meg. Miért? Mert ismeri küldőjét, ismeri megbízatását, és ismeri a vetőmagot. Tudja, hogy jó mag bízatott rá, hogy erre van szüksége a világnak, mert ez jelenti az életet számára. Bárcsak mi is ilyen magabiztosak lennénk, az Ige és küldetésünk felől. Mi gyakran meghátrálunk, nem merjük felvállalni, hogy amit élünk és hirdetünk, nemcsak a mi magánügyünk, hanem az egész világ sorsa függ tőle.

Kiemelném, még, hogy Barjézus nem az, akinek a neve mutatja: Jézus fia. Fontos felismerni, hogy a másik az e belülről, akinek látszik. Önmagunk felé is fontos ezt tisztázni, az vagyok-e, akinek látszom, akinek gondolom magam? Tanítvány vagyok-e igazán?

Ciprusról tovább mentek és Pál, amikor szót kap a zsinagógában, azonnal az Úr Jézusról beszél. Az üdvtörténet eseményein keresztül teszi számukra világossá Isten munkáját és akaratát.

János Márk a segítőjük nagyon korán visszafordul. Nincs leírva mi az oka távozásának. Én azonban arra gondolok, hogy nem tudta elfogadni a maga helyét és szerepét Pál és Barnabás mellett. Márk Jézus életének szemtanúja, több áldott esemény résztvevője, a tanítványi kör ismerője. Itt csak a másik kettő segítője. Az eredeti szöveg szerint, evezős szolga. Tehát nem az övé a főszerep, ő csak az alantas munkákat végzi. Márk úgy látszik, nem akart ilyen szolga lenni, nagyobb feladatokra vágyott. A tanítványság, az Úr szolgálata, mindig lent kezdődik.  Jézus sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon, ez az övéinek is az útja. Ő még a lábmosást, a rabszolga feladatát is szó nélkül elvégezte. Legyen hála a szívünkben a legapróbb, a legjelentősebb szolgálatért, azért, hogy a nagy Királynak szolgálhatunk. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16,10-13).

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5.      Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.